építményadó


agi0508 # 2011.09.13. 13:48

Kedves Rexor!
Azt szeretném megtudni, hogy jogos-e, hogy az önkormányzat visszamenőlegesen 3 évre felszólít az építményadó befizetésére, amit korábban egyszer sem vetett ki a három év alatt. 130e ft adó 3 évre, plusz 54 ezer forint adóbírság és 17 e ft büntetőkamat. Mikor bent voltam, megkérdeztem, hogy honnan tudtam volna, hogy van ez a rendelet, amit 2009. január 1-jén hoztak, erre közölte az ügyintéző, hogy a helyi ingyenes lapban háromszor lehozták, az alapján kellett volna bevallani, ők másképpen nem értesítették az érintetteket. Most adóellenőrzést végeznek és a kerület összes lakóját ellenőrzik három évre visszamenőleg, hogy fizettek-e adót, illetve bevallották-e. Tudom, hogy a törvény nem ismerése nem mentesít, de akkor miért nem egy év utána szólítottak fel? Máshol ahol kérdezősködtem, év elején mindig a súlyadóval együtt kivetik az építményadót, és küldik a csekket. Szóval a kérdésem, hogy jogos-e az önkormányzatnak az ilyen fajta eljárása? Köszönöm előre is a választ.

Rexor # 2011.09.13. 14:10

Kedves Ági,

Az építményadó kivetése bevallás alapján történik, amit neked kell eljuttatnod az önkormányzatnak azután, miután megvetted az ingatlant. Az adó alanya a megszerzést követő évtől leszel. Ha a bevallást elmulasztod, akkor az önkormányzatnak joga van kivetnie az adót visszamenőlegesen is (max 5 évre vissza).

Amit tudsz tenni, hogy kéred méltányosságból a jogkövetkezmények (kamat és bírság elengedését).

nikosz80 # 2011.09.26. 20:40

Nekem olyan gondom van, hogy 1981-ben vettünk
egy társasházi lakást, alattunk garázzsal,
férjem meghalt a lányom örökölte a felét mindennek.
Akkor nem kellett a garázs után fizetni építményadót.
Tavaly eladtuk a garázst és az idén kaptunk egy
levelet, hogy nem fizettünk illetményadót és
fizessünk öt évre visszamenőleg. Amit furcsállok,
hogy nem küldtek semmilyen levelet, de amikor
a lányom 4 éves volt, az örökösödési adót kivetették

  • akkor még ez volt hatályban - de ezt azt gondolom,

miután menetközben változtatták meg a jogszabályt,
nekik kellett volna valamilyen formában értesíteni.
Nem tagadtam le soha, hogy van garázsunk, nem is
értem miért nem küldtek értesítést 1992-ben, mert
állítólag akkor változott. Elfogadom, hogy öt évre
visszamenőleg fizessem ki az adót, nem nem akartam
kifizetni, hanem nem tudtam, hiszen amikor megvettük
de még után 11 évig ezek szerint csak addig más volt
a jogszabály, én azt gondolom nem jártam el szabálytalanul, hiszen nekem nem jár közlöny, nem
is hallottam a változásról. Amit sérelmezek
hogy büntetést kaptunk és kamatterhelést,
ráadásul azt írták három évig számíthatják fel
a kamatot és öt évre számították fel.
Az adót öt évre visszamenőleg elfogadom, mert
ha kellett volna hát nem szándékosan nem fizettem,
de azt gondolom ezt kifizetem, de büntetést miért
fizessek én, amikor én nem vétettem.
Ha amikor megveszem fizetni kell és nem fizetek
megértem, hogy meg akarnak büntetni, mert körültekintően kell eljárni - ez természetes -
de azt gondolom aki vétett az nem én voltam.

Ráadásul a lányom akkor még kiskorú volt,
és mindkettőnket megbüntettek.
Mozgáskorlátozott és beteg ember vagyok,
kevés nyugdíjjal, ráadásul azt mondták
akár fellebbezünk, akár csak méltányosságot
kérünk ki kell fizetni illetéket.
Ezt nem értem, de miért?
Ha valaki tudna nekem érdemben válaszolni
nagyon megköszönném. Tényleg jogosan büntetnek meg?

Kovács_Béla_Sándor # 2011.09.27. 05:15

Eggyel alattad a válasz.

nikosz80 # 2011.09.27. 08:21

Olvastam, de nem egy a kettő.

Nekem 11 évvel azután változtatták meg az adót,
ami szerintem nem ugyanaz, mintha megveszek valamit
és utánajárok.

11 évig nem kellett fizetni, honnan kellett volna
tudnom, hogy ezt megváltoztatják, ne mondjátok,
hogy mindennap ez után kellett volna érdeklődnöm.

Mindenki akivel beszéltem azt mondja, ez nem
ugyanaz a kategória, hogy a' törvény nem tudása
nem mentesít' hiszen 11 évig nem kellett fizetni!!!
Nekem van kötelességem, de ezeknek a Szerveknek
NINCS, itt mindig csak mi lehetünk hibásak.

Igazán furcsa jogrendszerünk van!!!!

Kovács_Béla_Sándor # 2011.09.27. 08:36

Kellett volna fizetni, csak elévült. Tessék neki örülni.

nikosz80 # 2011.09.27. 09:46

Igen, talán rosszul fogom fel.

Köszönöm a választ.

cybilleblonde # 2011.10.10. 11:07

Tisztelt Fórumozók!
Segítségüket kérném egy építményadóval kapcsolatos kérdésben.
Nyílt végű pénzügyi lízing szerződést kötöttem egy bankkal. 66m2-es lakásról van szó, férjem és én a lakásban élünk. 66.000.-Ft építményadót fizetünk évente a lízing szolgáltatónknak. Felhívtam a településünk önkormányzatának adócsoportját, akik nagyon készségesek voltak kérdésemre: hogyan lehetne kikerülni ezt az adókötelezettséget, ill. hogyan lehetne csökkenteni? Egy minta levelet is küldtek, amit az önkormányzat egy másik lízing cégnek írt. Mivel nem vagyok jogi szakember, annyit sikerült az építményadóra vonatkozó előírásokból,és a minta levélből kisütni, hogy ha tulajdonos lennék, akkor nem kellene ezt a terhet fizetni.
Bármilyen javaslatot elfogadnék, nagyon szeretnénk, ha nem kellene a következő 19 évben ezt az összeget kifizetni. Nekem úgy tűnik, az önkormányzat szívesen lemond róla, a lízing cégem csak továbbszámláz, gondolom nem lenne probléma senkinek, ha nem lenne.
Előre is köszönöm:
Építményadós

ingatlanok # 2011.10.14. 13:44

Tisztelt Szakértők!
Egyéni vállalkozóként dolgozom, szüleim lakcímére vagyok bejelentve. Most küldött ki az Önkormányzat, melyben 2006-ig visszamenőleg építményadó bevallására szólít fel.
Mi a teendő ebben az esetben? Nem az én tulajdonom az ingatlan, életvitelszerűen nem ott lakom, a váll. székhelye is azért ez, mert a lakcímem is ugyanez. A teljes ingatlan után kell fizetnem?

Rexor # 2011.10.14. 15:32

Kedves Ingatlanok,

Az építményadó alanya az építmény tulajodnosa/vagy haszonélvezője. Nem nagyon értem miért rád terhelték az építményadót.

Kedves Cybill,

Az építményadót a tulajdonosnak kell fizetnie. Hogy lízingbe adott ingatlannál van e különös szabály, azt az adott települési önkormányzat rendelete határozza meg (néha előfordul, hogy lakott ingatalnaok esetében nincs adófizetési kötelezettség). Tehát ismerni kellene az adott önkormányzati rendeletet is.

ingatlanok # 2011.10.15. 05:31

Kedves Rexor!
Ebben az esetben mi a teendő? Az ingatlannal kapcsolatban semmilyen költséget nem számoltam el soha, kényszervállalkozóként dolgozom, az ingatlanban semmilyen vállalkozói tevékenységet nem végeztem, a lakcímem miatt ez a vállalkozás székhelye.

Rexor # 2011.10.15. 08:19

Kedves Ingatlanok,

Biztos építményadóról van szó? Azt a szüleid fizetik gondolom.

Debra01 # 2011.10.18. 10:27

Tisztelt fórumozók!

Az lenne a kérdésem, hogy ha valaki nem tudja fizetni a lakása, háza után az adót (szociálisan képtelen rá)
Akkor az elengedhető. Van e erre jogszabály, és kérhetném a pontos hivatkozást.

A Húgom adózás szempontjából az ország legmagasabb ingatlan adót kirovó faluban él. Fizeti a törlesztő részeket, és egyszerűen nem telik már az ingatlan adó kifizetésére a fizetése. Tud e tenni valamit, mert Leányfalu önkormányzata szerint akkor is fizetnie kell, ha elárvereztetik a házát.

ado_jogasz # 2011.10.18. 13:35

Kedves Debra01!

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 134. §-a rendlelkezik arról, hogy "az adóhatóság a magánszemély kérelme alapján az őt terhelő adótartozást, valamint a bírság- vagy pótléktartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti." (idézet a törvényből)

Az adó elengedésére vagy mérséklésére irányuló kérelmet az adót kivető hatósághoz, jelen esetben a leányfalui önkormányzat jegyzőjéhez kell benyújtani, és igazolni kell a vagyoni és jövedelmi viszonyokat. Fontos tudni még, hogy az eljárás illetékköteles, mely 2.200,- ft. de ez alól is lehet mentességet kérni. Lényeges még az is, hogy ha ilyen kérelmet nyújt valaki be a hatósághoz, az esetlegesen folyamatban lévő végrehajtási eljárást fel kell függeszteni, a méltányossági döntés meghozataláig.

Debra01 # 2011.10.18. 13:38

Nagyon köszönöm

Beus181 # 2011.11.09. 12:10

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni, nagyon fontos lenne. Párommal ahol lakunk, kivetették a lakásra visszemnőleg évekre az építményadót kamatokkal, pótlékokkal együtt. A lakás az anyukája nevén van, a szülei külön laknak az ő lakásukban, kis fizetésű közalkalmazottak. Sajnos ezt mi/ők semmiképpen nem tudjuk kifizetni, képtelenek vagyunk...főleg, hogy nem kis összeg, mivel senki nincs bejelentve a lakásba...A párom annyit tudott intézni, hogy kérelmet írt a részletfizetéshez, befizettünk valamennyit meg az illetéket. Az ügyintéző azt mondta, hogy más lehetőség nincs már, mérséklés vagy elengedés már nem kérhető. Mi a helyzet ezekkel, tényleg nem tudunk elengedést kérni, akkor sem ha megélhetésünket veszélyezteti az adó, pótlékok fizetése? Van ennek valami határideje, feltétele, amiért nekünk nem lehet kérni, vagy csak nem reklámozzák a polgármesteri hivatalban, és azt mondják, hogy nincs? köszönöm a segítséget, nagyon sokat segítene ha valaki tudna valami okosat tanácsolni, mert az önk. nem a mi érdekünket nézi sajnos....

köszönöm
Beus

Rexor # 2011.11.09. 12:24

Az ügyintéző nem tudom miért mondta, hogy nem lehet mérséklést kérni. Ha bizonyítani tudjátok, hogy az adó megfizetése tényleg veszélyezteti a megélhetéseteket, akkor lehet kérni mérséklést.

Beus181 # 2011.11.09. 14:04

Köszi... nem értem én sem. A elengedést mikor szokták megadni? Lehet esetleg részletfizetést és mérséklést/pótlék elengedést kérni egyszerre? Sajnos a mérsékelt összeget sem tudnánk befizetni egy összegben, nagyon nem tudom, mit tehetnénk...

A másik, hogy nem értem miért kértek olyan csekket, ami a mi/lakás címünkre jön, ha mi lakunk ott, akkor az számít, vagy hogy a szüleinek két lakása van, és az anyukája nevén van ez is? Bocs, ha nehezen érthető, de kinek a vagyoni helyzetét nézik akkor?

végrehajtó1 # 2011.11.09. 15:38

Párommal ahol lakunk, kivetették a lakásra visszemnőleg évekre az építményadót kamatokkal, pótlékokkal együtt.

Hány évre visszamenőleg?

Kérheted elengedni.Indokold meg és add fel tértisen.

Beus181 # 2011.11.09. 16:02

2008 óta van ilyen Dunakeszin addig visszamenőleg. Mi lakunk ott, de a lakás az anyukája nevén van, akkor gondolom az ő nevében kell beadni a papírokat is nem? Vagy az számít, hogy mi lakunk ott, az ő nevén pedig van másik lakás? MOst mit kell bizonyítnai, hogy mi nem tudjuk kifizetni, plusz az oda érkező számlákkal, vagy csak a szülei írjanak egy papírt csatolva az ő számláikat?

végrehajtó1 # 2011.11.09. 16:11

Az adja be akit kötelezetk a fizetésre.

Mennyi a jövedelme?
Van -e autó a nevén?
van -e más ingatlan a nevém?

Beus181 # 2011.11.09. 18:44

Párom mondta, ő volt bent, hogy az ügyintéző azt mondta, h megmondták neki, hogy mást nem fogadhat el, csak a részletfizetési kérelmet. Most álljunk neki balhézni, hogy de engedjék el, mert nem tudunk fizetni? Félünk, hogy még a végén a részletfizetést sem adják meg. Anyukája kb nettó 80-100 között kereshet, a lakásnak, amiben ők laknak a fele az ő nevén van, autó nincs. Nem látok rá sok esélyt, hogy valahogy jól jöjjünk ki ebből...

Beus181 # 2011.11.09. 18:45

Ja, a párom nevén viszont van egy autó, amire szintén kiküldtek 2004-ig visszamenőleg adót,hasonló finomságokkal megspékelve... Ez nem évül el idővel, vagy hogyhogy eddig nem kérték?

végrehajtó1 # 2011.11.09. 18:53

Párom mondta, ő volt bent, hogy az ügyintéző azt mondta, h megmondták neki, hogy mást nem fogadhat el, csak a részletfizetési kérelmet.

ilyet sem hallottam még.

De mint írtam levélben POSTÁN feladva kell eljárni az adósnak.Nem az önkormányzathoz bemászkálni és ott sületlenséget hallgatni.

Most álljunk neki balhézni, hogy de engedjék el, mert nem tudunk fizetni?

Szerintem a gyerekekben több kitartás van mint benned.
Fizesd akkor ki.

2004-ig visszamenőleg adót,hasonló finomságokkal megspékelve... Ez nem évül el idővel, vagy hogyhogy eddig nem kérték?

5 év után elévül.

De ha így állsz hozzá akkor ugyis meggyőz az ügyintéző hogy nem.

Beus181 # 2011.11.10. 08:08

Sajnos én még ilyen helyzetben nem voltam, így nem értek hozzzá. A gépjárműadóval akkor mit tegyek, hivatkozzak az elévülésre, és akkor azt mondják, hogy jó, akkor nem kell kifizetni? Akkor miért küldték ki most? Elképzelhető, hogy azóta nem jött róla semmi? Sajnos nem tudom, mert mi akkor még nem is ismertük egymást, ha jött felszólítás akkor az nem szakítja meg az elévülést?