vh kifogás - árverési vételár kifizetése


premike # 2025.06.18. 10:10

Kedves Szakértők!
Szeretnék segítséget kérni, nem tudom, hogy mit tegyek.
Az ingatlanunkat 51 m ft-ért elárverezték, elkészült a felosztási terv amely ellen kifogással éltünk.
Azzal egyidőben beadtuk a vh záradék törlése és a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet. A közjegyző a végrehajtást felfüggesztette, majd a záradékok jogerősen törlésre kerültek.
Közben a felosztási terv elleni vh kifogásra nem fizettük be az illetéket, mert a vh már amúgy is felfüggesztésre került, ezért azt a bíróság hivatalból elutasította.
Miután a törvényszék helybenhagyta a közjegyző záradék törlő végzését, kértük a végrehajtót, hogy az árverezésből megmaradt összeget (48 m járt volna a jelzálogos követelést megvásároló magánszemélynek) ami kb. 40 m a többi tartozás levonása után, utalja át nekünk.
A végrehajtó küldött egy jegyzőkönyvet, hogy a pénzt elutalja annak a végrehajtást kérőnek, akinek már nincs is végrehajtható okirata, és amely ügyben a végrehajtási eljárás a vh záradékok törlésével megszűnt.
Ez ellen szintén vh kifogással éltünk, amit -a vh kérő és a végrehajtó egyező érvelésével- a bíróság a Vht. 50.§ (1) paragrafusra hivatkozva utasított el, mondván, hogy a "vh felfüggesztése nem terjedt ki a végrehajtás foganatosítása során szükséges bírósági döntések meghozatalára és a felfüggesztést megelőzően előterjesztett végrehajtási jogorvoslati kérelmek elbírálására", ezért a hivatalból elutasított felosztási terv elleni kifogás jogerős lett, a pénz a végrehajtást kérőnek jár.
Erre szeretnék fellebbezni most, mert azért az mégiscsak nonszensz, hogy az a magánszemély végrehajtást kérő kapja a pénzt, akinek végrehajtható okirata sincsen.
Kérlek segítsetek!

eulimen # 2025.06.18. 11:40

a felosztási terv elleni vh kifogásra nem fizettük be az illetéket [...], ezért azt a bíróság hivatalból elutasította.
Kb. itt rontottátok el. Azzal, hogy megspóroltátok a 15e Ft végrehajtási kifogást a felosztási tervre, jogvesztó módon elestetek attól a lehetőségtől, hogy a felosztási terv felül legyen vizsgálva. Hiszen hiába lett felfüggesztve a végrehajtás, ha a jogorvoslat valójában nem érintette a felosztási tervet. Az, hogy a záradék törlésre kerül, még nem következik, hogy a végrehajtó ez alapján automatikusan, mindenféle kérelem, sőt: végrehajtási kifogás nélkül nekiáll módosítgatni a felosztási tervet. Mondjuk pont ezt kellett volna a megfizetett kifogásban előadni.

A végrehajtó küldött egy jegyzőkönyvet, hogy a pénzt elutalja annak a végrehajtást kérőnek, akinek már nincs is végrehajtható okirata, és amely ügyben a végrehajtási eljárás a vh záradékok törlésével megszűnt.
Minden bizonnyal a felosztási terv alapján lett kielégítve, amely a kifogásotok illetékének elmulasztása miatt jogerőre emelkedett.

A közjegyző a végrehajtást felfüggesztette,
Ez szerintem így nem történhetett. A végrehajtást a közjegyző nem tudja felfüggeszteni, annál inkább a bíróság; illetve jogszabály alapján bizonyos esetekben kérelemre a végrehajtó.

az mégiscsak nonszensz, hogy az a magánszemély végrehajtást kérő kapja a pénzt, akinek végrehajtható okirata sincsen.
Az viszont egyáltalán nem nonszensz, sőt: törvényi kötelessége a végrehajtónak, hogy a jogerős felosztási terv alapján ossza fel az árverési vételárat a végrehajtást kérők közt.

premike # 2025.06.18. 12:03

Nem a spórolás miatt, hanem azért hagytuk a felosztási terv elleni vh kifogást, mert akkor még nem volt törölve a záradék, még a kifogásban is járt volna pénzt a magánszemély vh kérőnek az akkori állapot szerint, ami -mivel tudtuk, hogy a vh záradék törlésre kerül- nem illeti meg.

Most már okosabb vagyok, talán lehetett volna kérni a bíróságtól a vh kifogás elbírálásának felfüggesztését a vh záradék törlése iránti kérelmek jogerős elbírálásáig, de ez a hajó már elúszott.

A vh eljárást a -bírósági hatáskörben eljáró (Vht. 31/E. § (1) és 39.§) közjegyző függesztette fel.

Tudom, hogy elrontottam, de most az a lényeg, hogy mivel tudnám ezt helyrehozni?