Na csakhogy tisztán lássunk.
Mint írtam minden élethelyzet más és más.
Nem lehet általánosítani, de vannak alapigazságok amik sajnos egyenlőre örök érvényűek.
Az egyik ilyen hogy a gyermeket nevelő fél, többnyire kisajátítja a gyereket. Lehet ezért anyázni, és lehet köpködni is, mindenkinek szíve joga hogy magára érvényesnek mit ismer el.
Ha semmi baj, és a gyerek boldogan megy a különélő szülőhöz, akkor nincs ok aggodalomra. Aki viszont magára veszi, annak bizony önvizsgálatot kell tartani!
Hála istennek ezt a patológiás magatartásformát, ma már szankcionálják, a gyerek érdekeit nézve! A bírság lehet elriasztó erejű is, de lehet hatástalan is. Egy a lényeg. A gyerek nem szenvedhet azért, mert az őt nevelő szülő a múltbeli sérelmeit próbálja kivetíteni a még közös kapocsra. A gyerekre!
Ez alapból elítélendő!
„„És megfeledkezik arról, hogy mégis azé a több gond és munka, aki felneveli a gyereket.””
Nem feledkezek erről meg. Ezt senki nem vitatja, viszont aki ezt érvként hozza fel, az adja át a nevelést a másik félnek, ha ő ezt tehernek érzi! A másik fél, ha alkalmas rá hogy gyereket neveljen, majd boldogan felneveli azt! Ezt tehát indokként felhozni kissé szánalmas!
„„Látom, itt is vannak igazságosztók, akik kinevezik magukat mindenki felett bíráskodni jogosult kiskirályoknak.””
Téved.
Nem vagyok igazságosztó, mindössze érdekelt vagyok a témában.
Elolvasom, amiket ide beírnak, és elemzem, netán tanulságot próbálok levonni magamra vetítve azt! Az ügyvédi tanácsokat szintén megfontolom, sok, egyébként nem egyértelmű átfedést, egy-egy másoknak adott szaktanács átformálhat, és érthetővé tesz!
„„Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy bizony, észreveszi a gyermek, hogy ki gondoskodik róla és ki nem. És bizony még huszonéves korban sem felejti el.”
”
Na erre írtam az előzőekben, hogy akinek nem inge nem veszi magára! Ha a gyermeket nevelő szülő mindent elkövetett azért, hogy a gyermekei kapcsolata ideális legyen a különélő szülővel, akkor nyilván a másik félben van a hiba. Akkor nyugodtan alhat a kedves szülő.
Az hogy a gyerek nem felejt huszonéves korban sem, ezt nem merném leírni. A gyerek, mint írtam az őt nevelő szülőnek/annak családjának, fog megfelelni, ez tény. Ha pedig nem felejt, akkor ott van mit nem felejteni!
Pl. a különélő szülő késik 10 percet, mert dugóba került, mert defektet kapott, stb.
A gondozó szülő mondhatja azt, hogy siet édesapád, mert nagyon szeret téged, mindennél fontosabb vagy neki! Biztos valami közbejött!
De mondhatja azt is, hogy látod kislányom, megint késik apád, ezt csinálta velem is egész életében állandóan szívatott. Nem változik ez meg, egy rohadt szemétláda, volt, és az is marad!
Mindkettő tényközlésen alapul. Az apa késik. De más a megvilágítás!
És ez az egész életre igaz! A gondozó szülő felelőssége óriási! Már ha feléri ésszel, hogy milyen hatalom van a kezében! A gyermek személyiségének formálása, nem minden. A különélő szülőt erősíteni kell a háta mögött is. Az a gyerek, akit erősítettek, az nem fog huszonéves korban is gyűlölködni! Az bizony szeretni fogja mindkét szülőjét!
„„De arra válaszolni kell, hogy miért gyűjtünk burgonyakrokettre, amikor az apukának több autója és ingatlana van. Nem? A nevelő szülő azért annyira nem hülye, hogy azt válaszolja: édesapád adott sok pénzt, csak én elkártyáztam, elittam, eldohányoztam, vagy elöltözködtem.””
Irigység, és kicsinyesség. Szót sem érdemel.
Ez tipikusan a másiknak menyije van, és honnan van neki!? mentalitásban gyökerező nézőpont!
Ennek semmi köze a gyerekhez!