Ittas vezetés


Nick Name # 2005.10.24. 12:10

hans,

  • az oké, ügyészség kérte a tárgyalás mellőzését, hiszen anélkül nem is járhatott volna el így a bíróság, viszont attól a végzés tartalmával szemben még kérhet tárgyalást (pl. mert kevesli az abban foglaltakat).
  • most is csak a magyarországi vezetéstől vagy eltiltva, mert az ítélet külföldön nem hatályos.
  • igen, járhat börtön ezért.

Nick Name

mekkmester # 2005.10.24. 12:10

Kedves Hans!

Ha az ügyész kezdeményezi a tárgyalás mellőzését, akkor is joga van a birói végzés meghozatala után tárgyalás tartását inditványozni. Valószinűleg túl enyhének találta az itéletet.
Igen, a biróság akár egy évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat ittas járművezetés alapesetéért. A járművezetéstől eltiltás véleményem szerint teljesen jogszerű volt. A magyar jogszabályok szerint ilyen esetben kötelező a rendőrnek a helyszinen elvenni a vezetői engedélyt, ha pedig büntetést szab ki a biróság, akkor szinte mindig alkalmazzák ezt a mellékbüntetést. Esetenként önállóan is alkalmazzák a járművezetéstől eltiltást.

ObudaFan # 2005.10.24. 20:00

Nick! Ja, 1,51-2,50 ezrelék között: közepes bef. Töredelmesen bevallom mindkét vétkemet, nem voltam formában. :)

Nick Name # 2005.10.25. 03:27

Velem is előfordul! :))


Nick Name

Nick Name # 2005.10.25. 18:21

"1,51-2,50 ezrelék között: közepes bef. "

Hát még ha jót írt hans, és ez tényleg légalkohol-érték. Akkor ugyanis 3,36 ezrelékes véralkoholnak fele meg, ami a súlyos bef.-nek is a felső határához közelít.


Nick Name

hans # 2005.10.27. 07:59

szisztok, bocsi igen véralkohol nem légalkohol.
annyival vagyok okosabb hogy a tárgyalást azért tűzték ki, mert a végzést nem vettem át

igaz a postás ki sem hozta azt hitte németországban tartózkodom

a jogosítvány miatt meg elismerem hogy itt nem vezethetek, de német a jogsim német állampolgár is vagyok és a németek szerint a jogsimat vissza kellett volna hogy kapjam és csak magyarországra terjedhet a vezetési tilalom

CSéPé # 2005.10.27. 15:47

Helló!
Két napja egy őrült nagy baromságot csináltam. Ittasan vezettem egy autót aminek a törzskönyvén kívül talán semmilyen papírja nem volt. Kb. 200 méterrel akartam arréb hajtani vele, de már 100 méter után jöttek a rendőrök. A kocsiba ketten ültünk, én és a kocsi tulaja. Mindkette ittasak voltunk. Én ahogy észrevettem a kék villogókat kiugrottam a kocsiból és elfutottam. Egy rendör utánnam eredt, de nem ért utól. Kb. fél óra múlva mégis elkaptak és bevittek az örsre, majd egy-két mondatban kikérdeztek, ezután elvittek kettős vérvételre és vizeletvételre, bár ez utóbbit nem tudtam produkálni. A szondát is megfujatták ami 0.61-et mutatott. A jogosítványomat persze rögtön elvették. A rendőrségen semmit nem írtam alá mert úgy gondoltam, hogy talán még meguszhatom, hiszen az arcomat se a kocsiban se futás közben nem látták. Azt persze nem tudta, hogy a haverom aki a kocsinál maradt elmondta a vezetéknevem, majd a másnapi kihalgatásán pedig a teljes nevem, így a tagadásom értelmetlen volt.

A kérdésem az lenne, hogy vajon mire számíthatok, vagy mit tegyek vagy mondjak az enyhébb büntetésért (még diák vagyok és büntetlen előéletű)?
A másik kérdésem pedig az lenne, hogy:
a barátom nevén volt az autó, és ugyebár a volánt átegendni ittas személynek legalábbakkora bűn mintha maga vezette volna az autót. Szóval monthatnék-e valamit a kihalgatáson (mert gondolom úgyis lesz még) amivel legalább ő meguszhatná a dolgot (pl. a beleeggyezése nélkül vezettem az autóját)?
Az utolsó kérdésem pedig, hogy ettől az ügytől kaphatok-e még majd erkölcsi bizonyítványt?

Nick Name # 2005.10.27. 17:04

Hans,

igazad van, erre nem gondoltam, valóban a végzés át nem vételének is tárgyalás kitűzése a jogkövetkezménye, igaz, mivel a végzés tartalmáról írtál, nem is kellett gondolnom arra, hogy azt nem vetted át. Ha a véralkoholod volt 1,6 ezrelék, akkor az tényleg közepes befolyásoltság.

Mostantól kezdve egyébként - ha az ügyész tényleg nem kérte tárgyalás tartását - megteheted azt is, hogy írsz egy levelet a bíróságnak, melyben kifejezetten kimondod, hogy nem kéred tárgyalás tartását, és attól kezdve a végzés jogerőre emelkedik. A járművezetéstől eltiltás pedig - mint korábban már írtam - egyébként is csak Magyarországra vonatkozik.


Nick Name

Nick Name # 2005.10.27. 17:07

Csépé,

0,61-es légalkohol 1,28-as véralkoholnak felel meg, tehát az enyhe fokú befolyásoltság felső határa felé van. Annak, hogy elfutottál, meg hogy a kocsinak nem voltak iratai, ebből a szempontból nincs jelentősége. Nagy valószínűséggel pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást kapsz majd, ami nem szerepel az erkölcsiben.


Nick Name

ObudaFan # 2005.10.27. 17:18

Viszont ha a beleegyezése nélkül vezetted a kocsiját, az elég szar, mert ha nem jól adod elő, belefutsz egy jármű önkényes elvételébe is, szerintem legyen inkább az, hogy nem tudott róla a haverod, hogy inni is fogsz majd a vezetés mellé.

hans # 2005.10.28. 10:48

kedves nick:-)

igen ezt történt bár az ügyvédem felhívta a bírót és elmondta hogy nem kérünk tárgyalást de akkor is megtartja, pedig a végzést is átvettem most.
a jogsimat meg vissza kellene kapnom nem??? erre van paragrafus is csak szerintem mert van magyar személyim magyarnak tartanak pedig német állampolgár is vagyok

most mit tehetek???

a német nem ad új jogsit mondván azt a magyarnak vissza kell adnia és a magyar itélet nem vonatkozik külföldre csak magyarországon hatályos az eltiltás

Szlarti # 2005.11.13. 13:29

Hello!

nekem is lenne egy-két kérdésem...
elindultunk egy kocsival egy vidéki város szórakozóhelyéről kb. hajnali fél 3 fele. mentünk 30 métert a főutig ahol kikanyarodtunk. kb. 100 méter és villogás. rendőrök megállítottak. szondáztattak 0,48 at mutatott (a rendőr srác azt mondta hogy éppenhogy (mert valami 0,51 volt a határ)). aztán elkísértek ahova akartunk menni(30 méterre volt egy kemping). az ügyet - mivel egy másik vidéki városban lakok - átküldték oda.
1,5 éve van jogsim, aznap 2 szendvics volt bennem, az út amit "bevállaltam" kb 200-250 méter lehetett, semmit nem törtem össze meg senkit sem ütöttem el. azért is mertem beszállni a kocsiba mert éreztem hogy "józan vagyok". 5 emberrel a kocsiban nagyon sok cuccal...nem hagyhattam ott a cuccokat meg a kocsit a szórakozóhely előtt (mindegy ez lényegetelen).
amúgy büntetve nem voltam. a munkámhoz mindenképpen szükséges a jogosítvány.

és akkor a kérdésem: jogosítványom ugrott, vagy van-e esély arra hogy megmarad, a másik mekkora bírságra számíthatok...
harmadik: érdemes keresnem rendőrismerősök között??...

obsitos # 2005.11.13. 16:09

A rendőrségnek ilyen esetekre bizonyára "sablonja" van.

Ha szerencsés vagy megúszod pénzbüntetéssel, de előfordulhat, hogy ráadásként - mintegy figyelmeztetőleg - néhány hónapra szünetel a vezetői engedélyedet.

Sok függ attól, hogy az intézkedő rendőr mit írt a jelentésébe.

Szlarti # 2005.11.13. 17:27

az jó fejnek tűnt, meg fiatal volt. de a josi a lényeg (nem mintha a pénz nem), a munkám miatt..

Szlarti # 2005.12.31. 17:27

4 hónap + 45 lett, de mindent megpróbálok, hogy a jogsit mégse vegyék el... fellebbezés, méltányossági kérelem...

haaat # 2006.01.05. 20:17

Az egész topikot (már a téma felvetését) sem értem. Van olyan ember, akit fegyverrel kergetnek bele a járművezetésbe italozás után?

aloiv # 2006.01.22. 09:33

Sziasztok!

Nekem olyan kérdésem lenne, persze témával kapcs., hogy
1.a vérvétel vizsgálata mennyi időn belül készül el és arról engem mikor értesítenek?
2. Ha esetleg elvennék a jogsit az összes kategóriára megszünne, vagy kérvényezni lehetne h az egyik megmaradjon
3. Milyen szempontokat vesznek figyelembe az esetleges pénzbűntetés kiszabásához, v. mi alapján határozzák meg az összeget?
4. Az normális h én nem kapok jegyzőkönyv másolatot sem?!
5. Jó és rosszesetben mennyi a várható időtartama az esetnek?

Nagyon megKÖSZÖNÖM ha válaszolnátok!
FONOTOS LENNE

KÖSZÖNÖM

ObudaFan # 2006.01.22. 11:54

A járművezetéstől eltiltásnak van olyan formája is, ami csak meghatározott járműre terjed ki (különösen, ha a munkád végzéséhez használsz járművet, és nem ennek vezetése során követted el a bűncselekményt). Ezt nem árt kérni.

A saját vallomásodról bármikor kérhetsz jegyzőkönyv-másolatot, ugyanígy a szakértői vizsgálatról, és azokról a nyomozati cselekményekről, ahol jelen lehettél. A többi okiratot a nyomozás befejeztével, iratismertetéskor ismerheted meg.

Mivel nem írtad le, hogy egészen pontosan mi volt az eset (csak ittas vezetés, vagy baleset is volt), nehéz megmondani, mire számíthatsz.

aloiv # 2006.01.22. 14:21

Köszönöm válaszod:)!

Konkrét eset:(tegnap)
Kocsmából kijöttünk haverunk annyira részeg volt h nem bírt vezetni és mire a kocsmához ért addigra már belement egy betonkerítésbe neki nem lett semmi baja,de valószínű kárt okozott a tulajnak, mindegy kocsmából kijöttünk ő menni akart bulizni az autóval mi pedig azt szerettük volna h jöjjön haza velünk ugyhogy mi vezetünk és a kulcsot is elvettük töle,de én is ittam csak nem annyit mint ő, de képes voltam arra h hazavezessek, elindultunk, 200m után ott volt egy rendőr aki intett h álljunk félre, de mi nem álltunk meg tovább mentünk 50m múlva egy másik rendőrautó már mögöttünk, azonnal félre huzódtunk, mire kiszálltunk az autóból már 3autónyi rendőr és polgárőr körülöttünk (hihetetlen gyorsasággal ott termet mindenki,utólag végig gondolva már vártak a haverunkra, mert az autójának megtalálták a lökhárítóját ami a betonkerítésnél leszakadt),de persze ÉN vezettem így én vagyok a hibás,mellesleg a rendőri intézkedés során kevés bántalmazás ami mondjuk mellékes,de akkor is felháborító. Azért mert nem álltunk meg nem volt semmi (v.is 2pofonnal lett elintézve), leginkább az ittas vezetés miatt volt probléma, szonda 0,26ot mutatott(amit 2,1 szorozni kell és így lesz az eredmény 0.54, ami elvileg már bűncselkmény?!),persze nem hivatalos így azonnal vérvételre vittek,jogsim elvették.
Talán röviden így foglalnám össze az esetett.

Lenne egy olyan kérdésem is h elvették most a jogsím, de amíg nem kezdődik meg az eljárás addig visszakaphatom, vagy ilyenre nincs lehetőség?!
Mellesleg bűntetlen előéletű vagyok, ehhez hasonló esetem sem volt,soha.Hatóságokkal eddig semmilyen probléma nem volt,(eddig?!)

Megköszönném válaszod!

obsitos # 2006.01.22. 15:32

Az utolsó mondatodból idézek vissza: "... ehhez hasonló esetem nem volt, soha."

Mivel kocsmából ki, és bár tudtad hogy ittál (...), mégis beültél a volán mögé: SZERENCSÉSNEK mondhatod magad, hogy mind ez idáig megúsztad a hatósággal való összekoccanást...

obsitos # 2006.01.22. 15:36

A jogosítványod kényszerű nélkülözése tegnaptól indul, tehát inkább előbb járjon le az idő mintsem utóbb. Ez is olyan mint az előzetes: beszámítják.

ObudaFan # 2006.01.23. 17:49

Most a büntetőeljárás befejezéséig szünetel a járművezetési jogosultságod.

vendég # 2006.02.05. 16:35

Nekem is lenne egy kérdésem:
Jogsi nélküli ittas vezetéssel mi a helyzet???
Az illető nem rendelkezik jogsival t.képp,igaz évek óta vezet!Na mind1.Szóval egy szép estén leintették:szonda,stb...VÉRVÉTELLEL egybekötött hercehurca.Ittas volt,nem volt mit tagadni,igaz senkinek konkrétan KÁRT NEM OKOZOTT hálistennek.A pontos számértékeket ezrelékeket nem tudom,csak azt,hogy elérte azt a mércét ami már büntetendő cselekmény!Ezt tudta még azzal tetézni,hogy NINCS JOGSIJA!
Kérdés:mire számíthat?mikor teheti le a jogsit ha már "rutinja"évek óta van?!(Igaz,ezt senki nem tudja.)Mi a menete ennek az egésznek,mert ez már hónapokkal ez előtt történt,s állítólag nem kapott semmilyen értesítést semmiről eddig!Se pénzbüntetés kiszabása,se semmi,csak mély csend!
A válaszokat előre is köszönöm!

obsitos # 2006.02.05. 16:54

Tényleg szerencsésnek mondhatja magát az illető. Persze nem azért "szerencsés" mert leintették: ittas vezetés + vezetői engedély nélküli vezetés - mint halmozati bűnelkövetés -, hanem azért szerencsés, mert ha furikásá közben netán elüt bárkit is, annak a jelenleginél sokkal súlyosabb következményei lettek volna!

Az intézkedő rendőr a helyszínen a jegyzőkönyvet elkészítette, a véralkohol eredménye is beérkezett már valószínűleg a hatósághoz, így már csak várakozni kell a bírósági tárgyalásra hívó idézésre...

A bíróságok köztudomásúan elég leterheltek, de minden egyes esetet szép sorjában letárgyalnak - tehát nyugi.

Mikor jelentkezhet az illető a jogosítvány megszerzése végett komplex tanfolyamra? Hát majd a bíróság előbb megszabja, hogy a főbüntetés mellett majd mennyi időre tiltja el az illetőt a gépjárművezetéstől..., aztán annak letelte után.

Addig meg ott a tömegközlekedés., hamis embernek más nem is lenne való!

vendég # 2006.02.05. 17:21

Köszönöm a válaszod,de épp a múltkoriban olvastam,hogy a "mi Majkánkat"már több alkalommal is azon kapták,hogy jogsi nélkül vezetget!Ahogy olvastam,valmai csekély összegre büntették,s úgy nyilatkozott,hogy mostmár tényleg beiratkozik,és leteszi a jogsit.Jó,ott nem volt ittas állapot,de JOGSI AZ NEM VOLT!Nem volt szó a cikkben arról,hogy majd ekkor,vagy akkor iratkozhatna be.Kb.mégis mennyire szokták ezt büntetni tapasztalatod,vagy megérzésed szerint?