közösen örökölt ingatlan eladása


wers # 2020.03.06. 10:36

Csak idézni tudom magamat: keressetek egy ügyvédet!

Mariska51 # 2020.03.06. 10:28

A ház tulajdoni lapján soha nem volt a kert, csak ez a két lakás épülete. Balra az udvar, majd tőle balra egy ugyanakkora kertrész, tehát mindkét lakás mellett egy-egy udvar, majd egy-egy kertrész, de ezek egyike sem szerepelt a tulajdoni lapon. Amiről nem tudtunk, anyám betegsége idején történhetett, hogy a szomszéd csinált valamilyen felosztást, vagy „rendezést”, nem tudom, hogy a földhivatalban ezt minek nevezik. Lett egy új helyrajzi szám a kettőjük udvara és kettőjük kertje számára, de immár az egész a szomszéd tulajdonában. Most lekértem azt a tulajdoni lapot is. Azon össze-vissza ajándékozás, adásvétel szerepel (miközben ténylegesen nem volt ott mozgás, anyám virágoskertjét is közben vígan műveltem). Ezen a tulajdoni lapon legalább 20 esemény van rögzítve, olyan nevekkel, akiket én gyerekkoromtól jól ismertem, de az anyám ingatlanával jobbra szomszédos egészen másik ingatlanban laktak, amiben ugyancsak van része a mi közös tulajdonú szomszédunknak. Ott szépen 1922-től le van vezetve az egész családja, úgy néz ki, mint ha annak a szomszéd ingatlannak a történetét jelenítették volna meg az anyám udvarát és kertjét tartalmazó rész tulajdoni lapjaként. Ennek a végén pedig szerepel a „mi lakásunk” szomszédja vevőként 2019-es dátummal. Megértem, ha feladjátok...

drbjozsef # 2020.03.06. 09:50

Mariska51,

Ha a kert NEM része az osztatlan közösnek - ehhez jó lenne pontosan látni a tulajdoni lapot, mert a leírásod alapján nekem ez nem igazán világos -, akkor azt legfeljebb valami jogcímmel használta, szerződés hiányában a tulajdonos szívességi használatba adásával. Azt pedig bármikor megszüntetheti, ellentétben az osztatlan közös tulajdonon "kialakuló" használati renddel (ez ugyanis konkrét szerződés, írás hiányában is, ráutaló magatartással).

wers # 2020.03.06. 09:45

Amíg meg nem ismerték a körülményeket

Gondolom elsőre csábítóan hangzik egy lakható (hisz édesanyátok is itt lakott) házrész 4-5 milla körül. Ha találtok komoly vevőt, akkor az elővásárlásra jogosultnak mélyebbre kell nyúlnia a zsebébe, ha élni akar jogával.

De ahhoz szerződéskötésig el kell jutni a vevővel. Nem elég az osztatlan közös tulajdon (kertrész nélkül), még az sem biztos, hogy szerződéskötés után tényleg a vevőé lehet az ingatlan. Nem túl csábító, de vannak kalandvágyó vevők is.

ha "visszaszerezzük" a kiskertet

Szinte kizárt, hogy a tulajdonostárs, aki megvenni akarja a részeteket, az eladni akarna a meglévőből.

Mariska51 # 2020.03.06. 09:30

Meglepően sok jelentkező volt. A szomszéd eredeti ajánlata 4 M volt, a jelentkezők pedig 4,7, sőt 5,5 M. Amíg meg nem ismerték a körülményeket, olyan is volt, aki 6 M-t adna, ha "visszaszerezzük" a kiskertet.
Még ezzel kapcsolatban volna egy kérdésem.
drbjozsef írja: "a 10 nm a tulajdonosok közös megegyezése (ami lehet ráutaló, elfogadó magatartás is). Ennek fényében a kérdéseidnek nem igazán van létjogosultsága." OK, hiszen ők használták időtlen idők óta. Ezt elfogadva, akkor viszont a kiskertre ez nem lehet érvényes? Mert azt meg anyám használta lassan 100 éve. Erről még érdekelne a véleményetek.

wers # 2020.03.06. 07:55

Inkább vállalom magamra a gonosz nagynéni szerepét, mint az agyvérzésben elhunyt, vagy egyéb jelzőt.

Szerintem elsimulnak a hullámok. Hány vevőt hoztak az elmúlt egy hónap alatt? Egyáltalán volt érdeklődő? Mint írtad, nem egy hatalmas budai villáról van szó, ugyan mekkora hatalmas vételár különbözetre számítanak?
Majd csak leszállnak a földre, és békében eladjátok a kis házikót.

Sok sikert!

Mariska51 # 2020.03.06. 07:46

Mivel ők az elhunyt, nagyon szeretett testvérünk gyerekei, erre való tekintettel kapták meg az esélyt. Amiről mostanra kiderült az, amit én az elején is éreztem, és Ti megerősítettetek ebben, hamvába hótt volt eleve - így ennek én most véget vetek. Inkább vállalom magamra a gonosz nagynéni szerepét, mint az agyvérzésben elhunyt, vagy egyéb jelzőt.

wers # 2020.03.06. 07:15

Adjátok el vagy oda a részeteket a szomszédnak, és kész. A fiatalok meg csináljanak amit akarnak.

Na, jó, innen indultunk :)))) Ez a legjobb, amit tehettek. (szerintem, ha kész helyzet elé állítjátok őket, hogy mentek ügyvédhez és ti bizony eladjátok a tulajdonos társnak, csatlakozni fognak)

drbjozsef # 2020.03.06. 07:02

Mariska51,

Ha nem akartok vesződni a dologgal, akkor mit érdekelnek titeket a fiatalok? Adjátok el vagy oda a részeteket a szomszédnak, és kész. A fiatalok meg csináljanak amit akarnak.

wers # 2020.03.06. 06:25

A legegyszerűbb, ha kijelölöd, és bemásolod word dokumentumba. Biztos van más módszer is, de én nem vagyok nagy guru a területen. :)

Mariska51 # 2020.03.06. 06:01

Még abban tudtok segíteni, hogy a tanácsaitokat mi módon tudom elmenteni magam számára, hogy ki tudjam nyomtatni (majd nekik megmutatandó).

Mariska51 # 2020.03.06. 05:59

Kedves drbjozsef, wers, köszönöm. Az a helyzet, hogy mint már régebben írtam, mi, öregek szerettük volna odaadni a szomszédnak, az lenne a legsimább ügy, de a két gyerek ragaszkodott ahhoz, hogy eladják nagyobb bevétel reményében (meg is hirdették). Ennek során derültek ki ezek a csúnya dolgok, én szívesen kihagytam volna, akart a fene szembesülni azzal pl. hogy anyám/nagyanyám kertje nem is volt az ő tulajdonában stb.
Most abban bízom, hogy a nehézségek miatt talán az ifjúság belátja, hogy ebben nincsen több. Megmutatom nekik a válaszaitokat, és köszönöm:)

wers # 2020.03.06. 05:46

A vevő pedig szinte „várományosa” volt ennek a résznek, sokat segített, füvet nyírt, havat lapátolt stb.

hiába tudja az egész falu úgy, hogy az anyám háza és kertje, suba alatt azt a kertet és az udvart tőle elbundázta a másik tulaj - megnehezítve ezzel a ház eladását - mintegy ezzel biztosítva, hogy egyedül csak neki legyen eladható?

Tehát a segítő szomszéd a saját füvét nyírta.

Biztos én olvastam figyelmetlenül, de eddig úgy értettem, hogy a hátsó szomszéddal csak a kert közös. Tehát a ház is.

Így tényleg nehéz lenne vevőt találni a részetekre. Egyezzetek meg.

Hogy mi történt eddig, azt honnan tudhatnánk (főleg ha te sem tudod)

Az adás-vételhez kell ügyvéd, keressetek egyet. Ő többet tud segíteni.

drbjozsef # 2020.03.06. 05:37

Mariska51,

Van egy alapvető tévedésed. Az osztatlan közös tulajdon eszmei hányada és a valóságban, ténylegesen használt rész aránya egyáltalán nem kell megegyezzen. Ez a tulajdonosok közös megegyezése (ami lehet ráutaló, elfogadó magatartás is). Ennek fényében a kérdéseidnek nem igazán van létjogosultsága.

Mariska51 # 2020.03.06. 04:22

Kedves Szakértők! Ügyünk még folyamatban van, de új fejlemény a következő:
Azt már írtam, hogy négyen örököltünk egy kis házat (3 testvér + a negyedik elhunyt testvér két gyereke).
Ez a kis ház egy osztatlan közös tulajdon. Az egész ház összesen 110 nm, a tulajdoni lap szerint a fele volt anyámé, azaz a matek szerint 55 nm. Azonban most lemértük, és kiderült, hogy anyám (vagyis most már a mi) használatunkban ebből csak 45 nm van valójában, a nagyobbik rész a másik "fél" tulajdonosáé, akinek el szeretnénk adni. Ezt a 10 nm-t hogyan tudnánk a vételárban érvényesíteni?
Tartozott még anyám kis házrészéhez vele szemben, az udvar másik oldalán egy ugyanekkora kis kert is. Most, hogy kikértük a tulajdoni lapokat és a rajzot, kiderült, hogy az udvar és a kert nem is anyám nevén van, valamikor az idők során mindenféle ügyletek kapcsán az átkerült a szomszéd tulajdonába, vagyis anyám nevén csak a ház maradt, az ő neve a tulajdoni lap "múltjában" sincs megemlítve sem. Viszont a tulajdoni lapon legalább 30 "szereplő" van oda-vissza ajándékozással, vétellel, akiknek a nevét én nem is hallottam, pedig 1951-től kezdve ott éltem felnőtt koromig, és ezt követően is rendszeresen jártam oda. Ismertem az egész szomszédságot, de erre a "mozgásról" semmi jel nem utalt. Anyám 1920-ban született, a házat még a szüleitől örökölte, a kis kert és udvar természetesen tartozott hozzá. A tulajdoni lapot csak most, a halála után kértük ki és megdöbbentünk, a papírok szerint úgy néz ki, hogy amit ő 1920 óta birtokában tudott, abból csak szigorúan a ház volt az övé (ez a papíron 55 nm, de valójában csak 45).
Lehetséges, hogy hiába tudja az egész falu úgy, hogy az anyám háza és kertje, suba alatt azt a kertet és az udvart tőle elbundázta a másik tulaj - megnehezítve ezzel a ház eladását - mintegy ezzel biztosítva, hogy egyedül csak neki legyen eladható? Másik kérdésem a 10 nm rendezése hogyan volna lehetséges (ha egyáltalán).
Kicsit bonyolultan kérdeztem, de remélem, kapok segítő tanácsot, vagy legalább véleményt.

wers # 2020.02.12. 11:36

A gyerekek éppen az elővásárlási jog miatt, és annak tudatában, hogy meg akarja venni direkt felturbózzák kicsit az árat.

wers # 2020.02.12. 11:34

Azért olyan sokszor előfordul, hogy a foglalókor még nincs ügyvédi jelenlét, azt nem a szerződés kötéskor adja a vevő.

Persze kellő gondosság mellett a vevő előzetesen kérheti az ügyvéd véleményét, és akkor ő felvilágosítja. Mi van, ha nem kéri, az eladó pedig nem tájékoztatja. Akkor szembesül az elővásárlási jogról, amikor aláírja a szerződést?

drbjozsef # 2020.02.12. 11:28

Ha van elővételre jogosult, akkor ezt az ügyvéd rendszerint beleveszi a szerződésbe, így ennek tudatában adja a foglalót a vevő. Ilyen esetben vis maiornak számít az elővásárló belépése a szerződésbe.

De szvsz egyébként is az, (ha nincs benne a szerződésben) hiszen ez törvény biztosította jogosultság, a vásárláshoz szükséges kellő gondosság mellett (aka. tulajdoni lap lekérése) felismerhető - ergo nem az eladónak felróható ok.

wers # 2020.02.12. 08:24

Csak úgy általában kérdés, induljunk ki Mariska51 esetéből:

Gyerekek találnak mondjuk 10%-al többet kínáló vevőt.

Aláírják a második vevővel a szerződést, ezzel megkeresik a elővásárlásra jogosultat, aki él az elővásárlási jogával, és kész olyan feltételekkel megvenni, mint a 2. vevő tenné.

Ilyenkor mi lesz a foglalóval?

Mert ugye azt előre tudták, hogy van elővásárlásra jogosult, aki szintén szándékozik megvenni. Az adás-vétel most az eladó miatt hiúsul meg, duplán jár vissza a foglaló?

wers # 2020.02.12. 07:32

Láttam olyan eladót, akinek érdekében áll. Főleg résztulajdonnál.

Rendben.

(és akkor még bele se mentünk, hogy.......” :)))
nem, de magam részéről nem is fogok, erre utaltam, hogy remélhetően eladni akarnak és nem karddal harcolni.

Ha mégis neked lenne igazad, és Mariska51 ilyen húzást sejt a gyerekek részéről, majd akkor beszélünk róla.

drbjozsef # 2020.02.12. 06:59

Láttam olyan eladót, akinek érdekében áll. Főleg résztulajdonnál.

(és akkor még bele se mentünk, hogy egy kis félreértésből mekkora sérelmek születnek, és rögtön beindul a spirál, hogy na de akkor csak azért is, inkább az enyém se érjen semmit, de neki aztán bukta legyen, satöbbi...)

wers # 2020.02.12. 05:49

Ez leginkább attól függ, kit költöztet be. Lehet az neki jó.

Persze, ha az ingatlan kiadása érdekli, és megbízható bérlőt talál.
De eladásnál a vevő részére nem éppen kedvező a lakott állapot. Vagy láttál vár olyan vevőt, aki éppen lakottan fizetett többet egy ingatlanért. (na jó, a befektetési szándékú pl. üzlethelyiség "megbízható hosszútávú bérlővel" esetleg, ez sem számít itt)

drbjozsef # 2020.02.12. 05:37

ha beköltöztet valakit akkor a lakott ingatlannak a forgalmi értéke és a forgalmi képességei is csökkenni fog.

Ez leginkább attól függ, kit költöztet be. Lehet az neki jó.

Mindenesetre : ha Mariska51-nek megfelel a tulajdonrészéért az az ár, amit ajánl érte a vevő (úgy, hogy nem az egész ingatlant szerzi meg), akkor adja el, nincs kérdés. A tulajodnostársaknak elővételi joguk lesz, de ez megint nem számít az eladónak, ha az ár megfelelő. (ráadásul, ha a vevő is tulajdonostárs, akkor a többinek nincs is elővételi joga másnak).

wers # 2020.02.12. 05:02

Mondjuk beköltöztet valakit, végleg lelakja eladhatatlanná, és közben 2 milliós közüzemi díjtartozást halmoz fel?

Jajjjistenem! Igen, akár ez is megtörténhet. De fel is gyújthatja akár.

Szerintem eladni akarják a házat és nem karddal harcolni (a miért is?)
Egy simán átlag ember mindenféle ingatlanos ismerettel is tudja, hogy ha beköltöztet valakit akkor a lakott ingatlannak a forgalmi értéke és a forgalmi képességei is csökkenni fog. Ezzel a borstöréssel az a gond, hogy aki tör, az is kap az orrába szemébe rendesen. Szóval öngól. (azt a verziót meg sem említem, hogy az után költöztetne be, ha megvette a vevő, majd egyben birtokba is vette.... na ne)

A lényeg felett viszont elmentünk, Mariska51 a te vevődnek szerintem elővételi joga is van nem csak vásárlási szándéka. Ez azért nem csábító más vevő számára.

Mariska51 # 2020.02.11. 22:14

Feltéve, de meg nem engedve, hogy a másik három, összesen háromnegyed rész tulajdonosa ezt hagyná (de nem!), ezzel hogyan érne el magasabb vételárat a jelenlegi biztos vevő által felajánlott összegtől, ami a célja? (A parányi, rozoga szoba-konyhás házikóban az örökhagyó évtizedek alatt sem fizetett milliós nagyságrendű rezsit.)