Árvaellátás ügyben segítség kérése


Gicuka # 2021.07.28. 22:04

Szép estét. kérdésem az lenne 20 éve meghalt édesapám edesanyam egyedül nevelt minket 4 vagyunk testvérek abból a legkisebb öcsém szuletesetol fogva súlyos fogyatékkal el edesanyam kapta rá az Árva ellátást. De sajnos tavaj ois elhunyt én vettem át a felnotkoru súlyos fogyatékkal élő testvérem gondoksagat kapom is után a amit edesanyam is kapott apám utánni árva ellátást kérdésem az lenne hogy mindkét szülő halála után igényelhető az Árva ellátás?

zümi2021 # 2021.06.16. 17:15

Sziasztok
Egy ismerősöm nehéz helyzetbe került. Együtt élt egy férfival 9 évig. Ez alatt az idő alatt született egy kisfiúk, akit az anya a saját nevére anyakönyveztetett ( apa ismeretlen), mert megcsalta a férfi a testvérével, ezért nem kérte, hogy az apa nevét bejegyezzék. Később annyira normalizálódott a helyzetük, hogy egy lakásban éltek, de nem egymással. Az utóbbi időben teljesen külön éltek, de az apa látogatta a gyereket, tartották a kapcsolatot, adott pénzt az anyának, aki ezért tartásdíjat sem igényelt hivatalosan. Mindenki tudja a családban, hogy a kisfiúnak ő az apja. Ebben az évben az apa elhunyt, és az anya nem tudja, hogy ebben az esetben igényelhet-e árvaellátást? Ha igen, akkor apasági nélkül ezt hogyan teheti meg? Előre is köszönöm a választ.

Felhőtlen # 2019.03.27. 21:03

Elnézést de az igénybejelentő elbizonytalanított...Van egy olyan kérdés, hogy van e az igénylőnek tartásra kötelezett hozzátartozója. Ide gondolom a biológiai apát kell irni aki viszont fizet gyerektartást.
" a
gyermeknek tartásra köteles és képes
hozzátartozója nincs"

De ugye van, az apja... miért értek félre?

Vagy ezt kihúzom mert nincs?

Felhőtlen # 2019.03.26. 11:58

Végül is igen, ha innen nézzük teljesen logikus, köszönöm szépen :-)

drbjozsef # 2019.03.26. 11:50

Felhőtlen,

miért, amíg élt a párod, dolgozott, keresett, nevelte és eltartotta a gyereket, addig nem kaptál tartásdíjat az apától? Hát ezért.

Felhőtlen # 2019.03.26. 10:28

Köszönöm alfateam, igen ez megvan, nekem mégis furcsa ha egy gyerek kap tartásdíjat is meg árvaellátást is, ezért vagyok ennyire bizonytalan....

alfateam # 2019.03.25. 17:46

Árvaellátás
Ki jogosult árvaellátásra?
 a vér szerinti gyermek;
 a házasságban vagy az élettársi közösségben
együtt élők egy háztartásban közösen nevelt,
korábbi házasságból, élettársi együttélésből
származó gyermeke;
 az örökbefogadott gyermek (az örökbefogadó
szülő után),
akinek szülője öregségi nyugdíjasként halt meg,
vagy haláláig a hozzátartozói ellátásokhoz előírt
szolgálati időt megszerezte.
Árvaellátás jár a testvérnek és az unokának
(ideértve a dédunokát és ükunokát is) is, ha őt az
elhunyt saját háztartásában eltartotta, és a
gyermeknek tartásra köteles és képes
hozzátartozója nincs.
Nem érinti az árvaellátásra jogosultságot, ha a
gyermek vagy életben maradt szülője házasságot
köt, vagy örökbe fogadják.

Felhőtlen # 2019.03.25. 17:25

Tisztelt Fórumozók!

Élettársi kapcsolatban éltem, párom tavsly hunyt el. 2 gyereket neveltünk közös háztartásban, nevelőapjuk volt a gyerekeimnek.
Igényelhetek árvaellátást úgy, hogy a biológiai apa gyerektartást fizet?

Köszönettel

Marcheeba # 2018.04.17. 10:50

Udv!

Születésem óta beteg vagyok,igy nem dolgozhatok. Edesapam 1987-ben meghalt es az o addig bedolgozott évei utan kapom az arvaellatast(es a betegségem utan). Jövőre szeretnek férjhez menni. Az lenne a kérdésem, hogy a hazassag miatt megszunik-e az arvaellatas folyositasa? Koszonom.

Bőcs Nikó # 2017.10.13. 12:44

#árvaellátás
Helló!
Májusban töltöttem a nagykorúságomat, addig Gyermekotthonban éltem, majd Június 1.-én kiköltöztem onnan a barátomhoz. Magamnak kellett elintéznem az árvaellátást, amit lassan 4 éve kaptam Édesapám után. A múlt hónapban megigényeltem a Családi pótlékkal együtt. 2.-án meg is kaptam visszamenőleg a Családit, az Árvasági viszont a tegnapi nap, 12.én jött volna, de csak az ehavit kaptam meg. Arra számítottam, hogy azt is megkapom visszamenőleg, de ez nem történt meg.
Az lenne a kérdésem, hogy ez mi miatt lehet?

Gitta01 # 2017.04.10. 05:34

Árvaellátás
2016.09.hóban elhunyt édesapám,egyetemen hallgatói jogviszonyom szünetelt,elutasították I.ésII.fokon,méltányosságból is az árvaellátást..Megváltozott munkaképességű voltam 50%egészségkárosodással,szakértői vélemény alapján.NYUFIG megkérdezte mi az oka a szüneteltetésnek,azt válaszoltam magánéletemben bekövetkezett változás miatt.Nem az én betegségem miatt,hanem apa súlyos betegsége miatt.Életem végéig kaphattam volna az árvaellátást,de a fentiek miatt nem jöhetett létre.Milyen hatósághoz lehet fordulni a fentiek alapján?
Köszönettel:Gitta01

Gitta01 # 2017.04.10. 05:32

Árvaellátás
2016.09.hóban elhunyt édesapám,egyetemen hallgatói jogviszonyom szünetelt,elutasították I.ésII.fokon,méltányosságból is az árvaellátást..Megváltozott munkaképességű voltam 50%egészségkárosodással,szakértői vélemény alapján.NYUFIG megkérdezte mi az oka a szüneteltetésnek,azt válaszoltam magánéletemben bekövetkezett változás miatt.Nem az én betegségem miatt,hanem apa súlyos betegsége miatt.Életem végéig kaphattam volna az árvaellátást,de a fentiek miatt nem jöhetett létre.Milyen hatósághoz lehet fordulni a fentiek alapján?
Köszönettel:Gitta01

Gitta01 # 2017.04.10. 05:31

Árvaellátás
2016.09.hóban elhunyt édesapám,egyetemen hallgatói jogviszonyom szünetelt,elutasították I.ésII.fokon,méltányosságból is az árvaellátást..Megváltozott munkaképességű voltam 50%egészségkárosodással,szakértői vélemény alapján.NYUFIG megkérdezte mi az oka a szüneteltetésnek,azt válaszoltam magánéletemben bekövetkezett változás miatt.Nem az én betegségem miatt,hanem apa súlyos betegsége miatt.Életem végéig kaphattam volna az árvaellátást,de a fentiek miatt nem jöhetett létre.Milyen hatósághoz lehet fordulni a fentiek alapján?
Köszönettel:Gitta01

Cornusmas # 2017.01.11. 08:26

Tisztelt Szakértők!

Segítséget kérnék abban, hogy az árvaellátás az igénylés benyújtásához képest visszamenően milyen időintervallumban történik? A párom élettársa elhunyt 5 éve. 2 közös gyerekük van. Most lett csak beadva az igény a nyugdíjfolyósítohoz. Van elévülési idő ez esetben? Létezik, hogy nem az árvaság kezdetétől történik a kifizetés?
Ķöszönöm!

Cornusmas # 2017.01.11. 08:25

Tisztelt Szakértők!

Segítséget kérnék abban, hogy az árvaellátás az igénylés benyújtásához képest visszamenően milyen időintervallumban történik? A párom élettársa elhunyt 5 éve. 2 közös gyerekük van. Most lett csak beadva az igény a nyugdíjfolyósítohoz. Van elévülési idő ez esetben? Létezik, hogy nem az árvaság kezdetétől történik a kifizetés?
Ķöszönöm!

ohajnalka01 # 2016.10.25. 20:55

Tisztelt Szakértők!
Orbán Hajnalka vagyok nemreg toltottem be a 18at. Idén külföldön napppali tagozaton, középiskolába folytatom tanulmanyaimat. Gyerekkorom óta edesanyam részérol árva vagyok. A kérdésem az lenne hogy kapok e árvaellátást, és az a pénz az engem vagy édesapamat illeti e meg.
Köszönettel

Ikebana # 2016.01.20. 07:56

Tisztelt Szakértők!
Születésétől vak ismerősöm ügyében érdeklődöm, hogy kaphat-e árvaellátást, mert már elmúlt 40 éves és 4 éve halt meg az édesapja.Megváltozott munkaképességűként munkája nincs.
Válaszukat tisztelettel várom.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2015.05.18. 15:54

Laki95: esetleg ha az iskoládat kérdeznéd meg?

Laki95 # 2015.05.18. 12:42

Üdvözlet!

19 éves Nappali Tagozatos Középiskolai tanuló vagyok.
Van egy nyomtatvány amit az iskola kitölt akkor nyáron is utalják a pénzt. Legyen szíves megmondani a számát vagy elküldeni azt a nyomtatványt előre is köszönöm.

László!

Tkydx # 2015.04.15. 19:48

A problémám az volna hogy árvaellátásban részesültem és ugy vettem fel hogy már nem volt nappali jogviszonyom az iskola ahova elkeztem járni nem volt tanitás soha amikor bementünk elégé link iskola volt már beis zárták,én ugy tudtam h papiron még oda járok de ma kaptma egy levelet hogy 534000ft tartozásom van.Alevélben olvastamy hogy van arra lehetöség hogy kérdelmezem a tartozás elnézését vagy részletfizetését.
Én egy albérletben lakom és épen hogy csak kijövök a fizetésemböl családi segitségem nincs.A kérdésem az volna hogy van e rá esély hogy elnézik a tartozást?Ha nincs akkor a részlett fizetéstt milyen részletekben lehet kérni?

ahamima # 2014.12.14. 16:44

kovacsbandi

Természetesen a gyermeke jogosult lesz az Ön jogán árvaellátásra - az egyéb jogosító feltételek fennállása esetén -, az ellátás összege a nyugellátás 30 %-a, minimum 24.250,- Ft

Üdvözlettel: ahamima

kovacsbandi # 2014.12.09. 09:03

Tisztelt Szakértők.

Tíz éve van balkézről egy gyermekem. Anyakönyvileg is bejegyeztek apaként, fizetek is gyermektartást bőven, jó kapcsolatban is vagyunk.
Nem élek együtt sem a gyerekkel, sem az anyukával, külön házasságban élek.
Tisztelettel kérdezem, ha netán történik velem valami, kaphat-e a gyermekem árvaellátást? Nyugdíjam hány százalékára számíthat?

Köszönöm válaszukat.

smargo # 2014.11.20. 13:04

Tisztelt Szakértők!

Jövő év elején töltöm be a 22. életévemet, pici korom óta árva vagyok. Jövő nyáron diplomázom, de szeretnék másoddiplomát szerezni más szakterületen. Aziránt érdeklődöm, hogy megillet-e továbbra is az árvaellátás? Ha igen, akkor befolyásolja-e az összeg folyósítását az, ha költségtérítéses szakra sikerül bejutnom?

Szíves válaszukat előre is tisztelettel megköszönöm.
szolma


El?rehozott öregségi nyugdíj

attila9311 # 2014.09.04. 16:21

Jó napot!
Idén leszek 21 éves. Felnőttoktatás keretében esti tagozaton folytatnám tanulmányaim az első szakma megszerzéséhez. Ebben az esetben jár-e továbbra is az árvaellátás?
Köszönöm, válaszukat várom!

nyafka123 # 2014.08.19. 12:19

Jó napot!
Érdeklődni szeretnék az iránt,hogy 21 éves vagyok, szeptemberben töltöm a 22-tőt,de sajnos nappali tagozatra nem kerültem be főiskolán az idei évben. Az árvaellátást ez esetben ha tanfolyami rendszerben esetleg levelezői avagy esti tagozaton tanulok akkor jár-e az árvaellátás? Szerepet játszik az életben maradt szülő megváltozott munkaképességű?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdv