ingatlanszerzési illeték


peggy99 # 2019.10.04. 10:07

Ígérem nem hagylak hülyén meghalni. Igen jó megközelítés, de valami nem logikus. Kiderül! :-)

Kovács_Béla_Sándor # 2019.10.04. 14:59

Nagyon meg tudna lepni, ha nem a tulajdoni lap szerinti tulajdonos lenne.
Újabb bizonyíték arra, hogy általában az első gondolat a helyes.

wers # 2019.10.04. 17:17

Na ez teljesen jellemző rám. Az első gondolat a jó gondolat. Annyira bejön mindíg.

judit68 # 2019.10.06. 20:52

Tisztelt Tanácsadók,

Eladtam egy kecskeméti panel lakást idén nyár elején.

Majd kicsivel kevesebbért augusztusban vásároltam egy ingatlant a város szélén, ami egy 568nm-es telek, rajta egy nádból-vályogból épített garázzsal, egy téglából épült csirkeól-sufni épülettel, és egy kicsi vályogból épült házzal, amiben kis konyha, és két kicsi szoba volt. Mind a három épület elég leromlott, kicsit romos, de használható állapotban, az épületbe az áram bevezetve. Az ingatlant építkezésre vettem, direkt épületekkel együtt, hogy ne kelljen illetéket fizetnem, és utána én minősíttessem át építési teleknek a bontás után. Az ingatlant egyébként sokáig valóban afféle nyaralónak használták, de az eladó apja, akitől az eladó örökölte, lakott is ott néhány évet (hogy bejelentkezett-e, nem tudom).

A tulajdoni lap első része így nézett ki :

--
  • I.RÉSZ-----
Földrészlet területe változás előtt: 568 (m2) törlő határozat:7374/20021. Az ingatlan adatai : alrészlet adatok művelési ág(kivett megnezevés) min.o terület ha nm kat.t.jöv. k.fill. alosztály ter. ha m2 adatok kat.jöv k.fill ---------------
    • Kivett udvar, épület, 0 568 0.00

(Az utolsó sor adatai a "min.o", a "terület" és a "kat.t.jöv" alatt)

Az ügyvéd, nagyjából a valóságnak megfelelően három lebontásra váró, romos épületet írt a szerződésbe, de azt állította, hogy a "kivett udvar, épület" megnevezés megfelel az illetékkedvezmény feltételeinek, ez lakóingatlannak minősül, mint ahogy volt is rajta egy lakóépület ugye.

Ezzel szemben a NAV kiszabott illetéket, arra hivatkozva, hogy a szerződés és a tuajdoni lap alapján nem minősül lakástulajdonnak az ingatlan. Ezért a B400 adatlapi nyilatkozatom nem alapos, azt elutasítják, és kiszabták a teljes 4% illetéket.

Kérdésem : a fentiek alapján van értelme fellebbezni?

Szerintem ez egy lakóingatlan, én legalábbis a "kivett udvar, épület"-ből, és abból, hogy egy teljesen lakható konyhás-szobás kis lakás volt a telken, ezt gondoltam, és az okiratot szerkesztő ügyvéd se szólt egy szót se, amikor kitöltöttük a B400 adatlapba az eladott lakásomat az illetékkedvezményhez.

Előre is köszönöm a válaszokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.10.06. 21:25

a fentiek alapján van értelme fellebbezni?
Nincs.

Immaculata # 2019.10.07. 03:03

Úgy tűnik, hogy ez a telek nem építési telek, így lakóingatlan sem építhető rá.

wers # 2019.10.07. 07:22

Szerintem ez egy lakóingatlan

Szerinted. De ez nem attól függ, hogy teszerinted mi.

Attól, hogy egy épületben vannak helyiségek, van fűtés, világítás, konyha, wc, zuhanyzó, az akár egy irodaház vagy műhely is lehet.

Tudod, ha a lovat befestjük fekete - fehérre attól az még nem lesz zebra.

wers # 2019.10.07. 07:24

(azt csak így zárójelben, ez az ügyvédnek hogyan nem tűnt fel?)

lajcsó # 2019.10.07. 12:19

"Szerintem ez egy lakóingatlan,"
Na, ez nem így működik!
A lakás fogalmát jogszabály határozza meg. Ha az építmény megfelel a lakás jogszabályi feltételeinek akkor lakásnak minősül, ha nem, akkor csak "épület".

judit68 # 2019.10.07. 15:50

Köszönöm a válaszokat.

Sándor : köszönöm. Feltételezhetem, hogy ezt arra alapozza, hogy a tulajdoni lap megnevezés részében lakás/lakóingatlan nem szerepel? Vagy más miatt?

Immaculata : ebben azért remélhetőleg téved, mert az ingatlan a város családi házas övezetében van, körülötte mindenhol családi házak, újabban 2-3 lakásos ikerházak a nagyobb telkeken, itt mindenhol lehet építkezni, pörög is a hely. Egyébként a bontás azóta megtörtént (ez is probléma most, hiszen már meg se tudnám mutatni a hivatalnak, hogy de, itt egy lakás, nézzétek meg), a tanács kiadta a határozatot a megtekintés után az építési telekké nyilvánításhoz, már a földhivatalban van az ügy.

wers : köszönöm, azért én azt hittem, hogy egy épület, amiben kettő szoba és konyha van, ablakokkal, ajtóval, az lakás. Igaz, lehetne iroda is, de nem az. Az is igaz, hogy csatorna nem volt, víz a ház előtti kútból volt, és a wc egy budi volt a telek sarkában. Szóval nem összkomfortos lakás volt, de áram be volt vezetve, fűteni-világítani lehetett, laktak is benne.

lajcsó: ez némileg ellentmond Sándor által írtaknak. Ezek szerint ha az építmény megfelelt volna ezeknek a feltételeknek (mintahogyan szerintem megfelelt), akkor lakásnak minősül és járhatna utána a kedvezmény akkor is, ha a tulajdoni lapon a "lakás" megnevezés nem szerepel?

Mondjuk azt érdekesnek találom, hogy a város széli cigánysoron tucatjával vannak olyan házak, amelyek sokkal rosszabb állapotban vannak, mint ez az épület volt. Ott mégis lehet lakni, ez meg nem volt lakás?

Kovács_Béla_Sándor # 2019.10.07. 16:10

ezt arra alapozza, hogy a tulajdoni lap megnevezés részében lakás/lakóingatlan nem szerepel?
Igen. Mert csak ez számít. Itv. 102. § (1) f)

judit68 # 2019.10.07. 18:38

Kedves Sándor,

Köszönöm.
Végülis én is erre jutottam, a NAV a határozatában is erre hivatkozik többek között.
Akkor ezt elnéztem a vásárláskor. De hogy az ügyvéd is, annak nem örülök. Nem kérhetek tőle valamilyen kártalanítást vagy valami ilyent?

lajcsó # 2019.10.08. 07:36

"akkor lakásnak minősül és járhatna utána a kedvezmény akkor is, ha a tulajdoni lapon a "lakás" megnevezés nem szerepel?"
A tulajdoni lapon is lakásnak kell szerepelni!

Kovács_Béla_Sándor # 2019.10.08. 08:45

(És még az sem elég, ha öt éve - vagy hosszabb ideje - nem lakásként használják. Fordítva viszont nem érvényesül ez a szabály.)

Atys13 # 2019.11.05. 10:00

Tisztelt Uraim, Hölgyeim
Olyan kérdéssel fordulnek önök felé, hogy vettünk egy hétvégi házas nyaralonak minősített ingatlant.
Ha 1 éven belül eladom egy másik nagyobb értékű ingatlanom, kell e illetéket fizetnem?
Úgy tudom, hogy nem. Meg van egy olyan eshetőség, hogy 3 éven belüli külföldön de EUn belul eladtam egy másik nagyobb értékű ingatlant is.
Köszönöm a válaszokat.
Üdv A

Kovács_Béla_Sándor # 2019.11.05. 10:52

Az a kedvezmény csak lakásingatlanokra van.

ERA1962 # 2019.11.23. 21:14

Tisztelt Szakértők! Ebben az évben vásároltunk egy ingatlant.amely az ingatlan nyilvántartásban belterület kivett beépítetlen területként szerepel,de van rajta lakóház amire sem építési engedélyt sem használatba vételi engedélyt nem kértek, és nem adtak ki.Kérhetem a 4 év illeték megfizetésének halasztását ami az építési telek esetében van? Várom válaszukat köszönettel!!


Üdvözlök mindenkit!
Az iránt szeretnék érdekl?dni,hogy Anyósom élettársát mi ketten a Sógornömmel temettÜk el fizettük annak költségét, de az

Kovács_Béla_Sándor # 2019.11.23. 22:16

Igen.

dora29 # 2020.01.18. 16:23

Tisztelt Szakértők! Véleményüket kérném, hogy telekre vonatkozó illeték fizetés 4 éves halasztását lehet-e meghosszabbítani, amennyiben az építkezés megkezdése hatósági/önkormányzati okok miatt jelentősen csúszott? Van-e valamilyen törvényi lehetőség, méltányossági kérelem? Ha igen, milyen módon érdemes ezt kérni. Egyrészt a telek átírása 8 hónap volt, a víz bevezetésének előkészítése, amelyet az önkormányzat végzett (több szomszédos telekre vonatkozó telekalakítás, közterületté nyilvánítás) 2 év volt. Az építkezés már folyamatban van. Válaszukat előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2020.01.18. 16:34

Nem.

Kata 1001 # 2020.01.27. 04:21

Tisztelt Uram/Hölgyem!
Az alábbiak szerint érdeklődnék, illetve kérnék útmutatást. Eladtam a lakásom (15 éve örököltem). Az új lakás vásárlás fele akkora összeg lesz, mint amit az előzőért kapok. Hogy fogok adózni, illetve a nem lakás céljára fordított bevételt tovább ajándékoznám gyerekem részére. Mi ilyenkor a teendőm?
Köszönöm szépen.
Üdvözlettel: Kata 1001

Szomorú örökös # 2020.01.27. 05:20

Kata 1001

Eladtam a lakásom (15 éve örököltem).....Az új lakás vásárlás fele akkora összeg lesz, mint amit az előzőért kapok. Hogy fogok adózni...?

Sehogy, mivel jócskán túl van már a szerzés az 5 éven - sőt ha jól tudom, még be se kell nagyon vallani ilyenkor. Illetéket se kell valószínűleg fizetni, ha 1 éven belül új ingatlan vásárlására kerül sor, mivel kisebb értékű az új ingatlan. De ehhez az 1 évet szigorúan be kell tartani és az ügyvédnek sem árt jelezni, hogy volt 1 éven belül ingatlan-eladás, nem automatikusan működik. Én ezt így tudom! De én csak egy laikus vagyok, aki a közeli múltban átesett ingatlan eladáson-vásárláson. Az ajándékozás kérdésében majd a szakosok válaszolnak.

drbjozsef # 2020.01.27. 06:38

Kata 1001,

Ha több mint 5 éve szerezted a lakást, akkor nincs jövedelmed az eladásból, nincs adófizetési kötelezettséged az eladás után, bevallanod sem kell az eladást. Semmi teendőd nincs.

Ha veszel másikat 3 éven belül (ez már jó ideje fel lett emelve 3 évre), akkor a különbözet után kell csak illetéket fizetned, ha olcsóbbat veszel, akkor nem kell illetéket fizetned. Itt annyi a teendőd, hogy az adásvételi szerződés megkötésekor jelzed az ügyvédnek, hogy adtál el másik lakást, vidd el az eladáskori szerződést, hogy az adatokat be tudja írni a megfelelő adatlapba.

Egyenesági rokonok között minden ügylet illetékmentes. Gyermekednek ajándékozás esetén - legyen az ingatlan, készpénz vagy bármi -, nem kell illetéket fizetnie, és pénz ajándékozás esetén már bejelenteni sem kell azt sem. Szintén nincs teendőd.

csadri80 # 2020.04.07. 16:51

Tisztelt Hölgyem/Uram!

2019 novemberében vásároltunk egy telket,amin a vásárlás előtt egy faház állt,de még a vásárlás előtt le lett bontva.A földhivatal felé viszont a tulajdonos nem jelezte a bontást,így ott szerepel az egyéb épület megnevezés.Ennek okán a NAV ma megkülte a vagyonszerzési illeték kiszabásáról az értesítést.Arra hivatkozva,hogy a mentességi kérelmünket elutasítja mivel nem üres telekként szerepel az ingatlan a nyilvántartásban.
Kérdésem,hogy lehet-e valahogy kérelmezni az ügy kivizsgálását?Van-e lehetőség bármivel bizonyítani (pl.fotók,szomszédok beszámolója),hogy a faház a vásárlás előtt ke lett bontva?
Amennyiben ez nem járható út, számításba lehet-e venni,hogy a férjem 2019 elején eladott egy másik telket?Csökkenthető-e annak a teleknek az értékével a vagyonszerzési illeték alapja?
Ha csökkenthető,akkor azt így lehet egyáltalán utólag kérelmezni?

drbjozsef # 2020.04.07. 17:42

csadri80,

Sajnos egyik sem járható út.

Az előbbibe én is futottam bele. Ki is kellett fizetni. Az illetéktörvén egyértelmű, külön definiálja az építési telket :

lakóház építésére alkalmas telektulajdon: az építésügyi szabályoknak és a településrendezési tervnek megfelelően kialakított, lakóépület elhelyezésére szolgáló, beépítetlen földrészlet vagy olyan földrészlet, amelyen az f) pont szerinti szerkezetkész állapotot el nem érő, lakóház céljára létesülő építmény áll

Bármilyen bejegyzés van a tulajdoni lapon, az már nem építési telek. Nincs mérlegelés, nincs méltányosság.

A másik, az illetékkedvezmény sem játszik. Az meg azért, mert az eladott ingatlan telek volt (már ha az volt).

lakástulajdon vásárlásakor, ha a vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző három éven belül vagy a vásárlást követő egy éven belül eladja, a vásárolt és az eladott lakástulajdon

CSAK és kizárólag két lakás ingatlan között igényelhető ez a kedvezmény. Ha akár csak az egyik telek/zártkert/nyaraló/akármi, akkor már nem. Itt sincs mérlegelés.

Észre kellett volna venni, és az eladónak kellett volna elintézni az építési telekké nyilvánítást, és úgy kellett volna megvenni tőle. Tudom, ez nem vígasztal.