Devizahitelszerződés megtámadása PTK 210. (3)


lawkoto@freemail.hu # 2014.07.06. 14:49

Úgyhogy ebből a szempontból én nem tartom azt egy reális kérdésnek, hogy a végtörlesztettek most beletartoznak-e ebbe a devizahiteles számolásba vagy sem. Aki végtörlesztettként úgy érzi, hogy számára a kamatnak az elszámolása, vagy az árfolyamrés elszámolása kedvezőbb lett volna, mint maga a végtörlesztéssel nyert előny, az nyugodtan fordulhat bírósághoz és bíróságon keresztül érvényesíttetheti az igazát" - javasolta.

nem tudtam befejezni előbb. Ez vajon mit jelenthet?

lawkoto@freemail.hu # 2014.07.06. 14:06

érdekes ez a végtörlesztéses kérdés (nekem legalábbis) az oké, hogy a törvény nem vonatkozik rájuk, de az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés nem emiatt a jogszabály miatt tisztességtelen. Azaz semmi akadálya nem lenne, hogy peres úton lehessen ezeket érvényesíteni, függetlenül a végtörlesztéstől.

Kérdés az elévülés (a végleges jogszabály szöveget még nem olvastam) bár ismerek olyan bírói gyakorlatot, ahol az elévüléssel kapcsolatosan ugyanez volt az álláspont (azaz amíg a jogviszony fennáll, nincs elévülés, függetlenül attól hogy az egyes követelés 5 éven túli.
Érdekes lenne mondjuk ha a végtörlesztett szerződésekre más elévülés lenne.

A másik meg amit Varga MIhály nyilatkozott utóbb...

ollo # 2014.07.06. 08:50

Egy kérdésem lenne:
a devizahitelemet 2004 áprilisában vettem fel, és még élo szerzodésem van.
Jól értelmezem, hogy a most elfogadott törvény értelmében (mivel 2004 május 1. elött vettem fel), az én hitelem után semmilyen összeg nem jár vissza, miközben az egyoldalú kamatemelés, és az árfolyamrés az én esetmben is ugyanúgy fennál?

ius latratus # 2014.07.06. 08:26

Melyik új jogszabály?

ML55 # 2014.07.05. 15:50

T.Szakértők!

2008-ban egy "rossz devizahitelt" adósságrendeztem,s mégrosszabbul jöttem ki belőle.Kérdés: vajon az átváltott hitelre is érvényes az új jogszabály?


ML55

Sherlock # 2014.07.04. 10:25

ha valami tisztességtelen, törvénytelen, akkor miért is alkalmazunk kettős mércét?

Én is ezt kérdezem. Mikor hoznak egy a jogállamisággal és a józan ésszel ellentétes törvényt (végtörlesztés) és az egyik fél ezen meglehetősen magas hasznot realizál; akkor ezt az előnyt miért nem lehet kiegyenlíteni egy másik törvénnyel, ahol a "bank" jár egy kicsivel jobban?

vevike # 2014.07.04. 10:17

ha valami tisztességtelen, törvénytelen, akkor miért is alkalmazunk kettős mércét?
hiszen a végtörlesztés idején már középárfolyamot alkalmaztak és azóta is. Addig meg MINDENKINÉL eladási és vételi árfolyamot.
és újra megjegyzem: akkor a jelenlegi devizahitelesek forintosításánál a napi árfolyamot kell alkalmazni, hiszen az érintettek a "jogtalan árfolyamrést ,stb. visszakapják?)
És honnan veszed, hogy ennyit nyertünk a kiváltással?
Az előtörlesztéssel befizetett hiteltörlesztésemet miért veszik egy kalap alá a havi törlesztésekkel? Vagy szerinted erre is jogos a jogtalan árfolyamrés?

Sherlock # 2014.07.04. 09:20

Tán mert kétszerannyit nyertél a végtörlesztéssel, mint az aki nem tudott végtörleszteni az árfolyamréssel és a kamatemelésekkel.

vevike # 2014.07.04. 09:12

Szeretném megérteni:

  • az ember normális igazságérzete nem érti a végtörlesztők kizárását. Mivel ők élni tudtak a kiváltás lehetőségével (nem a miniszterekről és a képviselőkről beszélek), zömében újabb hitel felvételével, a jogalkotó szerint náluk törvényes az árfolyamrés, az egyoldalú kamat emelés. Arra hivatkoznak, hogy a 180 ft-os kiszállási árral kompenzálva vannak. (Csak mellékesen, félve merem megkérdezni: akkor a jelenlegi devizahitelesek forintosításánál a napi árfolyamot kell alkalmazni, hiszen az érintettek a "jogtalan árfolyamrést ,stb. visszakapják?)

Kérdezném: én a 2007 júniusában felvett 11,5 milliós svájci frankos hitelemből még abban az évben szeptemberben 9 milliót előtörlesztettem, a kedvezményes végtörlesztéssel 5,7 millióval (új forint hitel) tudtam kiszállni. Az én esetemben miért jogos az árfolyamrés, stb. használata?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.07.04. 05:39

Sőt, úgy kell újraszámolni az ügyet, hogy egy forint 180 frankot ér.

Sherlock # 2014.07.03. 19:52

Persze, az egész.

horval@tolna.net # 2014.07.03. 19:48

2007.07-ában vettünk fel devizahitelt, 2011.07.13-án végtörlesztettünk, kedvezményben nem részesültünk, a pénzt ugy kuncsorogtok össze, hogy ki tudjuk fizetni a hitelt. Ilyen esetben jár vissza valami?


2007 júliusában vettünk fel devízahitelt, 2011.07.13-án végtörlesztettünk, semilyen kedvezményben nem részesültünk, a pénzt ugy kuncsorogtuk össze

ObudaFan # 2014.07.02. 20:57

Azokra is. Egyelőre várni kell.

gabor17 # 2014.07.02. 20:07

Üdvözlet!
Devizahiteles voltam,végtörlesztettem kedvezményesen.

Fizetési meghagyást szeretnék kezdeményezni a Bank ellen az árfolyamrés és egyoldalú kamatemelések miatt nekem visszajáró pénzért.

A problémám,hogy a pontos összeget nem tudom meghatározni. Az érdekelne,hogy lehet-e úgy fiztési meghagyást kezdeményezni,hogy nincs megnevezve a konkrét összeg?

Köszönöm szépen:Gábor

kovarylevente # 2014.07.01. 19:40

Üdv!

Én most regisztráltam, gondolom amatőr kérdés, de a mostani devizahiteles módosítások az autóhitelekre is érvényesek? És ha igen, akkor mi a teendő, vagy van-e egyáltalán mit csinálni, vagy várni kell? Én 2004 ben vettem fel az autóhitelt az Erste Leasingtől és idén szeptemberben jár le.

Köszönöm a választ előre is.

Sherlock # 2014.07.01. 16:23

Ott van a hitelszerződésben (1. fájl), hogy CHF alapú, innentől kezdve sok értelme nincs e tekintetben az ászf-et nézni.

jatektar # 2014.07.01. 14:14

Az már csak hab a tortán, hogy a szerződésben hivatkoznak az ászf. 17.3 pontjára, de az ászf-ben nincs is 17.3 pont.

jatektar # 2014.07.01. 14:09

Feltettem a szerződésem személyes adatok nélkül,
és a hozzá kapott ászf-et is a kérdéses kizárólagos DEM/HUF árfolyam megjelölésekkel.

http://kephost.com/image/99N
http://kephost.com/image/99M
http://kephost.com/image/99q
http://kephost.com/image/99u
http://kephost.com/image/99C

wasabi9 # 2014.07.01. 14:04

Üdvözlet. arra szeretnék választ kérni,hogy a bankunk a devizahitel szerződéskötésünkkor a lehető leghosszabb futamidőt (35 év) ajánlott fel. kevesebbet azaz rövidebb futamidőt nem választhattunk. indokuk az volt,hogy a fizetésünk terhére csak ezen idő által engedett törlesztőrészlet (43000 ft) adható. Aztán persze soha nem volt ilyen kevés a törlesztőnk. a kérdésem az lenne- lenne értelme pereskedni velük,mint tisztességtelen eljárás,vagy inkább nem érdemes köröket futni? válaszukat előre is köszönöm.

Ycal # 2014.07.01. 13:34

Azt már csak félve merem megkérdezni, hogy a szerződésekben lévő árfolyam meghatározásokat a szerződés lényeges elemének kell-e tekinteni?

ObudaFan # 2014.07.01. 11:56

visko

Hiteles választ majd a Magyar Közlöny ad. Egyelőre törvényjavaslat van, ha így marad, akkor a végtörlesztőkre nem vonatkozik.

ObudaFan # 2014.07.01. 11:31

jatektar

Véleményem szerint a szerződés létrejött. Az már egy más kérdés, hogy ha ez tényleg így volt, akkor érvényesen jött-e létre, hiszen kérdés, hogy írásba lettek-e így foglalva a szerződés lényeges elemei. Én így látatlanban azt gondolom, hogy valószínűleg igen, bár a szerződés értelmezésével kapcsolatban merülhetnek fel kérdések.

Dr.Attika # 2014.07.01. 11:29

Hát akkor mit jelöl a DEM? ISO szabvány szerint a német márka jelölése volt.

jatektar # 2014.07.01. 10:11

Beírom mégegyszer, mert nem vettétek komolyan, pedig tényleg DEM/HUF szerepel mindenütt a 2005-ös keltezésű BAF-os kölcsönszerződésem mellékletét képező ÁSZF-ben...
részletek lentebb..
választ, állásfoglalást, ügyvédet keresek rá, ketyeg az idő...

visko # 2014.07.01. 09:11

Kedves Fórumozók!
Valakitől hiteles választ szeretnék a következő kérdésre:
Azt olvastam tegnap, hogy a fix árfolyamon (180ft/CHF) végtörlesztett devizahiteleseknek nem fog visszajárni semmilyen kártérítés.

Amennyiben 2005-ben vettem fel a hitelt és 2011-ben végtörlesztettem, esetemben nem áll fenn a tisztességtelen árfolyam alkalmazása a Bank részéről, a végtörlesztés időpontjáig? Hiszen havonta törlesztettem, sőtt több esetben előtörlesztettem nagyobb összegeket?

Valamit félreértek, vagy tényleg ne számítsak semmire?

Köszönöm a választ, kitartást azoknak, akikTőlem nehezebb helyzetben vannak, üdv: Visko