Gyerektartás és láthatás


Pilóta # 2010.05.29. 17:11

Nem voltunk házasok. Jelenleg ugy van, hogy minden páros hétvégén péntek 17 től vasárnap 19 ig. páratlan héten minden szerdán 16-18 ig.

Rendkivüli kapcsolattartás, a karácsony húsvét stb. ünnepek, második napja 9-18 ig. Ill. iskolai szünetekhez igazodoan a szünet második fele.

De a gyám nem büntet, akkor sem ha igazolom igazam. Csak figyelmezteti. Beadtam az uj perre a dolgokat. Bírósági jogász irta meg. De nem tudom, hogy visszadobja a bíróság, vagy foglalkozik vele. Számit e hogy védelembe helyezés van. Annyit tudok, hogy megélhetési gondok vannak, és nem költi rá a pénzt. Csak saját magára. És ezért sok emberrel összekapott, a szomszédságában, hogy miért magára költ, a kislányom, meg ápolatlan.

És számit az, hogy a párja, munkanélküli? A jogász beirta ezt, gondolom okkal. Hogy ha 1 gyerek nevelése gondot okoz, és védelembe helyezés van, akkor kettővel?

Mire számithatok ezt jó lenne tudnom. Mert még annyi van, hogy a gyermekvédelmisek azt tapasztalták, hogy ellenem neveki a kislányom. Hisz az azt mondta nekik, hogy apa meghalt, van másik apa.

A kislányom én neveltem fel. Fürdettem etettem neveltem mig ö élte életét. Kijavitottam minden hibát mibe belekötött a bíróság.

És nem tudnám elviselni, ha azért mert a szüleivel él, nála meredhetna. Mert az ö szülei nevelik helyete a kislányom. MIRE SZÁMITHATOK, MIRE KÉSZÜLJEK FEL?

hoppáréka # 2010.05.29. 13:52

Pilóta

Házasok voltatok?
Kapcsolattartás szabályozása gondolom van, hiszen 2 hetente való kapcsolattatás nem létrejöttéről írsz.
Indíts el egy gyermekelhelyezési pert,így a bíróság előtt mindkettőtöknek kell bízonygatni,aztán majd a bíróság mérlegel.
Nem menj bele egy kutya-macska játékba, mert ott csak elmérgesedik a helyzet és már csak azért sem fogja odaadni neked, bár elég fiatalnak tartom az életévét egy gyermekhez.Még majdnem gyerek, de ez csakis az én véleményem.
Majd lehet elgondolkodik ha a rendőrségre kell mennie kihallgatásra és rabosítják..mert ez is egy eljárás.
Legyél nagyon-nagyon türelmes...tudod Isten malma lassan őröl,de biztosan!

Pilóta # 2010.05.28. 14:41

húsvétra vittem, de mivel az csak levélben irta meg a vallomását nem fogadta el, a halasztás kérését, másik idöpontra. Azzal a kifogásal, hogy az anyának is joga van ottlenni a tanukihalgatáson, és ha akar kérdezhet töle. jelenleg 500km táv van köztünk. és nem kis utiköltség utazgatni. 2hetente megyek, és a szünetek ünnepek, mindhiába. Amiota más az ügyintéző, egyfolytába kimossa az anyát. És ezzel csak biztatja, hogy igy tovább. Panaszal éltem a feleteseinél, jelenleg vizsgálat folyik, és elfogultság miatt, uj ügyintézöt kértem. A másik ügyintézö megtett mindent, volt végrehajtás, utikölség megtéritésére is végzés. Ezt követöen került át az ügy ehez, azota levagyok radirozva. Még ugy is hogy az anya ott mondta az ügyintézönek, hogy nem adtam oda, mert elrabolja a kislányom.

De a perben mire számithatok?

ObudaFan # 2010.05.28. 14:23

Neked kell bizonyítanod, hogy nem biztosítja a kapcsolattartást, és ellened neveli a gyermeket, így legközelebb célszerű lesz tanút vinni.

Pilóta # 2010.05.28. 13:43

Segitség kellene!

Ha beadtam egy elhelyezést megváltoztatását, azt visszadobhatja a bíroság vagy foglalkozni kell vele? Bíróságon panaszirodában irták meg a kérelmem. Sem a gyám sem senki nem tesz semmit, hogy végre láthassam a kislányom. 6 hónapja zárja el. Van végzés, de nem adja. A gyám meg ismét visszadobta a kérelmem. Mert tanú nálkül mentem, és igy focizta le az ügyet, hogy igy 1-1 és elutasította. Igy biróságra mentem. Az anya ellen kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás indult, és védelem alá helyezték a kislányom. A láthatás gátlására annyi kifogása van, hogy elviszem a kislányom és nem fogom visszavinni. Közben terhes lett, egy munkanélkülitől. Ha a kislányom nem tudja ellátni, akkor 2 gyereket hogy? Számba veszi eszt a biroság? És lesz keresni valom. Hiszen én mindent megtettem azért hogy kizárjak minden olyan téányezöt mibe anno belekötött a biroság. Uj családom van, saját lakás 120e kereset, ami, már nem 2, hanem csak 1 müszakos. Megkaphatom a kislányom, hiszen könnyen bizonyitható hogy a kislányom ellenem uszitja, és használja fell ellenem. Hogy engem tiporjon. Gyest nem fog kapni, mert 20éves, és nem volt munkahelye. A párjának nincs keresete, csak a szülökre támaszkodhatnak. És kislányomra ir nemsokára megszünik a gyes. Nekem kellene eltartanom a másik gyereket is? Hiszen 23e gyerektartást fizetek. Amit már bizonyitottak a gyermekvédelmisek, hogy nem is költi a gyerekre, hanem a saját szükségleteit, éli ki vele. Kérem aki ebben tud, mondani olyat mi a való lehet a jövöre nézve az válaszoljon.

Elöre is köszönöm.

sió # 2010.05.26. 06:05

Kérdésem a következő.

Az ideiglenes gyermekelhelyezésre vonatkozó kérelem értelmezése, vajon lehetséges-e hogy a bíróság hibájából válik gyermekelhelyezés megváltoztatása iránti kérelemmé?

Ha az egyik fél ideiglenes elhelyezést kér, a bíróság a kérelemtől számított másfél évig! vár a döntéssel, akkor utóbb mondhatja-e azt a bíróság, hogy mivel immár huzamosabb ideig nevelkedett egyik szülő háztartásában a gyermek, így a különélő szülő csak az elhelyezés megváltoztatását kérheti. A másfél év folyamatos tárgyalásokkal telt el, és minden tárgyalás úgy indult, hogy majd most lesz végzés, és minden tárgyalás úgy fejeződött be, hogy tárgyaláson kívül lesz a végzés meghozva. Az idő közben telik, és utóbb a bíróság az általa generált huzamosabb időt megállapodásnak veszi a felek között.

A valóságban semmilyen megállapodás nem volt, sem szóban sem írásban, minden tárgyaláson elhangzott hogy önkényesen tartja magánál a gyereket az egyik fél, és írásban is minden beadványban, kérelemben, stb. le lett ugyanez írva.

A huzamosabb időt valójában a bíróság idézte elő, a végzés elodázásával. Mindeközben a gyerek nincs elhelyezve egyik szülőnél sem, tehát közös szülői felügyelet van érvényben. A döntésig mindkét, szülőt azonos jogokkal felruházva.

Tehát hivatkozhat-e ezek után a bíróság utóbb végzésében, és teheti-e a fő hangsúlyt arra, hogy az egyik fél folyamatos jogtévesztő magatartásban, /jog félreértelmezésben/ van évek óta, a közös szülői felügyeletet illetően?

Ezek után megteheti-e azt az elsőfokú bíróság, hogy amikor tudomására jutott jogtévesztő” magatartás, akkor nem azonnal fejezi ki a rosszallását, és nem azonnal figyelmezteti, vagy végzésben szankcionálja a szerinte jogtévesztő felet, hanem évekkel később utal vissza kezdetekre?
A jogtévesztő magatartás ilyenkor jogtévesztő-e vajon? A bíróság időhúzása, amivel előidézte a kialakult helyzetet, ilyenkor nem számít?
Valójában ilyenkor nem az elsőfokú bíróság van jog félre értelmezésben? /mulasztásban?/
Hiszen ha tudomása volt, mint végzésében írja, a jogtévesztő magatartásról, akkor miért várt éveket a szankcionálással? Talán azért mert másfél éve nem volt jogtévesztés?

Pilla # 2010.05.26. 05:21

Köszönöm Mona!

Ezek szerint akkor ebben az esetben egyik sem "üti ki" a másikat? Mármint, hogy elviheti a szünet felében is és a 4 hétben is, amik jelen esetben pont egybeesnek?
(Júli 1-től rendkívüli 4 hét jár neki és a szünetek fele a határozat szerint. A szünet pedig júni 21-től júli 18-ig tart).
Jól értem?

monalisa1 # 2010.05.25. 16:48

Pilla

A nyári 3 hetes óvodai szünet azért van mert ilyenkor végzik el az éves higienes festetést és általános épület karbantartást - valamint az ovónők éves szabadságon. Tehát annak letelte után a gyermek vagy megy ismét a napi foglalkozásokra - vagy az apjánál van a 4 hetes láthatás leteltéig.

Tehát júl. 12-ével még NEM kell őt ismét oviba vinni - ilyen egyszerű.

"Mona"
laikus hozzászóló

Petryske # 2010.05.25. 13:31

Köszönöm Mona, sokat segítettél!

Petra

Pilla # 2010.05.25. 07:33

Sziasztok!

Eddig is sokat segítettetek, most is szükségem lenne rá.
Határozatban: Apuka július 1-től (rendkívüli láthatásra) 4 hétre elviheti a lányát. Még az is szerepel, hogy az óvodai szünetek fele is jár. (A kéthetenkénti láthatás, most nem érdekes ebből a szempontból.)
Továbbá azt is beleírattuk, hogy az időszakos kapcsolattartás alatt a folyamatos kapcsolattartás szünetel.
Ha a lánynak június 21-től július 11-ig van óvodai szünete, akkor most pontosan mikor is viheti el?
Egy ideig tudtam követni, mi az időszakos.
(Elviheti július 1-től 4 hétre?)
Előre is köszönöm a segítséget!
Andi

monalisa1 # 2010.05.25. 07:17

Dzsemsz

Itt balra a "szolgáltatások" menősor "ügyfél keres ügyvédet" rovatba jelentkezz be - remélve pár napon belül jelenkezik majd egy helyi ügyvéd ill. ügyvédi iroda.

Vagy pedig keresd fel a megyei Ügyvédi Kamarát és kérd a segítségüket családjogi ügyekben járatos ügyvédet keresendő.

"Mona"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2010.05.25. 07:13

Petryske

Egy 3 hónapos csecsemő elvitele egész napra szóva se jöhet, legfeljebb napi 1-1 óra levegőztős séta a babakocsival.

Majd amikor a gyermek 2-3 év közötti -és előtte megvolt a megfelelő hozzászoktatás- akkor jöhet szóba az elvitel reggeltől estig időszakra. (Az ottalvás meg majd 3 év körül-től.)

Amikor az apa ott van babanézőben, hagyd őket magukra: mosogass vagy vasalj a másik szobában stb., szóval a passzív jelenlét. Hadd nézze, hadd simogassa a gyermekét...

A t.díj egy eltartandó gyermek esetében a jövedelem 15-25%-a, általában a középarányos érték.

Az hogy nincs bejelentett munkahelye ez problémát okozhat a t.díj meghatározásánál - becslésre meg nem lehet hagyatkozni.

Legjobb lenne ha meg tudnátok egyezni egy általa bevállalandó havi összegben, melyet NE a kezedbe fizessen hanem postai csekken vagy a bankszámládra. (Oka van ennek - nem véletlenül.)

Javaslom olvassad vissza ezen topicot és a címben hasonlóakat, mert mások esetéből és a válaszokból sokat lehet tanulni, hasznosítani - mind a jelenben mind a jövőre nézve egyaránt.

"Mona"
laikus hozzászóló

Dzsémsz # 2010.05.24. 22:00

Tisztelt fórumozók!

A segítségüket szeretném kérni. Szegeden és környékén keresek ügyvédet aki képviselné az érdekeinket gyermekelhelyezési ügyben. Kérem, hogy ha tudnak nekem segíteni írjanak az edeskisfiam@gmail.com e-mail címre. Köszönöm

Petryske # 2010.05.24. 19:30

Sziasztok!
Két kérdésem lenne.
Van egy 3 hónapos kislányom. Az apjától külön élünk, és ő egész napra el akarja vinni. Mondtam neki, hogy bármikor idejöhet hozzá, de ne vigye el, csak ha nagyobb lesz, megnyugtatni sem tudja ha sír.
Köteles vagyok odaadni egész napra, vagy esetleg több napra?
Mennyi a minimum gyerektartás amit fizetni kell.
Bejelentett munkahelye nincs, nem tudom bizonyítani hogy mennyit keres.

Pilla # 2010.05.24. 16:54

Ja, bocsánat azt elfelejtettem hozzátenni, hogy az is szerepel a határozatban, hogy az időszakos kapcsolattartás alatt a folyamatos kapcsolattartás szünetel.

Pilla # 2010.05.24. 16:45

Sziasztok!

Eddig is sokat segítettetek, most is szükségem lenne rá.
Határozatban: Apuka július 1-től 4 hétre elviheti a lányát. Még az is szerepel, hogy az óvodai szünetek fele is jár. (A kéthetenkénti láthatás, most nem érdekes ebből a szempontból.)
Ha a lánynak június 21-től július 11-ig van óvodai szünete, akkor most pontosan mikor is viheti el?
(Elviheti július 1-től 4 hétre?)
Előre is köszönöm a segítséget!

Andi

vicacica36 # 2010.05.23. 17:39

Zsibet!

Igaz, hasznos tanácsot nem adtál csak véleményt egy jogi fórumon, de azért pár dolgot leírok, hogy tisztán alkoss véleményt esetleg egy másik fórumon, de szerintem ennek nem itt a helye.
A két gyermek 14 és 16 évesek. Anyuci soha nem dolgozott, mert nem kellett, mert volt egy menő vállalkozó apuci, aki keményen dolgozott, hogy eltarthassa a családját, csak amikor apuci a sok munka után este picit hamarabb hazaért anyuci nem volt egyedül a gyerekekkel, hanem egy másik hímneművel játszott az ágyikóban. Mindenki sajnálja apucit, mert igen régen jól ment a szekér csak történtek rajta kívül álló dolgok, amelyek ellehetetlenítették és ne add itt elő, hogy a vállalkozóknak milyen jól megy, mert nem mindegyiknek, de ezt már felesleges ecsetelni. Miért nem csinál mást?? Ha te is abban a megyében élnél, ahol a legmagasabb a munkanélküliség, akkor szerinted mennyi esélye van, azt hiszed nem próbálta, nem vállalt másodállást, gondolom Pest ország környékéről biztos jobban talál az ember de nálunk vidéken messze a főőőőővárostól nem olyan könnyű. Itt nem a fővárosiakat akarom bántani, csak rohadtul idegesítő az, hogy fel nem tudják fogni, hogy az országon belül egyes megyékben, milyen lehethetetlen munkát találni, de figyelj a gáton ott volt és segített, míg te a géped előtt kávézgattál és felesleges válaszokat próbáltál kreálni a jogi fórumon!
Részemről ennyi én nem szapullak, csak tanácsot tudok adni, ha van jogi értelemben vett szakmai tanácsod, iránymutatásod, azt szívesen meghallgatom és gondolom sokan mások is, de a véleményed az elvonatkoztatott gondolataid tartsd meg magadnak és ne próbáld ki találni más múltját mert ez az oldal nem ezért jött létre, hogy a hozzád hasonló tudatlan unatkozó emberkék véleményeiket kinyilvánítsák.

ObudaFan # 2010.05.23. 12:01

Nem kell előre illetéket fizetni, csak a pervesztesnek utólag.
Ha csak a felét fizeti, a büntetőeljárásban vizsgálni fogják, hogy önhibájából nem telejeíti-e a kötelezettségét.

sió # 2010.05.22. 19:29

Kérdésem a következő.

Ha a bíróság végzésében a fő hangsúlyt arra teszi, hogy az egyik fél folyamatos jogtévesztő magatartásban, /jog félreértelmezésben/ van évek óta, akkor megteheti-e azt az elsőfokú bíróság, hogy amikor tudomására jutott jogtévesztő” magatartás, akkor nem azonnal fejezi ki a rosszallását, és nem azonnal figyelmezteti, vagy végzésben szankcionálja a felet, hanem évekkel később utal vissza kezdetekre?
Valójában ilyenkor nem az elsőfokú bíróság van jog félre értelmezésben? /mulasztásban?/
Hiszen ha tudta, mint végzésében írja, akkor miért várt éveket a szankcionálással?

Ezen kívül szankcionálhat-e, / büntethet-e?/, egy kialakult kapcsolattartási ritmikusság teljes megbontásával, a meglévő állapot ¼ részére való csökkentésével? Ezzel valójában a gyereket szankcionálja, hiszen neki kell nélkülözni az egyik szülőjét, holott azt előtte évekig heti 3-4 alkalommal látta, a végzés után viszont heti egy fél napot.

monalisa1 # 2010.05.20. 16:28

ObudaFan egyértelműen megválaszolt, külön is olvasd el a hozzászólása harmadik-negyedik sorát. (Tehát ahogy leírta az szerint járjatok el.)

Én úgy tudom t.díj perben nem kell illetéket fizetni - ezt a bíróság heti egy panasznapján -amikor a keresetlevél megírásában segítenek majd neki- úgyis megmondják.

Az anyagi és egyéb vagyoni helyzetére tekintettel kérhet a bíróságtól költségmentességet ill. illetékfeljegyzést, valamint hivatalból kirendelt ügyvédet. Mindezekről úgyszintén tájékoztatják a panasznapon.

"Lisa"
laikus hozzászóló

vicacica36 # 2010.05.20. 10:09

Tisztelt Obudafun!

Akkor most már nem értem akkor igaza van a volt feleségnek, hogy ha fizet de nem tud annyit amennnyi meg van ítélve, akkor börtönbe kerülhet. Mona azt írta, hogy ha fizet valamennyit akkor nem csak végrehajtást indíthat. Kérem szíveskedjen válaszolni erre a kérdésre, börtön jár azért is ha nem tud annyit fizetni csak a felét a megállapítottnak?
Kell-e illetéket fizetni a gyermektartásdíj leszállítás iránti perért, ügyvédre biztos nem lesz pénze, azt inkább a gyerekeknek adja.
Köszönöm szépen a válaszát.

ObudaFan # 2010.05.20. 09:59

Aki önhibájából nem fizeti a végrehajtható határozaton alapuló tartásdíjat, az bűncselekményt követ el, még ha első alkalommal azért ezt nem is büntetik szabadságvesztéssel. Persze, itt hiányozhat az önhiba, de tiszta helyzetet csak a mérséklés iránti per, és az abban előterjesztett végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem teremthet, mert ez előtt mindenképpen végrehajtható az összeg.

KapcsAd # 2010.05.20. 09:53

ÚJ!!!

Ha ismersz vagy ismertél olyan gyermeket aki csak ritkán találkozhat(ott) valamelyik szülőjével, kérjük keresd fel a

"KAPCSOLATTARTÁS"

közösségi oldalt a facebook-on, csatlakozz és hívd ismerőseidet is! Köszönjük!

KapcsAd
http://www.facebook.com/kapcsolattartas


facebook keresés: "KAPCSOLATTARTÁS" www.facebook.com/kapcsolattartas

vicacica36 # 2010.05.19. 07:44

Nagyon szépen köszönöm a gyors választ Monalisa!

Az anyuka eddig se erőltette meg magát, hogy dolgozzon és eztán se fogja, ezért fenyegette meg a börtönnel gondolom, hogy így hátha még többet tud kisajtolni belőle, csak az ismerősöm rögtön bepánikolt, hogy börtönbe kell vonulnia, akkor ha jól értem csak az bűncselekmény, ha egyáltalán nem fizet gyerektartást??? Olyat ő nem tenne.
A különbözetet, ha végrehajtóhoz megy az exe ráterhelhetik az ingatlanára és a munkábajáráshoz szükséges autójára is (1000 éves roncsról van szó)
Nincs meghatározva, hogy mennyi időn mivel nem régi a bírósági határozat, lehet gyerektartásdíj összegét megváltoztatni, vagyis lecsökkentetni? Bocs, hogy ennnyit kérdezek.

monalisa1 # 2010.05.19. 07:23

Egy, Mo-on nincs adósok börtöne, kettő mivel rendszeresen fizet -ha nem is annyit mint elő van írva-, hatósági eljárást indítani ellene nem lehet. A különbözeti elmaradást lehet követelni rajta - legfeljebb 6 hónapra visszamenőleg. Az anya forduljon bírósági végrehajtóhoz.

És dolgozzon ő is (...) mert a saját munkajövedelméből neki is hozzá kell járulnia a gyermekek eltartásához.

Külön írom: az apa kérheti a bíróságtól hogy a körülmények időközbeni lényeges megváltozása miatt az előzőekben megállapított t.díj összegét mérsékeljék.

"Lisa"
laikus hozzászóló