(már ha ez (lesz) az utolsó közösen lakott lakás)
öröklés, ajándék
Az mindegy, a házassági szerződés megmarad. Ha közben költöznek, akkor meg azon lakáson lesz haszonélvezete.
Tisztelt Fórum!
Édesanyám /41 éve özvegy, egyedülálló/életének 90. évében nemrég elhunyt,temetéséről én gondoskodtam.
Egyetlen vagyonát az akkor 5 millió Ft.-ban meghatározott házát 9év és 3 hónapja egyetlen testvéremnek ajándékozta, aki Édesanyámat idős otthonba helyezett el.Testvérem 7 éve elhunyt,(végzett jogász volt,a szerződést kollegája készítette) Gyermekei az ő hagyazéki tárgyalása során kérésemet,hogy mondjanak le örökségükről,adják vissza házát Édesanyámnak, (majdan halálakor ők is örökölnek)nem teljesítették,(Az az ő örökségük,hagyjam békén!) A közjegyző akkor a kötelesrész igényemre utalásomat-kérésemet -KORAI MÉG- elutasította.
Akkor még nem tudták, hogy néhai testvérem aki jegyzőként dolgozott munkaügyi bíróság által megítélt (3 évi visszamenőleges keresetét),6.5m Ft.-ot vett fel állítólag jogosulatlanul, és az Önkormányzat ezt halála után hagyatéki teher-ként visszakövetelte az örököseitől, akik a fent említett házat kínálták fel. Az Önkormányzat a házat magánszemélynek 3m.Ft.-ért értékesítette 6 hónapja.
Kérdésem: Kötelesrész igényemet hol,kitől, hogyan érvényesíthetem. Ki fogja ezt nekem megfizetni?
„Kötelesrész igényemet hol,kitől, hogyan érvényesíthetem. [1] Ki fogja ezt nekem megfizetni? [2]”
- Ha a köteles rész kötelezettje meghal az igény megnyílása előtt, az örököseit terheli a megfizetése.
- Honnan tudjuk mi azt?
„Ha a köteles rész kötelezettje meghal az igény megnyílása előtt, az örököseit terheli a megfizetése.”
Ha az örököseit terheli, mint jogutódok, akkor ez a teher legfeljebb az örökölt vagyon erejéig terheli őket? Ha az más hitelezőknek/követelőknek ki lett teljes egészében fizetve, akkor bukja a kérdező az igényét?
Az elhunyt testvérrel szemben kötelmi jellegű lenne az igény, ha eladta/elajándékozta az ingatlant (amit ajándékba kapott, és "abból" kéri a kérdező a köteles részét), akkor is helyt kellene állnia érte, akár a saját vagyona terhére.
De ha jól gondolom, ezt a "tartozást" a jogutódok örökölték, ők legfeljebb a hagyatéki vagyonnal felelnek érte. Ha elment a ház más követelésre, és a hagyaték többi vagyona is, akkor senki sem fogja kifizetni ezt. Vagy tévedek?
„Vagy tévedek?”
Most az egyszer. :) Bonyolult dolog ez.
Dehogy egyszer, szokott az lenni.
Akkor megfordítom a kérdést, jól értem-e (azt, hogy bonyolult, értem). Ha az örökösök minden hagyatéki vagyontárgyat már az örökhagyó követeléseire költöttek, akkor a köteles részt saját vagyonukból is ki kell fizessék?
Ha egyes hagyatéki tartozásokat mások rovására egyenlítenek ki, akkor előfordulhat.
Ha egyes hagyatéki tartozásokat mások rovására egyenlítenek ki, azért, mert a mások még nem is jelentkeztek, amikor az egyesek meg igen, tehát jóhiszeműen járt el az örökös, akkor is?
7:95. § [A hagyatéki tartozások kielégítésének sorrendje]
(1) A hagyatéki tartozások sorrendje szerint előbb álló csoportba eső tartozások a kielégítés alkalmával megelőzik a hátrább álló csoportba soroltakat.
(2) Abban a csoportban, amelyben valamennyi tartozás teljes kielégítésére nincs lehetőség, kielégítésnek a követelések arányában van helye.
7:98. § [Kielégítés az örökös által]
(1) Az örökös a tartozásokat a kielégítés sorrendjének megtartása nélkül elégítheti ki addig, amíg felteheti, hogy a hagyatéki tartozásokat a hagyaték teljesen fedezi, ha figyelmen kívül hagyja az örökhagyó által élők között ingyenesen vállalt, valamint a hagyományon és meghagyáson alapuló kötelezettségeket. Ellenkező esetben csak a sorrend szerint nyújthat kielégítést.
(2) Az a hitelező, akinek a hagyatékhoz tartozó valamely vagyontárgyon zálogjoga van, a biztosíték erejéig - a hagyatéki tartozások sorrendjében elfoglalt helyére tekintet nélkül - teljes kielégítést kereshet.
(3) Ha az örökös ezeket a szabályokat felróhatóan megszegi, az emiatt kielégítetlenül maradt hitelezővel szemben egész vagyonával felel.
A konkrét esetben - ha jól figyeltem - az örökösöknek kifejezetten tudomásuk volt az örökhagyó köteles rész jogcímén fennálló tartozásáról.
Tudomásuk volt róla, az igaz. Még ha hivatalosan nem is igényelhette akkor, a hivatalos igénylésig viszont már az apjuk tartozásaira el is ment.
Pont azért tamáskodok itt, amit Te is írsz, bár pont a lényeget hagytad le valamiért.
„Ptk7:94.§(1) Hagyatéki tartozások
- az örökhagyó illő eltemetésének költségei;
- a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges költségek (a továbbiakban: hagyatéki költségek), valamint a hagyatéki eljárás költségei;
c) az örökhagyó tartozásai;
- a kötelesrészen alapuló kötelezettségek;
- a hagyományon és a meghagyáson alapuló kötelezettségek.”
Az örökhagyó tartozásaira elment. Ami előbb van a sorban, mint a kötelesrész. Tehát senki nem fogja neki kifizetni.
(2) A hagyatéki tartozásnak ezen a minőségén és fennállásán nem változtat, hogy a tartozás - az öröklés megnyílása előtt vagy azt követően - az örökös mint hitelező javára keletkezett.
Beugrottál. :)
Ez az eset, amikor a köteles rész is c).
Aha. Tényleg. Jogos. Köszi.
Mondjuk, azért az örökösök jóhiszeműsége adott esetben nem számít annyira. Ha adott a volt munkáltató követelése olyan összegben, amit éppen fedez a hagyaték (tegyük fel), akkor jogosan mondhatja az örökös, hogy jó, de én akkor is csak 3 millióval kevesebbet vagyok hajlandó fizetni, mert az örökhagyó által kapott ajándékra MAJD EGYSZER (akár sok év múlva, itt, a kérdező esetében ez ugye HÉT év volt) köteles részt is kell fizetnie? Mit mondana a bíróság, ha a h.hitelező perel? Hogy várjon a sorára?
Kedves Fórum!
Édesapánk ingatlanja (demencia miatt kértük erre) 2019. év elején el lett ajándékozva részemre, illetve testvérem részére 50/50%-os tulajdon hányaddal.
Édesapánk 2019 decemberben elhunyt.
Testvéremre szeretném átruházni az én ingatlan tulajdoni hányadomat teljesen (kivásárolna az ingatlanból).
Mely eljárás szerint érdemes a tulajdonjogot átruházni, hogy a legkevesebb illetéket kelljen kifizetni, mindkét félnek?
Köszönettel.
Nem praktikus dolog az illetékteher miatt színlelt szerződést kötni. (Nem beszélve arról, hogy testvérek között az - ez esetbe színlelt - ajándékozás illetékterhe több, mint kétszerese a - valós - adásvételének. (Ha nem lakóingatlanról van szó, akkor a négy és félszerese.)
(A te terhed más kérdés - de az nem illeték, hanem személyi jövedelemadó.)
Bencetwingo,
Nincs jelentős különbség.
Mivel illetékmentes ajándékozással szerezted, ezért az eladási ár negyedének 15%-a az adó amit neked kell fizetned, és 4% a vevő illetéke. (Ez összesen 7,75%)
Ha ajándékozod, akkor a megajándékozott fizet 9% illetéket (ha lakóingatlanról van szó).
Egy kicsit az adásvétel kedvezőbb is. Ha tényleg fizet érte, akkor nyilván ezt érdemes választani.
Kedves Fórum!
Azt szeretném megkérdezni, hogy az Önök véleménye szerint kizárja-e a törvényes örököst egy, az örökhagyó által elajándékozott ingatlan után járó köteles részből az ajándékozási szerződésben szereplő alábbi mondat?
"... az Ajándékozó nem kívánja, hogy további örökösei felé az ajándék tárgya bármilyen módon és értékben beszámításra kerüljön."
Vagy továbbra is jogos az örökös köteles rész iránti igénye?
Előre is köszönöm válaszukat!
Elég egyszer. Ottvagyunk minden rovatban.
Tisztelt Fórum!
Több mint 25 éve ajándékozási szerződéssel lányomnak ajándékoztam egy telket. Kb. 20 éve megromlott a viszonyunk, nem is tartottuk a kapcsolatot, a telek után én fizettem minden adót és felmerülő költséget, illetve a telek rendben tartását is én csináltam. Lányomék nem dolgoztak a telken semmit ki sem mentek oda. Kérdésem az, hogy az ajándékot vissza lehet e perelni vagy elbirtoklást lehet e kezdeményezni. Melyik a célravezetőbb vagy könnyebb eljárás, per. Válaszukat előre is köszönöm.
Én nem biztatnálak.
D.Ildi
„a telek után én fizettem minden adót és felmerülő költséget, illetve a telek rendben tartását is én csináltam.”
Az egyetlen, amit tehetsz, hogy ezeket már nem teszed meg a továbbiakban, de mivel eddig is rajtad keresték ezeket a pénzeket, nem ártana tudatosítani mindenhol, hogy már nem te vagy a fizető. Amikor majd tulajdonosként mindez az ő nyakába szakad, biztosan elgondolkodik - vagy nem - hogy valamit nagyon-nagyon rosszul csinált. Lesz egy rakás költsége, ami eddig nem volt, mert te fizetted, másrészt pedig egy hatalmas gaztenger fogja várni, mikor kimegy előbb-utóbb. Ha nem látogatja a telket, akkor még az önkormányzat büntije is befigyelhet, ha pl. elhatalmasodik a parlagfű rajta.
Csakhogy D.Ildi továbbra is használni szeretné azt a telket. Ahhoz pedig nem a legjobb húzás megharagítani a tulajdonost.
Üdvözlöm, érdeklődnék, hogy amennyiben a férjemnek ajándékozok 15% ingatlanrészt, keletkezne-e neki vagyonszerzési illetéke és nekem adóm, mivel 5 éven belül vagyok az ingatlan megszerzése időpontjától és a vételi illetve ajándékozás érték között van eltérés! Természetesen készül majd róla okirat! Köszönöm
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02