Apeh végrehajtás elévülése


Vadsuhanc # 2019.02.05. 12:38

Kedves oligaliga!

..."mert a jelzálog bejegyzése a végrehajtási eljárás felfüggesztésével esik egy tekintet alá, annak ideje alatt az elévülés nyugszik....”"

Ezt elmagyaráznád pontosan? Én úgy tudtam, hogy a jelzálogjog bejegyzése még nem jelenti azt, hogy végrehajtási eljárás is kezdődött ebből következtetve, hogy a manóba nyugszik a végrehajtás, ha még el sem kezdődött?

oligaliga # 2019.02.05. 10:21

Nem én hoztam föl, és nem én jelentettem ki, hogy végrehajtó ilyet nem tehet.

Nem ijesztgetésként írtam le, de előfordul ilyen is.

Az illetékhivatal és az adóhatóság összeolvadása előtt az illetékhivatal előszeretettel jegyeztetett be jelzálogot az illetéktartozás miatt, ami aztán 10-20 évvel később okozott meglepetést, pl. egy eladásnál. A jelzálog törléséhez ki kell fizetni az illetéket, vagy igazolni kell, hogy már megfizette az adós a tartozást, különben nem törlik. ÉS igen, jelentősége van, mert a jelzálog bejegyzése a végrehajtási eljárás felfüggesztésével esik egy tekintet alá, annak ideje alatt az elévülés nyugszik.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.02.05. 10:16

Azért ez meglehetősen speciális eset; hiszen csak akkor lehetséges, ha a végrehajtási jog nem jegyeztethető be. nem igazán jellemző. Szerintem felesleges ezzel ijesztgetni a népeket.

oligaliga # 2019.02.05. 10:12

Amúgy ez a 2017. évi CLIII. tv. 52.§ (5) bekezdése és a 36.§ alapján most is megteheti a bírósági végrehajtó az önkormányzati adóhatóság követelésének behajtása során.

oligaliga # 2019.02.05. 10:10

A kérdező esete több, mint 7 évre nyúlik vissza. A 2003. évi XCIII. tv. (a jelen poszt szerinti Art.) 146.§ (4) bekezdése szerint:

"Az adóhatóság a végrehajtást az adós lakóhelye, székhelye vagy végrehajtás alá vonható vagyontárgya szerinti járásbíróság mellett működő, az ügyelosztási szabályok szerint illetékes önálló bírósági végrehajtó útján is foganatosíthatja. Ez esetben a bírósági végrehajtó az e törvényben foglalt rendelkezések alkalmazásával jár el azzal az eltéréssel, hogy illetékességére a Vht. 232. §-ának (3)-(5) bekezdése az irányadó, és alkalmazza a Vht.-nak az elektronikus ingóárverésre és ingatlanárverésre vonatkozó rendelkezéseit is."

Magyarul: jelzálogot is bejegyeztethet, méghozzá az Art. 155.§ (4) bekezdés alapján.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.02.05. 10:02

Hol van szó az Art.-ban arról, hogy a végrehajtó jelzálogjogot is bejegyeztethet?

oligaliga # 2019.02.05. 06:30

Ráadásul a kérdezőnek 7 évvel ezelőtt jegyeztették be, így elég sanszosnak tartom, hogy a követelést a Magyar Követeléskezelő Zrt. próbálta behajtani, ők pedig bírósági végrehajtónak adták ki az ügyet, aki elsősorban az Art. szabályai szerint járt el.

Szomorú örökös # 2019.02.05. 06:22

KBS

Sajna én is csatlakozni vagyok kénytelen oligaliga fórumtárshoz. A NAV végrehajtója is bizony végrehajtó és neki simán joga van bejegyeztetni-törölni egyaránt. Ezt „személyes tapasztalatból” tudom. :-)

oligaliga # 2019.02.05. 06:13

A NAV megbízásából eljárt végrehajtó igen. Igaz, hogy ezeket a végrehajtási eljárásokat vissza kellett adni a NAV-nak.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.02.05. 05:37

A végrehajtó nem jegyeztet be jelzálogjogot.

oligaliga # 2019.02.05. 04:41

djfox

A NAV a mögöttes felelős tartozását nem az adószámlán tartja nyilván, az nem fog ott megjelenni akkor sem, ha tartozol.

Ha adótartozás miatt jegyeztetnek be jelzálogjogot, akkor annak törléséig a tartozás sem évül el. Ha ennek ellenére mégis törölték a tartozást, akkor első körben a bírósági végrehajtónál érdemes az évítésről és a tarzozás megszűnéséről szóló irattal kezdeni. Ha ez nem elég, akkor írni kell a NAV-nak, hogy végrehajtást kérőként kérje a jelzálogjog törlését a végrehajtónál. Érdemes először megnézni azért, hogy ki a jelzálogjog jogosultja, mert 7-8 évvel ezelőtt a mögöttes felelősök elleni követeléseket gyakran engedményezték a Magyar Követeléskezelő Zrt.-re.

djfox # 2019.02.04. 19:52

Egy Bt. beltagja ként sikerült a Bt-vel jelentős NAV tartozást felhalmozni. A NAV megállapította a mögöttes felelősséget és végrehajtást indított. A bírósági végrhajtó a házamra jelzálogot jegyeztetett be.
Ennek már 7 éve. Időközben a NAV elévítette az adóságot, megküldte, hogy sem a Bt-nek sem nekem nincs adóságom, sőt értesített, hogy felkerültem a megbízható adósok listájára. A cégkapun és az ügyfélkapun belépve az adófolyószámla sem mutat tartozást. A bírósági végrehajtó jelzáloga azonban még mindig rajta van a tullapon. Hogy induljak neki a töröltetésnek? A NAV-nál kérvényezzem vagy a végrehajtónál? Van esetleg olyan jogszabály ami alapján neki már tötölni kellett volna?

oligaliga # 2018.08.07. 11:52

És még annyit: az adó és járulék tartozás miatt végrehajtást a mögöttes felelős ellen is csak a NAV jogosult.

oligaliga # 2018.08.07. 11:13

Astarte

A sztori több sebből vérzik.

Azt írtad, hogy édesapád halála után (nem derül ki, de valószínűleg részben) Te örökölted meg a bt. beltagi részesedését. Bejegyezték a cégbíróságon a változást? Erről nem esik szó. Tudott a cégbíróság édesapád halálról? Erről nem esik szó.

A következő érdekes pont, hogy édesapád halála után 3 évvel állapította meg a NAV a mögöttes felelősséget. Azt tudnod kell, hogy 3 éve halott személyek ellen nem szoktak ilyen határozatot hozni, mivel a NAV hivatalból TUD az adózó haláláról. Az szerintem nem tévedés volt, hogy a bátyádra hoztak mögöttes felelősségre vonó határozatot, valószínűleg azért, mert az előzetes vizsgálat szerint tőle hamarabb és nagyobb eséllyel bejött volna a követelés.

A harmadik érdekes dolog, hogy a beltag mögöttes felelős, az örökös mögöttes felelős, de egymásnak nem lesznek mögöttes felelősei. Magyarul: a mögöttes felelősséggel megállapított tartozást nem lehet örökölni, mert a mögöttes felelősnek nincs mögöttes felelőse. Erre érdemes lenne a NAV figyelmét felhívni.

A következő, szintén érdekes dolog, hogy az adóvégrehajtás nem végrehajtási lappal indul. Az adóvégrehajtásban - ha mögöttes felelősség alapján indult - a mögöttes felelősséget megállapító határozat lesz a végrehajtható okirat.

Szóval a kérdés az, hogy valójában mi a tényállás, mert ekkorát még a NAV sem hibázik.

nonolet # 2018.08.07. 10:39

Vadsuhnac

"a végrehajtási lap visszavonása iránti kérelem előterjesztése nincs időkorláthoz kötve."

A sikerességének viszont vannak feltételi...

Kovács_Béla_Sándor # 2018.08.07. 10:28

Értem. Tehát akit tanítottak az általános iskolában, az szakavatott pedagógus, hiszen "végigcsinált" már egy ilyet.
(A kérdés egyébként költői volt, tapintatosan akartam tudtodra adni, hogy hülyeséget írsz, és hogy nem kéne.)

Vadsuhanc # 2018.08.07. 09:48

Nonolet..

Csak csendesen megjegyzem, hogy a végrehajtási lap visszavonása iránti kérelem előterjesztése nincs időkorláthoz kötve.

nonolet # 2018.08.07. 09:36

Két, sőt talán három külön ügy ez... szerintem.

- -
Az egyik, hogy apád VALÓS tartozásának a jogutódja lettél.
Itt az kiderítendő, hogy indult-e végrehajtás az apád ellen?

Az vizsgálandó, hogy 2008-óta esetleg ELÉVÜLT-e

  • vagy maga a tartozás

Mert az APEH/NAV nem lépett időben, azaz nem indított időben egy végrehajtást.

  • vagy a végrehajtás

Mert bár az APEH/NAV időben elindította a végrehajtást, de azóta valamikor legalább 5 évig nem történ történt semmi

- -

A másik, hogy van egy TÉVEDÉS alapján indult eljárás a bátyád+anyád útvonalán.

Itt ennek a jogszerűsége dönthető meg esetleg.
Hisz ez az eljárás nem létezhetne.

- -

...és most jön a csavar, a harmadik téma.

Miként lettek ezek az eljárok jogerősek egykor?!

Mert, ha jogszerűen kézbesített iratok alapján, amikre azonban nem lépett anno az akinek éppen szólt.
Azaz nem tiltakozott, hanem csak lapított és hagyta őket jogerőssé válni.

Akkor valóban bukta van.
Hisz: hallgatás=belegyezés!

Mert minden lépésnél ott volt a lehetőség, hogy tiltakozzon! az aki ellen tévedésből vagy tudtán kívül indult meg egy végrehajtás.

Erre 15 napja volt a végrehajtás kezdetekor is!!!

HA NEM lépett, akkor viszont beszopta, ez van.
A jogutód (az te) pedig már nem tudod visszacsinálni a beszopást.

Így a menekülési utad CSAK!!!! az elévülés marad.
Akkor, ha a végrehajtás kezdetétől VALAMIKOR VOLT EGYBEFÜGGŐEN 5 olyan év amikor a végrehajtó nem tett semmit.

Ezt azonban te ugye nem tudhatod...
Ez csak perben derülhet ki.
De kicsi az esélye, hogy pert nyersz.

- -

Avagy a baj az, hogy: 2008- óta mindenki tojt az ügyre közületek!
Nem tiltakozott, nem lépett.

Így a sorvégén lévő jogutódként alighanem te bizony fizetni fogsz a trehány elődök miatt.

Akár jogos volt valamikor a fizetni való, akár nem.
Mert a tiltakozás hiánya >> jogossá tette.
Hisz: hallgatás=belegyezés! VOLT a részükről anno.

Vadsuhanc # 2018.08.07. 09:28

Tisztelt KBS!

Végig csináltam kb. ugyanezt a történetet amit a kérdező leírt. A Törvényszék a végrehajtási lapot visszavonta cca. egy év után júniusban az ingatlanomról törölték a 2006-ban bejegyzett 5 milliós tartozást. Nálam is az MKK volt a az APEH jogutódja.

A kérdezőnek több lehetősége is lenne.

Abban igazat adok neked, hogy erősen, de nagyon erősen javaslom neki az ügyvéd részvételét az eljárásban. Én nem jogi tanácsot akartam vagy akarok adni, hanem a tapasztalataimat átadni.

Mellesleg megjegyzem annak idején nekem is annyit írtál nemes egyszerűséggel ugyanezen témában, hogy hülyeség amit akarok, de nekem bejött.

Maradok tisztelettel irányodban.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.08.07. 09:21

Vadsuhanc, értesz te a végrehajtáshoz, különösen az adóhatósági végrehajtáshoz?

Vadsuhanc # 2018.08.07. 09:09

Kedves Astarte!

A jogutódlásodra hivatkozva végrehajtási lap visszavonását kell kezdeményezned annál a bíróságnál, aki a végrehajtást elrendelte.

Bátyád élt a végrehajtás elrendelésekor?

Astarte # 2018.08.06. 23:40

Elnézést, egy hibát vétettem az előbb: szóval apám volt a bt. beltagja és anyám a kültagja, de a végrehajtási lapon a bátyám szerepel adósként, mintha őt terhelte volna mögöttes felelősség a bt. adósságáért.

Astarte # 2018.08.06. 20:55

Tisztelt hozzáértők!

Édesapám 2008-ban meghalt, és a most tudomásomra jutott végrehajtási lap szerint 2011-ben a bt-je után mögöttes felelősséget állapítottak meg nála 453.000.-Ft adó- és járuléktartozás miatt. A végrehajtási lapon viszont nem őt, hanem az ugyanazon a címen élő és az apámmal azonos nevű bátyámat nevezték meg tévedésből, az adós jogviszony kezdeteként pedig 2011.11.24-et jelölték meg, amikor apám már 3,5 éve halott volt.

A bátyám 2013-ban meghalt, tőle (a személycsere és az egyenes ági öröklés miatt) édesanyám örökölte meg a végrehajtási eljárást, édesanyám 2016-os halála után pedig most engem nevez meg a bíróság a követelés jogutódjának, s amint 2 héten belül a bírósági végzés jogerőre emelkedik, végrehajtható válik tőlem a követelés. Mind a végrehajtó, mind az MKK (a követelés jelenlegi tulajdonosa, mert a NAV valamikor eladta nekik) azt mondja, őket nem érdeklik a részletek, minden törvényesen történt és jogerőre emelkedett, s ha nekem nem tetszik, indítsak pert, ahol nekem kell dokumentumokkal igazolnom, hogy a követelés elévült.

A pert ezek szerint minél hamarabb el kell indítanom, de ehhez nem áll más dokumentum a rendelkezésemre, mint apám halotti bizonyítványa és a hagyatékátadó végzés, amiből kiderül, hogy a bt. apámé volt és az örökségemet képezte. Ez a hagyatéki követelés 2008 óta engem illet, ehhez képest az elmúlt 10,5 évben engem sem a NAV, sem az MKK nem keresett sem fizetési felszólítással, sem letiltással, sem más úton nem értesítettek a követelés létezéséről, csak a fejem felett adták el előbb a követelést, majd tologatták a papírokat egymás közt 10,5 évig, miközben mindenki rátette időközben a maga munkadíját, kamatát és egyebét. De semmilyen dokumentum nem áll rendelkezésemre arról, hogy a követelés időközben elévült és nem is tudom, hogyan tudnám ezt bizonyítani.

A NAV-nál elindítottam ma egy felülvizsgálati kérelmet az eredeti, mögöttes felelősségi NAV-tartozás felülvizsgálatára, hiszen ha 2011-ben ők a bt. beltagját, apámat a személycsere miatt élőnek hitték (a beltag anyám volt), akkor 3,5 évig úgy számoltak apámnak mögöttes felelősséget, hogy ő akkor már halott volt. De fogalmam sincs, mikor lesz ennek a kérelmemnek a NAV-nál bármilyen kézzel fogható eredménye, s hogy kapok-e tőlük állásfoglalást arról, hogy a követelés elévült-e vagy sem.

Mit tudok ebben a helyzetben tenni? Elindíthatom úgy a pert, hogy azt kérem, várják meg a NAV-vizsgálat eredményét? És hogyan tudom igazolni a követelés elévülését?

Bármilyen segítséget, ötletet nagyon köszönök.

Astarte

Krisz198111 # 2018.02.18. 08:29

Köszönöm!

tudatlan3 # 2018.02.17. 23:21

Navhoz