Webes vásárlás - pénzvisszafizetsi probléma


teremi # 2021.01.05. 10:41

Tisztelt Jogi Forúm!
2020.10.16-án vásároltam 1 használt PS4 készüléket, egy ezzel foglalkozó cégtől- számlával, garanciával hivatalosan! A készülék majd 100 ezer ft-ba került, amit szállításkor postai úton fizettem! A készüléket nem sikerült beüzemelni mert elmondásuk szerint elrontottam valamit a bekapcsoláskor! De semmi baj mondták javítják a hibát on-line!Várjak,vártam majd a 12 napon visszaküldtem a terméket,a lemondó nyilatkozattal együtt! Azóta egy levél váltásunk volt - a elmondásuk alapján készülék üzemel,majd küldenek egy csökkentett árat amiről ha megegyezünk kifizetik ! A problémám: 30 napon belül nem fizették vissza azt az öszzeget amit kellett volna, sőt nem is jelentkeztek csak december elején miután Én már több alkalommal is kerestem őket. Mit tudok tenni , hogy ne vesszen oda a pénzem?

Nyusza1028 # 2020.09.30. 14:05

Tisztelt Jogi Fórum!
2020.09.29.-én a Sprinter futár szolgálattól átvettem egy utánvétes csomagot,amiről a kibontás után derült ki hogy nem is rendeltem. Nem kis összeg volt,sajnos mivel naponta több csomagot is kapok,így azonnal nem tűnt fel a cég neve akitől jött. Megpróbáltam felvenni velük a kapcsolatot,de úgy néz ki hogy visszaéltek egy cég nevével és telefonszámával,csak a címük nem volt azonos!
Valahonnan megszerezték a Nevem és a címem,így sajnos pénzt csaltak ki tőlem egy olyan termékért,ami a töredékébe sem kerül.
Tudom hogy ezt már bebuktam,de esetleg lehet-e jelenteni valamilyen szervnek az esetet hogy a jövőben más ne járjon így?
Válaszukat köszönöm!

Tibi89 # 2020.09.15. 14:04

Tisztelt Jogi Fórum!

Webshopon keretsztül vásároltam 20 000ft-ért egy füllhallgatót, amit személyesen vettem át az üzletben és bankkártyával fizettem ki. Sajnos 1 hét után meghibásodott és visszavittem a boltba, majd megállapították, hogy jogos a reklamáció.
Mivel bankkártyával fizettem, ezért terminálon keresztül indították el a pénz visszafizetést.
De valamilyen probléma folytán 5 hét elteltével sem kaptam meg a pénzt.
Többször jeleztem és valószínűleg a két bank között van valamilyen probléma.

Szeretném már végre 5 hét után visszakapni a pénzemet, de reklamálás után sem történik semmi se.
A törvényben előírt 30 napos pénzvisszafizetés is letelt már.

Mi tudok tenni, hogy vissza is kapjam a pénzemet?

Előre is köszönöm a választ!