Hagyaték


Arion2020 # 2020.07.16. 20:21

Ígértem korábban, hogy ha kiderül, hogy kell-e fizetnem a testvérem után öröklési illetéket, vagy nem, akkor szólok. Még nem tart ott a dolog, hogy a közjegyző a NAV-hoz elküldte volna a jogerőre emelkedett hagyatékátadó végzést, mert még jogerőre sem emelkedett, és mint kiderült, 2020. július 8-ától kezdve nem is küldik el a NAV-hoz, így a NAV sem fog küldeni értesítést az illetékmentességről.

A NAV honlapján egyértelműen van leírva minden, csak egy részlet belőle:

"Folyamatban lévő illetékügyekre is érvényes a mentességi szabály?

Az illetékmentesség a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik, vagyis minden olyan, testvérek közötti ajándékozás vagy öröklés illetékmentes, amiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2020. július 8-ig még nem hozott végleges, tehát jogerős döntést."

Teljes cikk: https://nav.gov.hu/…0200715.html

(Ezek szerint a NAV is ugyanazt az értelmezési hibát követi el, amit mi is, és a módosítás megszövegezője is elkövetett.)

drbjozsef # 2020.07.17. 06:15

Fogadni mertem volna rá.

Mindegy hogy szövegezték (én ugyan nem értek hozzá, de én a magam részéről laikusként simán elfogadom, hogy azt a bizonyos 3.§(1)-et is "felülírja", ahogy az összes többi utána következő, mentességre vonatkozó passzus is), az, hogy mit akartak teljesen egyértelmű, ily módon az értelmezése is értelemszerűen ez kellett legyen.

Arion2020 # 2020.07.17. 14:44

drbjozsef

Ma pedig megérkezett a végzés a közjegyzőtől, hogy 2020. július 10-én jogerőre emelkedett. Aztán felhívtam őket telefonon, hogy kell-e fizetnem illetéket, vagy nem, de nem tudták megmondani, ők megküldik a NAV-nak az adatokat, és a NAV-ot hívjam fel, tanácsolták. Én meg mondtam nekik, hogy azért bátorkodtam felhívni őket, mert hogy ők hagyatéki ügyekkel foglalkoznak, és feltételeztem, hogy napra készen képben vannak a hatályos törvényekkel, de szabadkoztak, hogy hát, ők nem tudják... "honnan is kéne tudniuk, meg minek..." gondoltam magamban. Be is olvastam nekik az idevonatkozó részt a NAV honlapjáról, hozzátéve, hogy csak megerősítést szerettem volna tőlük, hogy igen vagy nem. Na mindegy, nem hívom fel a NAV-ot, mert úgyis csak azt ismételnék el, amit a honlapjukra is feltettek. Úgyhogy az ügyet befejezettnek tekintem. Köszönöm mindenki segítségét.

drbjozsef # 2020.07.17. 18:37

Szerintem nincs teendőd. Ha jön meghagyás a NAV-tól illetékre, kiderül hogy 0, vagy kell fizetni, utóbbi esetben elolvasod a jogorvoslatra vonatkozó részt, és aszerint fellebbezel időben.

A saját indoklásuk alapján egyértelműen nem kell illetéket fizetned.

rigoz # 2020.07.18. 06:42

Tapasztalatom szerint másodfokon még slendriánabbak szoktak lenni, mint elsőfokon...

Jessa75 # 2020.07.23. 13:30

Sziasztok, egy kis segitséget szeretnék kérni.
Édesanyám idén februárban elhunyt. Én és a nővérem vagyunk az örökösök. Én külföldön élek, a járványhelyzet miatt nem tudtam haza menni, mig az ügyintézés folyt.
Nővérem és édesanyámnak van egy közös Kft-je. Nővérem 70%-os tulajdonos és kizárólagos ügyvezető, édesanyámnak volt 30%-a. Mivel a cég könyvelést is végzett (anyu), és a cégeket le kellett záratni és kiadni az ügyfeleknek, nővérem elvárja, hogy ennek a költségnek fizessem a felét, illetve azt gondolom nem jelentette le a cégbiróságon egy tag elhalálozását,kapkodva azt akarták az ügyvéddel járuljak hozzá, hogy az ügyvédet nevezzék ki ügygondnoknak. Az ügyvédi költség 100.000 ft-. Ennek is fizessem a felét.
Ő nem tudja lemondani anyukám telefonszámláját, mert októberig húség van rá, ezt is fizessem (a felét), tartok tőle, hogy ez céges előfizetés, és neki igy éri meg.
Mivel még nem volt hagyatéki eljárás, semmit sem tudok hivatalosan az öröklésemről, mi közöm egy céghez, amiről nem is tudok, nem vagyok érintett. Úgy gondolom ha öröklök is belőle 15%-ot, annyi a jussom, de már most fizessem mindennek a felét? Köszönöm a segitséget

drbjozsef # 2020.07.24. 15:35

de már most fizessem mindennek a felét?

Nem kötelező fizetni. Legfeljebb utólag, perben, 2x annyit kell fizetni.

Legjobb lenne megegyezni.

Lyonee # 2020.07.25. 13:17

Kérni kell a szolgáltatót, hogy tekintsen el a haláleset miatt a hűségidőtől. Ha a nővéred nem képes tenni ennek érdekében, akkor fizesse ő az egészet. Kérj el egy telefonszámlát, abból tudni fogod, hogy céges volt-e a telefon.
Cégügyekhez nem értek, a békés megegyezés nekem is a 15%-t sugallja, de várd meg könyvelő, ügyvéd hozzászólását.

Cagai # 2020.11.11. 20:04

Sziasztok,
Valami okos tanácsot szeretnék kérni.
Egy néni és testvére 20 évvel ezelőtt eladtak egy házat egy halmozottan hátrányos helyzetű családnak. Ügyvédhez nem mentek, csak írtak egy adásvételi szerződést, és szevasz.
Ezért a földhivatalban jelenleg is még az eladók nevén van a ház.
Most a néni meghalt, a fia az örökös. (Egyébként a vevő is meghalt azóta.)
A hagyatékok között ott van a rég eladott ház fele.
Most az örökös, és a néni testvére nem tudják, hogy mit tegyenek az ügy legegyszerűbb lerendezése érdekében.

rigoz # 2020.11.12. 04:27

@cagai: Nagyon laikus tipp, bár, félve kimondva, de talán osztályos egyezség?

De majd KBS mond erre valami okosat, reméljük! :)

Kovács_Béla_Sándor # 2020.11.12. 07:56

Azt egymás közt köthetnek az örökösök. A vevők pedig aligha azok.

rigoz # 2020.11.12. 08:07

Köszönöm KBS a korrekciót!

Hapciusz # 2020.11.12. 09:20

A vèteli opcióval megszerzett lakás tulajdonosa nagyon jol tudta, hogy a haszonèlvezőkènt lakó idős embernek vannak èlő testvèrei ès sokszor telefonáltak is egymással.

Ez a tulaj nem èrtesitett minket az öreg haláláról ès a lakasban levő ingóságokról sem, ami nem őt illette.
Hiába kèrtük a hagyatèki eljárást, miatta húzodott el hosszú hónapokig, mivel az önkormanyzat fele sem válaszolt ezügyben.

Ilyenkor mi van? Milyen jogon tüntette el az ingosagait az öregnek?

rigoz # 2020.11.12. 09:21

@hapciusz: Én feljelentést-bejelentést tennék a helyében személyesen a rendőrségen és a jegyzőkönyvvel elbattyognék szépen a hagyatéki eljárást folytató közjegyzőhöz és csatolnám utóriatként a rendőrségi jegyzőkönyvét.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.11.12. 09:35

Milyen jogon tüntette el az ingosagait az öregnek?
Milyen ingóságait?

Kovács_Béla_Sándor # 2020.11.12. 09:37

Oszt minek, rigoz? Gondolod, hogy ha a feljelentésben listázod a szerinted eltűnt ingóságokat, akkor azzal tudod bizonyítani a hagyatéki eljárásban azoknak az ingóknak a létét, hagyatéki vagyontárgy jellegét és az értékét?

Hapciusz # 2020.11.12. 10:33

Rigoz, jó ötlet!!

Kbs, azt ugye senki nem gondolja, hogy az öregnek mèg egy ágya sem volt a lakásban?
Amugy, hogy mehettünk volna abba a lakásba az ingóságokèrt?? Fel kellett volna törni?
Holott, èrtesitèst sem kaptunk arrol, hogy szerencsètlen öreg meghalt.

Bizonyáras sok olyan bejelntes erkezik a rendorsegre, pl.biciklilopás, aminek szintèn nem bizonyítható tèny,számla sincs róla.
Akkor ez micsoda? Teljes lakásfelszerelès lett eltüntetve. Szèp nyugdija volt az öregnek

rigoz # 2020.11.12. 10:46

Béla, most szerintem egy kicsit rosszhiszemű vagy a kérdezővel szemben... (Gerbera szokása egyébként...)

Nyilván - Te is tudod, hisz nem véletlen jegyzed meg - ez önmagában nem bizonyíték semmire, de kinek is van a terhén egy lopás esetén a bizonyítási teher!?

A rendőrségén!

A feljelentést tevő sértetti jogutódnak nem feladata bizonyítani semmit, igaz feljelentést tenni sem.

A hagyatéki eljárásban viszont a közjegyző mérlegelheti a feljelentéstétel tényét és nyilván nem fogja figyelmen kívül hagyni! Ezt is tudod szerintem.

Ezzel voltaképpen meg is válaszoltam a költői kérdsét.. : )

Kovács_Béla_Sándor # 2020.11.12. 11:03

Félreértesz alighanem. Messzemenőkig jóhiszemű vagyok - csak a realitásokról tájékoztattam.

rigoz # 2020.11.12. 11:05

Ja, rendben. :) Nyilván, nagyon jó esély van, hogy bizonyítottság hiányában egyszercsak megszüntetik... Persze. De addigra lehet rég átadják a hagyatékot, akár ezt is figyelembe véve. :) De lehet az is, hogy vannak bizonyítaékai is, csak nem teregette ki. Na, ezt nem tudhatjuk. :)

Kovács_Béla_Sándor # 2020.11.12. 11:10

Még ha üres is a kecó, Hapciusz (amit azért nem nagyon hiszek), a bizonyítási teher rajtad van. Az, hogy "nem életszerű", inkább csak a büntető eljárásokban játszik. Magánjogi vitákban azt fogja mondani a bíróság, hogy "valószínű, hogy volt bútora a hagyaték megnyíltakor az örökhagyónak, de nem minden kétséget kizáróan". A lehető legjobb esetben beéri a valószínűséggel az ingók meglétére nézve, de az értéket is bizonyítanod kell - ami nem fog menni. Ha pedig nincs meg az érték, nem lehet összegszerű marasztalást kiadni. (Ott van ugyan az általános kártérítés intézménye, de azt emberemlékezet óta nem alkalmazta bíró.)

Kovács_Béla_Sándor # 2020.11.12. 11:13

Rigoz, ne fokozd! A közjegyző olyan hagyatéki vagyontárgyat, amely csak az öröklésben érdekelt állítása szerint tahtozik a hagyatékba, nem vesz (nem is vehet) leltárba, értelemszerűen nem is adhatja át.
A hagyatéki leltározás nem bemondásra megy.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.11.12. 11:14

De lehet az is, hogy vannak bizonyítaékai is
Az ilyenre az elismerésen kívül nincs jó bizonyíték. Ki mit visz, az övé.

Hapciusz # 2020.11.12. 11:44

Kbs,

Ezt nevezik szabadrablásnak? Hmmmm...

Kovács_Béla_Sándor # 2020.11.12. 13:50

Nem.