Munkajogi kérdések.


pazs # 2014.08.27. 13:13

nem érint hátrányosan semmilyen módon.

lacika2014 # 2014.08.27. 12:20

Kedves Szakértő!

Továbbra is várom a választ az alábbi kérdésemre (ez több kollégámat is érinti, akik új munkahelyen kezdtek velem együtt, ezért lenne fontos tudnunk...)

Érdeklődöm, hogy kedvezőtlenebb-e munkavállalói szempontból, ha az előző munkahelyemen az utolsó munkanapom péntekre esett, az új munkahelyemen ugyanakkor csak hétfőn kezdtem (tehát a hétvége kimaradt mindenféle bejelentési szempontból). Milyen szempontból érinthet a 2 nap kihagyás hátrányosan (későbbi nyugdíj, 2 nap fizetés elmarad-e, tb, munkanélküli segély később?) Egyáltalán hátrányosan érint-e?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdv,

Zoli

András94 # 2014.08.27. 11:23

A 45 percet én még nem tartom olyan kirívónak, hazafelé pedig ezek szerint elengedte hamarabb a munkáltató.
Összességébe a beutazáshoz tartozó várakozási idő, a beutazás időtartama illetve azaz idő amivel előbb el kellett jöjjön a csatlakozás miatt, az kb. 1,5 órát tesz (tett) ki. Most egyáltalán nem mindegy, hogy 17-21 óra között tud (majd) csak dolgozni, vagy 16-22 óra között vállalhat munkát. Az autóval való bejárás és annak kompenzálás többek között „fontos lehet”, hiszen a kicsik megszületése után még több pénzre lesz szükség. Persze a főnök megér volt, hiszen 5 perccel mindannyiszor elengedte, hogy elérje a buszt, hogy a csatlakozást is elérje.

Ön szerint reménytelen, hogy megkapja a térítést az autóval való bejárás esetén?

ObudaFan # 2014.08.27. 10:15

A 45 percet én még nem tartom olyan kirívónak, hazafelé pedig ezek szerint elengedte hamarabb a munkáltató.

András94 # 2014.08.26. 18:11

ObudaFan! A válaszát köszönöm.

Az öcsém esetében a „a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést;” valósul meg, mellyel mint délután a bejáráskor mint este a hazajáráskor szembesül. A buszra kb. 45 percet kell várnia befelé, míg hazafelé azért kell korábban eljöjjön, mert nincs a későbbi buszhoz csatlakozása, amellyel tovább utazhatna a lakóhelyére. Egyébként a lakóhelye és a munkahelye között található az iskola. 11. Az Ön által leírtak alapján úgy járt volna az öcsémnek korábban, ha a diákbérletre és a hozzá "kiegészítőként" megvett jeggyel együtt igényelte volna?

Az autós rész legkorábban októbertől lesz vagy lehet aktuális.

(http://www.jogiforum.hu/forum/16/38702; „Az öcsém barátnője IKREKET vár.”)
A kicsik megszületése miatt szeretne a jelenlegi 4 órás helyett 6 órás munkaviszonyt létesíteni a jelenlegi munkahelyén. Ez meg csak úgy válhat elérhetővé, ha a sikeres KRESZ vizsgát követően autóval tud majd járni. Hallott az utazási költségtérítésről csak nem tudja, hogy mikor jár és mikor nem.
12. Ön szerint van rá lehetőség, hogy autóval való bejárás esetén megkap/hat/ja az "utazási költségtérítést"?
(Egyébként mint föntebb írtam az öcsém esetében megvalósul „a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést”.)
13. (10.) Amennyiben megkapja vagy megkaphatja az (autós) utazási kedvezményt az adóköteles lesz vagy sem?

ObudaFan # 2014.08.26. 12:39

Zizi98

Járni nem jár a jubileumi jutalom. De például jutalomként, ha nem is az egész, de fizethető neki juttatás, ha jól teljesített, és a munkáltató szeretne fizetni.

ObudaFan # 2014.08.26. 12:35

Munkába járás:

aa) a közigazgatási határon kívülről a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő helyközi (távolsági) utazással, illetve átutazás céljából helyi közösségi közlekedéssel megvalósuló napi munkába járás és hazautazás, továbbá

ab) a közigazgatási határon belül, a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő napi munkába járás és hazautazás is, amennyiben a munkavállaló a munkavégzés helyét - annak földrajzi elhelyezkedése miatt - sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem tudja elérni.

Tehát ha az iskola nem a tartózkodási helye, akkor szerintem az iskola-munkahely közt nem jár, hanem akkor jár, ha a lakóhelye és a munkahelye között közlekedik éppen.

A munkáltató által fizetett hazautazással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának legalább 86%-a, legfeljebb havonta

  1. 2010-ben 30 000 forint,
  2. 2011-től minden évben az előző évben irányadó összegnek a Központi Statisztikai Hivatal által a megelőző évre megállapított és közzétett éves átlagos fogyasztói árnövekedés mértékével növelt összege.

Autóra térítés akkor jár, ha

  1. a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincsen közösségi közlekedés;
  2. a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést;
  3. ha a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, illetve a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni.
András94 # 2014.08.26. 11:59

Az öcsém (17 éves) még mielőtt a barátnőjének a terhessége kiderült volna elkezdett vezetést tanulni. A bátyánk az ő korábbi autóját az öcsénknek adta karácsonyra. Az utolsó nagy vizsgára jövőhétvégén kerül sor. Mivel iskolaidőszakban sok meddő ideje volt, (buszra várás, be- és hazautazás) így "csak" 4 órába tudott munkát vállalni. sikeres KRESZ vizsga esetén az iskolaidőszakban csökkenne ezen meddő időszak.

Csak egy "hátulütője" van ennek, hogy a közoktatási intézmény sem a lakóhelyünkön van és nem is a munkahelyének székhelyét biztosító településen. (Az iskola a két település között található "harmadik" településen van.)

Eddig nem foglalkozott nagyon vele, hogy járt volna a bejárásának a kompenzálása vagy sem, de most ez is fontos lehet.

6. Eddig is járt volna neki az utazási költség jóváírása? (Az iskola és a munkahely között) 7. Ha igen. Hány százalék? 8. Az autóval való bejárás kompenzálására úgyis igényt tarthat majd (sikeres KRESZ vizsga esetén) rá, hogy iskolába is azzal jár? 9. Ha igen. Hány százalékra? 10. Ez egyébként adó- és járulékköteles bevételnek számítana vagy sem?
Az iskola és a lakóhely között kiemelt kedvezményű Helyközi VOLÁN bérlete volt illetve van és lesz is. (Addig biztos, míg a végleges jogosítvány megérkezéséig.)

Kovács_Béla_Sándor # 2014.08.25. 18:03

Ezek után mi a teendőm
Önkéntes teljesítés híján kérhetsz végrehajtást.

Zizi98 # 2014.08.25. 11:24

Kedves Szakértő!

Van egy dolgozónk (közalkalmazott 59 éves) aki január óta táppénzen van, végtag csonkolása miatt ha a 12 hónap letelik semmiképpen nem tud munkába állni. Ez év októberében lesz 35 éves közalkalmazotti munkaviszonya. Ha nyugdíjba vonulna járna neki a 40 éves jubileumi jutalom. Így hogy nem nyugdíjba vonul van lehetőség a 40 éves jub.jut. kifizetésére? A munkaviszonya megszüntetését neki kell kérnie? Felmentésre van lehetőség?

ERLAU # 2014.08.25. 11:08

Tisztelt Fórum!
A Munkaügyi Bíróságon egy Kft.-vel szemben jogerősen pert nyertem az elmaradt bér kifizetésére, azt írták:
"...bírósági meghagyása ...-napján jogerős és végrehajtható..."
Ezek után mi a teendőm, ill. hogy lehet behajtani a megítélt összeget? Érint valami határidő?
Segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel!

Kovács_Béla_Sándor # 2014.08.25. 08:20

ebben az esetben havonta ill. 2 havonta hány órát kell dolgoznia?
A munkaidőkeret átlagában napi 8 óra.

Te is tudod, hogy a szabadságok leírt kezelése jogellenes.
A munkaügyi szabályok betartását a munkaügyi hatóság ellenőrzi.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.08.25. 08:17

Ó, jaj.

lacika2014 # 2014.08.25. 07:44

Kedves Szakértő!

Érdeklődöm, hogy kedvezőtlenebb-e munkavállalói szempontból, ha az előző munkahelyemen az utolsó munkanapom péntekre esett, az új munkahelyemen ugyanakkor csak hétfőn kezdtem (tehát a hétvége kimaradt). Milywn szempontból érinthet a 2 nap kihagyás hátrányosan (későbbi nyugdíj, 2 nap fizetés elmarad-e, tb?)

Válaszát előre is köszönöm!

Üdv,

Z.

bhist # 2014.08.24. 11:01

Tisztelt Szakértők!

Az alábbiakhoz kérnék segítséget, információt!

Párom egy alapítványnál dolgozik, mint szociális segítő.

Az alapítvány tájékoztatója szerint:

"Munkakörével kapcsolatos munkarend: napi10 óra figyelembe vételével 2 havi munkaidőkeretben
Műszakbeosztása: szokásostól eltérő beosztásban"

A kérdésem a következő:
ebben az esetben havonta ill. 2 havonta hány órát kell dolgoznia?

Ugyanis a vezetője az aktuális hónap munkanapjainak számát 10-zel szorozza, és igy kijön havi 210-230 óra, amit a párom dolgozik 17, ill. 24 órás műszakokban. (Természetesen túlórát nem fizetnek -ez az alap. kb 85.000 Ft nettoért)
Ha nem jön ki a fenti óraszáma, akkor 10 óránként kiírnak egy nap szabadságot.

A pohár igazából most telt be: júliusban 5 napos táborba ment a sérültekkel, és mikor hazaért, kiderült, hogy kiírták arra az 5 napra szabadságra.

Tavaly nem tudták kiadni a szabadságát, ezért visszamenőleg kiírták a szabadságokat olyan napokra, amikor pihenőnapja volt....

Nem tudjuk, kitől lehetne segítséget kérni, de úgy gondoljuk, hogy ez így törvényes.
természetesen többször szóvátette a párom ezt a magas óraszámot, de volt hogy a vezető válasza az volt: "húzzon dolgozni!"

Kérem, akit tud, segítsen!
Köszönöm!

Arachnid # 2014.08.21. 17:31

Tisztelt Szakértő!

Egy közfoglalkoztatással kapcsolatos fontos kérdésem lenne. Ismertetem a helyzetet.
Van egy ismerősöm, aki közmunkásként dolgozik. A munkaszerződése augusztus közepétől október végéig szól.
A városi színháznál elment állásinterjúra és közölték vele tegnapelőtt (19-én), hogy 25-től kezdhet és 4 hónapra felveszik.
Kért szándéknyilatkozatot is a leendő következő munkáltatójától, hogy közös megegyezéssel megszüntethessék a közfoglalkoztatotti munkaviszonyt. A közmunkát biztosító intézménynél pedig közölték vele, hogy nem engedik el, mert:

  1. legalább 6 hónapos hosszúságú munkaszerződéssel kell rendelkeznie
  2. és ahova menni akar, az is egy közhasznú szervezet (konkrétan a színház).

Kérdezném a tisztelt Ügyvéd Urat, hogy ilyen lehetséges? Nem vagyok jogi szakember,de sem a Munka Törvénykönyvében, sem a közfoglalkoztatásról szóló törvényben ilyet nem találtam.
Ennyi erővel egy határozatlan idejű szerződéssel nem lehet nonprofit szervezetnél dolgozni?

Válaszát előre is köszönöm

Lyonee # 2014.08.19. 10:42

Így van.
Csak az 1.9 szerinti külön kérelemre lehet,
de szerintem aug. végén még nem lehet tudni, hogy lesz-e októberben jelentkező. A KLIK majd megoldja. 2 vagy több iskolának lesz 1 rendszergazdája.

gibaeva # 2014.08.18. 16:25

Akkor ha jól értelmezem a nyugdíj után nincs mód rá, hogy - akár megbízási vagy bármilyen más szerződéssel - munkát vállaljon az iskolában?

Lyonee # 2014.08.18. 16:21

A Kormány 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozata
a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről

1. A Kormány

1.8. felhívja a minisztereket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó költségvetési szervek ne kössenek megbízási és vállalkozási szerződést olyan személlyel, aki a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte; Felelős: a miniszterek és a Miniszterelnökséget veze-tő államtitkár Határidő: folyamatosan
1.9. elrendeli, hogy abban az esetben, ha azt a költségvetési szerv különösen fontos érdeke vagy alaptevékenysége indokolja, a költségvetési szerv vezetője a Kormány véleményének kikérését követően dönthet az 1.8. pont szerinti megbízási és vállalkozási szerződés létrehozá-sáról azzal, hogy a Kormány véleménye köti a költségvetési szerv vezetőjét a döntésének meghozatalában; továbbá azzal, hogy a Kormány véleményének kikérésére irányuló eljárásra az 1.10–1.14. pontot kell alkalmazni oly módon, hogy továbbfoglalkoztatáson a szerződés lét-rehozását, munkáltatói jogok gyakorlóján a költségvetési szerv vezetőjét kell érteni, a kérelem megtételére pedig a költségvetési szervvel szerződő fél jogosult;

gibaeva # 2014.08.18. 16:00

Tisztelt Fórum!
Kollégám idén októberben megy nyugdíjba, férfi és 1952-ben született. Az iskolában, ahol most közalkalmazottként dolgozik szükség lenne rendszergazdára. Státusz is van rá, jelentkező nincs. Eddig is ő látta el ezt a feladatot. Nyugdíj után szívesen visszajönne rendszergazdának heti akárhány órában, de a KLIK szerint ezt a törvények nem teszik lehetővé, még megbízási szerződéssel sem. (Közalkalmazottként meg főleg nem.)
Van-e rá mód, vagy törvény, ami alapján foglalkoztathatnák rendszergazdaként, mert nagy szükség lenne rá!
Köszönöm!

magicus1973 # 2014.08.16. 12:41

Üdv!

A kérdésem az lenne, hogy gazdasági agrármérnök diplomával (vállalkozásszervező és vagyonértékelő szakiránnyal) és a hozzá kapcsolódó mérnöktanári képesítéssel taníthatok-e közgazdasági szakközépiskolában szakmai tárgyakat. Egy éve kerültem át áthelyezéssel egy más munkakörből ebbe a tanári munkakörbe. a köznevelési tv. már érvényben volt. Bekérték az okleveleimet és a leckekönyvemet és alkalmaztak. Alkalmasnak találtak. Egy év elteltével már nem tartják a gazdasági agrármérnök diplomát gazdasági diplomának, pedig a kkk-ja szinte megegyezik egy pénzügyi diplomájéval. Sok helyen ma már agrárközgazdászként nevezik a gazdasági agrármérnököket. Pénzintézeti állásokban és vállalatok, valamint az oktatásban is gazdasági vezetői állásra zokszó nélkül alkalmazzák az ilyen végzettségűeket, de valamiért a Klik most ki akarja rúgni egy részüket a tanári pályáról. Jogos ez? Tudom hogy a 3. melléklet mit tartalmaz és a 99§ (9) pontját is ismerem. Itt az a kérdés, hogy a gazdasági agrármérnök egyetemi oklevél a szakképzés szakirányának megfelelő felsőfokú szakképzetségnek számít-e? Válaszotokat előre is köszönöm: segitelek@chello.hu

Timi1025 # 2014.08.16. 09:59

Tisztelt Jogász Hölgyek/Urak!
Olyan kérdésem lenne, hogy a szerződésemben az áll, hogy "Munkavállaló vállalja, hogy felmondása esetén nem létesít munkaviszonyt x munkakörben az x tevékenységével megegyező tevékenységű gazdasági társaságnál,illetve egyéb piaci szereplőnél a munkaviszony megszűnését követő 1 évben.", akkor ez azt jelenti, hogy ha adott két szoftverfejlesztő cég, de az egyik pénzügyi vonalon mozog, a másik pedig nem, akkor sem adhatnám be oda egy évig az önéletrajzomat?

Köszönöm válaszukat

ObudaFan # 2014.08.14. 11:52

Azonnali hatályú felmondásnál nem jár végkielégítés, de azonnali hatályú felmondásnak csak a munkavállaló vétkes kötelezettségszegése, vagy a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő magatartása esetén van helye. Az, hogy a munkavállaló nem fogadja el a felajánlott szerződésmódosítást, nem ilyen magatartás.

Pixy61 # 2014.08.14. 10:23

Tisztelt Kovács Béla Sándor úr!
Az alábbi ügyben kérném a segítségét!
Férjemet több mint 25 év munkaviszony után alacsonyabb munkakörbe, és fizetéssel szeretnék tovább alkalmazni más munkakörben. Jelenleg táppénzen van. Szeretném tudni, hogy táppénz alatt ha felmond a munkaadó pl. rendkivüli felmondással, jár-e végkielégítés? Válaszát előre is köszönöm: Bné

Kovács_Béla_Sándor # 2014.08.13. 11:40

Hát kapcsold ki azt a rohadt telefont! Neked ehhez jogi tanács kell?