Piroson áthajtás 100.000Ft?!


Tackry # 2009.09.04. 11:27

Norbinak az imént e-mailben már megírtam, mi hogy jártunk ugyanabban a kereszteződésben, de ide is leírom, hátha más is jár hasonló cipőben:

Párom a közlekedési szabálysértésben elismerte felelősségét, bár utólag hallottuk, hogy ezt nagyon sokan nem tették meg, mert sok esetben tévesen állapították meg a szabálysértést. Ezen utólag módosítani már nem tudunk, ezzel tisztában vagyunk.

A szóban forgó szabálysértés büntetési tétele 100.000Ft. Anyagi helyzetünkre hivatkozva részletfizetési lehetőséget vagy csökkentést kértünk. Egyértelmű választ nem kaptunk, de a következő csekk már nem 100.000Ft-ról, hanem 10.000Ft-ról szólt. Ezt befizettük, és azt hittük, ezzel lezárult az ügy.

Azonban idén májusban kaptunk egy határozatot arról, hogy mivel a mai napig nem fizettük be a 100.000Ft-ot, és így a Veszprémi Polgármesteri Hivatalhoz került át az ügyünk végrehajtásra. Telefonos megkeresésünkre a Fejér Megyei Rendőrség főkapitánya (?) azt mondta, lehetséges, hogy az ügyintézőjük hibásan töltötte ki a csekket. Tehát telefonban elismerték felelősségüket. Az ő szavaival élve "meglátják, mit tehetnek".

A következő felvonás azonban már az volt, hogy az APEH helyszíni szemlén jelent meg nálunk. Nem voltunk itthon, így másnap bementünk az APEH-hoz, ahol elmondtuk a történetünket, s ahol egy hét haladékot kaptunk arra, hogy hozzunk egy törlési határozatot a rendőrségtől, különben folytatják a végrehajtást. A rendőrségtől informálisan azt az információt kaptuk, hogy végrehajtáskor ők már nem tehetnek semmit sem, a 10.000Ft-ot viszont visszautalják számunkra.

Azonban véleményem szerint nem mi hibáztunk, s nem értem, miért nekünk kell akkor bűnhődnünk? Ők küldtek ki 10.000Ft-ról szóló csekket, amit mi becsülettel be is fizettünk. A befizetés és a végrehajtási határozat között egyetlen egy levél sem érkezett a rendőrségtől, sem fizetési felszólítás, sem semmilyen egyéb papír arról, hogy valami gond lenne. Így minket teljesen váratlanul ért a végrehajtás, hiszen mi már rég el is felejtettük az ügyet. Az APEH részéről sem kaptunk semmilyen egyéb értesítést, pedig tudtommal előbb a fizetésből kellene egy bizonyos részt zárolni, nem pedig végrehajtáson megjelenni.

A kérdésem az, hogy mit lehet tenni ez ügyben? Hétfőn szeretnénk átmenni Fehérvárra - oda tartozik a veszprémi szabálysértés ügye - és a rendőrség által elkövetett hibákra hivatkozva megszerezni a törlési határozatot, de legalábbis a végrehajtást felfüggesztetni. Ehhez lenne szükségünk jogi segítségre. Mire hivatkozhatunk, mit mondjunk? Ügyvédet megfizetni nem tudunk, így mi nem tehetjük meg azt, hogy ügyvéddel jelenünk meg ott, bár minden bizonnyal az lenne a legjobb. Kérek mindenkit, hogy aki tud, segítsen! Sürgős lenne, hiszen az APEH által adott határidő jövő szerdán lejár.

knorbi # 2009.05.21. 12:51

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ A héten küldtem egy levelet a Fejér Megyei Kapitányságnak az eset felülvizsgálatát kérve. A környezetemben már többen visszakapták a bírságukat. Aki Veszprémben még a kereszteződés átépítése előtt (zebrához festett záróvonal, visszaszámláló hiánya) gyűjtötte be a bírságát jó eséllyel próbálkozhat...

Norbi

bigdady # 2009.02.10. 20:58

100 e Ft? Hú ha.
Jobban oda kell figyelnem :)

monalisa1 # 2009.02.10. 20:48

A jövedelem és a szociális helyzet alapján kell hogy megadják a részletfizetést., mostanság nemigen van havi 100 ezer forint plussz.

bnatloz # 2009.02.10. 20:29

Hello mindenki,

Koszonom a hozzaszolasokat . Folyamatba van az ugy . Nem fellebeztem , mert az ugyintezovel beszeltem es azt mondta, hogy reszletfizetesrol szo sem lehet .

Udv Z

Egyjogász # 2008.10.22. 05:35

Az objektív felelősség nem azt jelenti, hogy akkor is kell bírságot fizetni, ha a kocsival nem is követett el senki szabálysértést.

Azt azért csak tudod, hogy a szabálysértés időpontjában a megadott helyen vagy te vagy akinek odaadtad a kocsidat közlekedett-e.

Ha vitatod, hogy te voltál, be lehet jelenteni a rendőrségen, hogy ténylegesen ki vezette ott és akkor a kocsidat és ki követte el a szabálysértést, ha ezt megtagadod, na akkor jön be az objektív felelősség.

monalisa1 # 2008.10.21. 20:33

A KRESZ 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet 9. § (4) bekezdés d) pont: a továbbhaladás tilalmát jelző fényjelzés megszegése esetén a bírság összege 100.000 Ft.

Az összeg fix, nem ex has állapítják meg. A fényképektől sokat ne várj...

Magadra nézve - mint elkövetőre nézve - nem vagy köteles terhelő vallomást tenni, de akkor meg a gépkocsi üzembentartóján vasalják be az összeget. (Vélem jelen esetben róka fogta csuka.)

130 ezer km levezetése szép teljesítmény, de ez nem más mint eddigi balesetmentesség, mert hát azért legalább magadnak valjad be: nem mindig szabályosan közlekedik az ember, csak eddig megúszta...

Kérj részletfizetésre engedélyt, a szociális helyzeted indokolhatja.

Monalisa
laikus hozzászóló

bnatloz # 2008.10.21. 18:15

Tisztelt Forumozok,

Nem gondoltam, hogy engem is eler ez az objektiv felelosseg . De hat sajna engem is utolert .

A heten kaptam egy 100e ft os csekket a Szabolcs-Szatmar-Bereg Megyei rendor-főkapitányságtól .Allitolag Szolnok belvarosaban a
Szapáry út - Ságvári Endre krt - Baross Gábor u. - Kossuth Lajos út kereszteződéseben atmentem a piroson .
Azaz jarműforgalom irányitására szolgáló fényjelző-készülék jelzésére vonatkozó szabályok megsértése miatt kaptam ezt a közigazgatási bírságot .

2004 ota van jogositvanyom es eddig 130 ekm -t vezettem le semmi gond nelkul .Azaz nem okoztam semmilyen balestet . Bar neha kicsit gyorsabban megyek de csak ritkan .
Roviden, nem volt ellenem semifele szabalysertesi eljaras .

Igy megdobbentem ezen a 100 as csekken , amit objektiv felelosseg elve cimszoval vagtak hozzam .

Ahhoz, hogy megnezhessem a szabalysertesrol keszult felveteleket 300 ft-os illetekbelyeg kellett es igy majd elkuldik nekem levelbe a felveteleket(3db) . Miert nem lehet ezt e-mailben elintezni?
Felhivtam ezt a megyei rendorfokapitanysagat es kertem az ugyintezot , hogy tajekoztasson, mit lehet ilyenkor tenni. Hat nem sokat .

  1. Befizetem a csekket . (Na ez az amit nem nagyon szeretnek )
  2. Fellebezek es fizetesi halasztast kerek . Max 6 honap , de akkor is az egeszet be kell fizetni egy osszegbe
  3. Hagyom jogerore emelkedni es a helyi onkormanyzathoz kuldik az ugyet .

Na es akkor itt lehet egyezkedni a helyi jegyzovel (legalabbis a rendorsegi ugyintezo szerint).
4. Egyaltalan nem fizetem be es akkor az APEH megprobalja behajtani . Ha ez nem sikerul (nincs hivatalos jovedelmed es nincs a tulajdonodba semmi ingosag) akkor jon az elzaras .

Na roviden ennyi az en storim . Most varom a "rendelkezésükre alló kepi bizonyítékokat" hogy megnezzem .

2 honapja nincs munkam a parom pedig veszelyeztett terheskent tappenzen van . (Az ugyintezo szerint ez nem eleg . Emiatt nem engedik el 1%-at sem a birsagnak )
Szoval nem rozsas a helyzet .

Ha vkinek van vmi hasznalhato otlete ne fogja vissza magat !!
Oke ha tenyleg atmentem a piroson es nem a sargan . Elismerem hiba volt , de akkor is rogton elsore egy 100-as csekk ! Hat ......

Udv egy megsarcolt .

knorbi # 2008.09.10. 07:31

infók azoktól, akik már voltak megnézni Fehérváron a fényképet/videót:

előről és hátúlról is készül kép. Amikor a lámpa pirosra vált, bekapcsolnak a kamerák. Akit előről is le tudnak fényképezni egyből kapja a csekket, mert ez azt jelenti, hogy átment a piroson... Ha az előlről készült fényképről lelóg a kocsid orra, mákod van... ez ilyen egyszerű:)

Már többen fellebbeztek (többek között a buszsofőr is), de még nincs lezárt ügy...

Két hónap alatt már 400milliót hozott a kereszteződés, nem hiszem, hogy pártunk és kormányunk lemondana róla...

Feri29 # 2008.09.09. 11:07

Ha mondjuk a 3 mp sárga vége felé lépjük át a vonalat, akkor simán előfordulhat, hogy a lámpa már piros, az autó pedig a kereszteződés közepén van.

Nem tudom, hogy az ilyen kamerák konkrétan mit fényképeznek, de ha egy ilyen fenti szituációt is megörökítenek, akkor szerintem nem biztos, hogy az jogszerű.

websas # 2008.09.09. 10:43

Az 1 mp-es reakció időt is figyelembe lehet venni

"gyerekkoromban" volt villogó zöld-sárga- stb.nem volt az rossz.

websas

Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.09. 09:54

Egy 30km/h átlagsebességgel haladó autó egy perc alatt 500 métert tesz meg, tehát 3 másodperc alatt 25 métert. Ennél egy kétszer négysávos út se szélesebb.

Feri29 # 2008.09.09. 09:42

"A jószág eleje zöldnél indult, de a 3 másodperces sárga után bepirosodott a vége…"

Ez egyátalán piroson való áthajtásnak minősül?

Én úgy tudtam az minősül piroson való áthajtásnak ha az autó úgy lépi át a kereszteződés előtti vonalat (ha van vonal) hogy már piros a lámpa.

knorbi # 2008.09.09. 07:59

Friss infó a nyavajgásomról:

meghívták Zéró Tolerancia Pirosban Parkolok Kondorosi Ferit helyi civilek és politikusok a veszprémi kereszteződésbe. Feltették neki a nagy kérdést: Vajon véletlen-e, hogy az országban piroson áthajtó megbüntetettek 90%-a ebben a kereszteződésben szerzi meg a kis 100.000Ft-os csekkét. Feri bámúlt, ámélkodott, majd a feszült helyzetben jó politikusként aszondta: Megvizsgáljuk! Majd okosan még nyögött valami olyasmit, hogy visszamenőleg akár el is törlik a büntetést stb. Persze mindenki megnyugodott és hagyták futni...

Azóta felszereltek egy visszaszámlálót a lámpákra...

guba # 2008.09.04. 10:17

Azért ez a 100 ezer szerintem is durva, ha azt veszed, hogy sokan egy hónapig dolgoznak ennyi pénzért. Kadajnak mondom, hogy a gyalogosok csak néhány másodperc késéssel kapnak zöldet, tehát, ha valaki éppen beleszalad a pirosba, az még nem veszélyezteti más emberek életét. Egyébként meg az vesse knorbira az első követ, aki nem gondolta még soha úgy, hogy "ezen a sárgán még átmegyek".
A konkrét lámpánál egyébként sem volt még talán soha komolyabb baleset, de pénzszerzésnek kiváló. Bezzeg a csatári kereszteződésbe nem tudtak egy szinteltolásos felhajtót csinálni, hiába hal meg minden évben három ember.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.09.04. 09:14

Ja, persze. Ezt a kereszteződést eleve úgy építették meg, hogy a lámpák állandóan minden irányból pirosat mutatnak (na, jó, néha egy 3 másodperces sárgát; de zöldet soha.) Az elkerülő utakat pedig egytől egyig lezárták.

Az is nagyon életszerű, hogy valaki simán áthajt a piroson - de korábban még a sebességhatárokat sem lépte át soha. Szerintem úgy akartad mondani, hogy nem kaptak rajta.

Hogy jogi választ is adjak: kiszabható előzmények nélkül is 100 ezer forintos bírság.

knorbi # 2008.09.04. 09:03

Kedves kadaj00

nem azért sírok mint egy pisis, mert elmeszeltek, hanem pusztán azért, mert az említett kereszteződés nem a közlekedési morál javítására épült, pusztán pénzbehajtás a szerepe... tavaly 1,7 millát adóztam le, de ez nem elég, még bújtatott adókkal tovább lehúznak úgy, hogy tényleg odafigyelek minden szabályra...

kadaj01 # 2008.09.04. 08:20

Azért ez már felháboritó! Én úgy gondolom, hogy aki piroson áthajt, és megbüntetik, az ne sírjon utána mint egy pisis! Mázli, hogy éppen nem akart átmenni akkor a járdán idős, vagy egy kisgyerek.

knorbi # 2008.09.04. 08:02

Tisztelt Fórumozók,

a minap kaptam kézhez egy 100.000Ftos csekket, mert Veszprém belvárosának fő kereszteződésében áthajtottam a piroson és ezt kamera is rögzítette. A helyi újság szerint naponta 70-80 gépjárművet rögzítenek, többek között már egy csulósbuszt is sikerült lemeszelniük. A jószág eleje zöldnél indult, de a 3 másodperces sárga után bepirosodott a vége... Tudtam a kamerákról, odafigyeltem, naponta többszőr is használnom kell a kereszteződést, a kamerák beszerelése óta kb 50szer át tudtam rajta menni, de úgy néz ki egyszer (eddigi tudomásom szerint) nem sikerült.

Kérdéseim:

1. Mérlegelés nélkül kiküldhet-e a rendőrség 100.000Ft.-os közigazgatási bírságról csekket?
(7 éve vezetek, 3éve saját autóval több mint 100.000km-t mentem gyorshajtás, közlekedési vétség nélkül. A papírokra is mindíg odafigyelek, sosem volt dolgom a rendőrséggel.)
2. Milyen jogszabályoknak kell megfelenie egy bekamerázott kerszteződésnek? Egy kereszteződést ki jogosult megvizsgálni/felülbírálni?
(a városban több helyen kihelyeztek visszaszámlálót a lámpák mellé, ebbe a kereszteződésbe valamiért nem jutott. A kereszteződés ergonómialilag sem túl jó: ahol lefényképeztek az út emelkedik, jobbra kell kanyarodni és kanyarodás közben nézni az óttesttől jobbra kirakott lámpát, nem sárgul-e be, persze eközben bármikor leléphetnek elém a gyalogosok)
3. Úgy tudom az alkotmánybíroságon folyamatban van egy beadvány az "objektív felelősség elvé"-ről. Erre hivatkozva kérhetem-e, hogy a beadvány elbírálásáig mentesüljek a befizetés alol?
4. Milyen egyéb módon lehet csökkenteni a pénzbüntetést? (Az áthajtást elismerem, elvileg a vétségről videofelvétel is van a rendőrségen, amit még nem láttam)

Válaszaikat/segítségüket előre is köszönöm.

Norbert