Ne mondd, hogy lusta vagyok. (Pedig de.) Kaphatsz erkölcsi bizonyítványt, lehetsz magánnyomozó.
Az, hogy a nyilvántartásban szerepelsz, csak az esetleges visszaesés megállapítását, illetve a bűnismétlés súlyosbító körülményként való értékelését eredményezheti.
Elévülés+ erkölcsi bizonyítvány
Azt nem tudom. De már a nyilvántartásból történő törlés előtt is büntetlen előéletűnek vallhatod magad. Ha ez elég a magánnyomozósághoz, akkor lehetsz.
Vagyis annyit jelent,hogy a nyilvántartásból történő törlésig nem lehetnék pl.magánnyomozó?
A bűnügyi nyilvántartásból történő törlés és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülés két különböző dolog.
Értelmez nekem légyszíves az 1999 évi LXXXV tv.16§h bekezdését.Én úgy értelmezem,hogy lejárt a próbára bocsátásom és a bűnügyi nyilvántartásban még attól 3 évig szerepelek.
Köszönettel.
Nem. Akit próbára bocsátottak, azt el sem ítélték, ezért eleve nem áll a büntetett előélethez fűződő hátrányok hatálya alatt.
A priuszra gondoltam.Nem 3 év a próbára bocsátás lejárta után?
Egy esetben van jelentősége: ha másik bűncselekmény miatt büntetőeljárás indul, de annak ideje alatt elévül ez a korábbi büntetés.
4/2006. BJE. értelmében a Büntető Törvénykönyv 67. §-ának (1), 68. §-ának (1) és 89. §-ának (1)-(3) bekezdése értelmében kizárt, hogy a végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés elévülése a próbaidő tartama alatt bekövetkezzen. A próbaidő tartama alatt a büntetés végrehajtását elrendelő bírósági határozat jogerőre emelkedése a büntetés elévülésének a kezdő időpontja. A felfüggesztett büntetés elévülése a próbaidő leteltének napján kezdődik. A büntetés elévülését - a próbaidő letelte után - a felfüggesztett szabadságvesztés (pénzbüntetés) végrehajtását elrendelő jogerős bírósági határozat szakítja félbe. Ebben az esetben a büntetés elévülésének tartamába a próbaidő leteltétől a végrehajtást elrendelő bírósági határozat jogerőre emelkedéséig eltelt idő - a Büntető Törvénykönyv értelmében - nem számít be.
A büntetés elévülésére gondolsz? Az felfüggesztett büntetés esetén a próbaidő letelteltével bekövetkezik.
Intézkedésként elrendelt próbára bocsátás esetén pedig nincs értelme a kérdésnek, hiszen nincs büntetés, ami elévüljön.
A bűncselekmény büntethetőségének az elévüléséről sem lehet szó, hiszen a hatóság eljárt az ügyben.
Két évi próbára bocsátás letelte után az elévülési idő mikor jár le?
Két külön dolog, az viszont más kérdés, hogy örülnek, ha tudnak munkát adni. Útiköltség-megtérítés nincs.
Értem, és ilyenkor az útiköltség teljes egészében engem terhel? Az ügyvédem azt mondta, hogy még nem hallott olyanról, hogy valakit így kiadásra kényszerítsenek. Valamint azt kérdezném meg, hogy a közhasznúakkal össze vonják az embert ? Mert a közmunka meg a közérdekű munka ugy tudom két külön dolog.
Akkor beosztanak legközelebbre, ahol van. A lakóhelyed szerint illetékes megyei bíróság bv bírójával lesz egy meneted ezügyben.
Tiszteletem.
Megvolt a nyilvános ülés. ítéletet is hírdetett a bíróság. !0 nap közérdekű munkára ítéltek, akárcsak elsőfokon, a merevlemezeket pedig elkobozták. Ilyenkor most a közhasznúakkal osztanak egyhelyre?Illetve úgy tudom, hogy ebben a kis városban nincs közérdekű munka, ilyenkor mit csinálnak?
Alex,
mint mondtam a szószoros értelemben nincs már a rendszerváltástól olyan, hogy valaki feddhetetlen.
Nem kukackodás, csak pontosítás, szakmai ártalom...
Szóval az irányadó jsz. a Btk, mert ez adja meg a mentesülési időt.
Aztán 1999. évi LXVIII. tv a bűnügyi nyilvántartási tv írja elő, hogy adott ítélethez a mentesüléshez képest mennyi idő tartozik, amíg a bűnügyi nyilvántartásban szerepelni fog, feltéve, hogy nem többszörösen nyilvántartott az illető,mert akkor kitolódik!!!!
Szóval itt megnézheted, hogy mikor vagy "feddhetetlen", de mégegyszer hozzáteszem, a mentesülés hamarbb bekövetkezik, logikusan, tehát akkor már lehet tiszta erköcsit kapni!!!!
Aztán vannak spec tv-ek, amik követelménye a bűnügyi nyt-i tv-ben meghatérozott időkhöz igazodnak azzal, hogy meghatározott bcs-ek elkövetésénél fogalmazza meg a "feddhetetlenséget" más bcs-nél csak mentesülést követel meg.
Aztán aí bűnügyi nyt-i tv-ben láthatod, hogy ott nyilvántartanak különféle szenzibilis adatot:
büntetőeljárás alatt áll
kényszerintézkest szabtak-e ki
elítélték-e
stb....
olvasd el és megérted majd!!!Könnyű tv, könnyű olvasni és értelmezni!
Onom!
Ezek szerint bárki akit egyszer bcs.miatt elítél a bíróság, az fedhetetlen lesz x idő után?
Le van ez valahova írva, hogy mely Bün.cs-ménynél hány év múlva lesz fedhetetlen az illető?
Alex77
Meghatározott törvények meghatározott munkakör feltételeként előírhatják, hogy a pályázót a mentesülést követő x ideig nem lehet alkalmazni.
pl. vagyonőr, rendőrség, honvédelem....stb.
Ez nem egyenő a feddhetetlenséggel!
pl. Ha valaki felfüggesztettet kap, próbaidő lejárta után kap ún. tiszta erkölcsit, de feddhetetlen csak 15 év elteltével válhat a mentesüléstől számítva, tiszta erkölcsit kap, de nem feddhetetlen, ahogy Ti nevezitek!
Ebben az esetben az adott szerv megnézi, hogy hány év telt el a mentesüléstől, és milyen bcs-t követett el, mert néha azt is szabályozzák, hogy melyik bcsfajtát nem lehet elkövetni ahhoz, hogy valaki pl. biztiőr legyen!
T. Bluemoon!
Javaslom, hogy az ismerősöd indítványozza a mediációt, azaz mutasson hajlandóságot arra, hogy a keletkezett kárt teljes egészében megtéríti a sértettnek. Mivel cselekményének büntetési tétele (gondolom) nem haladja meg a 3 évet, így -ha kártalanítja a sértettet- akkor megszüntetik ellene a büntetőeljárást.
Ez a Honvédség! Ott lehet másként megy ez ezek szerint! Kiváncsi lennék van e ilyen a rendőrségnél is? Már csak a kiváncsiság hajt...:-)
Alex77
Ezeket a sorokat a honvédeli minisztérium oldaláról másoltam:
Mikor nem lehetek szerződéses katona?
Ha a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítéstől számított 3 év még nem telt el.
Továbbá akkor sem lehetek szerződéses katona, ha a bíróság közügyektől eltiltás, lefokozás, szolgálati viszony megszüntetése büntetést szabott ki, vagy lefokozására, illetőleg a szolgálati viszonyom megszüntetésére fegyelmi fenyítésként került sor, a bírósági, illetve a fegyelmi határozat jogerőre emelkedésétől számított három évig.
Onom!
Valóban igazad van, hogy magánszemély nem kérhet feddhetetlenségi igazolást!
Viszont Én úgy tudom(javíts ki ha tévedek), hogy feddhetetlenségi nyilatkozatot ha az illető valamely BM-szervhez megy dolgozni, lekéri az illetékes hivatal saját részre!
"Az a személy is büntetlen előéletűnek minősül, aki volt már büntetve, de mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült. Az elítélt mentesítésben részesülhet a törvény erejénél fogva, bírósági határozat alapján és kegyelem révén."
Ezek szerint akkor aki mentesűlt a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, az nyugodtan dolgozhat a mondjuk pld. a rendőrségnél is?
Nem hiszem!!
A Hatóság ilyen téren nem felejt, mint ahogyan zolika71-is mondja!!
Alex77
"Ha pénzbüntit kap,jogerő napján mentesül, ha felfügg szabvesztet, a próbaidő leteltének napján, ha pedig szabvesztet, attól függ, mennyit.
jelenlegi bírói gyakorlat alapján azonban ilyen kissúlyú bcs-ek elkövetése esetén megrovást rónak, amely mivel nem büntetés, nem is számít az erkölcsibe, de már az is lehet, hogy az ügyész a vádemelést elhalasztja...."
Köszi onom a választ, reméljük, ennyivel megússza.
Ha pénzbüntit kap,jogerő napján mentesül, ha felfügg szabvesztet, a próbaidő leteltének napján, ha pedig szabvesztet, attól függ, mennyit.
jelenlegi bírói gyakorlat alapján azonban ilyen kissúlyú bcs-ek elkövetése esetén megrovást rónak, amely mivel nem büntetés, nem is számít az erkölcsibe, de már az is lehet, hogy az ügyész a vádemelést elhalasztja....
Attika, én nem hiszem, hogy egy 20 évvel ezelőtti ügy befolyásolna bármit is tekintettel arra, hogy max 25 év az, amíg valaki szerepel egy adott büntetés tekintetében a priszban.Persze ha a 20 év alatt évente valósítja meg a lopás törvényi tényállását, akkr persze visszaeső.
A hatóság bizony felejt meghatározott idő eltelte után.
Alex, ezt a hatóságot nem így hívják már egy jó ideje....feddhetetlenségi igazolás pedig már a rendszeerváltás óta nem létezik állampolgár részére....
Mégis mire számíthat? Bűnösnek bűnös, mert lopni akart, elkapták. Jegyzőkönyv megvolt, feljelentés megtörtént, bevitték, stb. Ha pénzbüntit kap, akkor ha jól olvasom a többi topicban, a kifizetést követően már "tiszta". Ha nem pénzbüntit kap, akkor mi lehet még?
Tudomásom van róla, hogy manapság egyes fiatal rendőr nyomozók "igazságosztó" szerepben tetszelegnek és közlik a gyanusítottal, hogy milyen bűntetést fog kapni. Semmilyen alapja nincs ezeknek. Ami a kérdés lényege, hogy senki sem tekinthető bűnösnek, amíg bíróság jogerős ítéletében bűnösnek nem nyilvánítja.
Vagyis ezen időpontig a barátja "tiszta erkölcsit" kap.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02