Albérleti gondok


drbjozsef # 2019.11.13. 07:48

Csokréta,

Írtam lejjebb, hogy az én véleményem, hogy az ilyen bérlőnek _szerintem_ lehetne korlátozni a közüzemeket, mert tulajdonképpen jogcím nélküli lakó, lejárt, és kiköltözésre felszólított lakót nem _kellene_ védenie a törvénynek ugyanúgy, mint a jogvitában álló feleket.

De tartok tőle, hogy szerintem is megkapná a birtokvédelmet.

Csokréta # 2019.11.13. 09:41

Szomorú örökös!

Köszönöm! Gyanítottam, hogy így van.
De józan paraszti ésszel nem is értem, mire való egy szerződés, ha a másik fél nyugodtan felrúghatja (nem fizet se rezsit, se bérleti díjat), hisz számára semmi hátrányos következménye nincs. Sőt, csak előnye van, hisz hónapokig zavartalanul és ingyen élhet. A tartozását ugyanis nem lehet majd behajtani, mert alkalmi munkát végez feketén. Még a határozott idejű szerződés lejárta sem számít, akkor is a bíróságra határozatára kell várni.(Ha nem is annyit, mint a határozatlan idejű szerződés esetén.)
Feltöltős órát korábbi elképzelésem ellenére mégsem szereltetek fel, bízom abban, hogy az áramszolgáltató kikapcsolja az áramot. Remélem, arra nem kötelezhetnek, hogy fizessem ki a számlát a nyugdíjambmól.

Csokréta # 2019.11.13. 09:42

drbjozsef
Köszönöm a válaszát!

drbjozsef # 2019.11.13. 14:47

Remélem, arra nem kötelezhetnek, hogy fizessem ki a számlát a nyugdíjambmól.

Ha a mérőóra a neveden van, akkor nemcsak kötelezhetnek, hanem végre is fogják hajtani, mint a pinty. Letiltják a nyugdíjad egy részét, ha jelentős a tartozás, akár további végrehajtás is lehet (számlainkasszó, ingófoglalás, ingatlan árverezés).

A lakáskiadás kockázat. Olyan, mint a tőzsde. Nem csak nyerni lehet rajta.

Csuklósbusz # 2019.11.13. 16:24

Feltöltős villanyóra tudtommal csak a hozzá való kártyával tölthető fel.

Tehát ha nem adod ki a kártyát a kezedből... akkor elvileg nem tudják tölteni sem.

Kézbe a pénz, feltöltöd nekik. Macerás de biztonságos.

Feltéve ha ez még ígyvan, mert régen a feltöltőhelyen csak akkor tudtál tölteni ha van kártyád is hozzá.

Inkább maradjanak mint többszázezres villanyszámlát csináljanak a normál villanyórával én azt mondom.

Nade ha lejárt a szerződés, elvileg üres a lakás. Ha megbuherálják a villanyórát legyen akármilyen akkor kinek a nevére is küldi a büntit a szolgáltató?

Közjegyzői papír? Mennyire gyorsítsa meg a kilakoltatást?
Mert elkérnek már 100+ ezreket de mondjuk vidéken mikor 20 ezerért adja ki az ember a lakást akkor nem biztos hogy érdemes..

Szomorú örökös # 2019.11.13. 18:04

Csokréta

De józan paraszti ésszel nem is értem, mire való egy szerződés, ha a másik fél nyugodtan felrúghatja (nem fizet se rezsit, se bérleti díjat), hisz számára semmi hátrányos következménye nincs. A tartozását ugyanis nem lehet majd behajtani, mert alkalmi munkát végez feketén.

Hogyne volna? Fizetési meghagyást indítasz ellenük és igyekszel úgy intézni, hogy ne évüljön el a tartozásuk, azaz rendre megkapják az elévülést megszakító cselekményt. Előbb-utóbb úgyis el fognak helyezkedni munkahelyen és akkor egyből lecsap rá a végrehajtás szele.

bízom abban, hogy az áramszolgáltató kikapcsolja az áramot. Remélem, arra nem kötelezhetnek, hogy fizessem ki a számlát a nyugdíjambmól.

Ha a tiéd a lakás és a neveden van a mérőóra, akkor simán ez is befigyelhet...szóval marad a feltöltős óra.

Hinaichigo # 2019.11.13. 20:17

Tisztelt Segítők!

Augusztus végén költöztünk egy albérletbe. Megtekintéskor láttuk,hogy van egy kis vizesedés, a tulajdonos mondta,hogy jön majd kőműves, meg hívnak szakembert,hogy utánajárjanak a dolognak, szerintük az eresz miatt van a gond. Ne aggódjunk, rendbe lesz tetetve. Más probléma nem látszott. Költözéskor itt voltak a nagyszülők is, nekik is ez lett mondva.
Költözés után pár nappal a tulaj közölte, hogy az általa kihívott szakember nem tudta megmondani, hogy miért van vizesedés, a vakolással pedig most nem foglalkoznának. Szellőztessünk amíg jó idő van,hogy száradjon ki a 2 problémás falrész. 2 héttel később ki lett cserélve a pinceajtó egy szellőzős ajtóra, mondván mikor a tulaj lement,hogy becsukja a kéményajtót,akkor vette észre, hogy vizes az egész pince. Szellőztessünk, fűtsünk,hogy száradjanak a falak. Mostanra a közfalak is vizesek, penészes lett több fal is. Utólag tudtuk meg, hogy a konyhai fallal korábban is volt probléma, megtekintéskor ezt nem közölték. A bútor mögött fekete penészes a csempe, a konyhában körben a fuga fekete, nem győzőm takarítani, van ahonnan le sem jön. Hívtunk egy kőművest, aki azt mondta,hogy ez csak rosszabb lesz, nyáron kellett volna a tulajdonosnak ezt megcsináltatni, bontani kell a falakat, plusz mivel a konnektor felé ázik fel még életveszélyes is. A tulajdonos azt mondta,hogy nem tud ezzel az egésszel mit csinálni, ő mondta,hogy ez egy öreg ház, várjunk tavaszig, addig fűtsünk, meg szavózzuk a falakat, meg sokat szellőztessünk. A kislányunk szeptember vége óta nem jön ki a légúti betegségéből. A tulajdonos kéri, hogy mutassak orvosi papírt, hogy mi baja a gyereknek, mert a vizes falaktól semmi baja nem lesz, a penészt meg úgyis lemosom. Továbbá a korábbi lakók is kisgyerekkel jöttek, náluk semmi probléma nem volt. Beszéltem a volt lakókkal, akik ezt cáfolták, már náluk is megvolt a vizesedés de nem ilyen mértékben, nekik azt mondták,hogy a vízvezeték a rossz. Ők kiköltözéskor látták,hogy a szekrényük hátulja tiszta penész volt, ki is kellett dobni, gyermekük tartós hörgőgyulladásban szenvedett. Szeretnénk elköltözni, mert akárhogy szellőztetünk, fűtünk, semmi nem szárad ki, a vizesedés csak terjed. A tulaj össze-vissza beszél, legutóbb azt mondta, hogy mikor kihívták a szakemberüket, ő mondta,hogy nincs értelme vakolni,mert a pince miatt áznak a falak, szerkezeti hibás a ház, mondta azt is, hogy tavaly a szomszéd a házfalhoz hányta a havat és azért ázott be. Szeretnénk elköltözni minél hamarabb. Határozott idejű szerződésünk van, csak rendkívüli felmondással vagy közös megegyezéssel mondható fel. 60 napos felmondási idő van és 2 havi bánatpénzt is kell fizetni vagy az egyik, vagy a másik félnek, attól függően,hogy ki mikor mondja fel a szerződést. Közjegyző előtt nem voltunk, de 2 hete a tulajdonos nagyon ragaszkodik hozzá,hogy minél hamarabb menjünk el, mert mégiscsak jó lenne.. Szeretnénk visszakapni a kauciót,mert csak így tudunk elköltözni. Orvosi papírt is kaptunk,hogy javasolt a lakóhelyváltás. Küldenünk kell írásban levelet, hogy kérjük a vizesedés haladéktalan megszüntetését plusz határidő, vagy felmondhatjuk a szerződést, mivel többszöri kérésre sem történt semmi? A 60 napot le kell töltsük itt? Előre is köszönjük a segítséget!!

Csokréta # 2019.11.13. 20:44

drbjozsef és Szomorú örökös!

Rosszul fogalmaztam: természetesen ki kell majd fizetnem a villanyszámlát, hisz a nevemem van az óra. De arra gondoltam, nehogy kikapcsolás előtt/helyett kötelezzenek rá. Elvileg ez abszurd, de Abszurdisztánban sajnos minden és mindennek az ellenkezője lehetséges.
A fizetési meghagyásról:környékünkön sokan dolgoznak feketén vagy ingáznak külföldre. Szinte reménytelen a behajtás.

Csokréta # 2019.11.16. 20:21

Zöldövezeti11

Örülök, hogy Te is erkölcstelennek tartod azokat a törvényeket, amelyek szembemennek a bérbeadó érdekeivel!
Behelyettesítettem a munkavállalói szerződéssel a bérletit: egy munkaadó határozatlan időre szerződést köt egy munkavállalóval. A munkavállaló azonban nem hajlandó dolgozni, ezért hó végén a munkaadó felmond neki. Ennek ellenére a dolgozó bemegy a munkahelyére, ott lődörög, nem csinál semmit, de minden hó végén megkapja a munkabérét, mert törvény van rá, hogy míg nincs másik munkahelye, addig sem halhat éhen. A munkaadó a saját költségén pert indít, mert nem akar eltartani egy lusta disznót. Kb. 6 hónap után megszületik a bírósági ítélet: jogos a munkáltató igénye, vissza kell kapnia a pénzét a volt munkavállalójától. Ezután a munkáltató újra pert indít, most a végrehajtásért. Eltelik megint 6 hónap, de a végrehajtás végül sikertelen, mert a munkavállalónak nincs vagyona, és időközben kitelepült Angliába. Ésszerűtlen és életidegen,ugye?

drbjozsef # 2019.11.16. 20:40

Csokréta,

A munkaviszonyos analógiád nem is rossz, de így, ahogy leírtad, fals.

Ha határozott az a szerződés, akkor lejárta után a munkaadó nem peres eljárásban akár néhány hét után is ki tudja penderíteni a munkavállalót.

Határozatlannál nagyjából igaz is lehet a példád, de ott a másik oldal : az egy jogvita, hogy jogos-e, szabályos-e a felmondás. A valóságban is előfordul, hogy nem a munkáltatónak van igaza. Amikor a munkáltató csak ígérget, de a munkahely koszos, büdös, egészségtelen, mást kell csinálnia, minden nap túlóráznia, és a többi. Közben meg nem is fizet rendesen.

Nem mindig fekete vagy fehér a dolog.

Én is megismétlem, a Te analógiádra : céget üzemeltetni, és munkavállalókat felvenni kockázatos. Meló van vele, és bukni is lehet benne. Lehet helyette bankbetétben tartani a pénzt, csak hát akkor nemigen lesz hozam.

Immaculata # 2019.11.16. 21:49

Hinaichigo

Azonnali hatállyal mondjátok fel a szerződést hibás teljesítés miatt és költözzetek el.

Csokréta # 2019.11.17. 18:32

drbjozsef

Profitól a "nem is rossz" számomra dicséret ugyan, köszönöm, mégis vitatok egy-két dolgot:
határozott idejű munkaszerződés esetén annak lejártakor távoznia kell a dolgozónak, másnap semmi keresnivalója nincs a munkahelyén. Tehát azonnal kipenderítik.
Nyilván lehetnek jogi viták bármelyik, úgy a határozott, mint a határozatlan idejű munkaszerződés megszüntetése kapcsán, azt értelemszerűen bíróság elé viszik az érintett felek.
De NINCS előírva, hogy valamennyi munkaszerződés felmondásának érvényességét csak a bíróság mondhatja ki!

(Mellesleg: a lakásbérleti szerződésnél megcsúfoljuk a magyar nyelvet is: bérlő az, aki bérli a lakást, lakbérért. Aki nem fizet sem rezsit, sem bérleti díjat, az nem bérlő. Nemrég olvastam: néhány európai országban ha nem fizet a bérlő, 2 hónapon belül automatikusan megszűnik a bérlői státusza, nincs joga a lakásban még hónapokig ingyen éldegélni.)

Tény, hogy úgy a cégek üzemeltetése, mint a lakás bérbeadása kockázatos, bukni is lehet. De ha mindenki bankban tartaná a pénzét, megszűnne a normális élet. (Hol dolgozna és lakna a többi ember?)
Tehát a vállalkozások kockázatainak a csökkentése kellene, hogy legyen a cél, nem a fölösleges túlszabályozás, adminisztráció, bürokrácia.

Csokréta # 2019.12.15. 20:23

"A lakáskiadás egyáltalán nem kockázatmentes befektetés, az egyik legnagyobb kockázat, hogy a beköltöző bérlő nem hogy nem fizet, de még ki sem akar költözni.
A magyar jog ebben a tekintetben egész egyszerűen beteg és el van tévedve, a jogcím nélküli, nem fizető valamikori bérlőt, illetve egyszerűen fogalmazva ingyenélő csalót védi a tulajdonossal szemben. A tulajdonosnak semmilyen joga nincs egy rosszhiszemű ingatlanbitorlóval szemben, mert őt büntetik, ha a tulajdonát szeretné visszakapni. Egyetlen utólagos lehetősége az akár évekig tartó pereskedés a saját tulajdonáért".

Csokréta # 2019.12.17. 14:09

Facebookon egy post: "mondom Ausztria, itt is három havi kaució szükséges nekünk 2300 euró volt, és ha van bútor arra külön kérnek pénzt ez biztosíték hogy ha rongálás történik akkor mit tud tenni a főbèrlő. Egyébként pedig ha valaki itt nem fizet következő hónapban repül, mindegy hogy fiatal idős vagy gyerekekkel van."

Zoltanuss # 2019.12.23. 17:55

A magyar jog ebben a tekintetben egész egyszerűen beteg és el van tévedve, a jogcím nélküli, nem fizető valamikori bérlőt, illetve egyszerűen fogalmazva ingyenélő csalót védi a tulajdonossal szemben. A tulajdonosnak semmilyen joga nincs egy rosszhiszemű ingatlanbitorlóval szemben, mert őt büntetik, ha a tulajdonát szeretné visszakapni.

Így igaz, a magyarjog egyszerűen töketlen !!

Kovács_Béla_Sándor # 2019.12.23. 18:32

Nem nagyon hiszem, hogy az osztrák jog, amellyel vagy háromszáz évig együtt fejlődött a magyar, annyira eltérne.

drbjozsef # 2019.12.23. 20:35

Ja, megnézném, hogy a bútorral együtt ki rak le Magyarországon cirka egy millát kaucióként. Persze, van olyan lakás...

Nem a jogrend tér el, hanem a joghoz való hozzáállás. Nekik kimaradt a nagy közös mindenki egyenlő 40 éve...

Csokréta # 2019.12.23. 21:45

Pedig milyen egyszerű lenne a megoldás arra, hogy ne kelljen ingyenélő idegeneket eltartani a bérbeadónak:

Bérleti viszony felmondása Ausztriában:
"A bérleti szerzödés felmondása lényegében attól függ, hogy korlátlan határidöre kötödött a szerzödés, vagy sem. Utóbi esetben csak a bérlö élhet normális felmondás jogával, legelöbb egy év leteltével. Amennyiben határidö nélküli szerzödés áll fent, a bérleti viszony a bérlö és a bérbeadó részéröl is felmondható. A bérlö felmondását írásban, a bérbeadó viszont csak bírósági úton tudja érvényesíteni. Ezen túlmenöleg a bérbeadó felmondása csak konkrétan a törvényben megnevezett okok miatt lehetséges.

A bírósági felmondási kérelemre a bíróság tárgyalás nélkül kézbesít a bérlönek egy végzést, amivel értesíti a bérleti viszony felmondásáról. A bérlö a kézbesítéstöl számítva 4 héten belül tud ellentmondani a felmondásnak. Ha elmulasztja ezt a határidöt vagy nem él az ellentmondás lehetöségével, akkor a bérleti viszony felmondása jogerössé válik. A bíróság felszólítja a továbbiakban a bérlöt, hogy 14 napon belül hagyja el a bérleményt."

Csokréta # 2019.12.23. 22:37

drbjozsef
A közel egymillió Ft 3.000 euro, az pedig kéthavi munkabér Ausztriában. Szerintem ehhez kellene viszonyítani, nem ad pontos képet az, ha simán beszorozzuk az eurót..

A problémám szerencsére megoldódott, a bérlő kiköltözött. 4 hónap alatt kb. 800 ezer Ft kár ért! (Ebben van elmaradt bérleti díj, elmaradt rezsi, és a bérlő által elkövetett szándékos károkozás.) Ha a kilakoltatási moratórium lejártáig marad, elmaradt volna még 4 havi bérleti díj, 4 hónapig fizethettem volna helyette a rezsit, és a végrehajtás árát - jobbik esetben, ha a végrehajtás a moratórium lejártának másnapján történik. Ez kb.még 1 millió Ft! Mert kiköltözési nyilatkozatot ugyan aláírt, de nem adott senki befogadói nyilatkozatot. Behajtani pedig nem lehetett volna rajta a tartozást. Az összeg kb.a kétévnyi rokkantnyugdíjam összege.
Miért ne lehetne ugyanúgy eljárni a felmondás kapcsán, ahogy Ausztriában? Bíróságon keresztül felmondani, 4 hét időt adni a bérlőnek, aztán egy megfellebbezhetetlen bírósági ítélet/határozat birtokában 14 napon belül megszabadulni a rosszhiszemű, jogcímnélküli ingyenélőtől?

Csokréta # 2019.12.24. 07:52

Nekünk ugye nem maradt ki a "nagy közös mindenki egyenlő 40 éve." Ezalatt az idő alatt nálunk egész más volt pl. a munkához való hozzáállás, azaz elég laza volt a munkafegyelem. Majd rendszerváltás után kénytelenek voltunk felvenni a nyugatiak munkatempóját. Azóta nincs lazítás, nincs ivászat a munkahelyeken.
Nem lehetne ugyanígy változtatni a joghoz való hozzáállásunkhoz? Hogy egyformán védjük a bérlő és a bérbeadó érdekét, mint Ausztriában?

drbjozsef # 2019.12.24. 12:27

Csokréta,

Még mindig nem érted.

A bíróság felszólítja a továbbiakban a bérlöt, hogy 14 napon belül hagyja el a bérleményt.”"

Ez nem ezt jelenti :

egy megfellebbezhetetlen bírósági ítélet/határozat birtokában 14 napon belül megszabadulni a rosszhiszemű, jogcímnélküli ingyenélőtől

Pontosan ugyanazt jelenti Ausztriában is egy ilyen felszólítás : 14 napon belül el kell hagynia a bérleményt. Mint nálunk. DE HA NEM TESZI, akkor ott is hasonló elven megy utána a kilakoltatás. Hogy moratórium van-e, azt nem tudom, de ugyanúgy végrehajtást kell kérni, ugyanúgy karhatalom kell ha nem megy önként. Nem olyan nagy a küönbség az eljárásban.

Csokréta # 2019.12.24. 19:59

drbjozsef
Valóban, az eljárásban nincs sok különbség, de ugyanaz mégsem ugyanaz. Mert Ausztriában nem kell hónapokat várni a bírósági perre. (Tudom, nálunk is elkerülhető, ha...) Információim az osztrákokhoz áttelepült ismerőseimtől származnak. Nincs moratórium. Kilakoltatások valóban ott is történnek, de leginkább az önkormányzati bérlakásokból. Néha szükséges hozzá a karhatalom. De a magánszemély által kötött szerződések felbontásánál nemfizetés esetén nem illeti meg a birtokvédelem a bérlőt. Ennek következményeként, és a gyors bírói határozatnak köszönhetően önként távozik a bérlő, nincs szükség végrehajtásra. Tehát nem fordulhat elő, hogy hónapokig élősködjön a bérbeadó nyakán, ráadásul úgy, hogy a bérbeadó a kárán felül még a nem túl olcsó eljárások költségét is viselje.

Zöldövezeti11 # 2019.12.28. 19:02

Nos nem is annyira a jogról, mint inkább a bérbeadási gyakorlatról írnék ezt azt.
Svájcban pl. évente csak 2 x lehet felmondani, hogy mennyi a felmondási idő, nem tudom, de azt igen, hogy kérnek jövedelem igazolást. Nagyjából ez a helyzet Hollandiában is.
Pl. nagykeresetűek nem bérelhetnek kicsi ólcsó lakást.
Az is igaz, hogy ha kicsi a jövedelem szintén nem szerződik a bérbeadó.
A Mo.-i torzulás egyébként nem a negyven év terméke, hanem nagyjából 1917 -től volt asszímetrikus védelem a bérlő javára. Aztán a trianon, a sok menekült, majd a 2. v. háború, a sok kibombázott, tehát azért a mindenkori jogalkotó /jogalkalmazó gondolt ezen dolgokra. Az 50 -es 60 -as években már extra torzulások voltak. Bérlőt kitenni gyakorlatilag nem lehetett..... hacsak a párt útjába nem került balszerencséjére.
dDe ma már ezek a védelmi indokok értelmetlenek.
pl. ezért van hogy mint bérlakás piac nagyban nem létezik. Ami van az a kisember ügyeskedése.
Annyira nincs hogy széles tömegek egyáltalán nem tudják mi a lakásbérlet, mi az albérlet stb. Van helyette a társasházi kavalkád a maga sok ellentmondásával.
Egyébként mind a kettő indokolt van létjogosultsága, egynek nincs : az ingyen lakhatásnak. Természetesen vannak akik ingyen vagy majdnem ingyen laknak a mások kontójára.
Ez lehet a szülő, a társadalom vagy egy bepalizott bérbeadó.

Zöldövezeti11 # 2019.12.28. 19:10

A problémám szerencsére megoldódott, a bérlő kiköltözött. 4 hónap alatt kb. 800 ezer Ft kár ért! (Ebben van elmaradt bérleti díj, elmaradt rezsi, és a bérlő által elkövetett szándékos károkozás.) Ha a ki....

írja Cs.
És mi lenne ha fizetési meghagyást bocsátanál ki ellene ?

És mi lenne ha fizetési meghagyást bocsátana ki ellene a Csokréta ?
Tudom a potyázók java meztelen fenekű, azaz nincstelen, de talán.
Úgy nagyjából nem is halmoznak fel 200 - 300 eft - nál nagyobb tartozást, ha több, felszívódnak, azt azért tudják ekkora összegnél még nem indítanak ellenük eljárást.

Zöldövezeti11 # 2019.12.28. 19:29

azaz elég laza volt a munkafegyelem.

Azért ez sommás megállapítás nem a valóság. Először is a kor nem 40 év volt hanem 45 -től 90 -ig az akárhogy számolom inkább 45 év.
A kor összetett volt, voltak idők és főleg voltak rétegek, akik keményen dolgoztak, néha éhbérért.
Aztán voltak lazább idők és voltak lazábban vett rétegek.
Kinek mi jutott.
Tény hogy a kimúláshoz közeledve az ügyesek/pofátlanok jól járhattak. Kellet némi igazodás … a párt és a sérthetetlen eszmék tiszteletben tartása vagy csak úgy tenni. Képmutatás ! Aztán a közvetlen főnökhöz jó viszony és bizony lehettek potyautasok sokan.... mások kontójára... más húzta az igát , ilyen eccerű.
Volt szerény bér és volt sok juttatás. Kinek mennyi, ki mit "érdemelt".
A lakás volt az egyik legnagyobb juttatás.
de nem mindenkinek.... csak az arra "érdemeseknek".
Aki türelmetlen volt nem tudta kivárni azt a na mennyit ?, 5- 10 15 20 évet, az robltolt 12 -14 órát hétvégeken építette a saját házát és még néha ráfogták, hogy kispolgári individualista. Mert volt aki a kommunista szombaton nagy csinadrattával kapargatott 2 -3 órát … igaz ő kapott lakást.
De vannak lököttek akik még visszasírják ezt a 'szép' kort !!
Ja tényleg a kenyér 3 60 volt a kutyakolbász pedig 2 ft !!