nomi33
„ma jött egy levél a férjemnek a bankjától, hogy hatósági utalási megbízás érkezett nekik, miszerint ezt az összeget utalja át a számláról a bank a végrehajtónak. Azt írja a bank fedezet hiány miatt 35 napig sorba állítja az utalást. Ez azt jelenti, hogy ami addig jön a számlára azt mind viszi a bank? Tehát egy kanyi nélkül maradunk? Ezt egyszerűen nem tudom elhinni”
Amíg hivatalos határozatban el nem ismerik az elévülést, addig bizony szerintem marad az inkasszó. Azért, mert ti írtatok a végrehajtónak, még nem jelenti, hogy az érvényt is szerzett magának azonnal. Ne gondold, hogy ennek laza egy hét átfutási idő elég.
Nem mellesleg attól, hogy esetleg valóban elévült már, még nem szűnt meg teljesen, max. nem végrehajtható, erről itt korábban is bőven találsz infókat nálam hozzáértőbb személyektől is. Talán ezt kéne szem előtt tartani. Te ezt konkrétan leírtad: „2007 óta van tartozásom a Telenornál.” Ergo a tartozást elismerted, hogy létezik. Még az is lehetséges, hogy közben lakhelyváltozás történt és a korábbi, az elévülést rendre megszakító levelek olyan címre mentek, ahol nem tudtad átvenni őket - persze erről gondolom a Telenort elfelejtetted tájékoztatni - így akár a kézbesítési vélelem megállhatja a helyét. Hogy a végrehajtó milyen módon talált most rád, azt már nem tudni. Akár lakcímnyilvántartás útján is simán utolérhetett. Ha pedig előtte fizetési meghagyást kaptál a régi címre és azt nem vetted át, akkor az simán jogerőre emelkedhetett.
Szóval az én laikus véleményem - és egyben rossz hír is - hogy amíg hivatalos határozat nem érkezik az elévülés elfogadásáról - de mint írtam, utána is adósa maradsz a Telenornak, amíg nem rendezed velük a tartozást - addig bizony vonják a számláról a zsét és minden egyes hatósági átutalásnak eléggé zsíros költsége is szokott lenni a levont összeg mellett, azt nem annyiért utalják, mint a sima utalást. A legjobb megoldás lenne bemenni a végrehajtóhoz és személyesen információt kérni tőle, hogy milyen úton is jutott el hozzátok egészen konkrétan. Utána már többet fogsz te is tudni.