Koszonom szepen a segitseget!
Tovabbi kellemes estet kivanok :)
Udv.
B.
Öröklés lemondás
Tisztelt Szakértő!
1.Szeretném megkérdezni, hpgy örökhagyó életében (21 éve)történt lemomdást, amely írásban történt.Örökhagyó halála után a hagyatéki tárgyaláson súlyos betegség miatt(Jelentős változás az életvitelben) érvényteleníteni lehet-e?
Sajnos a férjem aki az egyik örökös lenne daganatos beteg lett.Elhunyt édesapjuk után a testvérei a még fiatalon és egészségesen tett lemondás alapján kiszeretnék Őt zárni apósom házának örökléséből.
Megtehetik?
2. A hagyatéki leltárban 0 egyenleggel felvett bankszámla forgalmáról lehet-e utólagosan bekéretni információt a közjegyző által?
Tudomásunk szerint a számlán nagyobb pénzösszeg volt az elhunyt halála előtt pár hónappal, de a leltárban 0 egyenlegű számlát adtak be.
A tárgyalás jövő héten lesz, ezért kérek szépen sürgős segítséget.
Köszönettel: Balog Ida
- Nem kell kizárni. Ő maga mondott le. Az egy szerződés, amit egyoldalúan felbontani nem lehet. (Egy szűk ösvény nyílna, ha esetleg az örökhagyó a szerződés megkötése után olyan jelentős vagyont szerzett, amelyre a lemondó nem számíthatott.)
- Lehet, csak éppen nem neked, de még a férjednek sem. Nem vagytok felek a hagyatéki eljárásban. (Mellesleg, ha felek lennétek akkor se mennétek semmire egy olyan információval, hogy az örökhagyó két héttel a halála előtt felvett 20 millió forintot a számlájáról.)
Szeretném megkérdezni, az első hagyatéki tárgyaláson a ház tulajdonrészemet elfogadtam mint örökség.most lesz egy második hagyatéki aminél most derült ki mennyi a kölcsön az elhunyt után.megjegyzem a házon is jelzálog van . Na most én szeretném odaajándékozni édesanyámnak a tulajdonrészemet (tudtommal ügyvéd előtt illetékmentesen lehet ) aki egyetért velem .az lenne a főkérdés ha lemondok a ház egyhatod részéről akkor a többi adósságról is lemondok , és nem kell fizetnem ? köszönöm a válaszát.
Ettől még a hagyatéki terhek rajtad maradnak, így szerintem ne ezt tedd.
Szeretném megtudni, mit tegyek. A most elhunyt édesapám több évtizede újanősült. Sok évvel ezelőtt „lakást cseréltek” mostohám korábbi házasságából született gyermekével, beköltöztek annak lakásába, ahol minden ingóság is a gyermeké. Az ő eredeti lakásuk annak nevére került. Tehát nem öröklök semmit. Illetve némi jogdíj képezheti az örökséget: régi publikációk esetleges újraközlésekor, valószínűleg elhanyagolható. Kapcsolatunk apám megözvegyülése után válhatott fizikailag szorosabbá (érzelmileg mindig is az volt). A „mostohatestvérem” tisztességesen gondoskodott elaggott édesapámról és kezelte a pénzét. Az utolsó időkben, amelyet már kórházban töltött, én voltam sokkal gyakoribb kapcsolatban vele. Elláttam többek között telefonnal, készpénzzel. Ezeket a kórház nem adta ki a temetést intéző „nevelt gyermeknek”, mondván, hogy ezek az örökség részét képezik. Tehát nem elég, hogy soha egy fillért nem kaphattam tőle, most fizessünk cca. 100 ezer forint illetéket, hogy ezeket visszakapjam? Vagy utasítsam vissza, monjak le az „örökségről”?
Ki mondta, hogy illetéket kell fizetni, pláne százezret?
Idén hunyt el az anyósóm, 20 millió alatt örököltünk, tehát adó nem volt, de az illeték csaknem 100 ezer volt.
Kizárt. A gyermek öröklése illetékmentes.
Milyen adó????!
Te nagyon keversz valamit...
Örökösödési adó nem volt. Nem értem, mit keverek. Nekem tiszta. Bár tényleg nem értek a joghoz.
Pardon. A közjegyzői díj volt 100 ezer.
Nincs olyan, hogy örökösödési adó. Nem is volt.
A közjegyző díja az más. Senki nem dolgozik ingyen. (Megjegyzem, ha csak ingóság van a hagyatékban, akkor nem kötelező a hagyatéki leltár felvétele, és hagyatéki tárgyalás sem lesz.)
Köszönöm.
Tisztelt fórumozók!
Édesapám 2012.07.29-én meghalt. Szabadfelhasználású jelzálog hitel maradt utánna, valamint több más hitel is. édesanyám a hugom és én örököltünk utánna. Én a hagyatéki tárgyaláson lemondtam az örökségemről, ezt átruháztam édesanyámra. A közjegyző ekkor azt mondta hogy így nem terhel semmilyen tartozás, és hátrányom nem származhat. Nem örököltem semmit. Most a bank mégis be akar vonni a hitelbe, illetve egy nyilatkozatot kér miszerint továbbra sem tartok igényt az örökségemre. Valamint a bank állítása szerint én oda ajándékoztam édesanyámnak az öröségemet és továbbra is én felelek a rám eső részért. A közjegyzői végzés amúgy 2013.05.04-én jogerős lett. A közjegyzői végzésben sem szerepelek örökösként. Erre szeretnék választ kapni. Előre is köszönöm.
Hát ha nem az történt, hogy elfogadtad az örökséget és továbbajándékoztad, akkor nem vagy felelős. De látni kellene az iratokat.
De a bank szerint épp az történt. Szerintem is. Másképp nem juthatott az özvegyhez a része, hiszen van másik gyermek is.
Valóban látni kellene azt a hagyatékátadó végzést.
Köszönöm a válaszokat. Nem fogadtam el az örökséget. Volt benne plusz is azt is átruháztam édesanyám javára. Engem nem keresett meg még a bank részéről senki, csak az édesanyám és a hugom címére küldtek papírokat miszerint be szeretnének vonni a tartozás rendezésébe. A NAV felé nem kellett fizetnem az édesapám adó hátraléka után semmit sem. A közjegyzői végzés szerint nem örököltem semmit sem, a tartozást édesanyám és a hugom rendezi a bank felé. Én nem vagyok örökösként feltüntetve.
Tisztelt Kovács Béla Sándor!
Segítségét kérném, 30 éve örököltünk édesapám halálakor 1/4 , 1/4 házrészt testvéremmel, a fele Édesanyám részét képezte. Sajnos Ő is meghalt . Megérkezett a hagyatéki tárgyalási értesítő. Jól tudom a meghatározott közjegyői díj felezésre kerül, és nem Ő is én a feltüntetett díjat kell hogy megfizesse? Miért nem egyértemúen írják??? A másik kérdésem, ha a testvérem részemre lemondana, milyen költséggel járna. Ugyanis az én részemet a gyermekemnek szeretném adni,(az én nevemen marad) de ha a testvérem lemondana, akkor mi a menete ennek.
Az 1/4 régi örökség után kellene-e fizetni , ha eladja? A most örökölt 1/4 részt nekem adná. Hogyan járna jobban?
Előre is megköszönöm a segítségét.
Köszönöm a hozzáértők segítségét is.
Tisztelettel:
Egyetemlegesen tartoznak a díjjal. Azért nem osztja meg a közjegyző. Ez így egyértelmű.
Mind az ajándék, mind az adásvétellel megszerzett hányad után vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Önnek.
toto123
Akkor nem felelsz, de azért ellentmondásban vagy, mert ha nem fogadtad el az örökséget, akkor azt nem ruházhattad édesanyádra.
Nem fogadtam el a közjegyző mondta hogy ruházzam át édesanyám javára. A közjegyző tájékoztatása szerint igy semmilyen hátrány nem érhet. A közjegyzői végzésben is csak édesanyám és a hugom szerepel örökösként.
Akkor most megint ellentmondásban vagy. Ha nem fogadtad el, átruházni sem tudtad, mert átruházni csak azt lehet, ami a tiéd.
Lemondani csak a halál előtt lehet. Visszautasításkor meg kiesik az öröklésből. Átruházni meg csak úgy lehet, ha megörökli és utána elajándékozza vagy eladja. Szerintem.
toto123 akkor egyszerűen nem fogadtad el, vagyis lemondtál a részedről.
Ami nem a tiéd azt nem lehet átruházni.
A közjegyző valszeg megkérdezte édesanyádtól, hogy igényt tart-e a te részedre? Ő meg igen mondott. Ennyi ez.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02