Rózsa! Ha alaptalan a gyerektartás megszüntetése iránti igény, akkor ne azzal foglalkozz, ki fizeti a perköltséget, hanem azzal, hogy te nyerd meg a pert! Egyébként, megillet a költségmentesség, csak kérni kell. (Megjegyzem, valószínűleg az adós is költségmentességet kaptt, különben nem pereskedne nyilvánvalóan alaptalanul.)
Gyermektartásdíj végrehajtása
Betty!
Írd meg, vagy fogadónapon add elő a végrehajtónak, hogy az adós ismételten nem fizet, és kérd a végrehajtás folytatását. És ha az adós a tartozását megfizette, akkor se fejezze be a végrehajtást, hanem maradjon a folyamatos letiltás.
Ha a végrehajtó arra hivatkozik, hogy a végrehajtást be kell fejezni, ha az adósnak nincs hátraléka, akkor fel kell világosítani, hogy ez csak gyakorlat, de nem ez a főszabály. A gyermektartásdíj vonatkozásában a végrehajtást a jövőben lejáró részletek vonatkozásában is elrendelték, ezért főszabály szerint a végrehajtás akár a jogosultság megszűntéig folytatható, sőt, indokolt esetben (például most) folytatni kell.
Jogosult még rá a fiam, 10 éves. A végrehajtó küldött egy levelet hogy ne a jövedelméből vonják hanem önként fizessen. Ezt a munkáltatója is megkapta de még vonják a fizetésből. Ilyenkor mi a teendő?
Jogosult még rá a fiam, 10 éves. A végrehajtó küldött egy levelet hogy ne a jövedelméből vonják hanem önként fizessen. Ezt a munkáltatója is megkapta de még vonják a fizetésből. Ilyenkor mi a teendő?
Köszönöm a választ.Egyébként mi alapján döntik el hogy kinek kell perköltséget fizetnie?Vagy mivel az alperes vagyok nekem kellene?Köszönöm ha erre is válaszolsz.
az egész kérelmet ki kell tölteni, illetve nyugodtan írd le kézzel is, hogy ápolási díjban részesülsz és csatold az ezt megállapító határozatot.
Volt férjem gyermektartásdíj megszüntetési kérelmet adott be.Kérhetek költségmentességet ha ápolási díjon vagyok itthon kiskorú gyermekkel)nem erre a gyermekre folyósították a tartásdíjat)Ilyenkor elég az igazolás róla és az adatok a papíron,vagy a teljes paksamétát ki kell töltetnem a jelenlegi férjemmel,ingatlan stb?Köszönöm szépen a vélaszt
- Szerintem- addig történik a levonás,amíg az eltartott gyermek megfelel a gyermektartásra jogosultság szabályainak. Gondolom van egy életkor határ illetve iskolához kötöttség-de a konkrét szabályokat nem ismerem.Meg biztos vannak extra szabályok.
Hogy kinek kell kérni a megszüntetését? Jó kérdés. A gyermektartásra jogosultnak,ha nem tart többé rá igényt. De kérheti a gyermektartást fizető is, ha szerinte megalapozatlan. Például,ha a fentiek szerint már nem jogosult rá a gyermek,mert mondjuk már önállóan él,dolgozik, stb.
Tisztelt fórum!Érdeklődnék hogy gyt végrehajtást kértem hátralékra és folyamatosra is. Vh küldött egy levelet hogy a hátralék ki lett fizetve, és hogy az adós mostmár önállóan fizesse a folyamatos gyt-t. Erről kapott határozatot a munkáltatója is, de még mindig a fizetéséből vonják. Kérdésem ezt kinek kell akkor megszüntetni és hol? Végrehajtó kiküldte a határozatot. Önállóan meg apuka nem fizet. Köszönöm
Tartásdíj (időszakos rendszerességgel felszámítandó tőkenövekmény) esetén nem tudod a megszüntetést perrel elérni, mert mire eléred (elérnéd), addigra újra hátralékba kerülsz. Ilyenkor korlátozás iránt kell pert indítani, aminek a tárgya az, hogy k.szott vh-kérő elismerje a teljesítéseidet.
Ha ezt elérted (nem egy nagy dolog, egyszerűen bebizonyítod, hogy megfizetted azokat a tételeket, amiket a vh-kérő nem akar elismerni, a bíróság csak megállapítja ezt), akkor a többit a végrehajtó fogja nemperes úton megállapítani.
Egyébként pedig nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy az adó ne a vh-kérőnek teljesítsen, hanem a végrehajtónak.
Abban sem vagyok biztos, hogy szükség van korlátozás iránt pert indítani.
További kérdésem tehát: A végrehajtást kérő elismeri az eddigi teljesítéseidet, vagy nem? Ugyanis, ha elismeri, akkor Vht. 41. § (2): Ha a végrehajtást kérő az adós (1) bekezdés szerinti állítását elismerte, és a felhívásban megjelölt összegeket megfizette, a végrehajtási eljárás befejeződött. (4) Az (1)-(3) bekezdést megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a követelés csak részben alaptalan, részben szűnt meg vagy az elévülés csak részben következett be.
Tehát ha a végrehajtást kérő nem vitatja az adós megtérüléseit, akkor nincs helye a végrehajtás perben, ítélettel történő korlátozásának, hanem a korlátozás nemperes úton, a végrehajtó eljárásában történik. Ennél is rövidebben: a végrehajtás a fennmaradt összeg behajtása iránt folytatódik tovább.
Perre, és ítélettel történő korlátozásra akkor van szükség, ha a vh-kérő vitatja az adós teljesítéseit, ezért az adósnak perben kell bebizonyítania, hogy ő a vitatott összegeket megfizette.
Szaladin! Most már ne szórakozz a fórummal, hanem bökd ki végre, mi a búbánatot akarsz elérni az ellened folyó k. végrehajtásban!
Akkor nem megszüntetési hanem korlátozás iránti pert kell indítanod.
Pardon?
Jó.
Alapvetően azzal kell tisztában lenni, hogy az adós és/vagy a munkáltatója ne azt állítsa, hogy meg lett fieztve a tartozás, itt ugyanis gyakran irtózatosan nagyot szoktak tévedni.
Az adós és/vagy munkáltató azt állítsa (nem többet, nem kevesebbet), hogy az adós munkabéréből le lett vonva X Ft, amiből a vh-kérő kapott Y Ft-ot, a GH kapott Z Ft-ot, a végrehajtó kapott ZS Ft-ot. És ha erre a végrehajtó is azt mondja, hogy igen, valóban ezeket az összegeket kellett megfizetni, akkor lehet a megszüntetés iránti eljárást megindítani.
Tehát: mindenképpen kérdezd meg a végrehajtótól, hogy 1) összesen mennyit kellett megfizetned a vh-lap alapján a vh-kérőnek, 2) mennyi a vh-költség, és az meg van-e fizetve, 3) mennyi az állami illeték, és az a GH-nak meg van-e fizetve. Ebből 3)-ra azonnal meg fogja tudni mondani, hogy meg van-e fizetve, a 2)-re beszerzi a GH nyilatkozatát, az 1)-re pedig - ha a vh-kérő vonakodik elismerni - 41 szerinti eljárást kell lefolytatni, szükség esetén pedig megszüntetés iránt pert indítani.
A Vht. 41. § rendben, és a per a PKKB-nél beadva is. Eleve így kellett volna. (Megjegyzem, nagyon ritka az olyan végrehajtó, aki a 41 eredményéről még tájékoztatja is az adóst, úgyhogy neked szerencséd van.)
Hanem a követelés: Tehát azt állítod, hogy megfizetted a gyerektartást mind hátralék, mind folyamatos növekmény tekintetében, és a végrehajtási költségeket is kifizetted?
Kiváló. Be is tudod bizonyítani? És csak magunk között: biztos, hogy megfizetted? Értsd: Biztos, hogy csak hátralék behajtására indult a végrehajtás, és nem rendeltek el folyamatos gyerektartást is?
Ezeket a végrehajtási lapból lehet megtudni, tehát találgatásnak semmi helye!
Szaladin! Szerintem kezdd elölről a topiktémát azzal, hogy válaszolsz az alábbi kérdésemre
Mire hivatkozva akarod a végrehajtás megszüntetését? Négy lehetőséged van: 1) mert a végrehajtandó követelés alaptalan, 2) vagy mert már megfizetted a tartozásodat, 3) vagy mert az egyébként megszűnt, 4) vagy mert a követelés elévült. Tehát melyik?
Csak úgy kérdezem: nem lett volna jobb megbízni egy ügyvédet? Azóta már jogerős ítéleted lenne.
Ég és föld.
Elutasították, vagy visszautasították a keresetet? Nem mindegy. De el nem utasíthatták, mert az elbírálást jelent, arra pedig csak az elrendelő PKKB jogosult. És az nem is végzéssel történik, hanem ítélettel.
A foganatosító bíróság a megszüntetés iránti kérelmet (nem keresetet!) elutasíthatja, és az valóban végzéssel történik, viszont az meg illetékmentes.
Nem gondoltál még arra, hogy előszeded az iratokat, és azok alapján teszed fel a kérdéseidet? Van ugyanis egy olyan gyanúm, hogy kevered a szezont a fazonnal, a kérelmet a keresettel, a végzést az ítélettel, a foganatosítót az elrendelővel.
Szaladin! Mi ez a fingreszelés? Nem volt egyértelmű??? Megismétlem: Végrehajtás megszüntetése iránti kereset esetén: Pp. 530. § (1) A perre kizárólag a végrehajtást elrendelő járásbíróság, ha pedig a végrehajtást nem járásbíróság rendelte el, az adós lakóhelye szerinti járásbíróság az illetékes.
Ezt a végrehajtást a PKKB rendelte el, tehát megszüntetés iránti perben kizárólag ő az illetékes bíróság! Ne keverd ebbe bele a foganatosító bíróságot, aki az ellened eljáró végrehajtó szerinti helyi bíróság! És ne is hagy magadat rábeszélni!
Elek! Vitatkozz békén nyugodtan! Hidd el, k. nem értek a végrehajtáshoz, ezt bárki megerősíti itt neked!
P.Elek
Érdemben azért helyes választ kaptál, a végrehajtás korlátozása iránti pert lehet indítani a volt feleséged ellen.
valami szerintem nem stimmel a leírásodban. 2005-ös gyámhivatali határozat és most van végrehajtás?
Szaladin66
Ha valóban végrehajtás megszüntetése iránt kell pert indítanod, akkor a végrehajtás foganatosítása szerinti bíróságon kell indítani a pert valóban. Ez lehet a helyzet, ha pl. elévült a követelés, vagy ha már kifizetted, de nem ismeri el a jogosult.
Ha viszont a tartásdíj megszüntetése iránt indítasz pert, mert a jövőben már nem jogosult rá (pl. befejezte felsőfokú tanulmányait a gyermek, vagy nagykorú lett és nem tanul tovább, esetleg nagykorú gyermek érdemtelen), akkor viszont a jogosult lakóhelye szerinti bíróságon.
Egyébként ha a keresetleveledből kiderül, hogy melyik bíróságon kell elindítani, akkor nem utasítják vissza a keresetet, hanem átteszik. Így aztán itt valami más történt, nem pontosan az, amit írtál.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02