Fórum Végrehajtási jog régebbi elöl     új hozzászólás


MOKK fizetési meghagyás

gerbera317 # e-mail 2019.12.02. 10:55

OFF
Figyu, ez egy fórum, nem pedig főiskolai jegyzet. Tiszteld meg a fórumot azzal hogy nem rövidítesz! (Megjegyzem, gépírva a rövidítés időt sem takarít meg, mert végigírva hamarabb elkészül a szó, mint rövidítve. Különösen, ha még ragzod is: a 'közjegyzővel' hamarabb elkészül, mint az, hogy 'közj.-vel'. Van néhány kivétel, ahol a rövidítés szinte kötelező: pl. a 'pl.', az 'fmh', a 'vh-lap' stb. rövidítések.
ON

Még mindig nem érted? Két út van:
1) A fizetési meghagyást a címzett nem kereste. Egyszerű önhiba. Az fmh jogerős lesz, végrehajtás indul. A végrehajtásról való tudomást szerezve 15 napon belül újra ellentmondhat a fmh-nak. Ennek feltétele, hogy a végrehajtónál igazoltan megfizesse a vh-kérő végrehatjással felmerült költségeit. Ennek hiányában az ellentmondást visszautasítja, egyébként pedig megszünteti a végrehajtást. Az ellentmondás nyomán a fmh perré alakul, amit azután a kötelezett vagy megnyer, vagy elveszíti, és akkor újabb végrehajtás indulhat ellene. Utóbbi esetben időnyerésre jó a dolog, másra nem. Úgy látom, utólag itt mást is meg kell fizetni: "A végrehajtás során az ellentmondás előterjesztéséig felmerült költségeket a kötelezett viseli", tehát a végrehajtónak is lehet követelése a kötelezettel szemben. De ennek megfizetése nem feltétele az ellentmondás perré alakításának.
2) A fizetési meghagyást a címzett nem kereste, és azzal menti magát, hogy a kézbesítési kísérlet szabálytalan volt, vagy érvényetelen címen történt. A közjegyző ezt megvizsgálja, és ha helyt ad a kérelemnek, akkor a fmh jogerősítését visszavonja, emiatt a vh-lapot is vissza kell vonnia, ami gyakorlatilag azonos a végrehajtás megszüntetésével. A fmh-t újra kézbesítik a kötelezettnek, szabályosan, érvényes címére, ő pedig kedvére ellentmond, vagy hagyja jogerőre futni a fmh-t. Sikertelen ellentmondással vagy jogerőre futtatással tulajdonképpen csak időt lehet nyerni, mást aligha.
+3) korábban volt e kettő kombinációja, de ennek a lehetősége megszűnt.

ruggiero #   2019.11.30. 12:37

Sziasztok!

Ebben az kézbesítési kifogásos ügyemben, amihez már érkeztek kommentek, az lett a fejlemény, hogy a közjegyző elutasította a kézb. kifogást. A végrehajtót erről tájékoztatta. Az fmh jogerejéről, a vh-lap visszavonásáról a közjegyző nem rendelkezett és nem is fog, ezt megerősítette a közjegyzői iroda.
Még csak fel sem függeszti a végrehajtást.
Az ellentmondás részében pedig tájékoztatta a végrehajtót, hogy másodlagos ellentmondásként bírálja el az ellentmondást, de a lényeg, hogy a végrehajtást nem szüntette meg.
A törvényszékhez fellebbezhet a kötelezett a kézbes. kif. ügyben, de a végrehajtás addig megy tovább, nem? Közjegyző rendelte el, közjegyző szünteti meg, a vht.-ban nincs más megszűnési vagy megszüntetési ok, tehát kíváncsi vagyok, most mi jön..

don

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2019.11.28. 15:51

Szerintem nem kellene neked ilyeneken agyalni. Pihizzél.
Indeed. :D

www.kbs-ugyved.hu

gerbera317 # e-mail 2019.11.28. 14:13

Ha a közjegyzőnek fizet, és perre megy
Miért fizetne a közjegyzőnek, és miért menne perre? Ha ellentmond, a fmh jogosultja fizet, és ő megy perre. És nyilván nem fog perre menni, ha a követelése 1) kamu vagy 2) elévült.
Ööö, most látom, wers is válaszolt. Lényegében ugyenezt. Sebaj, csakazértis elküldöm. Az utolsó üzenetét már nem ismétlem meg, csak elvben támogatom.

wers # e-mail 2019.11.28. 13:31

körmölök itthon egy papírt ( pénzt kölcsönöztem Jóskának ) az aláírása helyére is kaparok valamit.

Minek?

Ha a közjegyzőnek fizet

Nem. Te fizetsz.

és perre megy, bizony kiderül hogy kamuztam

Nem ő viszi perre, hanem te, miután ő egyszerűen ellentmondott. Ha kiderül, hogy nincs jogos követelésed, akkor minden felmerült költség a tiéd marad.

Nos, Hölgyek, Urak ?

Szerintem nem kellene neked ilyeneken agyalni. Pihizzél.

sikecsaba # e-mail 2019.11.28. 13:19

Elnézést, hogy nem segítségkéréssel fordulok ide, de az olvasók hiteles tájékoztatása miatt remélem nem fogják törölni a következőket. Szerintem a Fizetési meghagyásos törvény jelen formájában egy rossz vicc, nem keresek drasztikusabb jelzőt.
Játsszuk azt, hogy : - körmölök itthon egy papírt ( pénzt kölcsönöztem Jóskának ) az aláírása helyére is kaparok valamit. Nem nagy összegről, éppen csak hogy kevesebb legyen, mint amit fizetnie kell, ha ellentmondással él, plusz ügyvéd, meg tárgyalásra járás
költségei lennének. Mondjuk én miskolci vagyok, Jóska Nagykanizsán él. Mi történhet ? Ha a közjegyzőnek fizet, és perre megy, bizony kiderül hogy kamuztam.
Viszont ugye Jóska okos, látja az fmt.-t kérő lapon, hogy LAKCÍM NÉLKÜLI vagyok, vélhetően vagyontalan is, kártérítést ( a végrehajtott lóvé ) rajtam nem tud bevasalni. Hogy ez csalás ? Szerintem nem, mert megtévesztve csak a közjegyző volt, őt kár nem érte. Jóska tudja, hogy életünkben nem találkoztunk még. Nos, Hölgyek, Urak ?

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2019.11.26. 11:09

Ptk. 6:61. § Még föl is van címkézve: "A visszterhesség vélelme"

www.kbs-ugyved.hu

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2019.11.26. 11:07

Nincs ilyen, hogy vélelmezni kell a kölcsönt,
De van! Ha a felek nem közeli hozzátartozók, akkor vélelmezni kell a visszterhességet. Márpedig az egyoldalú pénzátadással kezdődő visszterhes ügylet a kölcsön.

www.kbs-ugyved.hu

drbjozsef #   2019.11.26. 11:05

oligaliga,

Lényegében azt állítod, hogy a bizonyítás szabálya akkor az, hogy a bíróság vizsgálja a körülményeket (felek közötti viszony, az összeg, az életszerűség, a jövedelmek), és attól függően vagy az egyik félnek (a kölcsönadónak, ha a bíróság életszerűnek találja az ajándékot), vagy a másik félnek (a megajándékozottnak, ha a bíróság nem találja életszerűnek, hogy ajándék volt) kell bizonyítania?

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.11.26. 10:51

Mármint, hogy ezt hogyan kell értelmezni. Hogy hogyan lehet tagadni egy nem vitatott tényt?

Az összegszerűséget, és annak átadását nem vitatta, de annak jogcímét igen. De ez a leírásból is tök egyértelmű volt. Mire akarsz kilyukadni?

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

wers # e-mail 2019.11.26. 10:38

a kölcsönbeadó csak állította, hogy kölcsön adta az egyébként nem vitatott összeget, a másik meg tagadta

Pont mint az én drága adósom. Eleinte ő is ezzel próbálkozott, hogy ok. kapott xszázezret, de mi azt gépekre adtuk, és a gépek ott vannak, azok a mieink. Azzal a szépséghibával, hogy a gépekbe beledolgozott többezer munkaórát, így vagy eladhatatlanná vagy töredék értékűvé váltak.
Másrészt, meg mi a bánatnak nekem a gépei, használni sem tudnám őket. Én pénz adtam. És kölcsön. Előbb-utóbb belátta. Bár fizetni önként azóta sem akar.

Hogy hogyan lehet tagadni egy nem vitatott tényt?

Gondolom az összeget nem vitatta, csak azt, hogy miért került hozzá a pénz. Biztos szépek a szemei.

gerbera317 # e-mail 2019.11.26. 10:13

Igazad lehet. De engem most inkább ez izgat:
kölcsön adta az egyébként nem vitatott összeget, a másik meg tagadta
Mármint, hogy ezt hogyan kell értelmezni. Hogy hogyan lehet tagadni egy nem vitatott tényt?

oligaliga # e-mail 2019.11.26. 09:13

János

Nincs ilyen, hogy vélelmezni kell a kölcsönt, ha nem tudod bizonyítani az ellenkezőjét.

A bizonyításnak éppen azért vannak szabályai. A másik fél azt állítja, hogy kölcsönbe adta neked. Tudja ezt bármivel bizonyítani? Volt olyan esetem, amikor a kölcsönbeadó csak állította, hogy kölcsön adta az egyébként nem vitatott összeget, a másik meg tagadta. A bíróság elutasította a keresetet, mert az "én azt mondom"-on kívül nem volt más bizonyíték.

Amire a többi hozzászóló gondolhat (és ezt keverhetik a vélelmezéssel), hogy a bírósági gyakorlat szerint a felek közötti jogviszonyban kell vizsgálni, hogy megszokott lehet-e 700 ezer forint ajándékozása. Pl. ha mindkét fél minimálbéres, nem rokonok, nem valószínű, hogy egyik a másiknak ajándékba adna ekkora összeget. De elképzelhető ez a szitu akkor, ha a felek egyébként rokonok, vagy az egyéb, baráti kapcsolat ezt indokolja. De ez is bizonyítás kérdése, mégpedig a Te kötelezettséged lenne (mert te állítod, hogy ajándékozás volt).

wers # e-mail 2019.11.26. 08:57

Akkor kellett volna rögzíteni a beszélgetést

Egy próbát még most is megér. Hívd fel (rögzítsd), hogy ok, rendben, megadod magad... úgy sem tudod bizonyítani stb... valahogy csak elszólja magát, hogy igen, akkor ajándéknak szánta.

drbjozsef #   2019.11.26. 08:46

Kuragent,

Akkor kellett volna rögzíteni a beszélgetést, vagy írásba foglalni az ajándékozást. Végülis, kár nem ér, az ajándékot visszaadod.

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

Kuragent # e-mail 2019.11.25. 20:50

700 ezer forint esetén már valószínűleg az ajándékozás nem vélelmezhető... :/

gerbera317 # e-mail 2019.11.25. 13:46

Mindkettőtök csak állít valamit, bizonyítani nem tudjátok. Az átutalás viszonyt bizonyított tény. Illetve, ilyenkor vélelmezni kell, hogy az bizony kölcsön. Különösen, ha nagy összegről van szó. Ha csak néhány ezer forint azzal, hogy "nesze, vegyél magadnak szexi tangát", vélelmezhető az ajándékozás is. Csak ilyesmit nem szokás visszakövetelni, ugyebár.

Kuragent # e-mail 2019.11.25. 13:24

Köszönöm a válaszaitokat!

oligaliga

A kölcsönszerződéssel kapcsolatban valószínűleg szóban történő egyezségre fog hivatkozni, én az ajándékozást bizonyítandó ugyanerre tudok. Attól tartok viszont, a bíróság az utalások tényének tudatában nemigazán fog az én javamra dönteni.

oligaliga # e-mail 2019.11.25. 13:16

János

A kölcsönszerződés létrejöttét neki kell bizonyítani. Az ajándékozást neked.

Abban nincs vita, hogy történt pénzmozgás, az utalás ezt bizonyítja.

gerbera317 # e-mail 2019.11.25. 13:16

nekem kéne valahogy bizonyítani, hogy nem kölcsönszerződésről beszélünk?
Úgy tűnik, igen. Ő tudja bizonyítani, hogy pénzt adott neked, és állítja hozzá, hogy az kölcsön volt. A szerződést szóban kötöttétek, illetve létrejött azzal a ráutaló magatartással, hogy a pénzt elfogadtad. Nehéz lesz ezzel a tényállással szembemenni.

Kuragent # e-mail 2019.11.25. 13:00

Sziasztok!

Egy fizetési meghagyással kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Egy ügyvéddel is felvettem a kapcsolatot, de minden fórumon próbálok információt gyűjteni.

Röviden: tavasszal ajándékként kaptam egy összeget egy közeli barátomtól, amit mivel a kapcsolatunk utána megromlott, most kölcsönösszeg formájában fizetési meghagyással visszakövetel. Két utalás történt, amit igazolni is tud, viszont az ajándékozásról nem készült semmilyen dokumentum. Természetesen a kölcsönről sem, mivel nem erről volt szó. Ellentmondás esetén általánosságban milyen esélyeim lehetnek? Az ajándékozást írásba nem foglaltuk, ő pedig a két utalás tényét igazolni tudja. Ebben az esetben nekem kéne valahogy bizonyítani, hogy nem kölcsönszerződésről beszélünk?

Válaszotokat előre is köszönöm,
Üdvözlettel:
János

gerbera317 # e-mail 2019.11.24. 22:24

Az ellentmondás és a kézbesítési kifogás két teljesen eltérő kérelem. A kézbesítési kifogás csak egy eszköz a cél eléréséhez, ha a cél közvetlenül nem érhető el. Ezzel szemben az ellentmondás előterjesztése maga a cél. Logikus, hogy az egyik elutasítása nem prejudikálja a másik sikerét.
Az ingatlan elvonása csak egy dolog. Majd szépen visszaperled a harmadik személytől. Komoly bizonyítékaid lesznek a sikerhez. Arról meg te magad is tudsz gondoskodni, hogy a harmadik személy bizonyíthatóan ne legyen jóhiszemű szerző.

ruggiero #   2019.11.24. 19:19

Ha nem utasítja el - annak ellenére, hogy kétpontos hiánypótlást írt elő visszautasítás terhével és a két pontból egyet sem teljesített az adós - akkor fellebbezek. Ill. meglátom, hogy milyen hatással van a kézb. kifogás eredménye az előlegezett vh költségekre. Azok az adóson maradnak-e. Mert pl. az fmhtv. complexes kommentárja szerint van jelentősége e szempontból is a kézbesítési kifogás eredményének. De mivel előírta a közjegyző, h miért hiányos a kézb. kifogás, ezért én abból indulok ki, hogy elutasítja azt a közjegyző, objektív feltételnek nem tett eleget a hp. során az adós. Ez az igazi kérdés, hogy tényleg megteheti-e a közjegyző, hogy ebben az esetben az ellentmondást is visszautasítja? Az fmhtv. szerint haladéktalanul meg kell szüntetnie a végrehajtást a közjegyzőnek.. több, mint 3 hete nem szünteti meg.. Az adós írásban elismerte egy másik vh-eljárásban, hogy rendszeresen ellenőrzi az ide érkező küldeményeit.. Én csak szeretnék egy megalapozott közjegyzői döntést és nem utolsósorban nem szeretnék futni a pénzem után a megszűnő végrehajtást követően.

don

Vadsuhanc #   2019.11.24. 19:00

Szóval még nem utasította el? ÉS ha nem fogja elutasítani?

ruggiero #   2019.11.24. 18:26

Gerbera: megnyerem a pert, igen, de közben elvonja a vagyonát a későbbi végrehajtás elől az adós, igen..
Vadsuhanc: el fogja utasítani, erről tájékoztatott a közjegyzői iroda, + csak elutasítani lehet a kifogást, mivel a hp. végzés előírta, hogy csatolni kell olyan lakcímkártya-másolatot, amelyen nem szerepel a kézbesítési fikcióval érintett cím. A hp-végzésre becsatolta a lakcímkártyát, de szerepel rajta a kézbesítés címe.

don