Tisztelt Jogász Urak!
Egy nagyon izgalmas helyzetbe kerültem:
Magam is kereskedő vagyok, ill. voltam, de ilyenre én még nem láttam példát, ami velem történt. Nehéz röviden összefoglalni, mert számtalan apró részletből áll össze, de megkísérlem jogi szempontból kiemelni ami szerintem fontos:
Egy elektronikai áruházból kifele jövet becsipogott (bár mint kiderül később, ez is kérdéses) a jelzőkapu, mely szerint valami van nálam. Nos, átvizsgálták, a táskámat, abszolút semmi nem sípolt utána már, hanem mint kiderült, a zsebemben levő mágneses kulcs volt a bűnös vagy a biztonsági őrök manipulálták és hozták működésbe távolról a biztonsági kaput, amire nagyon jó indokal feltételezés van.
A történtek kronológiai sorrendben:
- én bemenés előtt a még kinti folyosón álló biztonsági őrnek átadtam a fotós táskámat, hgy jelölgesse be ahogy szokta matricákkal, ugyanis a fényképek miatt muszáj bevinnem az áruházba, ugyanakkor szinte minden ami a táskában volt, kapható ott is (aksik, tartók, headset ..stb). Nos mindent be is jelölt, egy kivételével: volt a táskán egy kisebb zseb ahol viszont volt egy kibontatlan állapotban levő aksicsomag 4 db aksival (3990,- Ft értéken). Nos még mindig nem ettől sípolt be a csipogó, ugyanis már előtte is ezerszer jártam az áruházban ilyen hasonlóképpen kibontatlan vagy kibonotot aksikkal, de ezúttal ez az egy csomag bejelöletlenül maradt, vléleményem szerint a biztonsági őr figyelmetlensége miatt.
- Na nekem bent az áruházban miközben kotorásztam a táskámban, akkor jutott eszembe, vagyis akkor vettem észre, hogy ott egy teljesen origi csomag bejelöletlenül, és mivel (ez sinagyon fontos momentum) amúgy is volt a táskámban egy oldalsó rekeszben kb 35-40 db ceruzaaksi (ugyanilyen márkájú), ezért egyszerűen tehát kivettem a dobozból és a többi már "ömlesztve" levő közé tettem ezt anégyet is, mert gondoltam magamban, ha ezzel én most kimegyek, és az őr belenéz a táskámba, egyértelmű, hogy azt fogja mondani, hogy én azt onnan loptam.
- Azt mondják, mindent tudnak bizonyítani,merthogy megvan kamerafelvételen, ahogy kibontom a csomag aksit és a táskába teszem (na de ez a sajátom volt, csak éppen ezt hogyan bizonyítom?), és én igaz, hogy megtagadtam a feljelentés aláírását, és elmondtam, hogyan is történt mindez, és miért bontottam ki az áruházban már bent a csomag aksit, de nem érdekelte az én történetem őket, csak röhögtek, ill. ordibáltak, próbálétak megfélemlíteni, hogy írjam alá, de hála istennek nem írtam, viszont aztz mondták, olyan mindegy, mivel van 7 biztonsági őr + a kamerafelvétel amivel egyértelműen bizonyítani tudják, hogy azt onnan elloptam. Na hát szép kis történetbe keveredtem....
- Egy dolog azért van a mentségemre: előtte egy barátommal fotózni voltunka természetben, és ő pontosan látta, hogy ott van a táska oldalsó zsebébenegy kibontatlan csomagolású aksi is, még rá is kérdezett, hogy ez miért van külön a többi ugyanolyan 35-40 db aksitól, és én mondtam neki, h azért, mert nem akarom az újakat a használtakkal keverni. Ez a haverom hajlandó mellettem kiállni, tanúskodni, és minden látszat (kamera+bizt.őrök vallomása) ellenére vállalja, hogy elmondja azt ami mellettem szól, ugyanis olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy ez abarátom egészen az üzlet bejáratáig jött velem, ott váltunk el, mert ő ment a barátnőjéhez, én pedig be az áruházba, azaz nem mentem már haza, meg sehova ahol kitehettem volna a csomag aksit mondjuk. Ezt tehát ő készséggel igazolja, csak persze nem tudom mennyit ér a szava.
- Most itt szemben állnak olyan tények, hogy tehát tanúskodnak ellenem a bizt. őrök, ill a nagyon csalóka, sajnos megtévesztő videofelvétel, és talán mellettem szól az, hogy én azonnal amikor kiengedtek, hívtam a rendőrséget, elmeséltem nekik a történteket, ők azt mondták, hogy ilyen eljárásról még nem hallottak, mert ha valaki nem akarja aláírni a jegyzőkönyvet, akkor mindjárt rendőrt szoktak hívni, most pedig nem hívtak, az én külön kérésemre se ! A bizt. őrök önkényesen az elszórva levő (ömlesztve) aksik közül kiemeltek 4 db-ot, és arra azt mondták, hogy akkor az az a 4 db amelyet elloptam állítólag onnan, merthogy a kamera miatt az üres dobozt is megtalálták, amelyet meg csak egyszerűen eldobtam egy polcra. Feltehetőleg ez tűnt fel nekik.
- Én az őrt külön figyelmeztettem, hogy van nálam csak úgy számolatlanul kb 35-40 db aksi "ömlesztve" a táskában, de azt válaszolta, hogy azokat nem tudja egyesével bejelölni, úgyhogy menjek csak be nyugodtan.
Na innen jönnének a kérdéseim:
- ha egyszer az őr nem vette leltárba darabszámra, hány db aksi van a táskámban csomagolás nélkül, akkor utána ezt most a beazonosíthatatlanság miatt lehet ellenem értékelni ?
- mint kiderült (mert azóta tárgyaltam velük, de nem hajlandók engedni abból, hogy már tovább is adták a feljelentést) annak ellenére, hogy én nem írtam alá, kész, eghyértelműnek vették a lopás tényét, és tehát megtették a feljelentést.
- a feljelentésbe azt írták, hogy a biztonsági kapu jelzése miatt vizsgáltak át, de ugye ez könnyen bizonyítható, hogy nem igaz, mert azelőtt is átmentemmár ugyanígy sokszor és soha nem csipogott be, tehát akkor ez csakis az őrök manipulációja lehetett, hogy legyen alapjuk az átvizsgálásra. De nagyon egyszerű: ki fogjuk próbálni, ugyanis a szóban forgó aksik nincsenek bejelölve semmilyen védelmi eszközzel (se mágnescsík se az értékesebb tárgyakat védő műanyag doboz vagy csipogó, szóval abszolút semmi.
- Azaz akkor itt az őrök máris elkövettek egy okirathamisiítást, nem ??
- Ki tudjuk próbálni, hogy márpedig az aksi még orig. dobozban se sípol be
- és akkor ott van a tanúm aki tudja igazolni, hogy én úgy mentem be az áruházba, hogy volt nálam egy doboz bontatlan aksi.
- és utolsóként pedig, hogy nem voltam hajlandó aláírni, sőt odaírtam, hogy nem felel meg a valóságnak amit leírtak a feljelentésben, és hogy próbáltak megfélemlíteni, mert ordibáltak velem kb. 2,5 órán keresztül.
Nos rengetek apró dolog van még, de nagyjából ezek lennének a pro és contra érvek.
Érdeklődnék, hogy ezek alapján akkor egyáltalán, ha már a jegyzőkönyvet se írtam alá, ill. van tanúm, akkor is erősebb a videofelvétel mint bizonyíték ellenem? Mert sajnos bármiylen furcsa, a videofelvételen az nincs rajta, hogy leveszem a polcról a csomag aksit, csak az ahogy kicsomagolom, és a táskámba teszem őket a többi közé.
Mit lehet tenni?? Kérjek szakértői vizsgálatot vagy csak egy egyszerű vizsgálatot/próbát, hogy márpedig az aksitól nem sípol be a kapu, és az a tény, hogy nem írtam alá valamint a tanúm mennyire nyomós érvek mellettem ?
sajnosilyen hülye helyzetbe kerültem,d e nem csak magamat érzem bűnösnek, hiszen én az egész táskámat odaadtam az őrnek belépés előtt átvizsgálásra, és én abban a hitben voltam, hogy minden rendben, és csak bent láttam, hogy mégis elfelejtett egy csomagot bejelölni, de hát ugye ha én ezzel kimegyek, garantáltan ugyanez lesz a vége, sőt még egyértelműbben azt fogják mondani, hogy onnan loptam (egyébként ez a típus, márka valóban létezik az áruházban, sőt volt olyan amit ott is vettem korábban, na de nem loptam semmit !!!)
Nagyon megtévesztő videofelvételek vannak rólam, azon tényleg az látszik, hogy én elteszem az aksikat, na csak éppen az nem, hogy mégis miylen akiskat teszek el?
Én a tanúmban bízom valamint az aláírás megtagadásában, de kérném szépen, hogy aki jártas ebben, az bármilyen pitiáner ügyről is van szó, ne akarom, hogy tolvajnak nevezzenek, és töb 10 ezres büntetésre sincs pénzem természetesen, na főleg nem felesleges kidobásként.
oghoz értők szerint, ezzel a felállással hogyan tud lejátszódni ez a folyamat? Milyen kimenetele lehet? Mire számíthatok? A videofelvétel az erősebb vagy a tanúm és a tény, hogy én átadtam átvizsgálásra az őrnek belépés előtt?
Kérem, segítsen valaki, tudom, hogy nem egy hatalmas bűncselekmény, de én mégis napok óta nem alszom emiatt, és akkor nem is beszélek az esetleges olyan erkölcsi károkról, hogy ott az áruházban ordibáltak velem, és ki tudja háényan láttak engem akik ismertek, és egyáltalán, nem egy kellemes dolog ilyennek áldozatul esni. Tudom, hogy hihetetlen a történet, de mégis megtörtént, nagyon is reális (sajnos).
Ha pedig a legrosszabbra fordul minden, és nekik hisz a szabálysértési osztálya az önkormányzatnak (mert ha jól trudom, ez oda kerül ugye?), akkor mire számíthatok a legrosszabb esetben, mert azegy dolog, hogy nem nyelem le könnyen a dolgot, és hogy mekkora pénzbüntetést szabnak ki rám, na de az meg a másik, hogy isten ments attól, hogy utána fellebbezzek, és akkor meg bírósági eljárás keretében ismét felülvizsgálás, ahol a videofelvétel alapján a bírótól megintcsak nem várhatok más döntést, és akkor ráadásul a barátomat is esetleg hamis tanuzással vádolják meg...
Nagyon szépen köszönöm előre is a segítségeket, bár megvalom, én már azt se értem, hogy ha nem írtam alá vmit, ill. a valóságnak nem megfelelő ténykeet foglaltak a feljelentésbe, akkor az alapján hogyan lehet eljárást indítani ellenem?
Köszönöm
Krisztián