Segítségkérés derilltől

Gasko:

Nagyjából jól látod a helyzetet.
A gond az ,hogy apukának nem mondhatjuk meg ,hogy a gyerek elmondta mit csinál ott mert a gyereknek ez meg van tiltva és hosszú hónapok munkája volt míg el merte mondani mit csinál ott.

HA az apja megtudja megbünteti a kislányt.
Nem veréssel ,hanem sír neki vagy leszidja ,hogy nem szereti stb, a gyerek meg azt utálja a legjobban.

A gyerek még az apai nagyanyjának sem mondhat el mindent.
Nehéz neki szerencsére ma már felénk nyitott.

Előre is nyugodalmas hétvégét mindenkinek!

Derill: Benne van az egyezségtervezetben, írásban és szóban is többször kértük, hogy adja oda az igazolványokat. Egyszerűen nem hajlandó rá. Nem értem mitől fél....

NAGYON köszönöm a tippet, az im.hu-n nem találtam, de mindneképp megkeresem dr. Körös Andrást és ezt a tervezetet!!! :)))

Speedy: van akiben ez fel sem merül... márhogy árthat egy horrorfilm. Az emberi természet sokszínű... Kitartás, mi azért rimánkodunk, hogy ugyan ne nézze meg a gyerek a hiradót ha van rá lehetőség.

Gaskó: :))) mi is két éve próbáljuk normalizálni a helyzetet. Remélem egyre közelebb jutunk és nektek is záros határidőn belül valami békésebb megoldás születik. Bocsi, de lemaradtam az elejéről, megírnád privátba, ha nem gond...?

Gondolom ezek az egyre eltávolodó nevelési elvek, szakadt ruhában való átküldés, téli kabát nem odaadása stb. általános, ahogy itt olvasgatom :((( Sajnos igaza volt annak (elnézést nem kerestem vissza a nevet), hogy a felnőttek háborúja, amiben a gyerek az áldozat. :(((

kisember: te is régóta vagy itt, emlékeim szerint. Sok sikert!!!!

Na, sziasztok!

Úgy látom, hogy előző beírásom nem ragadta meg a fantáziáját annak, akinek kellett volna, úgyhogy innentől kezdve ebben a kérdésben megpróbálom én is moamoa taktikáját választani: nem reagálok. Ez biztos így helyes, bár még mindig nem értem, mivel érdemeltem ki.

Ha valaki megtenné, akkor magyarázza el nekem, kérem szépen. Merthogy mégcsak ott sem tartunk, hogy semmibe vesz, hiszen utal rám... Na mindegy, ettől nem fogok a fának hajtani. :-)

zsejkee itt vagy még? Bocs a feltételezésért is... Talán Te is tudsz speedy helyzetére reagálni, nagyjából hasonló cipőben járunk mindannyian.

speedy!
Ha jól értem a 8 éves gyerek nálatok van elhelyezve, és kéthetente megy apukához. Mondom, nem vagyok szakértő, de szerintem sok választásotok nincs ebben a kérdésben. Ha az elhelyezés megvolt, nagy gubanc már nem lehet, persze a gyerek érzelmi fejlődésén kívül. De ha Ti biztos támpontot adtok neki, akkor minden rendben lesz. Sajnos tényleg úgy van, hogy az embernek nagyon sokszor uralkodnia kell magán, amikor a gyerek úgy jön haza, hogy az új cipője tönkrement, mert a legszívesebben kimondaná amit gondol. Aztán mégsem szövegelünk, mert tudjuk, hogy ezzel nem annak ártanánk, akire dühösek vagyunk!
Apukával különben le kell ülni, és fel kell világosítani, hogy a horrorfilmek nem a 8 éveseknek készülnek, és hogy emiatt a gyereke egész éjjel nem aludt. Ha szereti, márpedig miért ne tenné, megérti majd!
Õ titeket nem szeret, vagy inkább csak veletek van baja, ezért tesz meg mindent annak érdekében, hogy keresztbe tegyen! Gondolom, ha látja, hogy az aljas húzások nem jönnek be, mást próbál majd, nem?
Azért az elég fura, hogy egy rossz döntés az ember életét így meg tudja keseríteni... Tulajdonképp az egész életet színjátékká teszi. Kénytelen vagy eljátszani a rád osztott szerepet, mert más a rendező. Persze ez is biztos részigazság, hiszen az életünket mi irányítjuk, de hát azért sokszor érzem így, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül...

derill!
Látod, látod, nem lehet ám csak úgy eltűnni napokra, mert különben oldalakat kell bepótolnod, a feltett kérdésekre való válaszolásokról nem is beszélve... :-) Minden oké, hogy vagy?

Amit írtál elsőre is értettem, világos, hogy nem általános vizsgálatot kell kérni, csak azt nem tudom, hogy a korábban írt pszichológiai vizsgálatnál kell felhívni a figyelmet erre, vagy külön orvosi vizsgálatot kell kérni.
(A pszichológiai vizsgálatot a bíró rendelte el, és mindenkit megnéznek. A gyerek vizsgálatáról írtad, hogy lehet indítványozni, nézzék meg pl. hogy manipulálja-e valaki stb.)

A másik, amiben kicsit tanácstalan vagyok, hogy érdemes-e. Egyrészt a normális, emberi viszonyok tekintetében, másrészt a cél elérése érdekében, bár e kettő igen erősen összefügg.
Nem hiszem, hogy emberi állapotok uralkodnának utána, mert anyuka (némileg jogosan) biztos berágna, és akkor aztán igazi mocskolódás kezdődne. Másfelől viszont szitkozódás így is van, csak egylőre mi ezt tűrjük. Arról nem beszélve, hogyha tényleg van valami a háttérben, arról jobb minél hamarabb értesülni, mind a gyerek, mind a mi és végül de nem utolsó sorban az anya szempontjából is. (Ezt eddig nem írtam,
jó nagy barom vagyok, de az anyának van egy másik gyereke is az előző kapcsolatából. A 2 gyerek testvérként szereti egymást, így ez sem elhanyagolható... Hülye vagyok)
Szóval ha pedig "jogi" szempontból közelítem a dolgot, egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy jót tesz egy ilyen beadvány az ügyünknek. Jelenleg ugyanis úgy áll a dolog, hogy ellentétben a anyukáékkal, mi nem támadtunk egyszer sem, sőt minden alkalommal a megegyezést hangsúlyoztuk.
Ahogy írtam is, gondolom az apáknak az ilyesfajta vizsgálat kérése szokott lenni a hasonló eszköz, mint az anyáknál az apa erőszakosságára, iszákosságára vonatkozó kijelentések. Nem?
Te mit mondasz? Köszi

És a félrértések elkerülése végett természetesen nem fogom készpénznek venni a kijelentéseid, majd hazamegyek és otthon a kupaktanács eldönti, mit szerencsés tenni és mit nem. Hiszen tudjuk, minden eset más és más, arról már nem is beszélve, hogy értelmes, felnőtt emberek vagyunk...

Jajjj már... Miért vitatkoztok? Nyilván mindenki ragaszkodik az igazához, itt a fórumon is, a gyerekkel kapcsolatban is és a tönkrement házasságában is. Az hogy ki mit gondol itt a fórumon arról amit leírunk, az az Õ dolga. Ha nem tudja hasznosítani akkor az Õ baja...
Derillel kapcsolatban annyit, hogy a segíteni akarás a célja, nyilván fog tévedni is. Szinte mindenkinek van ügyvédje aki itt van, enélkül már talán nem is működik. Bizony fog az ügyvéd is tévedni, a bíró is meg mindenki más a hivatalban is.
Én például úgy éreztem az ügyvéddel kapcsolatban, hogy nem foglalkozik az ügyemmel eléggé, nem ad nekem holtbiztos mentő tippeket. Aztán rájöttem, hogy a megoldás bennem van, nekem kell tenni érte, más emberek legfeljebb a tapasztalatukkal irányt mutathatnak és segíthetnek jogi meg mindenféle oldalról.
Szerintem ez a fórum is arra szolgál, hogy kibeszélhessük kínunkat-bajunkat, meghallgassuk másokét és hátha egy kicsit más szemmel tudjuk látni a kis életünket...
Moamoa egyébként megjegyzem, sajnos ha két ember válik, akkor onnantól kezdve felperes és alperes. Egyik sem fog válogatni az eszközökben, hogy érvényesíthesse az igazát. Vérre megy a játék, ez az élet törvénye. Neked sem mindegy, hogyan szállsz ki a házasságodból anyagilag, erkölcsileg, stb. Még akkor is, ha van közös gyereketek. Tehát az, hogy ki mire buzdít kicsodát, az egy dolog. Ki fogad meg milyen tanácsot, az is egy dolog. Kinek mennyire nem tetszenek vagy tetszenek az itt elhangzottak, az is egy dolog.
Senkit nem ez a fórum fog megmenteni vagy sárba tiporni, ez itt csak egy lehetőség.
Szeressük egymást gyerekek ugye?:)

Vzoli: persze, hogy senki véleménye sem szentírás. Lehet hogy, nem is kell különösebben komolyan venni Derill tanácsait sem, bár ha az ember Tőle kér segítséget, akkor nyilván komolyan gondolja azt, hogy mérvadó a válasz, amit kap. Hozzám közel állt az érvelési stílusa, nyíltsága, magabiztossága és legfőképp a jogi felkészültsége. Figyelmesebben végigolvasva a válaszait, azonban úgy gondolom sokszor az elvakultságig elfogulttá válik ha az általa képviselt nézeteknek ellentmondó tények fogalmazódnak meg. Tanácsait olvasva az a benyomásom, hogy Derill meg van győződve arról, hogy mindig jól látja a dolgokat. Én ezen csodálkozom, mert úgy gondolom, hogy minél nagyobb tapasztalattal rendelkezik valaki, annál jobban tisztában van azzal is, hogy tévedhet.
A legvadabb indulatok felszínre törhetnek váláskor, a legtöbben szélsőségesen reagálnak a veszteségeikre, de attól még lényeges különbség van aközött valaki pszichiátriai beteg vagy az ellenérdekelt fél (jelen esetben Gasko) beírása alapján Derillnek annak tűnik, és ennek a feltételezésének a meglovagolására buzdítja Gaskot. Az szerintem nem korrekt.

Derill!

Köszönöm a gyors választ. Azzal tisztában vagyok, hogy ez is része lenne a közös vagyonnak, de szerintem nem gyűjtögeti ott, hanem nagy részét el is költi. Szerinte ránk.
Kérdés:
Válás esetén mi a helyzet??
Létezik-e utólagos "követelés", ill. kinek a részéről milyen bizonyítási kötelezettségek léteznek?

Köszönettel, üdvölettel:
csacska47

Ugyanmár Moamoa! Ez egy fórum, (remélhetőleg ) felnőtt emberekkel, akik el tudják dönteni magukban azt, hogy a kapott sok jó és kevésbé jó tanácsból mi az amit érdemes megfogadni, és mi az, amit nem.

Ha az ember csak olyan tárgyról beszélhetne egy fórumon amiből kandidátusi fokozatot szerzett: egyrészt borzalmasan unalmas lenne a fórumozás, másrészt meg egy sor kimondatlan hasznos információ sikkadna el. Én pl. nem vagyok autószerelő, de néha szoktam kocsibütykölésről is beszélni.

Amikor Derill-nek egy pszichológiai jellegű fejtegetését olvasom: pontosan tudom, hogy ezt nem kell szentírásként figyelembe venni. Más miért ne tudná ezt?

Sőt, mivel az ember tudja, hogy a jog sem matematikai igazságként érvényesülő egyértelműség: Derill jogi tanácsait sem szentírásként, hanem egy szakember, az adott tárgykörben valószínűleg azért gyakorlati tapasztalattal rendelkező ember véleményeként olvasom. Az ember praktizálhat ügyvédként 50 évig folyamatosan, de akkor sem fog az igazságtalálás képességére szert tenni. Legtöbbször még a jogtalálás képességére sem.

Ha én tudom ezt: más miért ne tudná?

Egyébként meggyőződésem, hogy a társadalomtudományok körében nagyon sokszor épp az úgynevezett laikusok éreznek rá a helyes útra. Az adott társadalomtudományi tárgykörben működő szakember gondolkodását sokszor beszűkítik, béklyóba kötik a megtanult szabályok.

Ott van pl. a jog, amelyről - mivel az erkölcsi-etikai alapokon nyugszik - mindenki rendelkezik bizonyos tudással. Nem a kis részletszabályokról, hanem a jog logikájáról, működési elveiről. Ezért van az, hogy az ember sokszor a homlokára csapna a jogszabályokat olvasván, hogy "-De én ezt tudtam!"

A pszichológia miért működne másként? Mindannyian élünk, magunk körül ezer dolgot tapasztalunk; tapasztalattal rendelkezünk az emberi lélek működéséről.

Millióegy tanácsot adunk másoknak, gyereket nevelünk ami szintén ebbe a tárgykörbe tartozik; és közben persze sokszor hibázunk. És sokszor hibáznak azok, akik tanácsot adnak nekünk. Ilyen az élet.

De még mindig jobb, mintha egyedül állnánk a világban, és a magunk kis "igazságát" nem hagynánk alakítani mások igazsága által. A fórumozás arra szolgál, hogy az ember egyrészt kikapcsolódjon (nem kell véresen venni a dolgokat egy jogi fórumon sem), másrészt meg meghallgatja a másikat. Amire nincs szüksége, azt az ember úgyis eldobja.

Ha meg valaki annyira befolyásolható: akkor annak az életét nem egy fórum vagy egy fórumozó fogja tévútra vezetni; hanem valószínűleg már megtette azt maga az élet.

Sziasztok!
Bocsánat mindenkitől, de sajnos most nincs sok időm, így egyelőre csak moamoa írására szeretnék reagálni, mivel ez bőszített fel a legjobban. Később majd minden másra is reagálok, ami engem érint.

Szóval kedves moamoa!
Én eddig úgy érzem, amennyire csak lehet, visszafogtam magam, így igazán nem tudom, hogy honnan veszed a bátorságot, hogy bárkit is minősíts! Se engem, se derillt (de ő majd nyilván megvédi magát, ha szükségét érzi)nem hiszem, hogy van alapod ilyenmód kritizálni!

Kérlek tételesen gyűjtsd ki, hogy én mikor tettem hasonló kijelentéseket rád: „másokat arra buzdítasz, hogy lélektani hadviselésbe kezdjenek, miközben a saját viselkedésük mozgatórugóival sincsenek tisztában”

Feltéve persze, hogy egyáltalán reagálsz arra amit írok, hiszen most sem tetted, nyilván erre is megvan a jó okod, talán egyszer majd ezt is megtudjuk.

Ha a véleményemmel vagy gondolataimmal nem értesz egyet az rendben van, értelmes emberek tudnak egymással vitatkozni. Én még most sem kívánlak Téged minősíteni, de az, hogy Te személyes támadásnak vetted amit neked írtunk, sokat elárul. Attól lettünk első számú ellenségek számodra, mert bizonyos kérdésben máshogy gondolkozunk, mint Te?

Nagyon kérlek válaszolj, és természetesen azért elnézést kérek, ha megbántottalak.

Derill:
Köszi a választ.
Melyik jegyzőnél jelezzük a mi városunkban vagy az övénél?
Tudnál írni némi jogszabályi hivatkozást, az jobban mutat egy jegyzőnek írt levélben.

Csak egy tvszám és paragrafus kéne.

ÜDv: Speedy

Figyelj Derill,
Az emberi és pszichológiai tudásod is elég gyenge lábakon áll, ha tankönyvi leírások és internetes hozzászólások alapján pszichiátriai kórképeket állítasz fel vagy zársz ki. Valószínűleg az életben nem találkoztál még borderline személyiségzavarral küzdő emberrel. Nem kéne olyan dolgokban is ilyen magabiztosan állást foglalnod, amihez nem értesz. Főleg nem ha ezzel másokat arra buzdítasz, hogy lélektani hadviselésbe kezdjenek, miközben a saját viselkedésük mozgatórugóival sincsenek tisztában.

gasko: nem azt irtam, hogy általánosságokban tegyél inditványt. Az általános hivatkozásokból neked vagy ügyvédednek meg kell találnia azokat a pontokat, amik a Te esetedre illenek, ha nem ezt teszed, azért szerencsére a biró sem hülye, fogja látni, ha általános hivatkozás. Ezért szoktam azt mondani, hogy nem lehet sablonositani semmit, mindig mindent egyedi esetre kell alkalmazni. Amiket én irok, azokat az általatok leirtak alapján irom, tehát egyedi esetekre. Irok általánosságokat is, de azokból egyértelmüen kitünik, hogy általánosság-e, vagy a Te eseted, mégpedig a megfogalmazásból: „A közös szülői felügyeletet én nem tudom elképzelni valamelyik szülőnél történő elhelyezéssel, ugyanis szerintem ebbe épp azért szokott a szülő beleegyezni,” ezen pl. látszik, hogy általánosságban irok hasonló esetet.

„Amit leirsz, az elvileg lehet borderline személyiségzavar. Egy vizsgálat döntené csak el.” ezen viszont látszik, hogy konkrétan a Te esetedre irtam.

Az általánosságokról azért irok, mert sokszor igen kevés infot kapok, de az infó alapján, néha egy-egy szó alapján felmerül bennem, hogy esetleg az. A kérdező viszont ráismerhet, hogy tényleg az, vagy elvetheti.

Néha viszont biztos vagyok benne, hogy amit irok, az egy az egyben a kérdező esete.

Moamoa: olyan nincs, hogy: "Lehet, hogy épp miatta ment tönkre az apa hazássága..." Nincs az a nő, aki miatt egy jól müködő házasság tönkre tud menni. Persze egyszerübb a harmadikat hibáztatni, mint saját magunkat, de ha egy házasság tönkremegy, abban mindig hibás az is, akit elhagynak, mégpedig legalább annyira, mint aki elhagyja, ha nem jobban. A harmadik személy ebben véleményem szerint mindig ártatlan. Õ a saját érdekeit érvényesiti, és ha nem elég erős a kötelék a házasok közt, akkor ugyis lesz egy 3. aki "miatt" szétmegy a házasság vagy kapcsolat.

Nálatok a társ biztos, hogy nem borderline személyiségzavaros. Sőt, én semmiféle személyiségzavart nem tudtam észrevenni az irása alapján, még csak halvány gyanuja sem merült fel bennem. Ettől persze még akár lehet is, hiszen tévedhetek, de arról, amit én nem észlelek, nem tudok véleményt irni. Szerintem a Te társad élettársa egyáltalán nem veszélyezteti a gyerekedet.

Sajnos igen sok pocsék szakvéleményt látok, aminek a valósághoz semmi köze. Amit leirsz, annak még logikája sincs, nem tudom, hogy a "szakértő" ezen miért nem gondolkodik el. Mi érdeke füződne valakinek ahhoz, hogy a pasija gyerekét nevelje? Az ő érdeke az lenne, hogy a pasi felejtse el a volt családját, vele éljen, neki csináljon gyereket, és azt neveljék fel együtt. Szivesen megnézném azokat a szakvéleményeket, félő, hogy igen sok hibát találnék bennük. Sajnos a szakértői vélemények néha olyan szakértőktől születnek, akik olyan mértékben nőpártiak, hogy el sem tudják képzelni, hogy a gyereket az anyától az apához helyezzék. Persze ennek megfelelő szakvéleményt adnak. Láttam már olyan szakvéleményt is, ami ugy született az apáról, hogy a "szakértő" az apát nem is látta, nemhogy meg nem vizsgálta. Leirta pl. azt, hogy az apa gyermeknevelési képessége megkérdőjelezhető, mivel nem járult hozzá ahhoz, hogy a gyerek uj iskolába menjen. Persze a szakértő csak anyukát vizsgálta meg az erősen befolyásolt gyereket, akik elsirták magukat, hogy milyen kegyetlen az apa, a válóper ideje alatt anyuka lelépett a gyerkőccel az apa hozzájárulása nélkül, és az apa nem irja alá az iskolaváltást. Naná, hogy nem irja alá, ezzel ugyanis a gyermekelhelyezés eldőlne azzal, hogy még ő is hozzájárult ahhoz, hogy a gyerek oda járjon suliba, ahol az anya lakik. Ráadásul anyukának egyáltalán nem volt probléma fél évig a régi iskolába hordani a gyereket, csak szeptembertől vált ez hirtelen problémává, mert közeledett a tárgyalás ideje. Szakvéleményekről ennyit.

Egyébként meg a Te ügyed igenis sablonügy. Persze mindenki azt hiszi, hogy az ő ügye más, de tudatjával tudok hasonló ügyeket.

Csacska47: ezek közös tulajdonnak számitanak. Egyébiránt elgondolkodnék azon, hogy ha a férjem külön számlára gyüjti a pénzét, akkor biztos, hogy én együtt akarok vele élni? Ha ő nem bizik bennem, akkor biztos, hogy nekem meg kell benne biznom? Beszélgess vele erről.

zselyke: szerintem is jár a gyerekkel együtt az összes személyes okmánya. A közös szülői felügyeletbe pedig csak ugy menjetek bele, ha az elhelyezés mindkettőtöknek szól. Hivatkozzatok arra is, hogy a családjogi törvény módositásából ugyis kikerül az, hogy közös szülői felügyeletnél a biróságnak döntenie kell az elhelyezésről, keressék meg Dr. Körös Andrást, ő tartott ez ügyben tájékoztatót az Ügyvédi Kamaránál, neki meg van a tervezet, biztos meg tudja mondani, hogy hol lehet beszerezni, de lehet, hogy az im.hu-n is rajta van.Egyébként kérjétek, hogy az okmányok átadását a biróság vegye bele a határozatba, mert ha kimarad, még arra sem leszel képes, hogy a gyereked személyazonosságát igazold. Nem beszélve arról, hogy a diákigazolvánnyal járnak a kedvezmények, továbbá az Emberjogi Egyezmény 7. kiegészitő jegyzőkönyv 5. cikk szerint a házastársak egyenjoguak, tehát milyen jogon megy ő nyaralni külföldre a gyerekkel, és milyen jogon tagadja ezt meg tőled.

speedy: jelezzétek a jegyzőnek, hogy a gyereket ellenetek neveli, irjátok le, hogy pontosan miket csinál, és kérjétek, hogy kötelezzék a védelembe vételi eljárás keretében arra, hogy a nevelési tanácsadóba járjon apuka, ahol tájékoztatják arról, hogy mit és hogyan lehet egy ennyi idős gyereknek elmondani.

Szerezzetek neki valami csajt:)))

Egyébként ha eltiltanátok a gyereket, akkor sem lenne vége, sőt, akkor jönne az igazi háboru. Tehát nem ez a megoldás. De ha tényleg nevelési gondok vannak, pszichológiai vizsgálat megállapithatja, és nevelési tanácsadó segithet. Azonban erre szerintem Ti is képesek vagytok, ha a gyerek már elég nagy (10 éves kor körül), és meséltek neki arról, hogy a szülők most külön élnek, de attól még szeretik őt mindketten. Vannak dolgok, amikkel Ti nem értetek egyet, de nyilvánvalóan vannak dolgok, amikkel meg az apa nem ért egyet. Amikor az apánál van, azt kell elfogadnia, ami ott van, amikor meg nálatok, azt ami nálatok van. Ezzel erőteljesen javulni fog a gyermek alkalmazkodóképessége is. Viszont ha elzárod az apjától, valószinüleg Téged fog utálni, hiszen a gyerek mindig az után vágyódik, amit szeretne, és amit nem kaphat meg. Ha pedig ez a szülő, akkor az után jobban, mint amelyikkel minden nap együtt lehet. Tehát hamar a saját csapdádba eshetnél, és ha már elcseszted, szinte lehetetlen helyrehozni.

Gasko:
csak nyugodtan íed le te mit gondolsz, amit más gonsol azt majd leírja más.

Vzoli: Szép dolog a két értelmes ember gondolat, de az ember elsősorban érzelmi lény, tehát elsősorban az érzelmei befolyásolják a tetteit akár tetszik akár nem.

A Sancho Panza-i szerep helyett inkább lebeszélem a feleségem butaságokról.
Pl: hogy egyből felhívja az exet és megmondja neki mekkora barom állat , mert a gyerrekkel horror filmet nézet és nem aludt az egész család semmit a hülyesége miatt.
Vagy ,hogy ne tiltsa el a gyereket az apjától (ez DErill hatása kizárólag) csak azért mert ellenünk neveli a gyereket, mert tönkre mennek a gyerek cuccai ha ott van , és még sok egyéb eset.
SOk oldalt teleírhatnék a viselt dolgaival.
Bizony egyre jobban aggódom most már a másik gyerekért is aki most született ,mert közvetve őt is érinteni fogja a testvére apja hülyesége.

NAgyon várjuk ,hogy révbe érjen az ürge...

Sziasztok!
Bocs, hogy betolakszom, de itt az én "2 centesem" a témához:

Nálunk pont fordítva működött a dolog: amikor apuka magányos, akkor ahhoz hasonló módon normálisan viszonyul olyan dolgokhoz, mint pl. láthatás, gyerektartás fizetése. Aztán megjelenik egy barátnő (akit ő mindig kikiált álmai nőjének) és elkezdenek szaporodni a kellemetlenkedések a fenyegetőzés, hogy "megszerzi, ami jár" vagy, hogy "tartsd el te a gyerekeiDET, és ne tőlem várj segítséget".

Úgyhogy a tanulság: soha, semmi nem biztos. Vagy jobb lesz - vagy rosszabb.

Háát sokmindent írtál, és sokban van igazad. Egyrészt abban, amit speedy-n

„Persze, nyilván az is kellett, hogy - a kezdeti "vérbeborult aggyal egymásnakesés"-állapottól eltekintve - azért a szüleim is értelmes, felelősséggel gondolkodni tudó emberek.

Az biztos, hogy a kedélyek tartósan csak ott csillapodhatnak, ahol mindkét (három, négy) oldalon törekvés, erőfeszítés van etekintetben.ek írtál:”

Csakhogy a tény, hogy több mint 2 év alatt(ez az az idő, amikor én a villámhárító szerepét töltöttem be), dacára a többszöri megállapodásra tett ajánlatoknak a helyzet nemhogy előrébb ment volna, hanem még talán romlott is, számomra nem azt mutatja, hogy közös céljaink lennének, ha úgy tetszik négyünknek.
A miénket ismerem: nyugalom, gyereke ugyanannyit itt mint ott, senkinek ne fájjon. A másik félét nem ismerem, de eddig bíztam benne, hogy egyezik a miénkkel. Most már nem vagyok benne biztos.
És mivel a békítés nem tette rövidebbé a háborút, hát én sem akarom, hogy fegyver nélkül álljunk. Ez most furán hangzik, még nekem is, de így van.

Nem lehet úgy békülni, ha közben téged bekerítenek. Hiába akarsz Te jófej lenni, ha a másik nem tart igényt a jófejségre, mert ő adott esetben bosszút akar állni és kész. (Nem tudom ez- e a motiváció, csak tippelek)

Szerinted mi többet lehet annál tenni, hogy felajánljuk a közös felügyeletet, gyerek nála elhelyezve, a most megszokott láthatással (lsd. korábban), + gyerektartás (attól függetlenül, hogy a gyereket felesben neveljük). Erre a válasz csak annyi volt, hogy nem. Nincs indok, hogy miért, csak nem. Nem látok rá épkézláb magyarázatot, hogy ez miért nem jó. Ha valaki tud, kérem mondja el, hátha megértem. (Az ajánlat eddig 5-6-szor hangzott el.)

Szóval, láthatod, hogy nem a harc a cél. A tehetetlenség az, ami miatt olyasmiket írok, amik valóban megdöbbentőek.
És tudod, amikor olyanokat zaklatnak telefonon esténként, órákon át, akiknek végképp semmi közük a történethez, akkor nem tudsz mihez kezdeni. Tényleg csak arra tudok gondolni, hogy ez betegség, vagy csak egyszerűen részegség.
„Pl.: "Ha SMS-ek vagy telefon-üzenetek vannak, azok felhasználhatóak? Érdemes egyáltalán?" (2005.11.15. 12:11:35)”
És látod, még ebben az ominózus esetbén is ott van a kétely: érdemes-e. Nem csak jogilag, emberileg, erkölcsileg stb.

Tudod, én azt sem értem soha, hogyha két ember elválik, akkor miért kiabálnak egymásra kígyót-békát, hiszen ezzel korábbi önmagukat tagadják meg. Ha pedig már egy gyerekről is szó van, komolyan azt gondolom, nem is érdemlik meg, ha így viselkednek.

De akkor vajon mit kell tenni, ha a másik nem így látja? Ha azzal kerül lépéselőnybe, hogy ő viszont nem korlátozza magát és az eszközeit? Tűrni kell, és majd az idő nekünk dolgozik? És ez mitől biztos? Az én környezetemben viszont erre van példa: az anyuka tűrte apuka játékait, és a kamasz lánya most apuka véleményétől tesz függővé teljesen normális dolgokat. Ha apának tetszik lehet, ha nem, akkor nem.

Nem tudom. Az biztos, hogy elméletben teljesen egyetértünk, de hát az elméleten az élet sokat görbít.
Tényleg csak azt tudom mondani, hogy jólenne ha így lehetne ahogyan Te is mondod, de ehhez 2, adott esetben 4 ember kell. Kellene.

Ja, és még valami! Természetesen nem gondolom, hogy minden amit teszünk helyes, és úgy van jól. Valószínűleg a másik fél is hasonlóan szépen tudna írni a saját szándékáról, és nyilván meg tudná magyarázni saját cselekedetei okát is. És természetesen bizonyára vannak olyan dolgok, amikben neki lehetne igaza. Szóval Isten ments, hogy magyarázkodjak, vagy magunkat mentegessem. A mérlegnek nyilván két oldala van, de sajnos én nem látom, hogy mit tehetnénk a jobb viszony érdekében. Jelenleg ugyanis úgy látom, hogy a jobb viszonyt csak a gyerekről való lemondással érhetnénk el. Ezt viszont nem tudom milyen alapon várja bárki is egy szülőtől.

Speedy!

Ez (2005.11.16. 13:14:59) abszolút így van; és pont azt írtad le, amit kifelejtettem az előző hsz-omból. A szüleimnek az volt a szerencséjük - pontosabban dehogy nekik: nekem -, hogy a válás után viszonylag rövid időn belül párt - és ezzel együtt megfelelő érzelmi hátteret - találtak; és majdnem egyszerre. És ráadásul a társaik okos, intelligens emberek (nemcsak szellemi, de érzelmi téren is), akik - anélkül, hogy összebeszéltek volna - rájöttek arra, hogy egy mediátori szerepben a saját házastársaik számára is többet használnak, mintha folyamatosan a nyílvesszőfaragásban és az íjak feszítésében segédkeznének.

Persze, nyilván az is kellett, hogy - a kezdeti "vérbeborult aggyal egymásnakesés"-állapottól eltekintve - azért a szüleim is értelmes, felelősséggel gondolkodni tudó emberek.

Az biztos, hogy a kedélyek tartósan csak ott csillapodhatnak, ahol mindkét (három, négy) oldalon törekvés, erőfeszítés van etekintetben. Véleményem szerint az abszolút igaz, hogy ha az egyik fél még egyedül van, nem talált társat: néha az irigység - vagy valamiféle fájdalmas hiányérzet - táplálta düh lángja nagyobb szikrákat hajlamos vetni sebzett - vagy sebzettnek vélt - lelkében.

De az se visz előbbre, ha az új élettárs úgy gondolja, hogy neki Sancho Panzának kell lenni az ő Don Quijotéje mellett. Pontosabban: a fegyvert viheti, de ne harcoljon már vele! És ha lehet: igyekezzen lebeszélni urát a szélmalmokról.

Kedves Gasko!

Ne haragudj, hogy ezt írom, de amikor egy hónappal ezelőtt olvastam első hozzászólásaid: azok még abba a kategóriába tartoztak, amelyek egyáltalán nem keltettek nyomasztó érzéseket bennem. Természetes kíváncsiság, érdeklődés, egy megoldásra váró probléma, az élettársnak segíteni akarás. Ez mind rendjén van. Aztán volt több olyan hozzászólásod, melyek már arra engedtek következtetni, hogy fegyvereket szeretnél az élettársad kezébe pakolni. Pl.: „Ha SMS-ek vagy telefon-üzenetek vannak, azok felhasználhatóak? Érdemes egyáltalán?” (2005.11.15. 12:11:35)

Persze, mindig lehet azt mondani, hogy ezek csak önvédelmi célokat szolgálnak. De egy biztos: a háborút nem teszik rövidebbé.

A válás meg egy olyan háború, amelynek igazából csak egyetlen áldozata van; csak egyetlen ember vérzik el benne: a gyerek. A volt házastársaknak - közben vagy utólag - a harc lehet kellemetlen dolog, bosszúság; de akár szórakoztató élmény is, mert az emberi természetben azért benne van, hogy élvezetből szeret odasózni a bikacsökkel. Mert olyan jó dolog kitolni azzal, akinél úgy érezzük, hogy megbántott minket.

A gyerek nem fogja fel ezt ilyen komplexen. Neki a harc: trauma; egy korábbi kiegyensúlyozott világ összeomlása. Érzékenyebb, sebezhetőbb gyermek fölfoghatja úgy is, hogy a gyermekkora vége. Ha pszichológiai vizsgálatokra kell járnia: feltételezheti, hogy valami hiba van benne, valami baj van vele; hogy ő lehet az oka mindennek.

Én itt most nem pszichológust akarok játszani, hanem elmesélni azt, hogy - bár így utólag annyira nem viselt meg; talán akkor sem - mi minden játszódott le a csöppnyi kis fejemben kisgyerekként. Mert érdekes, hogy - bár számomra ez már csak történelem, mégis - ezek az érzelmek-benyomások beleégnek az ember lelkébe.

És szerintem mindenki így van ezzel, akinek elváltak már a szülei; különösen, ha az olyan hosszú, "csúnya" válás volt, mint a szüleimnél. És ha későbbi élete folyamán ő kerül hasonló sajnálatos szituációba: a sajnálatosságon túl abban a szerencsés helyzetben van, hogy a gyerek szemszögéből tudja szemlélni a dolgokat. Mert ez a helyes szemszög. És ha empátia és józan belátás szorult belé: ebből a szemszögből talán jobban el tudja dönteni, hogy mi az, ami igazán jó a gyereknek, ami igazán az ő érdekét szolgálja.

Gasko! Azzal kapcsolatban amit korábban említettél („A gyerek ... nagyon is tisztán látja a helyzetet. Ha sikerül őszinteségre nevelni, ha sikerül vele megértetni, hogy merhet bátran kérdéseket feltenni bármivel kapcsolatban, akkor nem gyárt magának ideológiát.”) (2005.11.16. 11:21:12),... ez nem hiszem, hogy így van. Bár, amit korábban írtam, ott sem az ideológia-gyártáson volt a hangsúly. Egy gyereket nem mini-felnőttként kell felfogni, hanem egy érzékeny mérőműszerként, amely - pontosabban aki - néha furcsa módon reagál a környezete behatásaira. Te most ebből a kisgyerekből indulsz ki, a jelenlegi állapotából; de lesz ő még kiskamasz és nagykamasz is.

Aztán ha - ne adj Isten - ez a hercehurca áthúzódik arra az időszakra is: az egyébként is jelentősen megnehezült érzelmi élete végleg a feje tetejére áll. És akkor csak a Jóisten a megmondhatója, hogy éppen kit fog hibáztatni; akár egész életén keresztül. Mert ez egy olyan időszak az ember életében, hogy az itt szerzett benyomások beleégnek az ember lelkébe. Különösen a negatív élmények.

Mint mondtam: a gyerek egy érzékeny mérőműszer. Az érzelmi hullámokon keresztül minden információ eljut hozzá. Lehet, hogy ez arra nem elég, hogy világos képe legyen a helyzetről, mert félreértelmezi ezeket; de arra biztosan elég, hogy teljesen összezavarodjon és rosszul érezze magát gyerekként. Akkor, amikor egyébként az egész életének arról kellene szólni, hogy jól érzi magát.

Mert lehet, hogy a szülők nem előtte veszekednek; lehet, hogy az új élettárs nem a gyerek füle hallatára mondja "jó tanácsait" a kedvesének, nem a gyerek láttára pakolja a kezébe a fegyvereket a harchoz; de egy biztos: a gyerek végig érezni fogja a nem enyhülő feszültséget, és ez nem az ő javát szolgálja.

Egy kedveskedéssel elkendőzött, háttérbe szorított harc a gyerek szempontjából semmivel sem jobb mint a mindennapi UFO-invázió: a csészealjak repkedése a konyhában.

Értelmes ember, értelmes szülő, értelmes új élettárs pontosan tudja azt, hogy mi szolgálja a gyermek igazi érdekét, amikor mérlegelnie kell.

Ha komplexen és valóban nyitott szemmel akar látni: Szabó Lőrincként leereszkedik az ő kis Lócijához, és az ő szemszögéből próbálja meg látni a világot.

:))) azt már régen aláírtuk volna :)))

Mi először 2003. novemberében vetettük papírra az egyezség szövegét, aztán ez elhalt... Majd 2005. áprilisában kaptunk egy levelet, hogy uccu neki találkozunk a bíróságon.

Más: sokat gondolkodom rajta, hogy ez a gépezet akkor is ilyen lassú, amikor komoly gondok vannak??? Mert szerintem felháborító, hogy egy gyerekelhelyzésben a békéltető utáni második tárgyalásig fél év telik el! Ha így megy tovább felnő a gyerek mire döntés lesz...

zsejkee! a, vagy úgy... Én úgy értettem, hogy ezt ajánlották, vagyis: közös felügyelet nálatok való elhelyezéssel. Éppen ezért nem értettem amit mondtál, mert nálunk is így áll a dolog, azzal a különbséggel, hogy mi már azt is felajánlottuk (persze ugyanazoktól tartva, mint Ti), hogy legyen nála elhelyezve. De ez sem volt jó, sajnos, pedig ennél jobb verziót már nem tudok, mondom, ezzel már voltak félelmeink.

A "gyereket úgyis neki ítélik" és a "gyerekenek az anyjánál a helye" stb.t persze mi is megkaptuk, de valamivel korábban írtam, hogy a legjobban az bánt, amikor a "miért csinálod ezt a gyerekkel" verzió jön.

Nem tudom, mire vagy kinek jó ez...

Mióta megy a pereskedés?

speedy! sajnos nincs jó ötletem, és mint ahogy már többször megkaptam itt a fórumon, nincs se pszichológiai, se jogi végzettségem, így egy kicsit félve mernék okoskodni, és nem is biztos hogy jó felé vinnélek :-(

szia!

Nekünk megfelel a közös sz.f., ezt is szeretnénk lassan két éve elérni, de úgy, hogy a gyerek nálunk legyen elhelyezve, ne az édesanyjánál. A k.sz.f. megszüntetése ugyanis nem túl bonyolult dolog és akkor futhatunk neki a pernek úgy, hogy az anyánál van már elhelyezve a gyerek....
Sajna azt is megkaptuk, hogy ne ugráljunk, mert úgyis neki ítélik a gyereket. (jó viszony :()

Szóbeli megállapodás alapján a kapcsolattartás - kisebb zökkenőkkel - úgy alakul, hogy egyik hetet édesanyjánál tölti, másikat nálunk.

Néha nem ártana a "mostohák" közötti eszmecsere :))) talán az lendítene a dolgokon...

Az esetetek nem egyedi, nálunk az édesanya 4 hónapos terhes a párjától. Ez elvileg boldog párkapcsolatra kellene utaljon.
Hja, női lelekek (beleértve magunkat is :))

Szia zsejkee! Én viszonylag új vagyok, mármint olyan értelemben, hogy a Te történetedet nem olvastam, nem is láttam sehol. De abból amit most írtál, úgy gondolom, hogy hasonló helyzetünk van: apa előző házasságából származó gyereken megy a harc. Jól látom? A közös szülői felügyelet nektek miért nem jó? Jól értem, hogy nálatok való elhelyezésről szól az ajánlat?

Szia speedy! Nálunk még ez is furcsa, hiszen mindkét félnek állandó új partnere van, mégsem sikerül a helyén kezelni a dolgokat. Néha ez már komolyan rémisztő. De igazad van, az ember azt gondolná, hogy ha mindenkinek van valakije, akkor miért foglalkozna a másikkal. Én is ezt gondoltam, de sajna nem jött be... De nem akartalak elkeseríteni, lehet hogy a miénk csak egyéni eset :-)

Derill:

Először is jobbulást kívánok, ilyen pozitív hozzáállással nem sokára túl leszel a betegségen.

Véleményt kérnék tőled és nem csak jogit.

Röviden a helyzetünk:

A feleségemnek van korábbi kapcsolatából egy lassan 8 éves lánya.
Nagyon jól megvagyunk immár négyesben mióta megszületett a közös gyerek.
A láthatás két hetente péntek este vasárnap este + plusz szünidőkben amikor akarják. (nagymama és ex együtt él kettesben)
Egymástól 80km-re lakunk.

Ugyanakkor az ex kedvenc hobbija a lányát hülyeségekkel traktálni, lényegében ellenünk -beleértve a 4 hetes húgát - nevelni.
Nem fognak szeretni, anyádnak el apad a teje (!?)
Meg amit nem tudunk.
ráadásul a saját lányát is elbizonytalanítja.
Szegény minden amit tesz rossz ( Megy táncversenyre - nem tud táncolni, megy matekversenyre- hülye a matekhoz, egyébként meg kövér ,ügyetlen stb)

Hogy lehet ezt kezelni?

Ide kapcsolódik, hogy ez ex most áll bíróság elé lopás miatt. (kb 20eFt érték, tehát nem zárják be, de munkahelyről repült)
Hogy alakul ilyenkor a gyerektartás?
Eddig fizetett havi 11 ezer forintot (20%), szóbeli megállapodás szerint.
De most már nem fizet két hónapja - érthető okból. Nem egy nagy pénz , de eddig ebből finanszíroztuk a gyerek extra kiadásait.
A feleségem meg gyeden van, tehát nem vet minket fel a pénz. Meg ha továbbra is igy "neveli" a gyerekét akkor kell a pénz pszichológusra.

Mit tegyünk?

vzoli:

szép történet, de csak akor működik ha mindkét fél talált magának új társat.

Amíg valamelyik egyedül van addig az többnyire ott tesz keresztbe a már révbe értnek ahol tud.

Nálunk a feleségem exe pont ilyen, már nagyon várom ,hogy találjon magához illő nőt.

Sziasztok!

Nagyon rég jártam erre. (szerencsére). Mi neveljük heti váltásban a gyerkőcöt, és próbálunk megegyezni.
Mindenekelőtt: Derill, mielőbbi teljes gyógyulást!

Kérdésem is lenne: jelenleg is heti váltás van, szóbeli megállapodás alapján. Kértük az édesanyát, hogy a gyermek iratait (tb kártya, diákigazolvány, lakcímkártya és útlevél) minden alkalommal adja át. Ezt nemes egyszerűséggel megtagadja, azzal az indokkal, hogy mi szükségünk nekünk arra. Én azt nem értem ő mit csinál a tb-kártyával, ha a gyerek nálunk van és beteg?
Hogy tudnánk mégis megkaptni tőle az iratokat? Hiszen csak arra az időre kell, míg nálunk van a kisfiú. Én azt gondoltam az iratok a gyerekhez tartoznak, nem a szülőkhöz.

A perünk már megy, de az anya ügyvédje felhívott minket, hogy hajlandóak megegyezni, ha nálunk van elhelyezve k.sz.f-tel a gyerek. Sajnos ez elég ördögi kör maradt :(

Más: szerintem nagyon nehéz kívül maradni egy ilyen helyzetben, hiszen veled is él a gyermek és ha a másik fél nem tartja be a megállapodásokat akkor bizony az élettársak is megsínylik. A közös jövőről (gyerek?!) nem is beszélve...

Mindenkinek mielőbbi békés megoldást.

Nagyon aranyos vagy, köszönöm amit írtál! Jó, hogy ilyen tömören és röviden meg tudtad fogalmazni amit én általában kisregényben teszek itt a fórumon... ezért mindenkitől elnézést! Szóval pontosan erről van szó: legyen már vége valahogy, lehetőleg minél kevesebb fájdalommal, sérüléssel mindenkinek.
És igen, abban is egyetértünk, úgy kéne, mint a "tündérmesékben", bár akkor senki nem is akarna elválni...
De igen, lassan a közös gyereknek is itt lenne az ideje, de jó lenne előtte mindent tisztába tenni magunk körül, hogy akkor már csak magunkkal törődhessünk :-) És hát persze amíg ilyen a helyzet, azt sem tudhatjuk igazából, hogy a mostani gyerek hogy fogadna egy féltestvért, hogy a másik oldalon hogy reagálnának a dologra, bár igazából ezzel talán már nem kéne törődni, nem? Persze csak a jelenlegi kisgyerek miatt fontos ez mégis. Szóval ez még egy kicsit odébb van azt hiszem :-)

Gasko!

Félre ne érts már engem! Én nem ítéltelek el, írásaidból kítűnik, hogy nem akarsz rosszat senkinek sem! Sőt, nekem inkább az jön le, hogy szeretnéd már véglegesen rendezni ezt a viszonyt, tul.képpen tök mindegy hogyan, csak legyen már vége! Meg is értelek!
Főleg, ha ez már évek óta megy.
Én általában írtam arról, hogy valahogy úgy kellene, ahogy vzoliéknál volt, anno 20 éve.
De azt elismertem, hogy ez olyan nehéz dolog, hogy talán nagyon sokaknak megoldhatatlan.
Derill nagyon jól megszokta látni a sorok között megbújó személyiségeket.
Ezért tisztelem és becsülöm. Aki itt van a fórumon, valamiben tanácsra szorul.
Ezt általában meg is kapja, kérdés, kit hogyan érint meg.
Nekem nagyon tetszik, hogy nem támadsz még azért sem, ha valaivel nem értesz egyet. Ez így van jól!
Nekem is adott már olyan tanácsot derill, amit nem fogadtam meg, meg is bántam rendesen, mert hónapokkal visszavetette az ügyemet.
Mégegyszer: ha már ilyen helyzetben élsz, nem maradhatsz ki teljesen, ezért írtam vzolinak, hogy "tündérmese" a történet.
De akkor is így kellene.
Én szorítok Neked/Nektek, hogy a maximumot megkapjátok amit szeretnétek a gyerekkel kapcsolatban, de nem mindegy milyen áron! Nehogy erre meg a kettőtök kapcsolata menjen rá!
Ti nem szeretnétek közös gyeremeket? ( Bocsi, ha ez nagyon személyes!!)

Hát sziasztok! Eléggé felemás érzésekkel olvastam a hozzászólásokat, mert nem tagadom, van ami rosszul esik.

Először is moamoa! Rendben van, hogy nem kedvelsz, mert bizonyos kérdésekben én más állásponton voltam, mint Te. Ez azonban nem hiszem, hogy odavezethet, hogy megkérdőjelezd a kérdéseim célját:
„Gasko bizonytalanságot tükröző, álnaiv, álszent beírásaival szinte állandó megerősítést igényel felőled, miközben számomra pl. nem világos a szerepe a történetben. Lehet, hogy épp miatta ment tönkre az apa hazássága, és lehet, hogy ez nem is lényeges. Nekem úgy tűnik azonban, hogy a saját pozíciója megerősítése érdekében avatkozik bele olyan dolgokba, amiket a gyerek szüleinek egymás között kell elintézniük. ”
Igen, bizonytalan vagyok, és megerősítést várok, hiszen megoldást szeretnék találni egy áldatlan helyzetre. Nem hiszem, hogy ez számonkérhető rajtam. A szerepem a történetben? Ha a korábbi beírásokat elolvastad, láthattad: egy olyan embernek vagyok az élettársa, aki éppen válni szeretne, de úgy, hogy ez nem jár együtt azzal, hogy csak minden 2. hétvégén láthatja a gyerekét. Az pedig, hogy nekem milyen viszonyom van a gyerekkel igazából nem mérvadó ebben a kérdésben (bár nagyon szeretem), hiszen bármennyire is fáj (neked, nekem vagy bárkinek) tisztában vagyok vele, hogy nem az enyém.
Így tehát a motivációm sem lehet az, hogy bárkitől is elszakítsam vagy (ezt az anyák nagyon szeretik hangoztatni) elvegyem!
Valóban, a szülőknek kellene megegyezniük és hidd el, én is ennek örülnék a legjobban. De mivel ez sajnos több év alatt nem jött létre, és még csak nem is közeledtek az álláspontok, úgy gondoltam, megpróbálok utánnajárni én is.
Attól hogy én itt veletek beszélgetek, miért erősödik az én pozícióm? Ettől semmi nem változik, maximum annyi, hogy nem hülyeségeket beszélek otthon, nem olyan tanácsokat adok, amik félrevezetőek lehetnek. Amióta ebben a helyzetben vagyok én mindvégig azt hajtogattam: próbáld megérteni/meg kell beszélni stb. Több éven át. Aztán amikor már úgy éreztem, ennek nincs értelme, akkor írtam ide, de hidd el sokat gondolkoztam rajta!
És ha már itt tartunk, akkor érdekelne a saját motivációm is, amiről írtál. Mert az én nézőpontomból nincs benne kivetnivaló, de ha Te tudsz konkrétumot, ami szerinted az, kérlek oszd meg velem/velünk is, hogy végiggondolhassam! Mégegyszer mondom: Csak annyit szeretnék, hogy mindenki nyugalomban éljen azzal, akit választott úgy, hogy ennek a kisgyerek se lássa a kárát, se a szülei.
Ja, és mégvalami! A pszichológiai vizsgálatot nem én vagy mi kértük (különben ha jól tudom, nem is kérhettük volna amíg nincs ideiglenes vagy végleges gyerekelhelyezés), hanem a bíró. Így tehát nem csak a szülőket vizsgálják majd, hanem mindenki mást, így engem is. Úgyhogy senki nincs itt üldözve! Egyszerűen csak bizonyos dolgok engem is megrémítettek, ezért kérdeztem derillt ezügyben.

vzoli!
Lehet, sőt valószínű, hogy igazad van, hiszen az élet valóban Téged ill. nevelőszüleidet igazolta.
Nem szeretnék én itt bizonygatni semmit, de az biztos, hogy én is minden erőmmel azon vagyok, hogy a gyerek életét amikor velünk van ezekben a kérdésekben megkönnyítsem. Korábban is írtam: beszélgetek vele az anyukájáról, megdícsérem a holmikat amiket tőlük kap, de voltak olyan kérdések is, amiket én oldottam fel benne, mert nem tudta kezelni.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy én mennyire zseniális vagyok, csupán csak azt, hogy bennem is megvan a jókapcsolatra való törekvés.
Az, hogy én itt mit írok, milyen tanácsot kapok, nem tartozik a gyerekre, és nem is kell hogy hatással legyen rá. Ezt nem tudom miért feltételezed/itek?!
Hogy én otthon hogy viselkedem, és hogyan viszonyulok ezekhez a kérdésekhez attól teljesen független ez a fórum. Úgy értem, hogy ezektől a beszélgetésektől függetlenül pocskondiázhatnám az anyukát, ha akarnám. De nem akarom, és a fórum hatására sem fogom, hiszen ez a dolog nem erről szól.

„minden szülő meg van győződve róla, hogy ő és csakis ő jelenti a legjobbat, ő és csakis ő tudja nyújtani a legjobbat a gyereke számára. És ez azon kevés emberi gyarlóság közé tartozik, amely nemhogy bocsánatos; de igazán emberré teszik az embert.”
Ebben viszont nem igazán értünk egyet, vagy legalábbis nálunk nem ez a helyzet. Apuka nem azért küzd, mert ő szebb, jobb, okosabb és jobb a gyereknek, henem mert ő az apja, és mint ilyen az egyik szülője. Nem hajlandó belemenni abba, hogy csak azért mert férfi, kevesebbet lássa a gyerekét. Ez hol van előírva? Van erre erkölcsi vagy jogszabályi törvény? Szerintem nincs!

A gyerek pedig nem buta. Nagyon is tisztán látja a helyzetet, tudja mikor, kinél miről és kiről beszélhet. Ha sikerül őszinteségre nevelni, ha sikerül vele megértetni, hogy merhet bátran kérdéseket feltenni bármivel kapcsolatban, akkor nem gyárt magának ideológiát. Ha csak nem súgnak a fülébe valamit. Nem tudom, nehéz dolog ez nagyon, de tényleg kiváncsi lennék, hogy ki tudná a társát lelki problémákon anélkül átsegíteni, hogy nem avatkozik bele a dolgaiba. Te meg tudnád állni? Itt nem egyszerűen csak arról van szó, hogy a szülők ugranak egymásra! Alapvető dolgokban nem tudnak egyeszségre jutni, nem hogy a gyerek-kérdésben!
Lehet, hogy meg kéne próbálnom amennyire csak lehet kimaradni ebből, és látod ahogy moamoának is írtam, az ösztöneim is ebbe az irányba vittek kezdetben. Sokáig uralkodtam magamon és próbáltam a környezetemet is csitítgatni, mígnem úgy éreztem: értelmetlen ez az állapot, nem visz eredményre. Most úgy látom, valamit tennem kell nekem is annak érdekében, hogy a helyzet normalizálódjon. Én is úgy látom, ahogy balazs01 is írta: az ember nem tudja a párját egyedül hagyni ezekben a kérdésekben.
De mindent összevetve, köszönöm hogy írtál, és kérlek válaszolj, mert érdekel hogy mit gondolsz!

balazs01! Ahogyan írtam, bizonyos szempontból belátom: igazatok van, ki kéne maradni. De hogyan lehet? És vajon érdemes-e? vzoli pl nem írta, hogy őt ki nevelte, hogy mikor hogyan alakult a láthatás stb. Persze, az lenne a jó ha a szülők úgy válnának, hogy a gyerek ebből ne érezzen semmit. És természetesen mindkét fél úgy érzi, ez nem rajta múlik. Ha én úgy látom, hogy apuka miatt van feszültség, vagy ő tesz olyasmit, amit nem kéne, neki is megmondom. Mindegy már így is kész regény amit írtam, a lényeg, hogy elgondolkodtató amit írtatok, de ettől függetlenül tanácstalan vagyok a kérdésben. Az ember sajnos soha nem tudhatja biztosan előre, hogy jól teszi-e amit tesz... Köszönöm