Orokles , vagyonmegosztas


tina73 # 2005.04.15. 12:40

Mit jelent az, hogy "erre van BH is"? Utána tudok nézni valahol?

tina73 # 2005.04.15. 12:38

Ez komoly, Derill??????? Már teljesen magam alatt voltam. Hát, majd meglátjuk, mit tudok tenni adott helyzetben.
Más.
Mit jelent peren kívül megegyezni? Előbb be kell perelni valakit, aztán egyezkedni? Ehhez is ügyvédi közreműködés kell?
(Bocs, de "kezdő" vagyok...)

derill # 2005.04.15. 12:02

alorinc: Na itt, csak nem értem rá. Szóval mégiscsak nagy az eltérés a jogszabálytól, ugyanis valószinüleg igazad van a He. 58-at illetően, viszont ezt sem ugy alkalmazzák, ahogy kellene. E szerint a szabály szerint ugyanis akkor én megörököltem, és mint örökös, örökösödési adót kellene fizetnem. Ezután átruházom (jogcim nem tisztázott, tehát eladom, vagy elajándékozom), és ez esetben öcsém nem öröklési illetéket, hanem átirási illetéket vagy ajándékozási illetéket fizetne, én pedig adóznék az átruházott érték után ha eladom.

Az adózási és illetékszabályok ugyanis tudomásom szerint nem tesznek különbséget aszerint, hogy én hagyatéki eljárás keretében adom el vagy ajándékozom el (ruházom át) az ingatlant, vagy nem.

Csakhogy nem ez történt, hanem ő öröklés jogcimen helyettem örökölte meg az én részemet, ez pedig inkább illik a Ptk lemondási szabályai alá, mint a He alá.

Zsusz: "Megint tanultam valamit :-)" Én is szoktam, ezért szeretem a forumot. Elgondolkodtat a jog csavarjain.

"Az nekem egy kicsit erős lett volna, hogy ennyire eltérjen a gyakorlat a jogszabálytól, legalább is konzekvensen. (Esetenként bármi előfordulhat.)" Az a bármi elő is szokott fordulni. Néha nagyon is eltér. Csak egy példa: a szülők azonos jogokkal rendelkeznek, ugyanakkor 100 esetből 99-ben a nőknél helyezik el a gyereket nyilvánvalóan nem azért, mert a nők esetleg 99-szer jobb szülők mint a férfiak. Pedig tilos a diszkrimináció.

Alorinc: a Ptk. 80 szerint csak a visszaélés jelenti a személyiségi jogok megsértését. Egyáltalán nem büntethetik azért, ha rögziti bárkinek a hangját, vagy bárkit lefényképez. Ez ugyanis önmagában nem személyiségi jogsértés. Az lenne az, ha nyilvánosságra hozná. Azonban azt megteheti, hogy hatósági eljárásban az ilyen felvételt bizonyitékként felhasználja, az ugyanis nem visszaélésszerü felhasználás. Erre van BH is.

Kriszti7 mint emlitettem, én lemondtam az öcsém javára (ez állt a nyilatkozatomban) és a közjegyző ezt elfogadta. Öcsém örökölt helyettem, tehát 2/3 részt az öcsém örökölt, 1/3 részt pedig a bátyám. A gyakorlatban tehát ez müködik, akkor is, ha a Ptk. szerint nem müködhetne. A következtetésed jó. Lehet, hogy a He. 58 szerinti eljárást folytatják le, és elfelejtik, hogy ennek illeték és adóvonzata is lenne, mert ők is jogellenesnek tartják, hogy olyanért fizessek, amit igazából sosem kaptam meg, vagy pedig mégis lemondás, ugy hogy azt hagyják figyelmen kivül, hogy életében kellett volna szerződést kötnöm. A lényeg azonban az, hogy ugy müködik, ahogy mindenki szeretné.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

zsusz # 2005.04.15. 09:05

Kedves Kriszi7!

Nem vagyok biztos benne, hogy jól értem:
Eredetileg a nővéred örökölte volna a lakást, mert te "lemondtál", most pedig fordítva akarjátok? Vagy harmadik személy is van a dologban?

Üdv: Zsusz

kriszti7 # 2005.04.15. 07:56

Meg valami amit elfelejtettem. A növerem tökeletesen beszel magyarul igy biztosan nem ertett semmit felre abbol amit a magyar közjegyzö mondott. Es mivel Ö Magyar Allampolgar ezert ilyen esetben(örökhagy es örökös Magyar) a Magyar törvenyek vonatkoznak ra.
Ezek szerint a törvenyek megkerülhetöek vagy nem egeszen a szo szoros ertelmeben hasznaljak öket. Ebböl ezt a következtetest vonom le.
Üdv.: kriszti7


Üdv.:Kriszti7

kriszti7 # 2005.04.15. 07:47

alorinc: elnezest ! Elirtam, termeszetesen közjegyzöröl van szo.
Mindenkinek, altalanosan:
A növerem es en örököltünk tavaly elhunyt edesapank utan egy kis lakast amiröl en lemondtam a hagyateki targyalason de növerem nyilatkozataban igenyt tartott az örökreszere. Mint mar irtam aprilis 5.-en lezarodott a hagyateki t. Közben azonban (csaladi okok miatt) növerem meggondolta magat es igy jött a nagy kerdes hogy es mi uton- modon lehetseges ez. Ajandekozas? Lemondas? Egyebkent a növerem Ausztriaban el es biztositott hogy nem törtent felreertes/felrehallas, a Magyar közjegyzö pontosan ezeket a szavakat hasznalta.
Most mar en is kivancsian varom az ügy tovabbi alakulasat. Addig is üdvözletem mindenkinek es köszönöm eddigi hozzaszolasotokat , segitsegeteket !
kriszti7


Üdv.:Kriszti7

tika # 2005.04.14. 19:33

Alorinc köszi a segítséget!
A "palota "5 szobás kb 160 négyzetméteres kétszintes családi ház, garázzsal, 10 éves kb.Úgyse menne bele a feleség hogy odaköltözve leválasszuk.De a méret a lakhatási igények felett van, de nem az ő igényei szerint.A kocsit is meg akarja tartani, nekem semmi. Mondjuk ez nem érdekes, úgysem birnám fenntartani.Azt mondták a perre rámenne mindenem.Én azt szeretném, ha eladná,- venne magának és a kistesómnak egy kisebbet és azt a bizonyos részt még ha szerényebb is megkapnám, mert most alapítok családot. Csak az bánt, hogy beköltöztetheti a pasiját, a vidéki szüleit, mindenkit akit apu kitiltott volna. Nagyon nehéz.........Van -e valami kilátás ??????

zsusz # 2005.04.14. 13:59

Kedves Kriszti7!

Bevallom nem igazán értem a dolgot, azért kiváncsi vagyok, hogy pontosan mit fognak tartalmazni a papírok.
(Az biztos, hogy itt nem ajándékozásról lesz szó, a kétoldalúságot arra írtam.)

remélem a gyakorlatban működni fog...

Üdv: Zsusz

alorinc # 2005.04.14. 13:52

Kriszti7!

  1. Ki az a jegyzö? A jegyzö (egyébként is jegyző) nem ua. mint a közjegyző!!!
  2. Tudod az USA-ban angolszász-jogrendszer van, nem kontinentális, így az ottani közjegyző az amerikai jog szerint jár el és a magyar jog szerint NINCS LEMONDÁS az örökhagyó halála után.
  3. Megkérdem, hogy Te beszéltél a közjegyzővel, vagy esetleg félrefordításra alapítod a lemondás, visszautasítás szó jelentését.
  4. Te nem örökölni akartál? Most visszautasítod?
  5. Eljárásjogi szempontból kifejezetten zavaros ez a dolog. Hiszen vége a tárgyalásnak (bár fellebezési határidó nyitva áll), de leg1szerűbb ilyenkor az eljárás megismétlése, ott nyilatkoztatják az örökölni nem kívánó felet (visszautasítás) és így biztosan nem lehet pereskedni többé.
tina73 # 2005.04.14. 13:46

Köszi, de számomra ez akkor is érthetetlen. Nem értem, ha valaki keresztbe tett nekem, hogy a fenébe bizonyítsam másként? Mit vonhat maga után, ha így akarok bizonyítani? Milyen jogi következményei lehetnek? Pénzbírság? Vagy üljem le???? :))) Mindent vállalok az igazamért! Jól gondolom, hogy itt a nagyobb probléma az lenne, hogy a bíróság nem is lenne kiváncsi a felvételre, mivel az titokban készült?

kriszti7 # 2005.04.14. 13:37

Szia mindenkinek! A helyzet a következö keppen alakult. Ma felhivta az illetö a közjegyzöt aki a hagyateki targyalast vezette es kerdesere hogy lemondhat-e meg
a mar megörökölt örökreszeröl vagy azt mar csak elajandekozni tudja(aprilis 5.-en zarult le a hagyateki targyalas) a jegyzö a következöt valaszolta: egy lemondo nyilatkozatot küldjön a külföldön elö magyar örökös, amit az ottani lakohelye szerint illetekes közjegyzövel hitelesittetsen.

A jog azt mondja............A valosag azonban megis mas. Mint ahogy ezt mar Derill is emlitette/irta.

Üdv.:kriszti7


Üdv.:Kriszti7

alorinc # 2005.04.14. 13:34

Bár nem vagyok otthon a Pp.-ben, de van olyan, hogy személyiségi jog, amit gondolom megsértettél azzal, hogy vkinek a hangját rögzítetted, tudta és beleegyezése nélkül:

Ptk. 80. § (1) A személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés.

tina73 # 2005.04.14. 11:41

Miért nem jó bizonyíték az általam készített hangfelvétel a bíróságon tartási szerződés megtámadásánál? Miért büntethetnek engem azért, mert hangfelvételeket készítettem a beszélgetésekről a saját lakásomban?

alorinc # 2005.04.14. 08:02
  1. A palotában él a túlélő házastárs?
  2. Mint leszármazó kérheted a haszonélvezet korlátozását (ptk 616.§. (1)) természetesen csak az örökrészed mértékéig. /De itt figyelembe kell venni a túlélő házastárs szükségleteit/

ezt a Bíróságnál jelentheted be

3. Kérheted a haszonélvezet megváltását /Ha az 1. kérdésre a válasz IGEN, akkor ez nem járható út/ legfeljebb a többi a túlélő házastárs által nem használt tárgyakra DE: mód van arra, ha a ház mérete meghaladja a szokásos mértéket, hogy mégis sikerül /hivatkozz a He. 72./C§. (2) bek.-re, a közjegyző ez esetben bizonyítást folytathat le, ha nincs öröklési jogi vita/.
ezt a hagyatéki eljárás keretében

Ez részleges megváltás, esetedben Te örökölsz 2/6-ot, míg kistesód 3/6-ot (özvegyi joggal terhelten) és a túlélő házastárs 1/6-ot

4. Írtad, hogy nem tudtok megállapodni, ez lenne a negyedik ötletem, mert megállapodni a túlélő házastárs által lakott lakásra is lehet.

tika # 2005.04.13. 23:18

Segítsetek. Örököltem, illetve most van folyamatban. Apám meghalt, felesége velem egyidős, van egy kistestvérem. A házasság nem volt sikeres, ezért apám házassági külön vagyonról szerződést írt.Az ingatlan és ingóság kizárólag az ő tulajdona. A nagy ház fele engem illetne, kistesómé a másik fele. A feleségé a haszonélvezet, igényt tart mindenre, nekem csak az illetékfizetés jutott örökségül. Megegyezni nem akar.Nekem lakásproblémám van, a kacsalábos palotarészembe be sem költözhetnék. Hogy van ez?. Apu pont ezt nem akarta, mert cudarul éltek.Mit tehetek?
Tika

kriszti7 # 2005.04.13. 12:55

Zsusz!

Köszönöm a felvilagositast!
Most mar mindent ertek.
Üdv.: kriszti7


Üdv.:Kriszti7

alorinc # 2005.04.13. 12:00

Amire jogosan hivatkoznak az ez a rész:

Közös vagyon a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és fenntartás költségeit

Igen Közös vagyon lehet a fentiek figyelembe vételével.

tina73 # 2005.04.13. 11:58

Segítséget szeretnék kérni.
Olyan ügyvédet szeretnék fogadni, aki már nyert meg az enyémhez hasonló ügyet. A Complex CD Jogtárban két, az enyémre illő esetleírást is találtam. A bírósági határozat számai alapján honnan tudnám megszerezni a felperesek ügyvédeinek a nevét? Mi ennek a módja? Hová forduljak?
Előre is köszi!
T.

mammuska # 2005.04.13. 11:39

Még szeretném azt is megkérdezni, hogy mit takar a csjt. 27§ 1. bekezdése, mert erre hivatkozik a peres fél az albébérleti díj közös tulajdonba kerülésével kapcsolatban. Köszönöm !
Ez az előző kérdésemhez kapcsolódik!

zsusz # 2005.04.13. 11:22

Kedves Derill!

Azt hiszem az Alorinc által felhozott jogszabályhely lesz valóban a megoldás a talányra. Én csak a Ptk.-ban kerestem a választ. Megint tanultam valamit :-)

Az nekem egy kicsit erős lett volna, hogy ennyire eltérjen a gyakorlat a jogszabálytól, legalább is konzekvensen. (Esetenként bármi előfordulhat.)

Üdv: Zsusz

zsusz # 2005.04.13. 11:12

Kedves Kriszti7!

A hozzászólásom elejét nem olvastad figyelmesen!

Az ingatlan ajándékozáshoz szerződés kell, nem elég egy nyilatkozat az ajándékozó részéről! A szerződésre mindenképpen kell ügyvédi ellenjegyzés, vagy közjegyző által közokiratba kell foglalni.
A külképviseleti hitelesítés az ezen a szerződésen (amit a magyar ügyvéd vagy közjegyző készített, és kiküldtek a külföldinek) igazolná azt, hogy az aláírás a külfölditől származik. Ezután a szerződés visszaküldésre kerül, a megajándékozott is aláírja, és az ügyvéd ellenjegyzi. Ezután mehet a földhivatalba.

Szerintem ez lenne a megfelelő eljárás.

Üdv: Zsusz

mammuska # 2005.04.13. 08:12

Azt szeretném megkérdezni, hogy ha házasság előtt vásárolt ingatlan bérleti díjából vásárolok valamit, az válás esetén kinek a tulajdonabába kerül, lehet e közös vagyon ?

alorinc # 2005.04.13. 06:36

derill: ehhez nem kell bíróhoz fordulnod, lentebb írta:

Amit Te tettél az max. a He. 58.§ (3) bek.-en alapuló átruházás a hagyatéki eljárás keretében, de semmiképp lemondás.

Ez esetben valóban az fogja fizetni az öröklési lletéket akire átruháztad, és öröklés jogcímén fog örökölni az illető

kriszti7 # 2005.04.13. 06:28

Elöször is köszönöm a hozzaszolasotokat!

A külkepviselet altal valo hitelesitest, en ugyan laikus vagyok, jo megoldasnak latom mert az illetö aki ajandekozna a közeljövöben biztosan nem utazik Magyarorszagra. Igy ha a nyilatkozatat megirta az örökresz elajandekozasarol akkor menjen a Magyar Konzulatusra es ott ervenyesitse azt......stb.
Logikusan hangzik, hogy müködik-e azt majd meglatjuk. Eleg ha odatelefonal az illetö es megkerdezi a külkepviseleti szervnel hogy ez lehetseges-e. Tenyleg egyszerü. Erre mi nem is gondoltunk.

Üdvözletem: Kriszti7


Üdv.:Kriszti7

derill # 2005.04.12. 20:09

Zsusz: a kommentár egy jogirodalmi értelmezés, a jogszabály viszont jogszabály.

A BH 1982-es, azóta változhatott (igaz, hogy a jogszabály közben nem változott, de a jogirodalmi értelmezések, kommentárok ettől függetlenül szoktak változni, elég hozzá mondjuk egy ujabb BH), az anyukám 2000-ben halt meg.

Nem ajándékozás volt. Ugyanis amennyiben az örökséget elfogadom, akkor én fizetek öröklési illetéket, aztán az ajándékozás következtében fizet ajándékozási illetéket az öcsém. Semmiféle szerződést nem kötöttünk, kizárólag azt a nyilatkozatot irtam meg és alá. Illetéket pedig csak ő fizetett, és kizárólag öröklésit. Bejegyezve is ugy lett, hogy öröklés a jogcim.

Tehát a jog ugy látszik alakul.

Jogilag igazatok van, a Ptk. tényleg azt irja, hogy csak az örökhagyó életében lehet lemondani, azonban a valóság ugy látszik mégis más.

Tapasztaltam már több esetben - főleg kapcsolattartási, gyermekelhelyezési ügyekben - hogy a jogszabálynak köze nincs a valósághoz.

Valószinüleg itt is ez történik, de majd utánakérdezek egy birótól.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu