jogerőre emelkedett fizetési meghagyás


Egyjogász # 2012.09.01. 15:04

A halotti anyakönyvi kivonat csatolásával igazold a közjegyző felé, hogy az fmh. kötelezettje az fmh. kibocsátása előtt elhunyt.

Ha a levél visszamegy a közjegyzőnek "elhunyt" jelzéssel, a közjegyző ki sem bocsátotta volna az elhunyt ellen az fmh-t.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.01. 15:28

Megalapozatlan a fizetési meghagyásban érvényesített követelés?

Egyjogász # 2012.09.01. 18:09

No befejezem, amit délután elkezdtem, pont vendégek jöttek, bocs:))

Ha bármi módon a közjegyző tudomására jut, hogy az fmh. annak kibocsátása előtt elhunyt személlyel szemben történt meg, a fizetési meghagyás jogerejét tanúsító záradékot saját hatáskörben hatályon kívül helyezi, és a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet - tekintve, hogy az eljárás megindulásakor a kötelezettnek nem volt perbeli jogképessége (e körben fmh. eljárásban is a Pp. alkalmazandó) - hivatalból elutasítja.

Mint arra KBS is utalt, ez ugyanakkor nem akadálya annak, hogy ha a követelés megalapozott, a jogosult az elhunyt jogutódja(i) ellen ismételten kérje az fmh. kibocsátását, de ilyen esetben akár közvetlenül azonnal is pert indíthat az elhunyt jogutódja(i) ellen.

Természetesen ez azonban már egy másik eljárás, ahol egyéb szempontokat is figyelembe kell venni (pl. az örökös csak a hagyaték erejéig felel az elhunyt tartozásáért).

sigurnardottir # 2012.09.02. 06:32

Köszönöm szépen az eddigieket.

Kbs-nek: a követelés sajnos jogos.

Egyjogásznak: szólt már a közjegyzőnek és a végrehajtónak is, megküldte nekik a halotti anyakönyvi kivonatot. (mert végrehajtási lapot is kiállítottak már - ekkor hívott fel engem.)
A végrehajtónak és a közjegyzőnek is írtunk (utóbbival előtte beszéltünk is), hogy meghalt és vonják vissza a végrehajtást. A közjegyző akkor azt mondta, hogy egyelőre a végrehajtási lapot vonja vissza, a fizetési meghagyásról nem tudott semmit mondani, hogy azzal mi lesz? Ezért kérdeztem rá, mert ha igaz, 1 hét múlva telik le a perújítási 6 hónap. Meg tudnád nekem mondani, hogy milyen jogszabály milyen szakasza alapján vonja vissza ilyenkor a közjegyző a záradékot?

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.02. 06:35

Ha jogos a követelés, akkor miért kell bonyolítani? Pláne perújítani.

sigurnardottir # 2012.09.02. 06:46

Azért, mert a hozzátartozó nem tud fizetni. És ha fennmarad a jogerős fizetési meghagyás, akkor a hagyatéki eljárás lezárásakor azonnal végrehajtást tudnának kérni az egyetlen elhúnyt utáni vagyontárgyon, a lakáson. És ugye a végrehajtásban az árverezésen történő értékesítés kissé nyomottabb áron sikerülne, mint egyébként. Szóval ettől félünk.

sigurnardottir # 2012.09.02. 09:32

Egyjogásznak még: már jogerőre emelkedett a fizetési meghagyás, azaz a kibocsátása iránti eljárás befejeződött. Kiderült, hogy a hozzátartozó a fizetési meghagyás kézhezvételekor az adós nevét írta alá. (Ne kérdezzétek, hogy miért, mert nem tudna szerintem rá válaszolni.) Azaz a közjegyző azt hitte, hogy a kötelezett vette át. De még ha a saját nevét írja volna alá, akkor is kézbesítettnek vették volna a hozzátartozói mivoltra tekintettel, szóval nem lennénk kint ezzel a vízből. Az igazi baj az volt, hogy nem hívta fel a közjegyzőt és nem szólt neki, hogy meghalt a kötelezett már előző évben - a jogosult tudta csak nem mondta a jogi képviselőnek.)

Azt találtam a fizetési meghagyásról szóló törvényben, hogy a 34.§ (2) bek alapján az eljárás bármely szakaszában helye van az eljárás megszüntetésének abban az esetben, ha a kötelezett nem jogképes. Igenám, de a 40.§ (1) bek-ben meg azt mondja, hogy a jogerős fiz megh ellen perújításnak van helye, ugyanezen szakasz kizárja a felülvizsgálati eljárást.
Szóval én ezért jutottam arra, hogy most már csak perújítani lehet, ha meg akarja gátolni a még nem hagyatékba lépett örökös, hogy a hagyatéki eljárás lezárásakor azonnal végrehajthatóvá váljék az egyébként jogerős fiz.megh.

A történethez hozzátartozik, hogy miért fírtatom ezt ennyire: beszéltem a jogosult jogi képviselőjével is, aki azt mondta, hogy ha a jogosult beleegyezik, akkor hajlandóak bejelenteni az igényét a hagyatéki eljárásban és egyezséget kötni az örökössel és akkor nem bolygatják a jogerős fizetési meghagyást. De mi van akkor, ha netán mégsem jön létre az egyezség vele, mint hagyatéki hitelezővel és addigra már kifutott az örökös a perújítási lehetőségből? Vállalhatja-e ezt a kockázatot az adós örököse? Szóval ez a dilemmám most. Időt akarnánk nyerni és főleg lehetőséget, hogy a hagyatékot majd valós áron értékesíthessék. Tehát tisztában vagyunk azzal, hogy fizetni kell, csak nem mindegy hogy hogyan. Ezért kérdezősködöm arról hogy lenne-e más mód, mint a perújítás?

Dr.Attika # 2012.09.02. 09:42

Ja!
A hozzátartozó, aki átvette a FMH-t még csalást is elkövetett. Menjen már el egy ügyvédhez amíg nagyobb baj nem történik.

sigurnardottir # 2012.09.02. 09:52

Milyen csalást? Attika, ne haragudj, de ez értelmezhetetlen ebben a kontextusban. Milyen jogtalan haszonszerzés lenne a részéről? Milyen károkozás? Hol?
A hozzátartozónak nincs pénze ügyvédre.

ObudaFan # 2012.09.02. 09:56

Csalást azt egészen biztosan nem.

sigurnardottir # 2012.09.02. 10:07

Max. magánokirat-hamisítást, ha egyáltalán - de szvsz még azt sem, mert nem olyan okiratra követte el. Semmiféle joghátránya nem származott ebből senkinek sem.(már az örökösön kívül, aki saját maga)

De tudna valaki tanácsot adni abban, hogy az eddig írtak alapján tényleg csak a perújítás lenne-e az egyedüli olyan lehetőség, amellyel biztonságosan megakadályozhatjuk azt, hogy ez a fizmegh. fennmaradjon és elárverezzék a lakást később nyomott áron? (Az örökös önerőből nem tud fizetni és nem hitelképes)

Dr.Attika # 2012.09.02. 10:23

Tévedésbe ejtette a közjegyzőt azzal, hogy azt a látszatot keltette, hogy a kötelezett él. Ezzel a jogosultnak kárt okozott, mert késleltette az eljárást és többlet költség fizetést okoz jogos követelése érvényesítése érdekében. Tipikus csalási tényállás.Tanítani lehetne.

sigurnardottir # 2012.09.02. 10:41

A csaláshoz nem az kell, hogy azért tévesszen meg valaki valakit, hogy ő jogtalanul haszonhoz jusson és ezzel kárt okoz másnak? Milyen jogtalan haszonhoz jutott az örökös???

Akkor már inkább a jogosult okozta magának a fizetési meghagyási eljárással a többlet költséget, mert nem világosította fel a jogi képviselőjét még az elején, hogy aki ellen kibocsátanák a fizetési meghagyást, az már rég nem él. Ugyanis ő tudta, hogy meghalt már. Ha ezt elmondja neki, akkor a jogi képviselő biztos megmondta volna neki, hogy az adós ellen már nem lehet megindítani. (már ha tényleg nem tudta a jogi képviselő)

Ha akkor és ott szól a hozzátartozó a közjegyzőnek, hogy hohó nem él már a kötelezett, akkor a közjegyzö egyáltalán nem bocsátja ki a fiz. meghagyást és akkor is bebukja a jogosult az ügyvédje munkadíját, vagy rosszul gondolkodom? Max esetleg a végrehajtás eddigi költségeit lehetne ráterhelni.

De igazából én arra szeretnék választ kapni, hogy van-e más mód, mint a perújítás az eddig írtak figyelembe vételével?

gerbera317 # 2012.09.02. 13:30

Én ismerek egy olyan konkrét esetet, ahol azonos nevű apa és fia egy lakcímen laktak. Az apa elhunyt. A névazonosság miatt a posta kézbesített egy neki címzett egy fizetési meghagyást, amit a fiú átvett. A címzésből nem derült ki, ki a tényleges címzett. A fizetési meghagyás annak rendje s módja szerint jogerőre emelkedett, a közjegyző pedig elrendelte a végrehajtást az apa ellen.

A végrehajtó hivatalból ismerte apát és fiát is, és hivatalból tudott az apa haláláról is. Azonnal látta azt is, hogy a fizetési meghagyás az apa halálát követő 1 év után került kiállításra. Nem emiatt, hanem a végrehajtás miatt beterjesztette az ügyet a közjegyzőhöz, aki azonnal visszavonta a végrehajtási lapot, hiszen a végrehajtást a törvény megsértésével, nem jogképes ember ellen rendelte el.

Az előzmény-fmh sorsáról nincs tudomása a végrehajtónak, hiszen az nem az ő ügye, de legkevésbé sem lepne meg, ha Egyjogás 2012.09.01. 20:09-i hozzászólása szerint a közjegyző a jogerősítő záradékot hatályon kívül helyezné, az fmh kibocsátása iránti kérelmet pedig elutasítaná.

sigurnardottir # 2012.09.02. 13:52

Az a gondom, hogy Egyjogász sajna nem mondott jogszabály helyet, ami alapján ezt kérhetné a közjegyzőtől a hozzátartozó... amit meg találtam, az meg a perújítás irányába megy. (A végrehajtási lap visszavonását már beindítottuk)

De köszönöm, hogy foglalkoztál velünk.

Egyjogász # 2012.09.02. 14:31

Egy pontosan ugyanilyen ügyben (a kötelezett az fmh. kibocsátás előtt elhunyt, az fmh. 2011-ben jogerős lett és a vh. lap is kibocsátásra került, majd a vh. eljárásban a végrehajtó tudomást szerzett arról, hogy a kötelezett elhunyt és erről tájékoztatta a bíróságot, a bíróság meg a vh. lapot kibocsátó közjegyzőt) az szerepel a közjegyzői végzésben (múlt héten kaptuk, úgy hogy nem régi ügy), hogy

"A Vht. 211. § (1) bekezdése, 212. § (1) bekezdése és a Vht. 224/A. § a.) pontja alapján a közjegyző a ......száűmú jogerős fizetési meghagyás alapján kiállított végrehajtási lapot visszavonja. Ezek után a közjegyző a .......számú, a fizetési meghagyás jogerejét tanúsító záradékot saját hatáskörben hatályon kívül helyezi. Mivel a közjegyző tudomására jutott, hogy a kötelezett a fizetési meghagyás kibocsátása előtt elhunyt, ezen intézkedések után a közjegyző a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemet a 2009. évi L. törvény 24. § (1) bekezdésének e) pontja alapján hivatalból elutasítja."

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.02. 14:39

Van az érvelésben egy lyuk, amit a közjegyző nemes egyszerűséggel átugrott.
A Vht. hivatkozások rendben vannak, azok alapján a végrehajtási lapot vissza lehet vonni, hiszen törvénysértő módon, nem létező személlyel szemben állították ki.
Csakhogy ettől még a fizetési meghagyás jogerős marad, nem nyílik meg újra a fizetési meghagyásos eljárás. Az eljárás újra megnyílta nélkül pedig a közjegyző nem hozhat újabb, immár elutasító döntést.

Szóval kellene egy hivatkozás arra a jogszabályhelyre is, amely megengedi a közjegyzőnek, hogy a jogerősen lezárt eljárást újra megnyissa. Van ilyen?

Egyjogász # 2012.09.02. 14:40

"A közjegyző akkor azt mondta, hogy egyelőre a végrehajtási lapot vonja vissza, a fizetési meghagyásról nem tudott semmit mondani, hogy azzal mi lesz?"

Érdekes, az alább idézett ügyben a közjegyző rövid úton lerendezte a kérdést. Persze azt már én is tapasztaltam, hogy ugyanolyan jellegű ügyek kapcsán különböző közjegyzők különböző módokon járnak el....:)

ObudaFan # 2012.09.02. 14:45

Tévedésbe ejtette a közjegyzőt azzal, hogy azt a látszatot keltette, hogy a kötelezett él. Ezzel a jogosultnak kárt okozott, mert késleltette az eljárást és többlet költség fizetést okoz jogos követelése érvényesítése érdekében.

Ezt te sem gondolod komolyan szerintem.

Egyjogász # 2012.09.02. 14:51

"Szóval kellene egy hivatkozás arra a jogszabályhelyre is, amely megengedi a közjegyzőnek, hogy a jogerősen lezárt eljárást újra megnyissa. Van ilyen?"

Nincs (az alább idézett határozatban sem volt), de ilyen esetben ez a "joghézagot pótló gyakorlatuk". Még tavasszal voltam egy előadáson, ahol egy közjegyző beszélt erről, sok olyan ügy van, ahol a posta visszaküldi "nem kereste" jelzéssel, jogerősítik, aztán kiderül, hogy a kötelezett már évekkel korábban elhunyt, évek óta idegenek laknak az ingatlanban, stb.

Arról sem a közjegyző, sem a kötelezett örököse nem tehet, hogy a postás lusta/nemtörődöm/szarik bele, stb.

Emiatt viszont nem tartják jogosnak a kötelezett örökösét sújtani, úgy mondta az úr, tiszta helyzetet kell teremteni, és ha jogos a követelés a jogosult beadhat új fmh-t a jogutód ellen, de ilyen esetben azonnal perelhet is.

Persze ha jogos az elhunyt elleni követelés, az örökösnek nem is feltétlenül szükséges megvárni, hogy fmht adjanak be ellene...

sigurnardottir # 2012.09.02. 15:27

Egyjogász és Kbs: nagyon köszönöm nektek is, hogy próbáltok segíteni.
Lehet, hogy a "mi" közjegyzőnk azért ment a könnyebb ellenállás irányába (csak a végrehajtási lappal foglalkozott), mert ő sem találkozott még ilyen esettel. Nem megyeszékhelyi és nem is budapesti a közjegyző - nem biztos, hogy látott már ilyet.
Mindenesetre az nem kerül semmibe, ha hétfőn felhívom és megkérdezem, hogy mit szólna ehhez a végrehajtási záradék visszavonásos megoldáshoz. Ha elzárkózik előle, akkor marad a perújítás benyújtása még ezen a héten (költségfeljegyzési kérelemmel) és aztán addig is egyezkedés a jogosult jogi képviselőjével a hagyatéki eljárásban. Ha meg netán sikerül megegyezni,akkor visszavonjuk a perújítási kérelmet. Egyelőre nem látok jobb és szigorúan a jövőt nézve biztonságosabb megoldást az örökös számára.

gerbera317 # 2012.09.02. 17:25

Jogerősítő záradékot akartál írni, ugye?

KBS-nek igaza van azzal, hogy a közjegyzői bakugrás igencsak aggályos. Ilyet a végrehajtók is szoktak csinálni, ha valami nincs 100 százalékig leszabályozva. A gondolatmenet igen egyszerű: csak 15 napig aggályos, azután már jogerős. Ha mégis megtámadja valaki, akkor meg majd a bíróság fog állást foglalni a nem eléggé szabályozott kérdésben (nagyon utálják), és onnantól a végrehajtó aszerint fog eljárni. Aztán az így kialakult gyakorlatot próbálja meg valaki megtámadni...

Tudom, hogy a közjegyzők valamivel finnyásabbak, de lehet, hogy nekik is el kellene ezt tanulniuk.

sigurnardottir # 2012.09.02. 17:36

Bocsánat, igen, jogerősítő záradékot akartam írni

nanutik # 2012.10.02. 20:57

Tisztelt Cím!

Szeretnék a következő ügyben segitségét kérni.
Egy cég altál elínditottam a fizetési meghagyásos eljárást, amely szeptember 5én jogerőre emelkedett. Szeretnék most tovább lépni és következőek a kérdéseim:

  1. Mik a további teendőim?
  2. Tudok-e ügyvéd nékül menni a bíroságra?
  3. Ha igen, akkor mik a feltételei ennek?

Előre is köszönöm!

Üdvözlettel: N.Anna

ferna # 2013.07.28. 05:59

A mai nap kaptam a Kristófy Végrehajtó Irodától egy fizetési felszólítást, egy 2004-es jogerős fizetési meghagyás alapján...
A nevem és az adataim stimmelnek, de a lakcím amire a 2004-es meghagyást kibocsátották nem az enyém, ott soha nem is éltem.
2004-es fizetési meghagyás nem évült el egyáltalán, ha eddig nem kaptam róla semmit? mi a teendő ilyenkor? Kérném SOS válaszát valamelyik kedves fórumozónak! Köszönöm