kotkoda13
„egy bútort az ember nem vesz a hóna alá és indul Szlovákiába vele.....”
Mi több, értelmes és okos ember ágyat sem vesz kipróbálási lehetőség nélkül külföldről.
kotkoda13
„egy bútort az ember nem vesz a hóna alá és indul Szlovákiába vele.....”
Mi több, értelmes és okos ember ágyat sem vesz kipróbálási lehetőség nélkül külföldről.
„Pl. működtessen itthon boltot...”
Az interneten, nagyjából hét és negyed trillió webshop van, ahonnan lehet rendelni, és nem üzemeltet boltot. Ez a lényege.
A saját nyugdíjával édesanyád azt csinál amit akar, he elveri hülyeségekre, majd talán tanul belőle (amúgy nem fog, pont ebben a cipőben járok én is, szerencsére csak párezer forintos hülyeségek rendelésével).
Ha úgy érzed, hogy ez veszélyezteti a megélhetését, de nem tanul belőle, akkor abból az következik hogy nem rendelkezik az életviteléhez szükséges belátással, tehát kérheted, hogy a gondnokságod alá helyezzék. És akkor rendelkezhetsz a nyugdíjával, az ő javára persze.
A panasztételkor kértek fotót és videót, valamint a vásárláskor kapott összes papírt : számla ( már ha annak nevezhetem...), az ágy típusát, sőt összeszerelési rajzot is. Mindent elküldtünk.
Akkor fel sem merült, hogy küldjem vissza az ágyat . Megelégedtek a fotóval.
Sajnos nem félhavi nyugdíja a 80.000 Ft, mert a teljes nyugdíja 120.000.
És sajnos nem voltam ott, mikor megrendelte, mert biztosan lebeszéltem volna róla....
De ezt nem gondoltam, hogy pl. egy szlovák cégre nem vonatkozik gyakorlatilag semmi törvény , ami védené a vásárlót. Pl. működtessen itthon boltot....így talán lenne esély a garancia érvényesítésre. De egy bútort az ember nem vesz a hóna alá és indul Szlovákiába vele.....
Felejtős az ügy. Ami péznzbe és energiába kerülne annyiért simán veszel új ágyat a mamának.
Fél havi nyugdija.
Egyéb kJ ént tőled 300 kilométerre miért higgyen neked egy cég látatlanban miután kidobtad az ágyat?
kotkoda13,
Hát igen. Mégis mit mondanál a Fogyasztóvédelemnek? Hogy isten bizi rossz volt az ágy, tessen elhinni nekem?
Ugye, te sem gondoltad ezt komolyan.
„Fogyasztóvédelemhez érdemes azért fordulni ?”
Ha már kidobtad az ágyat, akkor nagyon felejtős.
„Miért engednek így cégeket forgalmazni ??”
Én többször vásároltam már a Muziker nevű szlovák cégtől. Nekik sincs áruházuk itt, mégis szállítanak Magyarországra, mi több, teljesen törvényesen.
kotkoda13
„A másik : jól értem -e : az én kötelességem, bármekkora méretű áruról is van szó- pl. bútor - szóval becsomagolni és saját költségre elszállítattni Szlovákiába, mert ők nem kötelesek még egy boltot sem fenntartani Magyarországon ?”
Senki nem kényszerített rá, hogy Szlovákiából rendelje ágyat.
Ők a nem rendeltetésszerű használatra hivatkoztak, de nem részletezték, hogy ez egy ágy esetében mit jelent. Nyilván nem ugrált rajta az anyukám 72 évesen....).
A másik : jól értem -e : az én kötelességem, bármekkora méretű áruról is van szó- pl. bútor - szóval becsomagolni és saját költségre elszállítattni Szlovákiába, mert ők nem kötelesek még egy boltot sem fenntartani Magyarországon ? Ez mennyire reális így ? Miért engednek így cégeket forgalmazni ???
Ugyanis 5 hónapja folyó levelezés végén, most írták, hogy küldjem vissza az ágyat bevizsgálásra.
És ahhoz a fogyasztóvédelem semmit nem tesz majd hozzá, hogy egy ágyat 1 évre gyártottak - a garancia is érdekes módon ennyire terjed ki- utána kidobandó ? Ez nem átlátszó kicsit ?
Tényleg semmit se lehet tenni ?
Fogyasztóvédelemhez érdemes azért fordulni ? Ez hogyan zajlik, milyen honlapon lehet esetlegesen a reklamációt benyújtani ?
Köszönöm előre is !
kotkoda13,
Egészen pontosan le van írva a reklamáció menete a honlapon.
Pontosan aszernit kell(ett volna) eljárni.
Nem találtam meg, hogy a szlovák, vagy a magyar jog szerint kell eljárni (felügyeleti szervnek Trencsén van megjelölve, de ha itt értékesítenek, akkor elvileg a magyar fogyasztóvédelmi rendelkezések számítanak).
De mindegy is : a magyar jog szerint is elsősorban javítást vagy kicserélést kérhetsz, szavatossági időn belül fél év után neked kell bizonyítani a hibás teljesítést (tehát azt, hogy a termék vásárláskor is hibás volt), ezt pedig úgy, hogy kidobtad, és másikat vettél, nemigen fogod tudni. Indíthatnál pert, de így minek?
Ez a hajó elment.
Kedves Mindenki ! Szeretnék egy kis segítséget kérni : anyukám (72 éves) vásárolt a neten egy ágyat, 80.000 Ft értékben. A cég szlovák. ( zondo.hu) Sajnos az ágy tönkrement 1 év alatt. Próbáltunk reklamálni, legalább 5 hónapja írogatok, de egy asszisztensen kívül nem válaszol senki. Felajánlottak 7 .000 Ft-ot a kellemetlenségért. Nem fogadtam el, 30.000 Ft-ot kértünk. Mindent megcsináltunk, amit írtak : küldjünk fotót, videót, másoljuk le az ágy számláját, papírjait....stb. Állítólag a gyártó azt mondta, hogy az ágyat nem rendeltetésszerűen használta anyukám, ( aki 72 éves és 50 kg), és emiatt ment tönkre. Csomagoljam be az ágyat és küldjem vissza a saját költségemre - ezt írták a legutóbb. Nem hajlandóak kontaktot adni, és azt hiába írtam meg, hogy miután használhatatlan lett, ki kellett dobni és venni egy másikat, csak ezt hajtogatják, hogy küldjem vissza !
Nincs Magyarországon boltjuk/vevőszolgálatuk, ezt írták.
Semmi esélyünk nincs arra, hogy bármennyit is kifizessenek a 80.000 Ft-ból ? Szegény anyukám anyugdíjából rakta össze ezt a pénzt, úszik az egész ? Köszönöm, ha bárkinek van bármi tanácsa !
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Az egyéb kategorizálatlan sütik azok, amelyek elemzése folyamatban van, és még nem kerültek kategóriába sorolásra.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |