Csakhogy nem az adós a mozgásában korlátozott.
A sorrend meg csak akkor tartandó be, ha feltételezhető, hogy a tartozás az előrébb álló vagyonelemből elfogadható időn belül megtérül. Ez pedig 3 milliós tartozás esetén nyugdíjból több mint kétséges.
Csakhogy nem az adós a mozgásában korlátozott.
A sorrend meg csak akkor tartandó be, ha feltételezhető, hogy a tartozás az előrébb álló vagyonelemből elfogadható időn belül megtérül. Ez pedig 3 milliós tartozás esetén nyugdíjból több mint kétséges.
Véleményem szerint a gépjármű nem foglalható le, azaz kérelem sem kell, több okból, ezek közül az első és legfontosabb:
Vht. 90. § a végrehajtás alól mentes ingóságok
i) pont: az adós betegsége és testi fogyatékossága miatt szükséges gyógyszer, gyógyászati,-és technikai segédeszköz, mozgásában korlátozott adós gépjárműve
Szóval ez az egyik ok, mert legalábbis a leírtak szerint ez a kocsi arra szolgál.
Másfelől azért sem foglalható le a gépjármű, mert a végrehajtás szabályai szerint van egy sorrend:
Ezt a sorrendet be kell tartani.
Tehát szerintem, ha a nyugdíjból letiltás eszközölhető, akkor addig ameddig a pénz megy a banknak nem lehet a gépjárművet lefoglalni.
Üdv
mzuzu
KBS! Hogy érted azt, hogy a bank a készfizető kezességet egyszerű kezességként kezeljen???
Abba, hogy egy készfizető kezességet egyszerű kezességként kezeljenek, a bank semmiképpen nem fog belemenni. A végrehajtót esetleg rá lehet beszélni, hogy az autót tekintse nem foglalható vagyontárgynak - de ha engem kérdezel, erre sem látok sok esélyt.
A nyugdíjból is letiltható a tartozás.
Üdv mindenkinek!
Az alábbi történethez szeretnék segitséget kérni:
Édesanyám élettársa tavaly készfizető kezességet vállalt (végtelenül naiv és ugyanennyire jószándékú ember...) banki hitelhez. A fia kereste meg, és kérte a segitségét a vállalkozásához. Az eset - számomra is - érdekessége, hogy az adós nem is a fiú, hanem egy harmadik személy. Édesanyám élettársának ingatlan nincs a nevén, egyedül egy gépkocsi, amit szintén hitelre vettek anyuval közösen, és még egy év hátra van a teljes kifizetéséig. A múlt héten megérkezett a fizetési felszólitás, amely szerint mintegy 3 millió forintot fizessen be 5 napon belül, mivel az adós nem teljesiti fizetési kötelezetségeit. Ezt nem tudják kifizetni, mert mindketten nyugdijasok, megtakaritásuk nincs. Az én értelmezésem szerint a tartozás fejében a bank lefoglalja a gépkocsit, ami azért jelent igen komoly problémát (más sarának törlesztésén túl), mert édesanyám évek óta Parkinson-kórban szenved, autó nélkül sem a nekem öt perces gyaloglásnyira lévő orvosi rendelőbe, de még a néhány méterre lévő boltba sem tud elmenni, igy az autó - még ha nem is anyu nevén van, de az ő mozgását szolgálja. (Ezért is lett véve évekkel ezelőtt.)
Kérdésem az lenne, hogy ilyen - azt gondolom, hogy orvosi véleménnyel alátámasztható - esetben van-e mód a a banktól méltányossági alapon sortartást kérni abban az esetben, ha jogilag ez nem kötelező? Illetve nyilván ilyen kérésre van mód, de van-e tapasztalat arra, hogy ezt a bankok mennyire veszik figyelembe?
A másik kérdésem pedig az, hogy a nyugdijra ugyanúgy ráterhelhető a tartozás részéletenként, mind a rendes havi munkabérre?
Előre is köszönöm,
Horváth Krisztián
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02