Öröklés


Kovács_Béla_Sándor # 2016.01.21. 18:05

De az mindenképpen egy korlátos felelősség lesz.

ObudaFan # 2016.01.21. 15:19

Miért ne lenne érvényesíthető? (Értem, hogy a megajándékozott halálakor ez még feltételes igény volt csak, na de attól még.)

Kovács_Béla_Sándor # 2016.01.21. 15:12

Csak akkor lenne érvénytelen az ajándékozás, ha a szerződés aláírásakor teljesen hiányzott volna az ajándékozó belátási képessége. (Az nem elég, ha esetleg korlátozott volt.) A vázolt tényállás mellett ennek a fennállása sem valószínű, de ha mégis úgy lenne, akkor a bizonyítása jószerivel lehetetlen.

Kolléga, a köteles részi igény a megajándékozott örököseivel szemben is érvényesíthető?

ObudaFan # 2016.01.21. 15:00

dibolya

HA beszámítható volt az anyósod, akkor legfeljebb annyi, hogy amennyiben az ajándékozást követő 10 éven belül elhalálozik, akkor kötelesrész iránti igényük lehet.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.01.21. 13:03

akik így most nyilván viszik anyós lakásának 3/4 részét.
Lehet, hogy a 3/3-át.

dibolya # 2016.01.21. 12:53

Tisztelt ÓbudaFan!
A következő esetben kérek segítséget. Anyósom decemberben a két fia tudta nélkül férjhez ment az évek óta vele élő élettársához, és nyomban ajándékozási szerződést írtak a lakására a férj javára , a földhivatalhoz dec.29-én adták be az átírási kérelmet. Az ajándékozott újdonsült férj január 5-én elhunyt. (Nem sokáig élvezte, amit tett!) Azonban van 3 gyereke, akik így most nyilván viszik anyós lakásának 3/4 részét. Sajnos anyósom évek óta egyre jobban leépülőben van, férjét még csak nem is hiányolja, de erről orvosi papír nincs, és házasságkötésnél, ügyvédnél is nyilván teljesen beszámíthatóként viselkedett. Van-e valami lehetősége anyósom két fiának, hogy az öröklést megakadályozzák, vagy megtámadják? Annyira nyilvánvaló hogy a férj anyós leépülését használta ki, illetve számított arra, hogy ő éli túl anyósomat.
Előre köszönöm a véleményt.

DGFM # 2016.01.20. 19:03

Tisztelt ObudaFan

Rendben, nagyon szépen köszönöm! További szép estét kívánok!

ObudaFan # 2016.01.20. 18:56

Hát akkor fogalmazd bele a meghatalmazásba, hogy nagyjából mit szeretnél, meg azt is, hogy mi az, amit semmiképpen nem szeretnél.

DGFM # 2016.01.20. 17:16

Tisztelt ObudaFan
Nagyon szépen köszönöm a gyors választ. Igazság szerint a távoli rokonság miatt nem igazán ismerjük egymást, és úgy tudom a többség őt hatalmazza meg. Mivel mindannyiunk közös érdeke, hogy egyvalaki kézbe vegye az ügyet és intézkedjen, (amiért személy szerint én hálás is vagyok, mivel a távolság miatt sajnos nekem nem áll módomban,) és nem is szeretném gátolni az ügyet, de nem szeretném ha visszaélne a nevemmel és a helyzettel. Hogy tudnám akkor a meghatalmazást úgy megfogalmazni, hogy az eljárást segíteni tudjam? Mit tehet pl. ha a nevemben eljárhat?

ObudaFan # 2016.01.20. 16:51

Onmagaban ezzel nem, de ha nem szaz szazalekosan biztok meg benne, akkor nem biztos, hogy celszeru ot meghatalmazni, hiszen a nevetekben fog eljarni.

ObudaFan # 2016.01.20. 16:51

Onmagaban ezzel nem, de ha nem szaz szazalekosan biztok meg benne, akkor nem biztos, hogy celszeru ot meghatalmazni, hiszen a nevetekben fog eljarni.

DGFM # 2016.01.20. 16:05

Tisztelt Fórumozók

Az alábbi ügyben szeretnék segítséget kérni: Egy rokonunk sajnos elhunyt. A minket értesítő családtag egy meghatalmazást szeretne, miszerint "temetési és hagyatéki ügyekben nevemben és helyettem eljárhat". Pontosan mit takar ez a kifejezés? Ha ezt így aláírjuk, azzal nem mondunk le az örökségről, vagy igen?
Előre is köszönöm a segítséget!

ObudaFan # 2016.01.20. 14:05

shanikira

A szüleid végrendeletben szabadon rád hagyhatják az ingatlant, vagy akár már most neked ajándékozhatják. Ha ő is kapott egy ingatlant, akkor a kötelesrészéhez így már hozzájutiott. Viszont amennyiben attól fogva, hogy ő ajándékba kapta az ingatlant, édesapád haláláig több, mint 10 év telik el, míg te örökségként kapod az ingatlant, vagy a te esetedben bár szintén ajándékozás történik, nem telik el ez a tíz év, akkor már számolni kell azzal, hogy a neked juttatott ingatlanból kötelesrészt kér.
Az adásvételre vonatkozó kérdésed nekem nem igazán világos.

shanikira # 2016.01.20. 12:33

Tisztelt Fórumozók!
Az alábbi felállásban szeretnék tanácsot kérni.
Van egy idősebb féltestvérem apai részről, akivel nem tartjuk a kapcsolatot. Apai nagyanyám lakását édesapám örökölte,de a féltestvéremnek adta, mi semmit nem hoztunk el (sajnos ez nem lett semmilyen formában dokumentálva)ezzel szerette volna édesapám támogatni.
Jelenleg egy családi ház van a szüleim nevén (házasok) szeretnék ezt teljes egészében rám hagyni.
Van arra lehetőség, hogy ez csakis az én tulajdonom legyen? Nem valószínű,hogy a féltestvérem lemondana a részéről.
Amennyiben esetleg eladnánk a házat és két lakást vennénk belőle, akkor Ő már csak a szüleim nevén szereplő lakás bizonyos részére tarthatna igényt?
Előre is nagyon köszönöm a segítséget.

Doky1988 # 2016.01.15. 18:32

Köszönöm szépen!

ObudaFan # 2016.01.15. 17:38

A lakas fenntartasaval jaro koltsegeket a haszonelvezo viseli.

Doky1988 # 2016.01.15. 17:29

És ha fenn marad a haszonélvezeti jog, akkor ők kötelesek fizetni a lakást? Mert képesek megcsinálni, hogy nem fizetik mivel ugye az idősek otthona lefogja a nyugdíjuk 80% -át.Így akkor üresen áll a lakás, amit nekünk kell fizetni.

ObudaFan # 2016.01.15. 06:21

Semmit, mivel egyaltalan nem koteles lemondani rola. Megteheted, hogy nem fizetsz, de akkor fennmarad a haszonelvezet.

Doky1988 # 2016.01.14. 16:41

Szép estét mindenkinek!

Következő ügyben szeretnék segítséget kérni:

Nagymamámék laktak egy lakásba, a lakás fél-fél tulajdonban édesanyámé és keresztapámé, nagymamámék meg haszonélvezők ott.Na már most édesanyám elhunyt 8. éve, így én örököltem az ő fél ház részét.Erről földhivatali papírom van, illetve a hagyatékiba is belevan írva, hogy örököltem.No már most jelenlegi álláspont az, hogy mamámék beköltöztek az idősek otthonába, illetve áramot, vizet kikapcsoltatták stb.. Jelen helyzet hogy keresztapámékkal beszéltünk tatámmal és lemondanak a haszonélvezeti jogról.Az ügyvédet ők intézik, napokban beszéltem velük, és azt mondták nekem, hogy az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy ilyenkor tatám kérhet bizonyos összeget azért, hogy ő lemond a haszonélvezeti jogról.És ez akár 1 millió forint is lehet.Na már most, kérdésem az, hogy ilyen létezik-e, mikor ők a haszonélvezők de tulajdonosok meg mi vagyunk?! Ez elégé lehúzósnak tűnik, ugyanis elég "szépen fogalmazok" barátságtalannak tűnik, azaz én gondolatom szerint így próbálják a fél ház részem benyelni.Tehát gondolatom szerint ők megegyeznek tatámmal, hogy kérjen X összeget, azt az összeget meg elosztják egymás között.Most pl mondok 1 milliót amit mondjuk kettőnknek kell kifizetni, de mondjuk ezt csak lepapírozzák, vagy előttem odaadják az 500-ezret tatámnak, én is odadom aztán ő meg odaadja keresztapáméknak.. egy ilyen verzióra gondoltam.. Sajnos elég pénz éhesek keresztapámék.Szóval kérdésem az, hogy ilyen létezik-e, hogy ő pénzt kér azért hogy lemond a haszonélvezeti jogról, illetve mit tudok lépni ez ellen?

Köszönöm a választ előre is!

ObudaFan # 2016.01.14. 10:57

pamut

Két probléma van. Az egyik, hogy az eladott vagyon után nem jár kötelesrész, tehát igazolnod kellene, hogy ez valójában ajándékozás volt.
A másik, hogy a kötelesrészi igény elévül 5 év után, így igazolnod kellene, hogy egészen mostanáig enm voltál abban a helyzetben, hogy a követelésedet érvényesíteni tudd.

pamut # 2016.01.14. 10:24

14 évvel elhunyt édesapámat vagyonából teljesen kiforgatta anyám és fiútestvérem, amikor már beszámíthatatlan beteg volt és kórházba került, halála előtt 1 napra mégis kicsalták a kórházból és eladattak vele mindent, majd ezután 1 év múlva meg is halt.
Hagyatéki tárgyalás nem volt, nem értesített senki, hogy lenne.
Közben anyám is meghalt 13 évvel ezelőtt és fiútestvéremé lett minden vagyon, mert ráíratott anyám mindent.

Nem tudok megnyugodni ebben, lehet-e valamit tenni még a köteles rész visszaszerzésére?

ObudaFan # 2016.01.13. 06:41

Hat a valaszhoz nem sok tampontot adtal. Ha az ingosagok a nagymamade voltak, akkor az o gyermekei, azok kiesese eseten a helyukon az unokai orokolnek.

Kirei # 2016.01.12. 23:36

Tisztelt Szakértő!

Nagymamám után örököltem egy ingatlant, mely édesapám haszonélvezetével terhelt.. kérdésem a következő: a lakásban található vagyontárgyak - konkrétan van egy értékes festmény és voltak aranyékszerek - kit illetnek?

Hagyatéki leltárról nem tudok h lett volna, sem semmit a hagyatéki eljárásról, szüleim nélkülem intéztek mindent, a festmény azóta is az ingatlanban van, az ékszereket elvitték.. érdekelne, hogy jogilag van-e valami közöm ahhoz a festményhez, vagy (feltételezem) apámat illeti teljesen.

Végrendeletet nagymamám nem hagyott.

Előre köszönöm válaszát.

ObudaFan # 2016.01.11. 22:24

Ildyko79

Az élettárs végrendelet hiányában nem örököl. Élettársi közös vagyon címén természetben lehet igénye, de természetesen a közös tulajdon megszüntetését kérheti, aminek az egyik módja az lehet, ha valamelyik tulajdonos a másik részét magához váltja. Mondjuk, ha van két autó és egy bankszámla, akkor vélhetően a természetben történő megosztás a logikus és méltányos.
Az élettárs nem örököl haszonélvezeti jogot. Viszont az együttélés alatt szerzett bútorok is az élettársi közös tulajdonba tartoznak. Elsősorban ezeket is természetben kell megosztani.

ObudaFan # 2016.01.11. 21:34

becuska

Nem.