Természetesen.
Öröklési szerződés
„Csak szólok, hogy a szerződéses örökös nem felel az örökhagyó tartozásaiért”
Már ha a szerződés nem színlelt és nem fedezetelvonó. Márpedig a hitelező helyében az örökhagyó egyébként is tartára kötelezett gyerekével kötött szerződésnél azért ez felmerülne bennem.
Talán kiderült, hogy adósságai vannak a szülőknek. Csak szólok, hogy a szerződéses örökös nem felel az örökhagyó tartozásaiért. Még a hagyaték tárgyaival se.
AGA77
Ennek mi értelme van egyébként ha te vagy a törvényes örökös?
„De nem lenne egyszerűbb felbontani azt a szerződést, közös megegyezéssel?”
Biztosabb lenne.
Azért az öröklési szerződés aláírása implicit alighanem magában foglalja az elfogadást. Legalábbis attól, aki egyébként nem lenne örökös. (Jó, tudom, a kérdező pont az - de nem a teljes hagyatékra.)
aga77,
Szerintem igen. Az öröklési szerződésben nem vállalsz kötelezettséget arra, hogy az örökséget el is fogadod:
„Ptk. 7:48. § [Öröklési szerződés]
(1) Öröklési szerződésben az örökhagyó a vele szerződő felet a magának, illetve a szerződésben meghatározott harmadik személynek nyújtandó tartás, életjáradék, illetve gondozás ellenében – vagyona, annak egy meghatározott része vagy meghatározott vagyontárgyak tekintetében – örökösévé nevezi; a másik fél kötelezettséget vállal a tartás, életjáradék, illetve gondozás teljesítésére.”
Viszont az öröklés megnyílása után észen kell lenned, hogy ne mondj le a visszautasítás jogáról. Legjobb, ha rögtön jelzed a visszautasítást az eljáró jegyzőnek, közjegyzőnek, ÉS nem veszed birtokba az örökséget.
„Ptk. 7:90. § [Lemondás a visszautasítás jogáról]
(1) Ha az örökös az öröklés megnyílása után a visszautasítás jogáról kifejezetten vagy hallgatólag lemondott, az örökséget többé nem utasíthatja vissza.
(2) A visszautasítás jogáról való lemondásnak kell tekinteni az örökség olyan birtokbavételét vagy a hagyatékra vonatkozó egyéb olyan cselekményt, amelyből az örökösnek az örökség elfogadására irányuló kétségtelen akarata tűnik ki. Lemondásnak minősül az is, ha az örökös a közjegyző által – bármely érdekelt kérelmére – kitűzött határidő alatt nem tesz az örökséget visszautasító nyilatkozatot.”
De nem lenne egyszerűbb felbontani azt a szerződést, közös megegyezéssel?
Tisztelt Fórumozók!
Kérdezni szretném, hogy szüleimmel Öröklési szerződést kötöttem pár évvel ezelőtt. A hagyaték megnyílásakor ennek ellenére visszautasíthatom az örökséget, hogy létezik ez a szerződés?
Előre is köszönöm a válaszokat.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02