Abból amit irsz, az anyukád hibázott.
Azt nem kellett volna neki mondani, hogy hiányzol. Nyilvánvaló dolog, hogy ez a gyerek manipulálásának hat, érzelmeket, lelkiismeretfurdalást kelthet benne -e egyébként édesanyádnak ez is volt a célja, hogy elérje, hogy a kislány is vágyódjon utána. Ez abból amit irsz, egyértelműen kiderül.
Emiatt rágott be az anyós, és valahol joggal. Ezért mondta, hogy rendesen beszéljetek a gyerekkel, arra célzott, hogy ne ilyeneket mondjon neki az édesanyád, hanem semlegesebb dolgokról beszéljen. Mi történt, stb.
Gyámhivatal: egyrészt nem kellett volna 8 hónapig huzni, másrészt mivel hónapok teltek el, és a gyerek közben nő, mulnak a hónapok, ezek a találkozások pedig már nem visszahozhatók, lehetősége van a gyámhivatalnak arra, hogy előzetesen végrehajthatóvá tegye a határozatot, mivel a találkozások elmaradása a gyerek érzelmi fejlődését veszélyeztetheti. Nem láttam még olyan határozatot, hogy ezt meg is tették volna, azonban kérheti az anyukád.
Nem nehézkes, csak a gyámhivatal kicsit elcseszte, mert a határidő már rég letelt. Elvileg max. 60 nap, + ha fellebbezés van, az még esetleg 30, ha bonyolult, akkor 60, ha megsemmisitik, és uj eljárásra utasitják a gyámhivatalt, akkor újra max. 60, + 30 ha ezt is megfellebbezi valaki, de itt a megyei gyámhivatal már nem semmisithet meg, köteles maga döntést hozni, ha az uj döntéssel is elégedetlen. Ez összességében azt jelenti, hogy 180 nap alatt a legrosszabb esetben is lezárul, az meg 6 hónap, és nem 8. És itt a 8 hónap csak első fok! Tehát ha megfellebbezi az apa, és uj eljárásra utasitja az elsőfokot a megyei gyámhivatal, akkor még 90 nappal kell számolni, feltéve, hogy azt is nem huzzák el 8 hónapig. Ez az eljárás megalapozza a gyámhivatal (polgármesteri hivatal) kártérítési felelősségét, továbbá a gyámhivatali ügyintéző és esetleg vezető fegyelmi felelősségét.
Lehetőség egyébként van, ha mindezt rögzítetted magnón, akkor védelembe vételi eljárást indithatsz az anyós ellen a kislányod érdekében, ugyanis az anyósod azzal, hogy igy beszélt a kislányod előtt illetve a kislányoddal, veszélyezteti őt.
Én megtenném a bejelentést akkor is, ha nincs felvétel, mert a meghallgatások során kiderülhet, hogy tényleg igy viselkedett, a kislány is elég nagy, és meghallgatható, itélőképessége birtokában van ebben a kérdésben, hogy hogyan bánnak vele szerintem. Ezzel akár a kapcsolattartásának a korlátozása is elérhető.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu