@csendben
„a Vevő június 2x-én kérte a kilakoltatást”
Azt, hogy az adósnak meddig kell elhagynia az elárverezett ingatlant, a 154/A. § (1) szabályozza: főszabály szerint az árverést (árverési jegyzőkönyv keltét) követő 30. napig, majd sorolja, hogy ezt milyen tényezők és hogyan hosszabbíthatják meg. De utólag napra pontosan meghatározható ez a határnap, és ezen nem változtat semmiféle moratórium, karácsony vagy húsvét. Ha az adós (vagy az ő jogán bármely személy) továbbra is az ingatlanban marad, a vevő a (10) bekezdés értelmében, a következő naptól számított 15 napban kérheti az ingatlan kiürítését. És itt most meg kell állni egy pillanatra.
A kiköltözési határidő elmulasztása jogvesztő hatályú az adós számára a 154/B. § szerinti lelépési pénz vonatkozásában. Valamint jogot keletkeztet a vevő számára, hogy kiürítési kérelmet terjesszen elő. Na de a kiürítési kérelem 15 napos határideje mennyire jogvesztő a vevő számára? Ezt igazából a végrehajtó dönti el.
Azt illik tudni, hogy a kiürítés nem szíve csücske egyik végrehajtónak sem. Ez a 15 napos határidő sem az adóst védi, hanem a végrehajtót attól, hogy ne lehessen akármeddig, a semmiből előbukkanva követelni az ingatlan átadását. Aki ezt a határidőt elmulasztja, az húzzon a vérbe, és indítson kiürítés iránti pert, majd pedig külön végrehajtást a kiürítésre, és fizessen érte külön. A vak is látja, hogy ez a rendelkezés nem az adóst védi, jóllehet, egyértelműen az adósnak kedvez, hogy mégsem kell csomagolni. Na de mi van akkor, ha a végrehajtónak jó napja van, és mégis befogadja az elkésve előterjesztett kérelmet, mert ő úgy dönt, hogy foganatosítani akarja a kiürítést? Akkor vajon a bíróság – az adós vh-kifogása nyomán – kötelezheti-e őt arra, hogy ne foganatosítsa? Szerintem nem. Vagy ha mégis kötelezheti, és kötelezi is, és addigra már úgyis megtörténik az átadás (mivel a vh-kifogásnak nincs halasztó hatálya a kilakoltatásra), vajon kötelezhető-e az eredeti állapot helyreállítására?
Nos, aligha, mivel egy ilyen kötelezés súlyosan sértené azt az alapelvet, amely a végrehajtás jogintézményét életre hívta. Ezt bizony a kérdezőnek is le kell nyelnie, és sufnijogászkodás helyett most már inkább kezdjen el csomagolni.
Birtokba vétel
Még mindig én, köszönöm ha válaszoltok ismét.
A 229/2021. Kormányrendelet 1.§ (1) elolvastam és értem, nem tudott hamarabb intézkedni a Végrehajtó.
Viszont a végrehajtói irodában azt a tájékoztatást kaptam, hogy a Vevő június 2x-én kérte a kilakoltatást.
A Vevőnek is jogos a kérelem időpontja?
A Végrehajtónak is meg kellett néznie az időpontokat, szerintem tájékoztatnia kellet volna a Vevőt, hogy időpontot hibázott. Hacsak nem Neki is meg kellett várni a vészhelyzet lejártát.....
Köszönöm, ha kapok választ!
CSendben: fordítok: Ameddig hatályos volt a 229/2021 Korm.rendelet a birtokba adási kérelmet előterjeszthette az árverési vevő, azonban a végrehajtó NEM küldhette meg a jegyzőnek a tájékoztatást, MERT a Korm.rendelet így rendelkezett (nem intézkedhet lakóingatlan kiürítésével stb. kapcsolatban, a jegyzőit sem küldhette meg). Mivel a Korm. rendelet 2022.06.01. napjával hatályát vesztette és az azt követő 15 napon intézkedhet leghamarabb a végrehajtó, ezért 2022.06.16. után küldhette meg a végrehajtó a jegyzőnek a tájékoztatást. Mint a határidőből láthatod, ennek eleget tett. Szóval lefolytathatja a birtokba adást 2022.08.28. követően birtokba adhatja.
@csendben
229/2021. Kormányrendelet 1.§ (1) - Ezt olvasd el! Különösen az első és a második vessző közötti három szót.
Kérdezd meg a végrehajtót. Abból okosabb leszel.
@papinianus88
@gerbera317
a Jegyzőtől kértem betekintést a papírokba:
2022. június 28-án küldte meg az értesítést a Végrehajtó.
Most akkor ezt én úgy értelmezem, hogy vagy a Végrehajtó
vagy a Vevő
de valamelyik, vagy én..... rosszul értelmezem a moratóriumot.
A Vevbőnek a moratóriumtól függetleneül kellett volna kérni a Végrehajtótól a birtokba adást (az előírt határidőn belül) és a Végrehajtónak erről értesítenie kellett volna az illetékes Jegyzőt, az előírt határidőn belül.
A moratóriumtól függetlenül: csak a birtokba adás idejét befolyásolta a moratórium.
Ha valamit félre értek: szóltok?
Az én értelmezéseben a Végrehajtó nem folytathatja le a birtokba adási eljárást.
köszönöm előre is!
Az emailt tilos javasolni! A kiürítés iránti kérelem az egyfajta jognyilatkozat. Jognyilatkozatot pedig email útján tilos elfogadni, ugyanis az utólag sikerrel (!) letagadható. Jognyilatkozatot tenni érvényesen háromféle úton lehet: postai úton megküldött levélben, vagy e-papíron beadva, vagy fogadónapon személyesen vagy meghatalmazott útján megjelenve, jegyzőkönyvbe mondva!
Akár emailban is. De legjobb a tértis ajánlott levél.
Szép estét Mindenkinek!
Egy "kis" segítséget szeretnék kérni. Én, mint árverési vevő, szeretném kérelmezni a végrehajtótól az ingatlan kiürítését. Ezt csak személyesen/postán tudom megtenni, vagy van esetleg lehetőség ügyfélkapus azonosítással beküldeni a kérelmet? Ha van, küldjetek kérlek linket/iránymutatást/bmit!
Előre is NAGYON köszönöm a segítséget!
*adost tajekoztatni kell
Csendben. A jogalkoto igy rendelkezett. A vevonek van egy objektiv hatarideje a kerelem eloterjesztesere, a jegyzo tajekoztatasa csupan szocialpolitikai. A teteles jog nem tartalmazza, hogy a vevot tajekoztatni kell. Foleg, hogy az arveresi jegyzokonyv tartalmazza, hogy 30 napon belul hagyd el az ingatlant, ha nem, akkor a tovabbi bekezdesek.
Nem ertem ezzel mi a gondod? Nem is a lakoingatlanban elsz. Mit szeretnel akkor elerni? Miert adnal be kifogast?
Majordomus
„Légy ott és add át az ingatlant. Ennyi.”
Jól láthatóan nem akarja átadni az ingatlant, kifogásokat keres.
Ezekből szokott kialakulni Bíró Icáéhoz hasonló jelenet. :-(
„A Végrehajtó ha nem küld értesítést a birtokba adási kérésről sem értem, és ha a jegyző sem: azt sem értem”
Én meg ezt a mondatot nem értem.
Nem te vagy a jegyző, nem is kell téged értesíteni a vevő kérelméről. Adósként tudnod kell a kiköltözési kötelezettségedről, határidőstül. Onnantól kezdve egyetlen dologra számíthatsz: bármikor jöhet a végrehajtó levele, hogy holnapután költözés utcára. És ha nem csomagoltál addigra össze, akkor így jártál.
Légy ott és add át az ingatlant. Ennyi.
@gerbera317
A legelső intézkedés, hogy a Végrehajtó értesíti a helyi jegyzőt, ha a Vevő az előírt határidőn belül kéri a Végrehajtótól a birtokba adást.
A Végrehajtó ha nem küld értesítést a birtokba adási kérésről sem értem, és ha a jegyző sem: azt sem értem.
A januári kifizetést nézve kérdeztem és gondoltam a határidőkre. Ha nem kell kapnom értesítést nem tudhatom, de érdekelni érdekel.
Júniusban beszéltem utoljára a Végrehajtóval, akkor azt közölte nem jelentkezett Nála a vevő.
„miért nem kapok?”
Vedd már észre: most kaptál!
Az adósok rögeszméje, hogy a legelső intézkedéshez is elvárják az előzetes értesítést, ami ugyebár a logikailag nem létező nulladik sorszámot viseli.
Persze, beadhatsz kifogást, de van-e a birtokodban olyan információ, amire hivatkozva állíthatod, hogy a végrehajtó megsértette a végrehajtási eljárás bármelyik szabályát? Szerintem nincs. És a kifogásodnak sem lesz halasztó hatálya az átadásra, úgyhogy a végrehajtó akár veled, akár nélküled, de át fogja adni az ingatlant a vevőnek.
@gerbera317
Köszönöm a választ!
Én nem adtam át a Végrehajtónak az ingatlant.
Ha a Vevő kérte a birtokba adást arról én is kellett volna értesítést kapjak. Ha nem jól gondolom, miért nem kapok?
Élhetek végrehajtói kifogással a birtokba adással kapcsolatban? Ha élek, akkor érinti a birtokba adás időpontját?
@csendben
Pontosítsunk: nem az ingatlanod került kifizetésre, hanem a vételárat fizette meg a vevő. A Vht. 154/A. § (1) szerint az adós és az adós jogán az ingatlanban lakó személyek a vételár (halasztott) megfizetéséig kötelesek az ingatlant ingóságaiktól kiürítve elhagyni, és biztosítani, hogy a végrehajtó átadja azt az árverési vevőnek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az adós elköltözik, majd a kulcsokkal beballag a végrehajtóhoz, és azokat átadva nyilatkozza, hogy az ingatlant a végrehajtó a vevő birtokába adhatja, a 154. § (1) szerint. Nem írod, hogy te ennek eleget tettél-e.
Mindenesetre, van egy konkrét határnap, a fizetés időpontja, amikortól számítva 15 napon belül kérhette a vevő a végrehajtót, hogy intézkedjen a kiürítés iránt. Ha történt ilyen, és így történt, akkor a végrehajtó jogszerűen szólít fel téged. Ha viszont nem, akkor a végrehajtó nem folyhat bele az átadásba, hanem azt a vevőnek kell veled leügyeznie.
Tisztelt Fórumozók!
2020.-ban egy nem egyszerű végrehajtási eljárásban elárverezték lakóingatlanomat.
Bírósági határozat alapján, az előírt határidő után, idén januárban kifizetésre került az ingatlanom. A végrehajtót megkerestem, hogy birtokba mikor, hogyan adjam az ingatlant. A Végrehajtó közölte, hogy a Vevő nem jelentkezett még. Én a Végrehajtóval közöltem, hogy az elérhetőségeimet kiadhatja a Vevőnek.
Az ingatlan tulajdonjog változása a földhivatalnál bejegyzésre került.
Történni semmi nem történt azóta, se a Végrehajtó se a Vevő nem keresett.
Mai napon jött a végrehajtótól "Tájékoztató", hogy szeptember 2x-én jelenjek meg a volt ingatlanomnál és adjam birtokba az ingatlant. Ha nem jelenek meg lakatossal felnyittatja és úgy adja birtokba.
A Végrehajtónak milyen szerepe van most? Nem értelmezem jól a törvényt, hogy Neki már semmi köze a birtokba adáshoz?
Tudom, hogy át kell adjam az ingatlant, de szerintem nem ez a módja, Ő már nem küldhet ilyet Nekem.
Vagy tévedek?
Köszönöm, ha kapok választ!
Exért kell mihamarabb lépni,mert addig szerződés nem lesz!
„Megkeresésemre az Eszközkezelő munkatársa segítségéről biztosított, hogy ugyan a víztartozást az előző tulaj halmozta fel, de ezt majd ők rendezik. ”
Remélem, írásos volt az a megkeresés és a "biztosítás" is. Mert a szó elszáll, és én nem nagyon bíznék a hivatalban.
De ha jóhiszeműen felteszzük, hogy tényleg rendezni fogják, abban biztos lehetsz, hogy az nem pár hét lesz... sőt.
Minél hamarabb keresd meg őket.
Köszönöm!
Egyébként nem Eszközkezelő, hanem Vagyonkezelő, sőt, esélyes, hogy az sem, hanem Maradékvagyon-hasznosító. Mármint zrt.
Nem értem,hogy mit nem értesz?
Az eszközkezelős munkatárs világosan elmondta hogy a tartozást ők rendezik.
A Trv levelét továbbitsd nekik hogy a megjelölt összeget sziveskedjenek a megjelölt számlaszámra átutalni.
Ennyi.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02