Derill,
köszönöm a válaszod. Nos, a helyzet az, hogy bár igen, ő az apja, nem tervezi, hogy foglalkozzék vele. Nekem is, másoknak is világosan megmondta, hogy nem érdekli ez a gyerek, nem akar vele foglalkozni. Épp ezért van az, hogy felmerültek bennem a kérdések, mert azt nem szeretném, ha csak azért, mert ő az apja kerülne hozzá, és esetleg mostohán bánna vele. Inkább hagynám olyasvalakikre, akik tudom, hogy odafigyelnének a fejlődésére, és nem nyűgnek tekintenék. Nem a haragom miatt nem számítok tehát rá (nem is haragszom), hanem azért, mert tisztában vagyok azzal, hogy nem szándékozik apaként viselkedni semmilyen formában. Ez szomorú, de így van. A "jó kapcsolatot" próbáltam fenntartani (információk adásával), de elég durván elutasította a próbálkozásokat, végül felhagytam vele, nem láttam értelmét folytatni. A nem-érdeklődése szerintem nem természetes csak azért, mert még nincs meg, de azt mondják, a férfiak gyerek-ügyben afféle "hiszem-ha-látom" hozzáállásúak:-)
Azzal gondolom egyetértesz, hogy hiába is szeretné egy anya, hogy a gyermek és az apja jó kapcsolatot alakítson ki, ha a férfi tényleg nem hajlandó. Nem állíthatok be az otthonába, kezébe adva a gyereket, hogy itt van, foglalkozz vele - ha benne nincs hajlandóság a kapcsolat fenntartására.
Megbeszélésnek sajnos nagyon csekély az esélye, mivel mindennemű megkeresést eddig elutasított, ezért is tudakozódom most már arról, mi áll a jogszabályokban, mert nem tartom valószínűnek, hogy egyáltalán eljuthatnánk odáig, hogy lehetőség legyen bármiről is beszélni - nem hogy megegyezni.
