Gyerektartás és láthatás

Kedves Réka,

Gondolom a neved mellett szereplő szám a korodat mutatja. Írigylésre méltó a bölcsességed ebben a korban. Írásod nem kioktató és nyugalmat áraszt.
Csak gratulálni tudok.
Tudom, jogi fórum....de most kivételt teszek.
Az osztályomban van három Apuka, akik egydül nevelik a gyermekeiket. Ezek a gyerekek jól neveltek, kiegyensulyozottak és mindegyikük (!) jól tanul. Ezek az apukák soha nem kértek semmit, nem hallottam őket soha nyavajogni. Fizetik az osztálypénzt, az ebédet és minden szülői értekezleten ott vannak.
Követendő példát mutatnak minden szülőnek.
A másik oldalról nem mesélek. Nem az én dolgom az ítélkezés.

Sziasztok!

Elgondolkodtam. Tény, hogy nem minden szülő (anya és apa)jó, és nem minden szülő rossz. De ki ítéli ezt meg? Az is tény, hogy nem mindegy, a szülők kapcsolata hogyan, és mennyi ideje szakadt meg. Egy elhagyott, elutasított ember természetes reakciója, bármelyik fél is az, a düh. Ilyenkor sajnos sok olyan dolgot teszünk, amit később bánunk. Nem könnyű nemesnek lenni azzal, aki fájdalmat okozott. Mert az érzelmek általában nem egyszerre szűnnek meg a két emberben. A veszteség, egy család felbomlásának feldolgozása iszonyatos kemény gyászmunkát követel mindkét féltől. Ezt hívja a pszichológia kríziskezelésnek. Az egyetlen "bűntelen" ebben a helyzetben a gyermek. Szerintem ezt mindenki tudja, azonban sokan azt hiszik, csak ők tudják, mi a jó a gyereknek. Hangsúlyoznám, legtöbb esetben mindkét fél azt hiszi. És az igazság legtöbbször a két vélemény között van, mint mindig. Az anyai szeretet, én csak erről beszélhetek, hiszen apa sosem voltam, leszek, saját tapasztalataim szerint sokkal inkább féltő, óvó, esetekben túlaggódó is lehet. Tehát másképp nyilvánul meg a legtöbb esetben, mint az apai, de ez sem meglepő, hiszen nő és férfi általában másként mutatja ki az érzéseit. Egyébként sajnos nem igazán működik, hogy két olyan ember, akik szakítottak, mert vélhetően nem tudtak kommunikálni, most majd maguktól mintegy varázsütésre fognak. Tudom persze, hogy ez lenne az ideális, de hát emberek vagyunk, tele érzéssel és indulattal. Személy szerint ismerek "le a kalappal előtte" anyákat,apákat, és rongy embereket is, akik apának, anyának hívták magukat. Ezért mondom azt, hogy mindkét fél lehet egyaránt jó szülő.
Talán minden esetben érdemes végiggondolni, hogy miért viselkedik a másik úgy, ahogy. Miért tilt, ha tilt, miért nem törődik, ha nem törődik. Keresetlenül megkérdezni a másik felet, aki mondjuk nem látogatja, vagy csak noszogatásra a gyermekét, hogy nem érzi jól magát, ha együtt vannak? Annyi minden szorul egy ember lelkébe, annyi fájdalom, elutasítástól való félelem, és sokszor sajnos az elutasító/tiltó szülő személyiségében igen nagy múltbeli, esetenként gyermekkori minták, traumák húzódnak meg. De hát mindenki emlékszik a saját szüleire...a mintára amit követünk. Sokszor ott vannak a miértek.
Nem akarok okosnak látszani, mert nincs a bölcsek köve a zsebemben, de csak az önismeret után jön az emberismeret. És anélkül, hogy a dolgok okát kutatnánk, nem lesz meg a megoldás sem. A két szülő, amit a párkapcsolatban nem oldott meg, most meg kellene oldania a gyermekkel kapcsolatos kommunikációban. Ha nem teszik, a lánc sosem szakad meg. A gyermekünk pedig árgus szemekkel figyel bennünket. Ha kislány, az anyai mintát követi, és olyan párt választ, mint az apja. Ha kisfiú, a mama szocializálja ugyan, de a papa lesz az etalon, és olyanná válik majd, mint ő. Nagyon nagy a felelősségünk.
Ne higgye senki, hogy bármelyik félnek könnyebb. Látom a férjemen, hogy nem boldog. Hiába hitte azt, hogy ha elmenekül a problémák elől, kilép a feszültséggel teli helyzetből, majd megoldódnak a dolgok. De hát magától semmi sem jön helyre. Az én nyugalmam is kőkemény munka eredménye. Egy dologgal szembe kell nézni mindenkinek, a kialakult helyzetért mindig mindkét fél felelős. Nem lehet csak az egyik felet hibáztatni. És bizony nagyon fáj, amikor rájövünk, hogy mi is tehetünk arról, hogy szétesett a családunk. Olyannyira, hogy egy idő után megtaláljuk azokat a pontokat, ahol elcsúsztunk.
Egyszóval nehéz. De persze hazudhatunk tovább önmagunknak, és másoknak is, csak akkor sosem szállunk ki a mókuskerékből...pedig nekünk is csak egy életünk van...
Sok sikert kívánok mindenkinek! Jó lenne mosolygós, boldog gyerekeket látni magunk körül!

Réka36

„Szerintem egy apa lehet éppen olyan jó szülő, mint egy anya. ”

Egyetértünk. Maximálisan jól látod a dolgokat!

Réka!

Én két tizenéves gyereket nevelek, vidámak, boldogok, kiegyensúlyozottak.Kiskorukban nálunk az én kérésemre havi 8 alkalommal volt láthatás.Hét közben és hétvégeken + a szünetek fele. Másik szülő kérésére lett havi 2-re változtatva.
Az egyik fórumozóék miért nem egyeztek meg egymásközt egyenlő időtartamban? Rajtuk múlott. Mindenért ketten felelősek, nem lehet az a.. nyakába varrni, hogy korlátozva van a láthatás. Valami oka biztos van.
Azér mer azt írtam, hogy jogukat követelőa...-k szaladnak azonnal a GYH-ra vagy a bíróságra gy. elhely. megvált. pert indítani. Ez csak elmérgesíti még jobban a viszonyukat. Két felnőtt szülőn múlik minden. Kettőn, nem lehet a másikra hárítani, ha valami nem működik.

Réka!

Én nem azért fogalmaztam meg hogy apára vagy anyára gondolok amikor írtam,mert apa ellenes vagyok, hanem azért, mert egyrészt a levelekből lehetett következtetni, hogy ki írta, és Sió-t is ismerem, tudom hogy milyen véleménye szokott lenni. Most lehet, hogy szándékosan nem írt apát vagy anyát, de süt minden szavából az indulat az ...-ellen( mindenki tudja, kire gondol, aki olvasta néhány írását).
Másrészt a joggyakorlat Mo. olyan, ( ezzel is foglalkozott Sió) hogy általában az anya a gondozó szülő kisgyermekeknél. Apa a különélő szülő. Ezt mindenki tudja, persze vannak kivételek, de a fórumozók többsége is ilyen helyzetben van. Bármit írhattam volna akkor is tudja mindenki kire gondolok, de fordítva is igaz. Sió, te hiába nem nevezted meg a szülőket, mindenki tudja, hogy kire gondoltál.

Sziasztok!

Látom, itt már igen heves vita alakult ki láthatás ügyyben. Én felvállalom, hogy egy tüneményes hét és fél hónapos kislány anyukája vagyok, akit két hónapja elhagyott a férje, mert mint mondta megváltoztak az érzései, és nem gondolta, hogy a gyermeknevelés ennyi kötöttséggel jár. Nyilván hibás vagyok én is. Ezt is vállalom. A lányom apja heti két alkalommal jön hozzánk, ebből egyszer a nagymamával, és itt tölt, töltenek egy órát. Ilyenkor én háttérbe vonulok, ha kérdeznek felelek, egyébként teszem a dolgom. Nem teszek megjegyzéseket, nem kritizálok. Számomra ez természetes. Hogy nem tölt, töltenek a kilányunkkal több időt, nem rajtam múlik. Felőlem akár minden nap jöhetnének.
A kislányunk a szeparációs szorongás kezdeti fázisában van, tehát ha kimegyek a látóteréből, sikítva követel vissza. Ez természetes jelenség, amit felfog az édesapja is, így nem is követeli az elvitelt.
Nálunk is voltak feszültségek, és igen, én azt a tanácsot kaptam a gyámügyön, hogy amíg nincs bírói döntés az elhelyezésről, ne engedjem elvinni a gyermeket, ha félek, hogy nem hozza vissza.
A helyzet biztos, hogy nem könnyű egyik félnek sem. Jó lenne, ha sikerülne két embernek, akik egykor szerették egymást, megfelelően komminálni egymással annak az embernek az érdekében, akit vélhetően mindketten szeretnek.
Nekem is van véleményem. Arról is, hogy szerintem a heti két óra, szigorúan hétköznap, illetve az akár kéthetenkénti láthatás mennyire nem elegendő sem a szülőnek, sem a gyermeknek. De én nem szoríthatok rá senkit arra, hogy hiteles szülője legyen a gyermekének. Az én feladatom az, hogy törekedjek arra, hogy én az legyek. Örök idealistaként hiszek abban, hogy a következetes pozitív hozzáállás meghozza gyümölcsét. Aki gyerekesen viselkedik, azt gyerekként kell kezelni, türelemmel.
Szerintem egy apa lehet éppen olyan jó szülő, mint egy anya. Ez nem nemfüggő. Azt mondom, beszéljenek a tettek. Ítélkezni nem az én dolgom.
Sok sikert, és békességet kívánok Mindenkinek!

Sió!

Röviden, csak annyit: nem akarok vitázni, én ezt a témát ezzel befejezettnek tekintem. De!! Én csak akkor alkottam véleményt, amikor már részletesebb infókat tudtam meg az ügyről. Viszont te alapból (az ügy ismerete nélkül) bíráskodtál, vádaskodtál mégpedig ezek súlyos és sértő vádak. Az inteligencia ott kezdődik, hogy az alacsonyabb képzettségű embert is tiszteletben tartjuk.

Teljes mértékben parttalan vita van itt kialakulóban, aminek semmi értelme.
Fenntartom a tudatlanságodra vonatkozó jelzőmet, anélkül hogy meg akarnálak sérteni vele.
Az hogy-hogy vélekedsz, és mit gondolsz a te dolgod. De amikor pártállásra szakítod a férfiak, és nők táborát, az már nem a te dolgod. Ha nem vetted volna észre én nem írtam férfi, és nő résztvevőről, hanem általánosságban a résztvevőkről!
Ezzel szemben te azonnal a férfiak nyakába varrsz mindent. Elgondolkodtató!
Valójában nem érzed a probléma súlyát, és talán fel sem fogod azt, amiről egy kapcsolattartás szól. A te, és hozzád hasonlók nem nézik a gyerek érdekét, mert a te és hozzád hasonlók eleve tudják mi a jó a gyereknek. A gyerek, pedig ártatlanul szenvedő alanya a két szülő harcának.
A gyereket eleve korlátozott idejű együttlétre kényszeríteni bármelyik szülőjével, alapvetően gyermekellenes dolog. Persze nem megoldható hogy 2 együtt nem élő ember együtt nevelje a gyereket, mert akkor együtt kellene élniük, de az megoldhatónak, és evidenciának kellene hogy legyen, minden különélő szülő esetében hogy minimum azonos időt tölthessenek a gyerekkel, és a gyerek fejlődésében, növekedésében, játékában, iskolájában, a mindennapi életében annyi időt tudjanak vele tölteni amennyit csak tudnak. Persze vannak rossz szülők, ezt nem vitatja senki, és vannak rossz különélő szülők is, viszont az emberek java része szereti a gyerekét, és a legfontosabb az életében a saját gyereke, és annak boldogsága!
A tudatlanságod, és elfogultságod a témával olyan mélyen tarja az érzelmi intelligenciádat, amilyen mélyen nem látod meg azt, ami valójában jó a gyereknek.
A továbbiakban szépen kérlek, ha értelmeset nem tudsz írni a témához, akkor legalábbis nekem ne írj. Akkor írj, amikor eljutsz oda hogy felfogod azt a lehetetlen helyzetet, és bármelyik szülő szemszögéből megközelítve felfogod, feldolgozod, és beépíted magadba: szörnyű érzés amikor bármelyik szülő nem lehet annyit a gyerekével amennyit tud lenni!

Sió!

Az a tudatlan, aki az eset alapos ismerete nélkül sértegeti és "nulla szülőnek" nevezi a gondozó szülőt. Sőt,aki ilyeneket ír: " élvezkedik a sérült személyű nevelő szülő" a gyermek és különélő kínzásán.
Bali írja, hogy jöjjenek, beszéljük meg , hívta őket.Mégis őt hibáztatod.
Ilyet nem írhatsz akármilyen " okosnak" tartod magad.

„Lehet ha nem így állnátok hozzá „jogaikat követelő apukák“ a dolgokhoz, hanem béke és nyugalom venné körül a gyermeket, nem a feszültség, amit érez a gyerek.”

Ekkora tudatlanságra nem kívánok, és nem tudok mit írni.

Sio!

lelkiismeretes (azt akartam írni) Bocsi!

Sio!

Ne magadból indulj már ki mindíg! Minden eset egyedi és nem lehet általánosítani. Itt segítséget, vagy tanácsot kértek nem pedig lecseszést igazságtalanul.
Miért gondolod magad "látó"-nak? Te olyan jól ismered mások helyzetét?? Fel sem merül benned, hogy apuka is hibás lehet, hiszen egy kisgyermek, ha norm. az apukája akkor ha meglátja, fut, rohan hozzá, de látod írja : hogy vonszolni kell, és nem akar menni.
És ne gondold hogy ez az anya nevelése. Egy gyerek, ha tiltanak neki valamit, annál jobban akarja.
Igenis jó a felügyelet melletti kapcs. tartás ( ha a gyereknek jó lenne) persze egy ideig. De látod, hogy pont a gyerek az akinek nem jó. Miért akarod az apa jogait előtérbe helyezni a gyermek egészségi állapotánál is. Megbetegítenél, pszichológushoz járatnál egy drága aranyos gyermeket, csak azért, mert apukának jogai vannak. Érdemelje ki az az apuka a gyermek bizalmát, fokozatosan és tapintatosan. Ne hőbörögjön mint te " ez nem bensőséges" láthatás.
Lehet ha nem így állnátok hozzá "jogaikat követelő apukák" a dolgokhoz, hanem béke és nyugalom venné körül a gyermeket, nem a feszültség, amit érez a gyerek. Nem illene így letolni Bali120-at, hiszen te semmit sem tudtál róluk, máris letámadtad. Ez nem tisztességes. Szegénynek látod milyen lelkiismeretfurdalása van, Te meg még sárba tiporod.
Ne te dontsd már el hogy ki az inteligens. Anyuka persze egyből kizárva. Ha nem tudsz segíteni akkor hallgass!!!

Köszönöm mindenkinek a hozzászólását!
Próbálok a felmerült kérdéseitekre, kétségeitekre válaszolni.
Szándékosan nem közlöm, hogy apa/anya vagyok-e, mert szeretnék elfogulatlan tanácsokat kapni mindenkitől. Tudom, vannak olyan szánalmas anyának nem nevezhető nők, akik a gyereket használják fel a kis játszmáikhoz, akik így akarnak belerúgni az apába, hiszen tudják, ezzel okozhatnak legjobban fájdalmat a másiknak. Vannak olyan apák, akik mindent megtesznek azért, hogy a gyermekükkel lehessenek, akik nem csak jogokat, hanem a kötelességeiket is teljesítik. Szívből szeretik a gyermeket, az anya mégis elzárja tőle a legdrágább, legféltettebb kincsét.
Viszont ennek a másik oldala is igaz, mikor az anya mindent megpróbál azért, hogy a gyermek minél többet lehessen az apával és nem a gyermeket használja „pajzsként”.
Vannak olyan apák is akiket nem érdekel, hogy a gyermek sérül-e az értelmetlen hadakozásaik miatt, nem képesek a tüskét a sérelmeket elfelejteni. Fütyülnek a gyerekre, nem érdeklődnek róla semmit és az anyának kell mindent elmesélni az apának/annak ellenére, hogy soha nem kérdezi/milyen betegségei vannak, mi a kedvenc játéka, mi a kedvenc étele stb.

A gyermek 1 hetes volt, mikor a „másik szülő” már sokadik alkalommal ott hagyott minket. Kikönyörögtem, hogy próbáljunk mindent helyrehozni, költözzön haza, hiszen a gyermeknek szüksége van rá is. Egy hétig hazajött, aztán ismét elköltözött. Négy hétig a gyermekéről tudomást sem vett. Én hívtam fel- nagyon bántott, hogy nem érdekli őt a saját gyermeke- találkozzunk valahol nyilvános helyen, látogassa a gyermeket. /Annak ellenére, hogy ekkor már egyfolytában azzal fenyegetett, hogy eltetet láb alól, embereket küld rám. A nagyszülőkkel is felvettem a kapcsolatot, mert attól függetlenül, hogy nem sikerült a házasságunk, bármikor jöhetnek, egyeztetünk, megoldjuk. Soha nem jöttek.
Nekem már régen sikerült félretennem a haragom, az elkeseredettségem a nem sikerült házasságunk miatt. Akkor lennék a legboldogabb, ha ez neki, is sikerülne és végre a gyermekére koncentrálna!

Már a gyermek születése előtt gyakoriak voltak a verések, a másik gyermek előtt zajlottak a fojtogatások, az öngyilkossági kísérlete, azért, hogy ránk ijesszen. Nagyon sokat tűrtem, de mindenkinek van egy határ, amit már nem tud elviselni.
A válóper során közösen kértük a kapcsolatügyeleti láthatást. Ő azért, mert nem akarta engedni, hogy betegyem a lábam hozzájuk, én pedig féltem, ha egyedül maradunk ismét kapok, és rettegtem attól, hogy a gyerek felé sem néz. Mivel a kapcsolatügyeleten sem tudta leküzdeni az indulatait, a gyerek előtt üvöltözött, mindig engem célzott be, (egyszer majdnem tettleg is bántalmazott, a gyermekkel semmit nem foglalkozott) a bíróság felfüggesztette a láthatást. Kértem, hogy keressünk fel közösen szakembert, aki tud segíteni rajtunk pl. családtherapeuta, mediátor, hogy békésen folytathassuk egymással a kapcsolatot, hiszen mi örökre a gyermekünk apja és anyja leszünk és így lesz ránk szüksége. Teljesen elzárkózott ettől is.

A tárgyalások során megemlítettem a nagyszülőknek ismét, hogy jöhetnek ők is, találkozzanak az unokával. Évi egy alkalommal ezt meg is tették, de ennél többre nem telt tőlük. Sajnos ezen a néhány alkalmon, mikor jöttek, ők sem tudtak magukon erőt venni, kiabáltak, fenyegetőztek. Hiába mondtam a magamét, hogy jó lenne, ha gyakrabban látnák a gyereket, hogy hozzájuk szokhasson, megismerkedhessenek. Mind hiába. Most bezzeg van képük azt állítani, hogy én tiltottam el őket az unokájuktól. Javasoltam azt is a bíróságon, hogy nyitott vagyok arra is, hogy a gyermekkel a saját otthonukban tarthassák a kapcsolatot és ha látom minden OK, akkor én nem megyek többé. Erre ismét az volt a válasz, hogy én oda soha nem tehetem be a lábam!
Mára annyiban változott a helyzet, hogy engem már kevesebbet piszkál. Ha beszólogat, vagy provokál inkább meg sem szólalok, hogy ne legyen veszekedés! A gyerek előtt meg főleg ne! Most inkább azzal próbál bosszantani, hogy a gyereket illeti negatív jelzőkkel, pocskondiázza, lehülyézi. A gyerek ilyenkor azonnal bokán rúgja és furcsa módon haza akar menni.
Nekem meg megszakad a szívem, hogy a saját szülője hogyan viselkedhet így a gyermekével és azért meg pláne, mert a gyermekem akinek szüksége lenne rá is, ahelyett, hogy megszeretné, így még jobban elzárkózik tőle. (Bár előnyére legyen írva, hogy néha próbálkozik a gyermekkel is játszani. Ilyenkor furcsa módon a gyerkőc jobban elmarad.)
Ez után az eset után úgy vittem el a láthatásra, hogy húzni kellett, mint a rongyot. Öt percre sikerült őt rávenni, hogy maradjon. Szaladt kifelé az ajtón és üvöltött, mint a sakál.

Higgyétek el, hogy mindent megpróbálok. Volt idő, mikor sokat próbáltam mesélni a gyerkőcnek a „másik szülőről”. Mennyire szereti őt és biztosan ő is nagyon várja, hogy újra találkozhassanak. Milyen jókat fognak játszani, nevetni együtt. Ekkor a gyerek befogta a fülét, hogy ne hallja, amit mesélek neki. 
Volt olyan eset is, mikor sikerült a gyerkőt kellőképpen ráhangolni a találkozásra.
/Biztosan boldog lesz, hogy lát, nagyon jókat játszotok majd./ A másik szülő nem jött.
Mint utóbb kiderült elnézte az időpontot. A mediátor telefonált neki, hogy mi a gond, de arra hivatkozott, hogy fáradt és már különben is eltelt tizenöt perc az idejéből./Nem jött, pedig öt percre lakik a kapcsolatügyelettől/A gyermek ismét csalódhatott,mert a következő hétre felajánlottam, ha gondolja a másik szülő, akkor eljövünk ám soron kívül is, de a gyerek annyira sírt, nem maradt, hogy kb. 20perc után hazamentünk.

A láthatások alatt, mikor a gyermek haza akar menni, próbálom elterelni a figyelmét, közös játékot kezdeményezek, s mikor látom, hogy ismét a játék van a központban, „kimegyek kávézni, mosdóba” felkiáltással magukra hagyom őket. Kis idő után, mikor a gyermek ismét kiszalad, minden kezdődik előlről. Erre a gyermek reakciója erőteljesebb ellenállás, sírás, könyörgés, az ajtón kifelé ráncigálás.
Már azt is megpróbáltuk a gondozónőkkel, hogy hagyjuk a gyereket kiabálni, sírni, nem mehettem be, ha ki akart szaladni a szobából, visszavitték.1 óra múlva, így is kihozták, mert már annyira el akart menni, mindig kereste a visszajelzést, nyugtatást a gondozónőktől, hogy nem mentem el, ott vagyok. Gondolom mondanom sem kell, hogy hogyan viselkedett otthon ezután a gyerkőc. Nekem esett és azt mondta nem szeret, mert mindig elviszem őt, pedig nem akar menni. Éjszaka felsírt álmában, zokogott és értem kiabált.
A szomorú az, hogy olyan könnyen meg lehetne oldani ezt a problémát, a baj az, hogy ehhez én egyedül kevés vagyok. Elsősorban kellene hozzá a másik fél is. Ha én tudtam változni, lenyelni a sok békát, neki is képesnek kellene erre lennie. Ha a gyermek látná, hogy nem ellenségesen fordul felénk, talán jobban keresné a vele való kapcsolatot, talán neki is sokkal több élményt jelentenének a másik szülővel való találkozások. Akkor talán fokozatosan akár el is lehetne vinni.
Addig azonban, míg a helyzet nem változik ragaszkodom ahhoz, hogy a nagyszülők is rendszeresen jelenjenek meg az unokájuk mellett, keressék vele a kacsolatot és ne kívánjanak lehetetlent, hogy egyik napról a másikra csak úgy elvigyék a gyerkőt, mint egy kiló cukrot. Szeressék őt, legyenek mellette, de nem így. A gyámügyön továbbra is fenn fogom tartani az ajánlatom, hogy nyugodtan látogathatják a gyermeket, de elvinni csak akkor, ha folyamatosan járnak az unokájukat „szeretni”. Eddig is megtehették volna, eddig is volt rá lehetőségük. Nekik is csak türelemre lenne szükségük és megértésre. Akár hozzám is fordulhattak volna, hogy közösen megbeszéljük mit szeretnének, hogyan lehetne ezt kivitelezni, hogy a gyermeknek is jó legyen.:(
Sajnos biztos vagyok benne, hogy nem fogják elfogadni az ajánlatom. Remélem tévedek, de emiatt tettem fel az eredeti kérdést.:
„Lehet-e peregyesítés kérelmét indítványozni, amennyiben a kapcsolattartást a bíróság szabályozta, a nagyszülők viszont az illetékes gyámhivatalnál nagyszülői kapcsolattartás címen több jogot kívánnak maguknak, mint az a kapcsolattartásra jogosult szülőnek jár?”

Elnézést, ha hosszúra sikeredtem.

Nyilván magamból indultam ki, hogy én iyen esetben mit tennék. ( Nekem is van gyerekem, összesen kétszer találkozott az apjával - még nem volt egy hónapos - mert az "meggondolta magát" és többet volt kíváncsi rá.)

Tegyük fel hogy Bali a színtiszta igazságot írta le - sok értelme nem lenne szerintem itt hazudni, nem?

A helyzetében én is kétségbe esnék, hogy ugyan mit tegyek, hogy a gyerekemnek jó legyen. Nem a felnőttnek, hanem a gyereknek. A felnőttnek vannak jogai és kötelességei. A gyereknek nincsenek? Neki nincs joga eldönteni, hogy akar e együtt lenni valakivel, vagy nem? Neki nincs joga dönteni, kötelessége ott lenni?

Nem csak az elvált szülők gyerekeinek lehetnek pszichiátriai problémái. De megbocsáss, a gyermekpszichiáter magasan képzett szakember, aki nyilván meg tudja állapítani a szorongás okát. Nem? Egy gyerek nem hiszem hogy olyan jól el tudná azt titkolni egy hozzá értő szakember előtt. Nem hinném, hogy a gyereket nevelő szülőnek a felelőssége, hogy agyerek szeret e menni a másik félhez,vagy sem. Bocsáss meg, de ha jól érzi magát a másikkal, akkor menni akar, ha nem érzi magát jól, akkor nem akar.

Azt írta, hogy a nagyszülők elég ritkán éltek a felügyelt láthatással. Ha én együtt akarok lenni valakivel, akit szeretek, akkor mindegy hol vagyok vele, csak együtt legyünk. Nyilván nem a legjobb felügyelet mellett, de jobb mint a semmi.

Nyilván van valami oka annak, hogy csak felügyelet mellett jöhet létre a láthatás az apával/anyával. Feltételezem - remélhetőleg így van - hogy a bíróság joggal döntött így.

Örülök és gratulálok, hogy neked még eddig sikerült mindig megvigasztalnod a gyereked. Szerencsés vagy. Nekem sajnos nem mindig sikerült. Nem hinném hogy nevelési hiba lenne. Szerinted az annak számít, hogy egy zokogó 5 évest nem tudtam meggyőzni arról, hogy attól ő még szeretni való kisgyerek, hogy az apja nem kíváncsi rá? Az óvodában ezt mondták neki a gyerekek - akiket ugye más szülők nálam jobban neveltek.

Igen, nyilván kellene tudni az okot, hogy miért nem lehet felügyelet nélkül megoldani a láthatást.
De ettől függetlenül én azt gondolom - feltételezve hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének - hogy ha a gyereknek nem jó a láthatás, nem kellene erőltetni.
Persze hogy az lenne az ideális, ha nem lenne a gyerek "fegyver" a másik szülő ellen. De nyilván van, aki ezt nem így látja. Sajnálom azokat. De leginkább a gyerekeket, akik ilyennek vannak kitéve.
Sajnos minden ilyen dolognak két oldala van és én személyszerint nem tudhatom, hogy Bali vagy a másik szülő a "rossz", aki önző és a önmagáért a gyereket is "feláldozza"

„Ha a gyereknek nem jó, akkor szerintem nem kellene erőltetni.”
A gyermeknek joga van mindkét szülőjéhez, és a szülőnek is joga, kötelessége a gyermekével kapcsolatot tartani. ezt nem a gyerek dönti el. max később, idősebben. /amikor már adott esetben teljesen el van idegenítve!/

„Ha sír, nyugtatót szed, pszichiátriai kezelés alatt áll – hány éves az a gyerek? – akkor az nyilván nem ok nélkül van.”
Az elidegenítés jelei azok, amik miatt mindez kialakulhat. Példa, az egészséges szülők gyereke, akik úgy tudnak elválni, vagy külön gyereket nevelni, hogy nem szorul semmiféle hasonló dologra a gyerek. Na ez a követendő példa! A gyereket nevelő szülő felelősége az hogy szeressen menni a különélő szülőhöz a gyerek. Ha nem szeret, akkora nevelő szülő nem tett meg mindent!

„Te odaadnád a gyerekedet valakinek, akit évente egyszer lát? Minek? Gondolod hogy az a nagyszülő, aki neki gyakorlatilag ismeretlen, tudni fogja megfelelően kezelni a gyerek viselkedését? ”
Na ezt innen nem tudjuk megítélni. Nyilván azért kérték az elvitelt, mert szeretnék az unokájukat. Azon kell elgondolkodni, hogy miért fáj ez a nevelő szülőnek! És miért zavarja ez őt! A nagyszülők is neveltek gyereket, hacsak nem pl. autista aki különleges törődést igényel, minden egészséges felnőtt tud kezelni egy gyereket. Nyilván idő kell, de megoldható! Ha van rá hajlandóság! Sokat képzel magáról az a szülő, aki azt feltételezi, hogy csak ő tudja hogy mi a jó a gyereknek! Tudják azt bizony mások is!

„Miért Bali okoz lelki traumát? Nem zárta el, épp ez az, hogy biztosítja a láthatást.”
Tudomásul kell venni végre, hogy a gyereket mindkét szülője megilleti. Biztosítja láthatást? Ezzel saját személyét a különélő szülő személye fölé helyezte. De milyen jogon? Igen. Papír szerint biztosítja a láthatást. De emberileg nulla szülő, aki azt gondolja, hogy a kapcsolattartási ügyeleten boldog gyerekkort ad a gyerekének. Az kínzás, a gyereknek, és kínzás a különélő szülőnek. Aki élvezkedik az meg többnyire a sérült személyiségű nevelő szülő, aki a legtöbbször valamilyen őt ért múltbeli sérelmet próbál így megtorolni a különélő szülőn. Eszköznek a gyereket használja. Fel sem merül benne, a gyerek nem lehet játékszer, sem pajzs. Ilyenkor mindig a fordított felállást javaslom. A nevelő szülő, képzelje bele magát a különélő szülő helyzetébe, és ha sikerül, /amit kétlek!/ akkor meg fogja tapasztalni azt a sokkot, ami megelőzi, és jelen van a minden egyes kapcsolattartáskor!

„Van gyereked? Tudod milyen érzés az, amikor sír és te nem tudod megvígasztalni?”
Van. Nem tudom milyen érzés, eddig mindig sikerült. Talán, mert nem elkényeztetem, hanem nevelem. Nem poroszosan, csak emberséggel.

„Balinak se lehet valami jó érzés, amikor ő elviszi a gyereket a láthatásra, az meg sír és nem akarja az egészet?”
Az fel sem merült hogy nem ez a megoldás? Többet tudnánk ha leírná, miért alakult ki a kapcsolattartási ügyelet. Az esetek nagy részében, koholt vádak alapján, egyik szülő kicseszése a másikkal. Nem az lenne a legjobb mindenkinek, legfőképpen a gyereknek, ha kiskorától kezdve elvihette volna a különélő szülő, és a szülők habár nem élnek együtt, mégis együttműködve próbálják szerelmük gyümölcsét felnevelni? Még ilyenkor is sokat kap a kis lelke minden gyereknek, hát még ha van egy bosszúszomjas, saját tetteit fel nem ismerő, alacsony érzelmi intelligenciával megáldott szülő! Aki el tudja hinni hogy a kapcsolattartási ügyelet jó, és megfelelő fórum bármire is, az legyen akár bíró, akár szülő, nos, csak elítélendő szavakkal tudnék írni róluk!

Sió!
Ha a gyereknek nem jó, akkor szerintem nem kellene erőltetni. Ha sír, nyugtatót szed, pszichiátriai kezelés alatt áll - hány éves az a gyerek? - akkor az nyilván nem ok nélkül van. Biztos arra is meg volt az ok, amiért felügyelet mellett jöhetett csak létre a láthatás.
Bali azt írta, hogy évente egyszer találkozott a nagyszüleivel. Te odaadnád a gyerekedet valakinek, akit évente egyszer lát? Minek? Gondolod hogy az a nagyszülő, aki neki gyakorlatilag ismeretlen, tudni fogja megfelelően kezelni a gyerek viselkedését? Hát még óvodába is hetekig szoktatják a gyerekeket szülői felügyelet mellett.
Miért Bali okoz lelki traumát? Nem zárta el, épp ez az, hogy biztosítja a láthatást.
Van gyereked? Tudod milyen érzés az, amikor sír és te nem tudod megvígasztalni? Gondolom Balinak se lehet valami jó érzés, amikor ő elviszi a gyereket a láthatásra, az meg sír és nem akarja az egészet?
Nem tudom mennyi idős gyerekről van szó, de nem az a lényeg, hogy neki jó legyen? Nem az a "normális" szülő célja?

Mint laikus, és részben érintett, szólok hozzá.

Engem elszomorít, amikor egy szülő nem lát a saját szemétől. Azt írod nyugtatókat, szed.
Azt írod, kirohangál. Azt írod, megviseli a kapcsolattartásra jogosult viselkedése. És az nem fogalmazódik meg benned, hogy mennyit ártasz a saját gyerekednek? Az fel sem merül hogy annak a gyereknek szüksége van a különélő szülőjére? Azt észre sem veszed, hogy milyen mély lelki traumát okozol egy életre annak a gyereknek? Megkérdezném, hogy miért akarod elzárni, és miért van kapcsolatügyeleten a láthatás? Miért zavar az téged, ha elviszik a nagyszülők a gyereket?, vagy ne adj isten a saját szülője? Talán leprások, vagy egyéb korságban szenvednek?
Az az egyik fő baj hogy a jogrendünk nem veszi észre az ilyen eleve beteg gyerek felnevelésére „szakosodott” szülő viselkedését, és nem veszi el tőle azonnal a gyereket.
Kérdésed csak akkor áll meg, ha a különélő szülő, meg szülei sokszoros tömeggyilkosok, meg legalább 4 db. azonnal fertőző betegségben szenvednek.

Egyébiránt csdak annyit írok hogy képzeld bele magadat a különélő szülő helyébe. Ha te mennél kuncsorogni a saját gyerekedért, és te nem tudnál vele lenni négyszemközt soha, mert mindig figyelik vadidegenek a kapcsolatügyeleten.

Kiszaladgálás. Már hogy a fenébe ne szaladgálna ki hozzád, ha hozzád van nőve? Ha te neveled, akkor persze hogy kiszaladgál. Annyi eszed lenne inkább, hogy amikor beviszed a gyereket, akkor elmondod neki, hogy most elmegyek, majd amikor vége a kapcsolattartásnak akkor visszajövök érted. Talán kétszer ki fog rohanni a gyerek, de többet nem.

„„hogy bensőséges kapcsolat alakulhasson ki a gyermekem és a kapcsolattartásra jogosult között.””

A kapcsolatügyeleten? Bensőséges kapcsolat? Te nem a földön élsz? „Megint csak azt írom.” Képzeld magadat a helyébe. És fakadj sírva!

Kedves Szakértők és Laikus hozzászólók!

Gyors segítséget szeretnék kérni tőletek, melynek lényege a következő:
Lehet-e peregyesítés kérelmét indítványozni, amennyiben a kapcsolattartást a bíróság szabályozta, a nagyszülők viszont az illetékes gyámhivatalnál nagyszülői kapcsolattartás címen több jogot kívánnak maguknak, mint az a kapcsolattartásra jogosult szülőnek jár?

A kapcsolattartások kapcsolatügyeleten zajlanak, a nagyszülők viszont az elvitel jogával kívánnak élni. A kapcsolattartásra jogosult egy háztartásban él a nagyszülőkkel.

Jelenleg bírósági végzés szerint a kapcsolattartás megváltoztatása iránt indított perben az eljárás szünetel, mely a kapcsolattartás időtartamának csökkentésére irányul/indok: a kapcsolattartásra jogosult szülőnek felajánlottam, hogy felfüggesztem a beadványt, amennyiben változtat a magatartásán./ A kapcsolattartásra jogosult szüleinek többször felajánlottam, hogy nyugodtan látogathatják a gyermeket a kapcsolatügyeleten, de elég ritkán éltek ezen lehetőségükkel. A gyermek évi egy alkalommal látta őket, nem tudott hozzájuk szokni.
A gyermek másfél éve pszichiátriai kezelés alatt áll, nyugtatókat szed orvosi javaslatra, mivel a kapcsolattartások alatt a kapcsolattartásra jogosult viselkedése megviseli. (A gyermeket azzal fenyegeti, hogy nem fogja őt szeretni, ha idő elött haza megy és nem hoz neki ajándékot sem, engem piszkál, ahelyett, hogy a gyermekkel foglalkozna.) A szabályozott két órás láthatások 40 perc ill. egy órásra redukálódnak, a gyermek nem marad, sír, haza akar menni, annak ellenére, hogy mindent megteszek én is és a mediátor is hogy bensőséges kapcsolat alakulhasson ki a gyermekem és a kapcsolattartásra jogosult között. Az utóbbi egy évben a gyermek eljátszik a kapcsolattartásra jogosulttal egy ideig, de szinte tíz percenként kiszaladgál hozzám, hogy haza akar menni.( Hozzáteszem, hogy a gyermekem mindenkivel kedves, tisztelettudó, barátkozó típus.A láthatások után mégis felriad, felsír álmában, a száját rágja ,kiabál és néha alig tudom őt rávenni, hogy elmenjünk a kapcsolattartásra, hiába próbálom őt felkészíteni.)

Nem lehetséges, hogy a kapcsolattartásra jogosult így kívánja kijátszani a törvényi határozatot, hogy a saját háztartásában valósítsa meg a kapcsolattartást?

Előre is köszönöm mindenkinek a gyors és segítőkész hozzászóllását! Elnézést, ha hosszúra sikeredtem.

Nem lehet kiszakitani onnan, mert akkor nincs hol lakniuk. Ezért lehet szerepe annak, hogy a jelenlegi kapcsolatában, nincs keresöképes ember, és még gyereket is vár töle. Mivel bizonyitható, hogy a szüleinél is nagy gondok vannak a megélhetésel, és a gyerekre nem kerül pénz. Igy a havi 23e jól jön nekik. Most én fogok eltartani mindenkit, még az uj gyerekét is? Mert nem fog kapni gyest mert nem volt munkahelye. És ennek ellenére nem láthatom a lányom? És az ö életkörülményeit sem tudja biztositani akkor 2 kisgyerekét hogyan.

Az anyát nyugtatni nem lehet, vagy kérni, hogy normálisan gondolkodjon. Hiszen volt olyan eset mikor a gyermekvédelmisre támadt.

Segítséget szeretnék kérni!Szeretném tudni mit tehetnék abban az estben,ha a külön élő 13-éves gyermekem anyukája,eladta az általam vásárolt játék konzolt minden tartozékával játékokkal amit közel 100 ezer volt!Rendszeresen fizetem a gyermektartást,míg ők élettársával együtt évek óta nem dolgoznak hanem horgásznak és követelőznek!!Van e valami esélyem rá hogy vissza követeljem valahogy,papírjai nálam vannak.Köszönöm szépen segítségüket!

Az anyát meg kellene próbálni kiszakítani a jelenlegi környezetéből - túlságosan erős a szülői befolyásolás, másrészt próbálj eljárni vele pszichiáterhez hátha javul az állapota, mindenki megnyuvására.

Szóval bár el vagytok válva mégis a gyermeked édesanyja, vagyis nem mindegy hogy egy idegbeteg nő van vele vagy normális környezet veszi körül.

"Mona"
laikus hozzászóló

Bírosági határozat. És igen olyan az, miben elvihetem a kislányom. Ez oktobertöl karácsonyig meg is történt. onnantól megy ez a hercehurca. Jelenleg ugy adná csak od, hogy havonta 2 ora azt is felügyelet mellett. Akkor minek a papir? De vihetem ahova csak akarom. Hiszen 30 napom van a nyára is. 3x10 nap. Ezt csak nem az anya lakhelyén kellene töltenem. Nincs még 3, de ezt nem izgadta a birót, hiszen igazoltam, hogy én neveltem a kislányom. És annyit mondott az anyának, ha már nem szoptat, akkor nagyon komoly dolognak kell lenni, hogy ne vihesem el.

Nem hajlandó békülésre, havont probáljuk. Bizonyithatoan depresszios. Idegbeteg. A szülei irányitják, kik ha megyünk a kislányomért, karoval támadnak ránk, követnek autoval, és gyerekkel a kezembe ütöttek meg majdnem, ha nem léápek hátra, gyerekkel a kezemben.

Nem egyszerü dolgok vannak itt. És oda kell adnia. Ezt megmondták már neki mindenhol. De ö mégsem teszi. Nem adom fel, és nem hagyom, hogy elzárja elölem a kislányom. Fökép, hogy nem teheti.

Pilóta!
Ne haragudj,de nem írtad le pontosan milyen papirra( végzésre,) hivatkozol.Ezt mindenképpen írd meg pontosan. Bocsi, de lehet hogy nem is köteles odaadni? Én úgy tudom, hogy 3 éves korig csak az anya lakásán történhet meg a láthatás, elvinni még nem lehet, csak 3 éves kor után. Persze a lakásán zavartalanul kell biztosítania a kapcsolattartást, neki viszza kell vonulnia. Azt írod hogy most fog lejárnia a gyese, akkor biztos hogy még nincs 3 éves. 3 éves kortól is csak fokozatosan, hozzászoktatni az apa új lakhelyéhez. Ne ijesztgesd a párod,hogy elpereled a kislányt, mert ebben a korban az anyai ösztön nagyon-nagyon erős és ő is mindent meg fog tenni, hogy nála maradjon a gyermek.
Azt, hogy a gyermek védelmisek mit mondanak, a kutyát nem érdekli. (Hü..e, elfuserált pedagógusok dolgoznak ott, akik nem értenek semmihez.)
Írd meg,hogy miféle végzésed??? van, mert lehet,hogy nem bírósági ezért nem lépnek a gyámügyesek. Lehet, hogy a fórumozók is ezért nem nagyon tudnak segíteni.
Ne akard a büntetéseket, hisz ilyen kis korban az anyai érzéseket átveszi a gyermek. Ha ő gyülöl, ez nem jó neked. Próbálj meg gondolkodni, mielőtt cselekszel. Ha nem próbáltok meg ti ketten normálisan együttműködni -a gyereknek anyára is apára is szükség van -úgy el fog húzódni az ügyed egyik per-a másik után, hogy ez neked biztos rossz lesz.
Az, hogy az élettásrsa munkanélküli a kutyát nem érdekli.

Hasonló helyzetű
hozzászóló

Köszönöm!

Türelmes vagyok, én mindent megtettem amit csak tudtam. És a bíroság maradt már csak mit tehetek. Ez minimum 30 nap, mire lesz visszajelzés onnan. És a gyám feletesi szervére is 30 napot kell várnom, mig kiderül mi is lesz. Ahol panaszal éltem az ügyintézővel szemben. Aki jelenleg az anyát mossa ki folyamat. Elgondolkodtató, hogy lehet 6 hónapig birság nélkül meguszni mindezeket. Nem kevés láthatás ez. Mivel tenni már semmit nem tudok, igy csak annyit tehetek, hogy megyek a láthatásokra, és ugyanugy rendört hivok, mint már sok-sok alkalommal. Azok beküldik a jelentésüket a családvédelmisekhez. Ez szerintem elég stabil, tuti bizonyiték. Amit nem értek, miért mondjy azt ez a gyámos, hogy neki nincs jogköre bekérni ezeket a dokumentumokat a családvédelmisektől? Mert más szerv és nem hozzájuk tartozik. És ami választ kaptam azt szerettem volna eddig elérni, de a gyámos siralmas.

Pilóta

Az,hogy az anya a gyermektartás mire költi magára, vagy a gyerekre...stb..nem elszámoltatható.
Neked fizetned kell és kész.
A gyermekvédelmiseknek pedig mond meg, vagy kérd, hogy minden észrevételüket ÍRJANAK le, ne csak mondják.
Tudod szó elszáll írás megmarad!
A gyámhatóság egy darabig büntet, és ha már több jogerős büntetés van vele szemben, akkor azt átadja a rendőrségre "kiskorú veszélyeztetése" miatt.Itt már gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség.
Ott indul el egy nyomozási szak, az ügyész vádat emel ellene, vagy nem azt még nem tudni, de neked ehhez kellenek a bizonyítékok.
Majd jön a bírósági szak, aki ítéletet hozhat ellene.
Itt ha anyát legalább ejnye-bejnyézik, már a gyermekelhelyezési ügyben nagyobb esélyed van , hogy a gyermeket nálad helyezzék el.
A fontos, hogy minden egyes kapcsolattartásra menj el, lehetőleg pártatlan tanúval ,akire a későbbiekben is számíthatsz!(bíróságon tanú)
Nem zárhatja el tőled a gyermeket!
Mondjuk, ha nagyobb lenne és a szemedbe mondaná, hogy nem szeretne menni veled, akkor gondolom te is másképp állnál a dolgokhoz.
Másik lehetőség:Hívj rendőrt a kapcsolattartás kezdő időpontjában a helyszínre, ha anyuka nem adja át a gyermeket, na majd a rendőr megmondja neki, hogy adja át a gyermeket, mert neked ugye papírod van róla, hogy jogosult vagy a gyermek elvitelére.
A rendőrség jelzi, hogy az anya nem akarta átadni a gyermeket.
Ez lehet csúnya eljárási mód választása, de ha nem megy, így menni fog!!!
Mert a rendőr elfogja maggyarzáni a kedves anyukának a kötelességeit!
Remélem tudtam segíteni.
"Apa meghalt"-közöld a gyermekkel, hogy apa itt van és szeret téged, anyuka viselkedését pedig nem kommentálnám.
Nefélj előbb-utóbb majd észhez tér, ha nem majd észhez térítik.
Türelem!Csak ezt tudom mondani.