Segítségkérés derilltől


ObudaFan # 2006.04.10. 18:23

Adható meghatalmazás egyszeri képviseletre is. Ugyanakkor maga az ügyvédi meghatalmazás csak írásban, és mindkét fél aláírásával érvényes, maga a megbízási szerződés viszont szóban is. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy legalábbis a munkájával arányos megbízási díjra igényt tarthat, csak az eljárása meghatalmazás nélkül fegyelmi vétség, ezért nem nagyon fog semmit tenni, ha nem fizetsz. Ugyanakkor nem biztos, hogy nagyon korrekt magatartás lenne, ha semmit sem fizetnél, méltányos lenne egy alacsonyabb összegben megegyezni.

Ditim # 2006.04.10. 16:28

Segítséget, tanácsot szeretnék kérni!
Mint alperes állok válás előtt. Sajnos ügyvéden keresztül értesültem a férjem válással kapcsolatos elképzeléséről, szándékáról. Utolsó pillanatban, ijedtemben /talán kicsit meggondolatlanul/ ügyvédhez fordultam, akit szóbeli meghatalmazás útján felkértem érdekeim képviseletére. A mai nap folyamán a férjem végre hajlandó volt beszélgetésre, s ígéretet tett a keresetlevél bizonyos pontjainak módosítására.
A kérdésem a következő:

  • Ha bizonyos dolgokban a tárgyalás előtt, vagy tárgyalások közti időben ügyvéd nélkül közös megegyezésre jutunk - az ügyvédnek

tett szóbeli meghatalmazás / amit a napokban majd alá kell írnom / maga után vonja-e a vállalt képviseleti díj teljes összegű kifizetését? / borsós összegről van szó/

  • Valamint szeretném megtudni milyen lehetőség áll rendelkezésemre akkor, ha esetleg tárgyalások közepette szeretném az ügyvédi munkát felfüggeszteni, megszakítani / s csak az addig végzett munkát szeretném fizetni / ? Ez esetben kell-e valamilyen megkötésnek szerepelni-e a szerződésben?
  • Adható-e meghatalmazás egyszeri képviseletre?
fraulaine # 2006.04.10. 14:13

Én is így tudom!
A mamám is még mindig a volt férje nevét használja hiába lett azóta mégegy ugyanolyan nevű hölgy!

monalisa1 # 2006.04.10. 13:57

Cuki: nincs lehetőség a névhasználat eltiltására, mivelhogy egyéni elhatározás hogy ki melyik nevét használja továbbra is.

Tehát ha Kiss Pista ötszőr nősült és ötször el is vált, akkor akár 5 Kiss Pistáné is maradhat utána...

Legalábbis legjobb tudomásom szerint.

cuki # 2006.04.10. 11:48

Kedves Derill!

Szeretném a segítségedet kérni. A párom 2 éve vált el, akkor még nem tartotta fontosnak, de most szeretné, ha a volt felesége nem használná a nevét. Szeretném megkérdezni,hogy milyen jogi lehetőség van arra, hogy levetesse a nevét? Illetve hová kell fordulni és milyen papírok szükségesek hozzá?

Válaszodat előre is köszönöm!

Zoltán György # 2006.04.09. 15:53

Gabesz 12!

Tudok ajánlani egy többdiplomás ügyvédet, aki majd két évtizedig dolgozott Gyámhivatalban, aminek a vezetője is volt.

Érdekel? Engem is Õ képvisel, és teljesen másképp néznek az emberre...

Gabesz12 # 2006.04.09. 12:02

Szia derill, köszönöm a gyors választ, nem is reméltem, hogy a hétvégén is írsz! :-) Ügyvédet épp keresünk, egyelőre nincs olyan, aki jó családjogi és válóperes specialista. Ha esetleg tudsz valakit ajánlani, megköszönjük! Üdv!

bronco # 2006.04.08. 13:30

Köszönöm szépen az extra gyors választ :-)) Az előbb elfelejtettem még megkérdezni, hogy mennyi ideig lehet így húzni a válást? Mintha azt olvastam volna, hogy 6 hónap folyamatos halasztás esetén megszüntetik. De lehet hogy ez nem erre az esetre vonatkozik....

derill # 2006.04.08. 13:26

Jobb ha viszel, mert ha nem viszel, és kell, nem tudod bemutatni, ill. benyujtani (érdemes másolatot vinni, ha tudsz 3 példány kell).

Valószinüleg hoznak ideiglenes intézkedést, természetesen a végleges döntés lehet más is majd, tehát lehet módositani az ügydöntő határozathozatal előtti tárgyalásberekesztésig. Erre a biró természetesen figyelmeztetni fog, mielőtt berekeszti a tárgyalást.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

bronco # 2006.04.08. 13:22

szia derill, az lenne még a kérdésem, hogy a jövő heti tárgyalásra vinni kell-e bármiféle papírt, amiből lehet látni, hogy bár bejelentett munkahelye évek óta nincs, jövedelme ettől függetlenül természetesen van. Pl. cégalapításról papírok, számlák munkáról, autóvásárlásról...stb. ilyenekre gondolok. A beadványban az szerepel, hogy 15 ft/gyermek az igény, amit ő is elfogad. Mindenképpen hoznak valami határozatot gyerektartásról ebben az esetben? Később ezt lehet módosítani, ha megjelenik valamelyik tárgyaláson?

derill # 2006.04.08. 13:18

A párod helyesen döntött. Kérjen ideiglenes intézkedést a kapcsolattartás kérdésében.

A feleség nem költözhet külföldre, ha fennáll a gyanúja annak, hogy külföldre megy és olyan országba, amely nem tagja a gyermekek jogellenes elviteléről szóló hágai egyezménynek, a párod az ideiglenes intézkedésben kérje, hogy a gyerekek útlevelét a biróság helyeztesse letétbe, vagy vonassa be (főleg, ha tanuja is van a párodnak arra, hogy ezzel fenyegetőzött az anya). Ha olyan országba akar menni, amely tagja a gyermekek jogellenes elviteléről szóló hágai egyezménynek, akkor onnan vissza fogják hozni őket, azonban ha kimegy, azonnal inditani kell az eljárást.

  1. elvileg nem költözhet el, de ha van utlevele, és kimegy, senki nem tudja megakadályozni. Jogellenes az elvitel, ha a másik szülő beleegyezése nélkül külföldre viszi a gyermekeket és ezzel kivonja őket a közös szülői felügyelet alól, vagy ha amásik szülő beleegyezésével viszi külföldre, de a másik szülő beleegyezése csak a külföldre vitelre szólt, az ottmaradásra nem, ennek ellenére ottmarad velük.
  2. a gyerekek láthatására vonatkozóan kérni kell a kapcsolattartás szabályozását, azonban ezt érdemes a gyermekelhelyezési per keretében megtenni, sőt meggondolandó jelen esetben a gyermekelhelyezési kérelem. Kérjetek az anyára pszichilógiai vizsgálatot, és azt is, hogy a szakértő vizsgálja, hogy nincs-e borderlin személyiségzavara (egy pszichológus arról tájékoztatott, hogy pszichológusi körökben köztudottan a kapcsolattartást akadályozó nőknek általában van).
  3. nem. Az uj szabályozás szerint amennyiben nem tudja bizonyitani, hogy a különélő szülő veszélyezteti a gyermeket, nem tagadható meg az elvitel joga. Az elvitel joga minden esetben a jogosult lakóhelyére szól, ha nem oda, akkor a biróság meghatározza, hogy hova. Ha nem határoz meg semmit, akkor ez azt jelenti, hogy lakóhely, ez pedig a bejelentett lakóhelyet jelenti. De a kapcsolattartás idején a különélő szülő határozza meg, hogy hova viszi a gyereket, bárhova viheti, hacsak erre vonatkozóan a jogerős határozat nem tartalmaz korlátot.
  4. nehezen. Figyelni kell, hogy a gyerekek mire hogyan reagálnak, milyen kijelentéseket tesznek. Ha az anya jelenlétében feszültek, az apával szemben agresszivek, elutasitóak, azonban az anya jelenléte nélkül már nem ilyenek, ez egyértelmüen az apa ellen nevelés jele.
  5. Ha megállapitják a borderlin személyiségzavart vagy más hasonló pszichés betegséget, ez önmagában elegendő lehet az alkalmatlanság bizonyitására. A biróság a gyermekek nevelésére alkalmasabb szülőnél kell(ene), hogy elhelyezze a gyerekeket. Ha az apa körülményeiben, személyiségében is alkalmasabb a gyerekek nevelésére, és a gyerekek is nála akarnak maradni, akkor elvileg nála helyezik el a gyerekeket.

Fontos lenne, hogy az apánál legyenek eleve a gyerekek, ez jelen esetben nincs igy, és igen problémás ennek a visszaállitása, hiszen az apa már tulajdonképpen beleegyezett a gyerekek anyánál történő elhelyezésébe akkor, amikor ezt az egyezséget aláirta a kapcsolattartásról. Jelen helyzetben tehát azt javaslom, hogy mindenképpen a biróság ideiglenes intézkedését kell megvárni, és persze megfelelően érvelni, hogy esély legyen arra, hogy a biróság nála helyezze el a gyerekeket. Jó lenne iskolai véleményt beszerezni, tanunyilatkozatokat becsatolni a gyerekek és az anya viselkedéséről.

Nem ártana ügyvédhez fordulni.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Gabesz12 # 2006.04.08. 11:36

Kedves derill,
végigolvastam sok hozzászólást, de néhány kérdésem maradt.
Páromnak két gyermeke van, akik az édesanyjukkal élnek. Bíróságon kétszer jártak már, de mindkét alkalommal a felperes anya cirkusz közepette elállt a válási szándékától. Ezek során a gyerekek láthatásáról és a tartásdíjról is megállapodtak, amit a válás hiányában egy különélési szerződés szabályoz évek óta. (hat éve élnek külön)
A párom hetente többször viszi a gyerekeket iskolába, oviba, hétközben egy estét és a hétvégén az egyik napot is általában sikerül velük tölteni, ami általában péntek estére derül ki jó esetben, de számtalanszor előfordult, hogy ilyenkor egyszerűen eltűnnek, telefont nem veszi fel, bezárkózik vagy elutazik vidékre. Folyamatos harc, hogy egyáltalán kommunikálni lehessen.
A gyerekek naponta hallgatják, hogy az apjuk elhagyta őket, mekkora szemétláda (nem a feleséget persze), én pedig egy büdös kurva vagyok. A nagyobbik gyerek teljesítménye az iskolában látványosan romlott, az apja próbál vele tanulni, amikor lehet.
Meg van tiltva, hogy a gyerekek velem találkozzanak, miközben a nej a saját újdonsült párjával közös programokat szervez.
Ebben az egészben én egy éve veszek részt, és most költözünk össze, ahol a gyerekeknek is külön szobát tervezünk, bízván abban, hogy a helyzet rendbejön.
Ezúttal a párom adja be a válókeresetet, és erről tájékoztatta a gyerekek anyját. Azóta még borzalmasabb az egész. A hölgy nem akar válni, sőt a gyerekeket azzal terrorizálja, hogy apjuktól kérjenek még kistestvért. Azzal fenyegetőzik, hogy pedofíliával és testi bántalmazással feljelenti, miközben ő megy neki a páromnak, aki erőnek erejével tartja vissza magát, hisz a hölgy csak egy látleletre játszik. Mindez a gyerekek előtt. A gyerekek rendszeresen magukra vannak hagyva pedig még kicsik, mert a hölgy programokat szervez, de nem szól, hogy vigyázni kell rájuk. Pedig ha szól, minden programunkat borítva mindig megy azonnal. Egy ideje pedig a gyerekekkel együtt külföldre akar költözni, amit talán meg is tehet, mert ők kettős állampolgárok, hogy végleg elvágja a kapcsolatot.
A párom húzta halasztotta a válást eddig, tudván, hogy a bosszú miatt a gyerekeit alig fogja látni, s nem hitt abban, hogy egy apának a bíróság bármit is megítélne, és a gyerekek helyes nevelésébe semmilyen beleszólása nem marad. Minden konfliktust megpróbált elkerülni a gyerekek érdekében, de mostanra látszik, hogy teljesen sikertelenül, és az egészet a gyerekek sínylik meg.
A tisztánlátás kedvért elmondom, hogy mindannyian többdiplomás, amúgy értelmes emberek vagyunk, a gyerekek kiemelkedő anyagi körülmények között élnek, és a mi életvitelünk is teljesen normális, magas beosztásban dolgozunk, megbecsülten élünk. De nem megy már a kommunikáció, és úgy látjuk, hogy a gyerekek anyja pszichiátriai kezelésre szorul, meg lassan a gyerekek is.
Kérdéseim a következők:

  1. Elköltözhet-e a párom beleegyezése nélkül az anya a gyerekekkel külföldre amíg házasok, s hogyan változik ez, ha elválnak? Mi a jogellenes elvitel?
  2. Ha elköltözhet, akkor mi szabályozza a gyerekek láthatását, mit jelent a Hágai egyezmény betartása e tekintetben?
  3. Megtilthatja-e, hogy a láthatások idején otthonunkba jöjjenek a gyerekek a válás előtt és utána? És eltilthatja-e őket tőlem?
  4. Hogyan lehet bizonyítani azt, hogy a gyerekeket az apjuk ellen neveli?
  5. Hogyan lehet bizonyítani, hogy az anya (talán csak időlegesen), de nem alkalmas a szülői felügyeletre? Utóbbi nem célunk, de a gyerekek egyre rosszabbul viselik a helyzetet.

Úgy látom, hogy egy nehéz, hosszú és a bíróságok gyakorlatát hallva kilátástalan harc elé nézünk, így megköszönöm válaszát, segítségét!

derill # 2006.04.02. 21:28

Attól még irhat meghatalmazást, és az orvosok odaadhatják anyósnak.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

bronco # 2006.04.02. 15:47

ez ugye meg nem lesz, mert nem találkoznak, hacsak önként el nem hagyja a rehabilitációs központot....

bronco # 2006.04.02. 15:45

aha, csak évek óta nincs bejelentett munkahely, azt nem írtam..... 2 gyerek van.
Most 3 hónapig nem tarthatja a kapcsolatot a külvilággal, látogatni se lehet, így a szavaidból azt vettem ki, hogy anyós csak akkor jöhet, ha van a fia által írt meghatalmazás, jól értettem?

derill # 2006.04.02. 15:20

Arra nem kell. Ha a felek nem tudnak megegyezni a kérdésben, akkor kell csak. Az általános az, hogy a jövedelem 20 százaléka gyerekenként, ha 2-nél több gyerek van, akkor max a jövedelem 50 százaléka, bizonyos esetekben 33 százaléka (pl. nyugdijas esetén).

Jöhet, mint meghatalmazott, de szerintem ezt nem tudja, és nem fog menni.

Nyilván, de ennek első lépése, hogy meglátogasd a kórházban, esetleg beszélj az orvosával, hogy milyen lehetőségek vannak (feltéve, hogy felhatalmaz rá, hogy információt is kapj).

Csak együtt vagytok képesek a helyzetet rendezni, ő egyedül nem biztos, hogy képes lesz erre, és egyedül lehet, hogy Te sem, bár neked jobbak az esélyeid mint neki, mert helyzeti előnyben vagy.

Mucuska ide is irhatsz, csak ird le mit szeretnél, anélkül fogalmunk nincs, hogy ide tartozik-e.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

mucuska # 2006.04.02. 15:14

nem tudom, hogy ide kell-e fordulni nemzetközi magánjogi kérdéssel?


bambaliba

bronco # 2006.04.02. 14:55

derill, köszönöm szépen. De tartásdíjról hogyan dönt a bíróság, amikor arra is mindkét félnek rá kell bólintania?

Még az jutott eszembe, hogy pl. anyós jöhet a tárgyalásra a fia nevében?

Igazad van azzal kapcsolatban amit írsz, de teljesen őszintén és komolyan mondom, hogy évekig minden segítsége megvolt, sajnos mégsem sikerült és ez az elvonókúra se az első eset. De ennek ellenére természetesen minden biztosított lesz a gyerekeivel kapcsolatban, de csak józan álapotban....

derill # 2006.04.02. 09:30

gasko: általában 30 nap, de legkésőbb a biróság által meghatározott időpontig. Ha addig mégsem tudja a szakértő megirni, ezt minden esetben jelzi a biróságnak.

bronco: ha nem jelenik meg, akkor a biróság nem fog dönteni csak a tartásdij kérdésében. A többiben ugyanis nincs szükség döntésre (nem állnak fenn az ideiglenes intézkedés feltételei), hacsak az alperes nem kéri.

Pp. 287. § A bíróság a házassági perben a tárgyalás elhalasztása esetében a szükségeshez képest hivatalból is határoz ideiglenesen

  1. a kiskorú gyermek elhelyezése és tartása,
  2. a szülői felügyeleti jogok bővítése vagy korlátozása,
  3. a szülő és gyermek közötti kapcsolattartás, illetve
  4. a házastársak lakáshasználatának

kérdésében.
288. § (1) Ha a házassági pernek akár első, akár folytatólagos tárgyalását az alperes mulasztja el, a mulasztás következményeit nem lehet alkalmazni. A felperes mulasztása esetében a bíróság a pert megszünteti, ha azonban az ügyész a felperes, hivatalból új határnapot tűz ki. Az a felperes, akinek lakóhelye külföldön van, kérheti, hogy a bíróság a tárgyalást távollétében is tartsa meg.
(2) Az elmulasztott határnaptól, illetőleg az elmulasztott határidő utolsó napjától számított tizenöt nap elteltével igazolásnak akkor sincs helye, ha a mulasztás csak később jutott a fél tudomására, vagy az akadály csak később szűnt meg. E szabályt kell alkalmazni a 285. § (4) bekezdésében meghatározott határidő elmulasztása esetében is.
(3) Az eljárás szünetelésének házassági perben a 137. § (1) bekezdésének c) és d) pontja, bontóperben pedig ezenfelül még a 137. § (1) bekezdésének a) pontja esetében is helye van.

Ellenben örülj neki, hogy alperes belátta, hogy orvosi kezelésre van szüksége. Ez azt is jelenti, hogy nagyon szeretné a gyerekét látni, jó irányba indult el. Segits neki, adj neki lehetőséget a meggyógyulásra.

Ha gond van, a nők panaszkodnak, sirnak, a pasik isznak. Az alkoholizmus általában nem maga a probléma, hanem a probléma oka. Ha az okot megoldod, az alkoholizmus is megszünhet.

Látogasd meg a gyerekkel, biztositsd a kapcsolattartást valamilyen módon, és rendbejöhet az apa kapcsolata a gyerekével, és a Te életed is könnyebb lesz.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

bronco # 2006.03.24. 13:40

Sziasztok
Azért ide is beírom, mert itt vannak az előzmények :-((
Nem írnék le mindent, ha nem baj. Első tárgyalás időpontja 2 hét múlva, alkoholista apuka az alperes. Nevem alapján vissza tud olvasni, aki tud. Ma jött a bíróságtól egy papír, amit anyós írt. "....fiam nem tud nyilatkozni a gyerekek elhelyezése, láthatása és gyerektartásdíj megállapításáról, mert 3 hete bevonult rehabilitációs terápiára. Ennek a siker érdekében 6 hónapig kell tartania...... Kérem hogy semmiféle ítélet ne szülessen...." nem sorolom. Mi van ilyenkor? Mert ugye jan.1-től törvényileg úgy van, hogy a bíróság nem határozhat, hanem HATÁROZ, ha a felperes megjelenik, csak nem tudom pontosan ez mit takar.

gasko # 2006.03.21. 11:46

Szia derill!
Hogy vagy? Minden okés?
Meg tudnád mondnai nekem, hogy mennyi idő telhet el a pszichológiai vizsgálattól, mire annak eredményét elküldik? Eddig mindenkitől 2-3 hetet hallottam, de mi ezen már jócskán túl vagyunk. Sőt, már a következő tárgyalás időpontjáról is kaptunk értesítést (az ügyvéd sem látott még semmilyen értékelést a vizsgálatról). Minden rendben van ezzel így? Kihez kell/érdemes fordulni? Lehet erről valahol érdeklődni?

Köszi :-)

derill # 2006.03.09. 23:25

Persze, bárki irhat. Azt sürübben is olvasom:)


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

bronco # 2006.03.09. 13:41

Derill, írhatok neked mail-t a freemail-es címedre?

derill # 2006.03.08. 17:40

A biróság bármilyen papirt be tud kérni. Az alkoholfüggőség elég érdekes kérdés. A nők többsége szemében az a férfi is alkoholfüggő, aki minden nap megiszik egy pohár bort.

Vélemnyem szerint csak akkor alkoholfüggő, illetve az alkoholfüggőség akkor lényeges, ha ez negativan befolyásolja a gyerekével való kapcsolatát. Sok olyan férfit ismerek, aki elég rendesen iszik, azonban ezt a gyermeke még soha nem tapasztalta. Tehát önmagában az, hogy rendszeresen alkoholt fogyaszt, egyáltalán nem indok a felügyelet melletti kapcsolattartásra. Ahhoz az is kell, hogy veszélyeztesse a gyereket (pl. rendszeresen bántalmazza).

Ha ittas állapota miatt nem beszámitható, nem vagy köteles kapcsolattartásra átadni, azonban ezt az állapotot neked kell bizonyitanod (tanukkal, esetleg kamerával).

Igen, ez a Pp. január 01-i módositása. Eddig az volt benne, hogy határozhat, most az, hogy határoz. A kijelentő fogalmazás azt jelenti, hogy köteles. Jelezd ezt a biróságnak, mármint azt, hogy a Pp. módositásában foglaltakra tekintettel kéred a döntést. A Pp. 156. §-a, ha jól emlékszem.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

pappa # 2006.03.08. 12:25

Bronco, sajnos millió ember van ebben az országban aki 15 éves kora óta rendszeresen fogyaszt alkoholt és ezt bárhol el is mondja magáról.
Kérj célzottan orvosszakértői vizsgálatot arra,hogy az apa alkoholfüggő.Ha az, a szakértő meg fogja állapitani.