Jogorvoslati lehetőség a fellebbezés a határozat, végzés stb. ellen. Fontos, az még az előző hozzászólásomhoz tartozik, hogy a beadványban, ahol közli a gyámhivatallal, hogy a kapcsolattartás meghiúsult ott kérje a végrehajtási eljárás lefolytatását is egyben. A gyámhivatal köteles kivizsgálni a bejelentést, meghallgatja az ellenérdekű felet is majd dönt, és ezt a döntést, ha az érdekelt úgy véli, hogy jogszabály ellenes azt megfellebbezheti, melynek módja, az elsőfokú hatósághoz benyújtott, de másodfokú hatóságnak címzett fellebbezés és természetesen a törvényes határidőn belül. Olyan nincs, hogy többször figyelmeztet, csak egyszer és utána bírságol, hiszen a gyermek elsődleges érdeke, hogy különélő szülőjével tarthassa a kapcsolatot!
Gyerektartás és láthatás
De milyen jogorvoslat, és pontossan kihez forduljak akkor?
Annak a gyámügyesnek van felettese, a gyámhivatalnak is van felettes szerve., ahogy honaybear írta: tessék bátran a jogorvoslattal élni.
ml.
De a legszebb, hogy gyámos papir van, hogy az anya kijelenti a gyámnak, hogy nem adta adja, és nem is fogja odaadni.
A rendörség nem tesz semmit, mig a gyám legalább egyszer nem büntet. De elgondolkodtató, január 3.-a óta több bejelentést követöen, csak figyelmeztetnek, hogy legközelebb ez meg ez lesz. De ezen kivül semmi. És addig a rendörség is tehetettlen. Csak a bíróság maradt, és a porkeverés, az eljárások ellen.
Az ügyész vádemelési javaslattal élhet :-)
Pilóta!
A kapcsolattartás folyamatos akadályozása kiskorú veszélyeztetésének minősül.
Ha a gyámhivatal még hivatalból nem tette át az ügyet az illetékes rendőrhatóságnak, akkor javaslom, tegyen Ön a kapcsolattartást akadályozó szülő ellen feljelentést a rendőrségen és jelezze, hogy ez már az x-dik eset és nem az első esetleg jogerős elmarasztaló végzést mellékelhet. A rendőrség be fogja kérni a háttéranyagot a gyámhivataltól és ha egyértelműen megállapítható, akkor megküldi az ügyészségnek az egészpaksamétát, onnan pedig az ügyész vádat emelési javaslattal élhet az akadályozó szülő ellen.
A gyámhivatalt noszogatni kell és ha úgy érzik, hogy nem a gyermek érdekeit képviselnék a döntéseik bátran használják a jogorvoslati lehetőségüket.
Rudolf!
Első esetben felszólítják az anyukát, hogy biztosítsa a zavartalan kapcsolattartást, különben bünti lesz.
Ha anyuka nem fogja fel elsőre, akkor jönnek a büntik, egészen addig, míg bíróságra nem kerül az ügy , azért már ha máshol nem is keményen a körmére néznek az ilyen szülőnek, még akár hűvösre is kerülhet, volt már rá példa nem is egy.
Üdv. Honey
Egyes gyámügyi előadók nincsenek a helyzet magaslatán - finoman szólva. (Jobb meg bizonyára nincs helyettük...)
rudolf70
Egy 3 éves gyermeket már el lehet vinni egész napra, sőt akár egész hétvégre is - megfelelő szoktatás után.
Amit a volt feleséged csínál az unfair., te a gyermekhez mész és nem "őhozzá" a régi szép időket közösen felemlegetni...
Amikor láthatás van az anya maradjon passzív: mosogasson, vasaljon a másik szobában, de akár el is mehet otthonról - az apa úgyis vigyáz a gyermekre. Eredendően vele szeretne játszani és zavartalanul.
Ne hagyd hogy a nő a fejedre nőjjön.
"Lisa"
laikus hozzászóló
Is-is. Tehetettlenek, és semmittevők, ha már van a bíróságról bármi is. Arra várnak, hogy megoldjunk mindent. És kimaradjanak az egészből. Nálam egyenlöre ugy áll a dolog, hogy multhéten kijelentette az anya, hogy nem adta oda valoban több mint 5 hónapja a kislányom és nem is fogja. A gyámos ezek ellenére, megirta ujra, hogy figyelmezteti az anyát, hogy tartsa be a bírosági határozatott. Ez kb a 10. ilyen az anyának. és mégsem lépnek semmit. Undoritó egy eljárási mód. Védelembe helyezték a lányom, és mindenki azt monja, más normális gyámos, ügyvédek gyermekjolétisek, hogy adjuk be a bíroságra. Halgatok rájuk, veszteni valom nincs. De a gyerekemet nem hagyom, hogy elzázrák, és a gyám aziaztáljon ehez. Erösen lépegetek a média felé. Hátha akkor elérhetövé válik, hogy szülönek. És ne anya apa ként külömböztesenek meg minket. Hiszen semmijen törvényben nem igy van megirva. És szivesen fogadnám mindenki segitségét, kinek van ismeretsége a médiával. És hajlando lépni is
Kérdésem volna "PILOTA" felhasználóhoz!
Részletesen miben változott a helyzet,mert érdekel,hogy tényleg ennyire csak az (anyák)-nak kedvez a jog vagy éppen, csak nem megfelelő a jogi képviselő az ügyben!
Rudi
Gyámhivatal?!
Tapasztalat hiánya végett érdeklődöm,hogy milyen tapasztalatokra lehet számítanom, Gyámhivatalnál?
Elvált apaként csak kéthetente,szombatonként az anya lakásán láthatom 3 éves kislányom.
A láthatás nem zavartalan,mert az anya folyamatosan,ércelődik és zavar, nem hagy kislányommal egyedül stb...
Beadványomban mindent megfogalmaztam a Gy.hivatlnak.
Kiváncsi volnék még is mire lehet készülni, vagy számítani?
Köszönöm!
Rudolf
Kedves Oszi66!
Mivel vannak olyan juttatások is, melyekből nem rendezhető a letiltás, bár ezek elsősorban nem a munkáltató által kerülnek kifizetésre, kivéve a költségtérítést. Nem csökkenthető a letiltás összegével ilyen pl: a rokkantsági járadék is, tehát ebből nem vonható.
A jövedelemadó, az egészségbiztosítási- és nyugdíjjárulék, valamint a munkavállalói járulék levonása után fennmaradó minden olyan juttatásból, amelyet a bérköltség terhére kell kifizetni (nettó munkabér), - a betegszabadság idejére fizetett összegből, a végkielégítésből, és a jutalomból stb. lehet levonni max. 50% erejéig vonható.
Üdv. Honey
Tisztelt Fórumtársak!
Azzal a kérdéssel fordulok hozzátok, hogy a gyermektartásdíj alapját képezheti-e a rokkantsági járadék, és a fogyatékossági támogatás.
Azt tudom, hogy ezek az ellátások mentesek a végrehajtás alól viszont ha a tartásdíjra kötelezett személy rendelkezik munkajövedelemmel akkor a tartásdíjat ezen ellátások nélkül állapítják meg, vagy hozzáadják a bérjövedelemhez?
Köszönöm a segítségeteket!
Oszi
„Szeretném tudni,hogy megoldható-e az ,hogy nem adom oda a gyereket.”
Ha nem adod oda a gyermeket, akkor valóban bírságolhatnak. Ha bizonyítható, hogy a gyermek a másik szülővel valós veszélyben van, akkor kérhető a kapcsolattartás korlátozása, és ekkor az elvitel helyett egy semleges helyszínen találkozhat a gyermekkel, semleges felügyelet mellett. Az esetek többségében a gyámhivatalban. A kapcsolattartást teljesen korlátozni szinte sohasem fogják.
Nem veszélyeztetés, ha a gyermek nem akar menni, ha bepisil, ha rosszul alszik. Az a veszélyeztetés, ha fizikailag bántalmazzák, megfelelő felügyelet nélkül magára hagyják (pl. ha az apa akkor is csontrészegre issza magát, ha a gyermek vele van, és így képtelen felelős döntéseket hozni az érdekében) stb. Neked kell tudnod bizonyítani, hogy ez a helyezet.
Ha a bírósági ítélet 2 évnél frissebb, akkor csak különlegesen indokolt esetben lehet az elrendelt kapcsolattartás megváltoztatását kérni.
A tartásdíj fizetési kötelezettség független a láthatástól, az egyik nem a másik fejében jár. Ha nem fizet, végrehajtást idíthatsz ellene, illetve feljelentheted a rendőrségen kiskorú veszélyeztetése miatt.
Sziasztok!
Lenne egy olyan kérdésem,hogy a bíróság megitélte a volt élettársamnak ,hogy minden második szombaton elviheti a 6 éves fiunkat.
Van egy olyan problémám.hogy a gyerek fél az apjától mert alkoholista és agressziv.A bíróságon mégis köteleztek arra hogy oda kell adnom neki.Ha nem akkor pénzbirságra itélnek.
Nem igazán tudom mit tegyek.A gyerek már idegileg ki volt készülve az apja miatt.Elköltöztünk 1 éve a városból is,azóta semmi gond nincs vele.
Ha engedem hogy elvigye megint biztos visszaesik.(hisztis volt,bepisilt éjjelente és nagyon rosszul aludt).
Szeretném tudni,hogy megoldható-e az ,hogy nem adom oda a gyereket.
Ráadásul tartásdíjat sem hajlandó fizatni,mert azt mondta a bíróságon,hogy nem AKAR.Igaz megitéltek 12000Ft-ot,de abból még semmit sem láttunk.
Köszönöm a segitséget.
Tisztelt Fórumozók!
Szeretnék segítséget kérni, milyen lehetőségeim vannak arra, hogy ne húzódjon a gyermekelhelyezés megváltoztatása perem. Úgy néz ki, hogy a javamra áll a per, mert a körülmények, a 14 éves fiam akarata és a bíró által kirendelt pszichológus szakértő véleménye is mellettem döntött. Volt feleségem, most szakértői kiegészítést kér. A Bírónak ezt figyelembe kell vennie, vagy elutasíthatja a kiegészítő kérvényt? Mit tehetek, hogy a több mint egy éve húzódó per, véget érjen, mert a gyermekem jövő évi iskolaváltása aktuális lenne a nyáron, viszont, ha a következő tárgyaláson (júniusban) nem születik ítélet, akkor, valószínűleg iskolakezdés utánra tűzik ki a következőt.
Köszönöm a segítséget előre is.
Juditka88
Polgári pert indíthatsz, ahol hirdetményi idézést és ügygondnokot kell kérned. Ha lehet itthon vagyona, akkor érdemes megpróbálni.
Ez nem egy túl értelmes kérdés. Egészen pontosan mit szeretnél ezekkel az ikrekkel?
Sziasztok!
A csjt állítólag foglalkozik az ikrekkel, tudna valaki számszerű segítséget adni nekem, hol találom ezt pontosan a csjt-ben? az ikrek jogait nem fogadják el a bíróságon, mivel nem törvény a new yorki egyezményben nem találtam az ikrekről semmit, pontos hivatkozás kellene,
nagyon köszike
Gyerektartást szeretnék töle.Arra lennék kiváncsi hogy ilyen esetben mit lehet tenni ha az apa teljesen felszívodott.Érdemes-e belefognom?Ha belefogok merre induljak?Válaszodat elöre is köszönöm.
De mi a problémád ( azon kivűl hogy felelőtlen embertől felelőtlenűl vállaltál egy nagy felelősséget ) ?
Kedves Fórumozók!
Egyedül nevelem a kislányomat 1,5éve,az apukája 6honapja eltünt,elvileg külföldön van de mivel nem tartom vele a kapcsolatot ezt bionyítani nem tudom,bejelentett munkája vagy tulajdona soha sem volt és nem is lesz.Hogy érthetö legyen szakmája a kiskapuk kijátszása..Ha volt is jövödelme régebben az is külföldön.Miután magyarországon "egyéb" problémája is van haza jönni nem fog.
Hova tudok fordulni ilyenkor,illetve érdemes-e?
Dácika
A gyerme - függetlenül attól hogy nagykorú - tartásra lehet jogosult akkor, ha az egészségi állapota, betegsége, vagy munkaképtelensége indokolja. Annak megitélésére, hogy az ilyen gyermek betegségével összefüggésben milyen mértékű munkaképesség-csökkenés áll fenn, TB orvos szakértői vélemény birtokában lehetséges. A véleményben foglaltaktól függően lehet köteles a szülő a gyermek teljes tartására, vagy számára részlege tartás-kiegészítés biztosítására.
"Lisa"
laikus hozzászóló
A problémám a következö lenne.
2009.10.23.-án volt a gyermekelhelyezési perem. Közös megegyezéses a volt páromnál maradt a kislányunk. Eleinte akadozva, én engedtem, de 7 hónap után legalább lehettem a kislányommal. De január 3.-a óta nem lehetünk együtt, de még nem enged találkozni, beszélni vele. Teljesen elzárja elölem. Hiába rendör, gyám családvédelem. Meddig teheti ezt büntetlenül? Azért mert anya mindent enged neki a törvény? A gyámhatóság azt mondta, ha esetleg elvinném a lányom, és nem adom vissza, akkor azonnal megvonnák a láthatásom. De neki csak folyamat figyelmeztetést küld. Ha nem tartja be a birósági megaegyezést, akkor ez meg ez lesz. Kb a 15.-ik ilyenél tartunk. Ez milyen eljárás? A családvédelmisek már elinditották a védelembe helyezést. Mitöl lesz igy nekem jobb? Most készülünk a 2. perre, ahol szeretném megkapni a kislányom. Minden tanú, hivatalnok tudja, hogy a lányomat egyedül neveltem, mig az anyja kicsapongo életet élt. És él most is. Megkaphatom a lányom? Vagy diszkriminativ modon az anyjánál marad? Mert a jod sehol nem ir arról, hogy anya vagy apa. CSAK, HOGY SZÜLÖ!!!!!!!!!!!!!! Segitséget kérnék. Tanácsot, mire számithatok.
Köszönettel, egy gyerekéért harcoló, és imádó édesapa
Arra szeretnék választ kapni, hogy a fogyatékos gyermekem apjának, akitől elváltam, kell-e fizetni gyerektartást, vagy támogatnia gyermekünket, aki betöltötte a 18. életévét és befejezte a speciális iskolát???????????
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02