(Nem azért nem válaszoltunk, mert nem láttuk...)
Öröklés
Kérem szépen ismét segítségüket.:
Örökségem erejéig felelek örökhagyó (édesapám) tartozásáért ezek Garázs. Garázson fele részben enyém fele részben édesanyámé. Garázson jelzálogjoga van egy hitelezőnek (édesanyám, mint kezessége révén, mely ügyeben a végrehajtás szüneteltetve van, mert édesanyám fizeti a megbeszélt összegeket).
Kérdésem, hogy amennyiben az én részemről az örökségemre végrehajtás történik, akkor mi a menet? Jól sejtem, hogy a jelzálogjog és az abban az ügyeben szünetelő végrehajtás életbe lép és sorrendben ők vannak előrébb ezért a végrehajtásban a jelzálogjogosult kapja a végrehajtásból , a garázsból befolyó összeget? Ekkor az örökségre bejelentkező hitelező nem kap semmit? A fő kérdés, hogy ezek után az örökségem erejével még felelek? vagyis az értékével, mivel "elkelt" a garázs? Köszönöm előre is!
Aki viszont nem tesz visszautasito nyilatkozatot, az oroklesrol válik. A visszautast egyebkent írásban is meg lehet tenni.
Az orokos csak az orokreszevel felel a hagyateki tartozasokert. Ugyanakkor az oroklest vissza is lehet utasitani, ebben az esetben természetesen nem válik orokose az illető és így tartozas sem merulhet fel. Ha viszont a sorban következő kiskorú gyermek vonatkozasaban is szeretnétek visszautasitani - persze, ha van kiskorú gyermek - ehhez a gyámhatóság hozzájárulása szükséges.
Tisztelt Ügyvéd Úr,
férjem alkoholista apja a napokban halt meg.
Férjem szülei elváltak, 16 éve nem látta az apját, mert nem kereste a fiait. Anyukája már 10 éve meghalt.
Volt apósom egyik fia Magyarországon, másik Németországban él.
Most minden létező adósságát, temetését az itthon élő fiának kéne fizetni?
Kérdésem, hogy ha a hagyatéki tárgyaláson lemond az örökségről, avval lemond az adósságról is? (nem akar semmit sem örökölni az apjától)
Másik kérdésem, hogy a külföldön élő testvér, ha nem mond le az örökségről, automatikusan a tárgyalás után ráhárul?
Milyen opciók vannak arra nézve, hogy semmit ne kelljen fizetnie?
Köszönöm kedvességét
Ann
Pupac81
Ez vagy megegyezessel történik, vagy úgy, hogy pert indít a jogosult, aztán pedig végrehajtást.
Édesapám tavaly halt meg. Egy fél ingatlant és hiteleket örököltünk tőle a testvéremmel. A hagyatéki tárgyláson megosztottuk az örökséget. Öcsém kapta az ingatlan részt én pedig egy nullás euro számlát, valamint egy üdülési jog rész(ami gyakorlatilag értéktelen) Most kezdtek jelentkezni a hitelintézmények a tartozások behajtása végett. Én gyesen vagyok, öcsém munkanélküli így hitelt nem kapunk, egy összegben nem tudunk törleszteni (összesen mintegy 2,6 millióról beszélünk). Az ingatlan az egyetlen örökség, amit a bank be tud számíttatni a hitelekbe. Hogy történhet ez? Jelzálog bejegyzéssel? Vagy kényszeríthetik öcsémet, hogy eladja az ingatlant? A másik fele édesanyám része, aki édesapámmal elvált már ekkora, tehát neki nincs köze az örökséghez.
Köszönöm a segítséget,tanácsokat.
Apukám 2016.05.23-án halt meg. A tak.szöv.-nél vezetett lakossági folyószámlájára,júniusban megérkezett nyugdíját,a nyugdíjfolyósító most visszaköveteli.Számunkra a tak.szöv.semmit ki nem fizetett, mondván hogy zárolták a szlát.De a havi rendszeres megbízásokat,és a saját hitelkeretet teljesítette a tak.szöv. Kérdésem,hogy a hiányzó összeget befizessem-e a szlára,hogy a bank visszatudja utalni a nyugdíjfolyósítónak az általuk követelt összeget? Sztem,a tak.szöv.hibázott az utalások végrehajtásakor.
Leginkább akkor az jöhet szóba, hogy édesanyád az öröklést visszautasítja és reménykedtek, hogy senkinek nem jut eszébe, hogy ez esetleg fedezetelvonó szerződés-e.
Azt elfelejtettem, hogy a nagypapam es nagymamam meg hazasok es a nagypapamnak van egy testvere es az edesanyam az egyeduli gyerekuk.
Nagypapamat leokemiaval diagnosztizaltak es tekintve, hogy 90 eves, az orvosok nem sok jot mondanak. A kerdes az, hogy ki fogja orokolni a lakasat, bankszamlajan levo penzt es az autojat.
A problema az, hogy a lanya (edesanyam) neven tartozasok vannak es O emiatt nem szeretne orokolni. Vegrendeletet nem irt es nem is gondoljuk, hogy tudna, mert nem kepes mar ra.
Nem tudjuk mi az orokles sorrendje. A lenyeg az lenne, hogy az edesanyam ne orokoljon. Kerulhet akar a nagymamam nevere, akar az enyemre, de a lanyaera nem.
Edesanyam azt mondta, hogy lemond az oroksegrol, hogy remelhetoleg igy, majd vagy az en vagy az anyja (nagymamam) nevere kerul majd a lakas, bankbetet es az auto.
Kerlek segitsetek, mit tehetnenk!? Mar korhazban van, ugy hogy ugyvedhez mar nem tudjuk elvinni, hogy atirassunk mindent.
Nem az lenne a lényeg, hogy kulonvagyon, hanem hogy agi vagyon. De itt az nem lehet, mert vannak leszarmazok.
Orokol egy gyermekreszt a hazastars.
Nem az lenne a lényeg, hogy kulonvagyon, hanem hogy agi vagyon. De itt az nem lehet, mert vannak leszarmazok.
Orokol egy gyermekreszt a hazastars.
Kedves Hozzáértők!
A következőben szeretnék segítséget kérni. Mivel két ügyvédtől egymásnak ellentmondó magyarázat érkezett, elbizonytalanodtam, hogy melyik is a helytálló. Adott egy ingatlan, melyet az elhunyt a szüleitől örökölt. Két gyermeke és egy túlélő házastárs maradt az elhunyt után, életvitelszerűen nem ebben az ingatlanban éltek. (Vagyis nem ez volt az utolsó közös lakás, melyre az özvegy haszonélvezete kiterjed.) A túlélő házastárs ebből az ingatlanból is örököl-e egy gyermekrésznyit, avagy külön vagyonnak (itt nem tudom hogy ági vagyonról lehet-e beszélni) minősül és csak a két leszármazott örököl? Már az új Ptk.vonatkozik az esetre.
Köszönöm a válaszokat.
Jaffa113
A kotelesreszi igény 5 év alatt evul el. Ha állagot orokolnel, de az alorokos elidegeniti, az igenyed az elidegenites után 5 év alatt evul el. Egyebkent ha állagot orokolsz, amíg az orokresz megvan, a tulajdoni igeny nem evul el.
„De attol meg az oroksegbol jar a reszem ha ugy alakul, annyi amennyi.”
Persze hogy jár. Vagy az örökség rád esőrésze vagy a köteles rész.
Egy szoval sem mondtam, hogy kizartam barkit barmibol is. Te ezt az egeszet felre erted. Csaladi problemai barkinek lehetnek. Amugy pedig ez a hely tudtommal egy jogi forum, ahol jogi kerdesekre lehet valaszt kapni. Az egyeb topicokban mindenfele lopas, csalas, rablas elkovetoi, bortonviselt alakok is kaphatnak korrekt jogi valaszt a kerdeseikre. Nem hinnem, hogy rosszabb lennek naluk.
Kedves jaffa !
Ha az én gyerekem lennél tuti ! h gyorsan írnék egy végrendeletet ! amiben kizárnálak ! mindenből ! ha te kizárod a családodat a jóindulatodból , a szeretetedből , akkor neked JÁR ? a JOGOS ? örökség ? nemá ! mire fel ? mert oda pottyantott az élet ? strapáld magad ! lesz neked is ! a semmiért ? + ne járjon semmi !!! / az élet kegyetlen , mint te magad ! /
Nem vagyok joban a rokonsagommal. A szuleimmel sem. De attol meg az oroksegbol jar a reszem ha ugy alakul, annyi amennyi. A csaladunkban mar szinte hagyomanya van a masik csaladtag kisemmizesenek. Ezt szeretnem elkerulni.
Szoval, kaphatok valaszt a kerdesemre?
És már most tudod, hogy úgy fogsz örökölni, hogy nem fogsz tudni róla?
Bizonyára nem fogod elhinni, hogy attól, hogy itt válaszolgatok, az én időm még drága. És vannak ezzel így mások is. Ha érted, mire gondolok.
Varhatoan fogok, par even belul. Addig is szeretnek kepbe kerulni jogilag.
Kaphatnek egyertelmu valaszt a kerdesemre?
Minden ember potenciális örökös.
Miért, örököltél, csak nem tudsz róla?
Mi tortenik akkor, ha valaki orokol valamit, de nem tud rola, hogy orokolt? Elbukja az orokseget, ha nem jelentkezik erte? Van erre valami elevulesi/jogvesztesi hatarido?
Jól tudod.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02