Hogy is van ez?


Borzi # 2022.06.26. 13:43

gerbera317:

Nyugodj meg, lesz aki szakértően, helyettem is összerakja majd a "tényállást".
Remélem, hogy a bíróság majdan precedens értékű ítéletet hoz, mert a jogállimaság intézményét csak jogászok tudják helyreállítani! Úgy gondolom, hogy nemcsak az én esetem igazolja, hogy komoly bajok vannak a társasház kezeléssel (is), olyan komolyak, amik embereket tesznek földönfutóvá! Sokan vágtak bele magánvállalkozásként társasház kezelésbe, és jéééé!!! igen jól meggazdagodtak, miközben a ház leépült. Itt is az történt, hogy az előző társasház kezelő ingatlanos cége több százmilliós vagyonra gyúrta fel magát, miközben a társasház úgy lerobbant, hogy a lakók kérték, hogy vegye át a helyi önkormányzat vagyonkezelő cége a társasházi ügyek intézését. Azt remélték, hogy nem azt folytatják majd amit az előző. Itt nálunk a telepen volt olyan társasház, aminek a közös képviselője komoly, bizonyítható összegeket sikkasztott, mikor feljelentették, kapott másfél év felfüggesztettet, majd egy másik lakótelepen folytatta áldásos tevékenységét, szintén közös képviselőként, mert, hogy már van gyakorlata.

Úgy, hogy gondold át, s óvatosan dobálózz azzal, hogy itt kinek kellene szégyenkeznie, még akkor is, ha az az alapállás az ilyen ügyeknél, hogy a kliens az úgy is hülye, majd elviszi a balhét. Tudod eshet pofára az is, aki a lovon ül, ha nagy a szája akkor is!

Borzi # 2022.06.26. 13:24

gerbera317

Most akkor megpróbálom (dadogva) összeszedni mi volt az alapállás, s mit tettem a megszüntetéséért:

Mit tettem:
Még határidőn belül elküldtem a közjegyzőnek az általatok javasolt kézbesítési kifogást + ellentmondást a fizetési meghagyásra, a végrehajtásra.

  1. Kaptam egy végrehajtási lapot, amin 1.8 millió forint megtérítésére köteleztek, 2003. január és 2021. decembere között.
  2. Végrehajtás kérőként a vagyonkezelő volt feltüntetve, akik valóban a társasházat képviselik, a kért összeg pedig elmaradt közös költségre vonatkozik.

Első megdöbbent dühömben járható útnak tartottam, hogy értesítem a vagyonkezelő illetékeseit, hogy 2010-től nem én vagyok a lakás tulajdonosa. Ezt tulajdonilap másolattal is igazoltam. Naívan azt gondoltam, ez elegendő ahhoz, hogy rájöjjenek a tévedésükre, arra is, hogy ha tőlem akarnak bármit is követelni az már elévült. Nem így történt. Egy jogász a vagyonkezelőtől azt kérte tőlem, hogy vigyem be a befizetési igazolásaimat valamint a peres irataimat. (Erről is írtam, hogy valóban volt tartozásom a társasház felé, de az bírósági úton rendeződött, aminek kifizetése is látható a tulajdoni lapon.)

Nem igazán értem a velem szembeni indulatodat és azt, hogy ostobának nevezel és képtelennek arra, hogy érthetően "felvázoljam a tényállást". Igazad van, nem tudom jogász nyelven leírni azt, ami a problémám, viszont egy jó jogásznak tudnia kell, sőt (per esetén) kötelessége lefordítania jogi nyelvre az én dadogásomat is. Ezt nekem bűnként felróni legalább olyan vérlázító, mint egy erre szakosodott intézmény szakembereinek úgy elrendelnie életeket ellehetetlenítő végrehajtást, hogy sem részletes kimutatása nincs az adósságról, amit kér, s nem attól kéri az adósság rendezését akitől kellene. Amikor ezért szólni mer a delikvens, akkor még azt várják el, hogy az igazolja, hogy NEM tartozik azzal, amit ők kérnek.
Úgy gondolom, fordítva ülnek a lovon...

gerbera317 # 2022.06.26. 09:34

Nem az a körülmény huszdrangú, hogy ő nem lehetne kötelzett, henem az, hogy mit és mennyit számítanak fel neki jogcím nélkül. Teljesen mindegy, hogy kétmilliót, vagy csak hetvenezret követelnek tőle, közös költség címén, ha már 11 éve nem tulajdonos a társasházban.
Most újra elolvastam a nyitóposztot: Eszerint:
A kérdező 11 éve, vagyis 2013. óta nem tulajdonos a társasházban. Három mondattal utána, már 2010-ig volt tulajdonos.
A kérdező a vagyonkezelőt végrehajtást kérőnek nevezi, holott társasházi közös költségről van itt szó, tehát a végrehajtást kérő nem lehet a vagyonkezelő, hanem a társasház. A végrehajtást kérőnek nevezett vagyonkezelő a társasházat képviseli, valószínűleg közös képviselőként.
A követelés 2003-2020. közötti időszakot ölel fel, tehát lesz a követelésrészek között olyan tétel, amit nem jogcím nélkül követelnek tőle. Az egy másik dolog, hogy sikerrel lehet elévülésre hivatkozni.
Ír még ezeken felül 12 évvel ezelőtti peres iratokról, de egy mukkot se arról, hogy ez miféle per volt. Valószínűleg nem volt zökkenőmentes a társasházból való eljövetel.
Ahogyan írtam, 1. a legelső és legfontosabb, hogy sikerre vigye a kérdező a fizetési meghagyás kézbesítése elleni kifogást. Kár is vitatkozni azon, hogy van-e ennél fontosabb.
2. Ezzel egyidejűleg, ugyanattól a közjegyzőtől kérni kell a végrehajtás felfüggesztését. Tehát nem végrehajtási kifogással kell bombázni, és nem a foganatosító bíróságot, meg olyan faxságokkal, hogy "tessék leállítani a végrehajtást", hanem a közjegyzőnek egy sima, de érthető tartalmú és szándékú kérelmet, hogy addig se lehessen tovább inkasszálni. Megtette? Szerintem nem.
3. Ha a közjegyző visszavonta a végrehajtási lapot, azzal megszűnik a végrehajtás. Amit addig behajtottak tőle, azt bizony bukta. De ha a követelés tartalmaz elévült tételeket is, akkor emiatt ne nagyon sajnáljuk a kérdezőt, mert az elévülés miatt nem érvényesíthető tartozást is illik megfizetni. Az csak másodlagos dolog, hogy megfelelő ügyvitellel elérhető, hogy ne kelljen. Ha esetleg többet inkasszáltak tőle, mint amire elévüléssel hivatkozhat (tehát jogcím nélkül követelt összeget is), ott majd még szükség lehet egy kis számtanra (ld. következő pont).
4. Ezt követi az ellentmondás, ami, ha perré alakul, akkor a kérdezőnek az eddigieknél lényegesen összeszedettebben és értelmesebben kell előadnia az álláspontját, külön szedve azt, hogy mire akar elévültként hivatkozni, és mit kér eleve alaptalannak tekinteni. De ehhez nincs szükség előzetesen megszerzett információra, hiszen a jogosult (felperes) úgyis elő fogja tételesen adni, hogy mit követel, és ebben lesz egy választóvonal a tulajdonjog megszűnésének időpontjával. Egy ilyet akár a helyéről felpattanva is bárki elő tud adni (szerintem), csak ne dadogjon.
5. Amihez már komolyabb felkészültségre van szükség, az a kár- és sérelmi díj-igény megfogalmazása és alátámasztása. De ehhez már tényleg nagyon meg kell kapaszkodnia a kérdezőnek, mert én úgy látom, hogy egyelőre a tényállást sem tudja rendesen felvázolni, nemhogy abból következtetéseket levonni, téziseket felállítani, kidolgozni és megvédeni, legvégül pedig érvényesíteni.

Majordomus # 2022.06.25. 19:22

Gerbera
Szerinted huszadrangu tényező az,hogy nem a kötelezettet perelte be a társasház,és nem a tényleges tulajdonost?
Még sérelemdíjat is kérnék a meghurcoltatásom és a számláim zárolása miatt keletkezett hátrányom miatt.

Szomorú örökös # 2022.06.25. 19:10

Borzi

Most jön az itélkezési szünet (is)!

Nagyon jól látod.

gerbera317 # 2022.06.25. 19:03

Amit te lényegnek nevezel, huszadrangú dolog a te szempontból. Első és legfontosabb a kézbesítési kifogás, amit majdnem elmulasztottál. Második lesz az ellentmondás. Minden más csak vízfesték.

Borzi # 2022.06.25. 14:20

Majordomus

Na, látod hát ez az! Első körben mindent megtettem, csak a lényeget nem, amit te írtál! A tulajdoni lapot kikértem, tudom ki és mióta tulajdonosa a lakásnak - 2010. október 3-óta szerepel a tulajdoni lapon. Írtam levelet a vagyonkezelő vezérigazgatójának (mellékelve a tulajdonilap másolatot) és kikértem magamnak a végrehajtást. Egyedül kimutatást nem kértem, a vagyonkezelő jogásza viszont tőlem kért befizetési bizonylatokat. Most, hogy felhívtad rá a figyelmemet kérni fogom a végrehajtás alapjául szolgáló kimutatást! Csak ettől még megvan terhelve a bankszámlám és minden egyéb jövedelmem. Gyanítom a pereskedés pedig nem pár nap alatt zajlik majd le. Most jön az itélkezési szünet (is)! :( :( :(

Majordomus # 2022.06.24. 19:59

Kérj ki egy tulajdoni lapot a Földhivataltól hogy ki az új tulajdonos és mióta?!

Ezt követően keresd meg a társasházkezelőt és kérj tőle egy tételes kimutatást a tartozásodról 2021.december 31-ig.

Ha nem érti akkor emlitsd neg neki hogy erre pereltek be akkor csak van kimutatás??? Nem?

Borzi # 2022.06.24. 17:23

Majordomus
Nem, nincs O-ás igazolásom, s ha lett volna sem kellene megőriznem 11 évig - szerintem - arra gondolva, hogy egyszer majd valamikor társasház kezelőt vált a ház, s az új képviseletnek eszébe jut, hogy a tíz éve nem fizető tulajdonos helyett az előző tulajdonostól kéri a tartozást! Egyébként véletlenül az azt megelőző időszakot tudom igazolni...

Majordomus # 2022.06.23. 20:45

Azért nézz utána van e 0-s igazolásod a közös képviselőtől a régi lakásodra mikor elköltöztél.

Magyarul: igazolás arról hogy tartozás bélkül költöztél el onnan. Ez perdöntő jelentőségű.

Borzi # 2022.06.23. 10:18

Kovács_Béla_Sándor

Igyekszem megnyugodni, bár nem könnyű! Nagyon köszönöm a segítséget és figyelmet!

Kovács_Béla_Sándor # 2022.06.23. 08:37

mi a végrehajtási lapon szerepel, hogy 15 napig végrehajtási kifogást is benyújthat az ügyfél?
Annak sosincs halasztó hatálya.

Nyugodj meg, egyelőre eljárásjogilag rendben van a dolog. Visszavonják a vh-lapot és a jogerősítést, újra kiküldik a fizetési meghagyást, aminek ha ellentmondasz, perré alakul. (Vagy egyből megállapítják a perré alakulást az egyszerűség kedvéért.) Az ügy érdeme meg majd a perben eldől.

Borzi # 2022.06.23. 08:19

gerbera317

Nagyon köszönöm a részletes tájékoztatódat! Nagyon bírom a stílusod! :-) Sajnos, most pillanatnyilag csak annyit tehetek, hogy várom a beadványokra a közjegyző válaszát. Természetes, hogy kifizetem azokat a költségeket, amit a törvények előírnak. Csak költői a kérdés - miért előre kell fizetni végrehajtó és közjegyző irreálisan magas munkadíját egy előre bizonytalan kimenetelű peres ügynél? Az én költségeimet ki fizeti meg előre? Jelenleg csak a posta költségem több mint 20 ezer forint (ajánlott, tértivevény), nem beszélve a közlekedés, a telefon stb. költségekről, és még el sem kezdődött semmi!
Jól van ez így???

Borzi # 2022.06.23. 08:10

Majordomus

Mindenképpen ügyvédet fogadok, mert az összeg olyan magas és a követelés időtartama olyan irreális (2003. januártól 2021. októberéig) aminek az így történő behhajtása olyan orbitális jogi és hivatali ügyintézési hiba, ami elképesztő és hihetetlen. Egy nagy létszámú, erre szakosodott intézménynél mint egy önkormányzati vagyonkezelő ilyen dilettánsok nem dolgozhatnak! Az is meghökkentő, hogy az ügyirat több kézen is átment, kezdve a társasház jogászától, a közösképviselőtől, a könyvelőn át a közjegyzőig és végrehajtóig. ...és jé! Egyiknek sem tűnt fel az időpont elévültsége, az sem jutott eszükbe, hogy lekérjék a tulajdoni lapot a lakás tulajdonosának beazonosítására, mielőtt elindították az eljárást. Komoly sérelmi díjat fogok kérni ezek elmulasztása miatt, mert azontúl, hogy szó szerint majdnem infarktust kaptam, erkölcsileg is eláztattak, mert minden közgyűlésen elmondják az adósok nevét, szórják rájuk a keresztvizet s ahol én élek, az olyan mint egy kis falu a nagyvárosban - mindenki ismeri egymást.

Borzi # 2022.06.23. 07:27

drbjózsef

Igen, a bejelentett lakcímemen lakom, állandó, nem ideiglenes bejelenéssel tíz éve. Telefonon beszéltem a közjegyző asszisztensével, aki ezúttal mellőzte a "telefonon nem adhatok felvilágosítást" panelt és elmondta, hogy a régi lakcímemre küldte ki a fizetési meghagyást. Valamint, hogy megkapták a kézbesítési hiba miatti kifogásom és az ellentmondást a fizetési meghagyásra. A végrehajtói díjat nem tudtam mellékelni, mert egy héten csak egyszer van féfogadás a vh irodán, s az nem fért bele az időbe. De jeleztem, hogy pótlólag küldöm, azt mondta nem kell, mert eddig ingyenes.
Ami a végrehajtó jogszerű eljárását illeti: az rá nem vonatkozik, ami a végrehajtási lapon szerepel, hogy 15 napig végrehajtási kifogást is benyújthat az ügyfél? Azt az első tényszerű intézkedésig neki nem kell megvárnia?

gerbera317 # 2022.06.23. 07:00

Tehát nincs jogerős ítéletük
Dehogynincs. A jogerős fizetési meghagyás hatálya azonos a bíróság ítéletével. Majd akkor nem lesz jogerős 'ítéletük', ha a közjegyző törli a jogerősítő záradékot.
postára adtam 1. db. kézbesítési kifogást + 1.db fizetési meghagyási ellentmondást
Ez két eltérő dolog.
1) A kézbesítési kifogás akkor működik, ha önhibádon kívül nem tudtad átvenni a fizetési meghagyást. Ilyen ok lehet például, hogy nem laktál a címen, és még csak nem is az volt a bejelentett címed (a külföldi nyaralás csak megszorításokkal értelmezhető így). Ennek a kifogásnak helyt adva a közjegyző törli a fizetési meghagyás jogerősítő záradékát, majd visszavonja a végrehajtási lapot, aminek a joghatása azonos a végrehajtás megszűnésével. Ez után újra kézbesítteti részedre a fizetési meghagyást, aminek aztán ellentmondhatsz, és elpereskedhetsz a követelés jogszerűsége fölött.
2) Rendkívüli ellentmondásnak akkor van helye, ha a fizetési meghagyást neked felróható okból nem vetted át (hanyag hozzáállás, lesexarom, ottrohadjommeg stb.), egyébként pedig igenis ott laktál. Ilyenkor hiába is próbálkoznál kézbesítési kifogással. Itt arra kapsz lehetőséget, hogy eszedre térj, és mégiscsak ellentmondással élj a fizetési meghagyással szemben. Azonban ez a muri fizetős, mert meg kell térítened mindazt a költséget, amit a mulasztásoddal okoztál a végrehajtást kérőnek, és a végrehajtó költségeiről sem feledkezhetsz el. A közjegyző csak akkor fogadja be az ellentmondásodat, ha ezeknek a megfizetését igazolod (pontosabban: a végrehajtó igazolja). Ha ez megvan, akkor a közjegyző törli a fizetési meghagyás jogerősítő záradékát, majd visszavonja a végrehajtási lapot, és az ő eljárása perrel folytatódik tovább.

Majordomus # 2022.06.22. 19:45

Nem egészen kerek a történet.
A közös költség követelés jogcíme csak a tulajdonjog fennállásáig áll fenn.

Itt a nagyobb baj az hogy már jogerős végrehajtás folyik és nem kevés összegre.

Sürgősen fogadj ügyvédet.

drbjozsef # 2022.06.22. 14:32

Tehát nincs jogerős ítéletük, ezzel szemben a végrehajtó június 8-án inkasszózta a bankszámlámat.

Igen, teljesen jogszerűen megtehette, mert jogerős fizetési meghagyás volt a végrehajtási lap kiállításának alapja.

Ha kiderül, hogy ÖNHIBÁDON KÍVÜL nem tudtad átvenni a fizetési meghagyást, és EZÉRT emelkedett kézbesítési fikcióval jogerőre, akkor azt a végrehajtási lapot vissza fogja vonni, és a közjegyző újra ki fogja küldeni a fizetési meghagyást. Na, ANNAK is ellent kell mondani, leginkább elévülésre hivatkozva, illetve arra, hogy a követelt időszak jelentős részében nem is te voltál a tulajdonos.

De megmondom őszintén : igen kíváncsi lennék, milyen indokot írtál, amellyel bizonyítod az önhibádon kívüliséget. A bejelentett lakcímeden laksz?

Borzi # 2022.06.22. 11:00

Kovács_Béla_Sándor - osztap - Gerbera317

'22. június 7-én kaptam kézhez a végrehajtói felhívást az adósság megfizetésére, tehát ma június 22-én telik le a 15 nap. Mivel nem vagyok jogvégzett ember, ráadásul frászt kapok minden hivatalos irattól, azért jöttem ide hozzátok tájékozódni! Nagyon köszönöm a segítségeteket, postára adtam 1. db. kézbesítési kifogást + 1.db fizetési meghagyási ellentmondást. Tehát nincs jogerős ítéletük, ezzel szemben a végrehajtó június 8-án inkasszózta a bankszámlámat. A végrehajtó dr. Eckert Attilának hívják - a pontosság kedvéért.

Kovács_Béla_Sándor # 2022.06.21. 16:33

Bocs az ismétlésért. Elsőre nem látszottatok.
A fórummotor monnyon le!

Kovács_Béla_Sándor # 2022.06.21. 16:30

Egyáltalán nem kell indokolniuk. Van ugyanis egy ítélethatályú fizetési meghagyásuk.

Akkor tudsz ellentmondani, ha a tudomásszerzés óta még nem telt el 15 nap. Az ellentmondáshoz mellékelni kell a végrehajtó igazolását arról, hogy a végrehajtásban eddig felmerült költségeket megfizetted.

osztap # 2022.06.21. 16:04

Borzi,

Feltéve, ha még időben vagy, hogy az ellentmondást előterjeszd a közjegyzőnél, ne felejtsd el:

Az ellentmondás előterjesztésével egyidejűleg a kötelezett köteles a végrehajtás során felmerült, a jogosult által előlegezett költségeket
a végrehajtónál megfizetni. Ha ezt a kötelezett a fizetési meghagyást kibocsátó közjegyzőnél okirattal nem igazolja, a közjegyző az
ellentmondást visszautasítja, ellenkező esetben a végrehajtási eljárást megszünteti. A végrehajtás során az ellentmondás előterjesztéséig
felmerült költségeket a kötelezett viseli (Fmhtv. 32. §).

Ez (is) le van írva a vh. lap végén. Igen, be is van keretezve.

gerbera317 # 2022.06.21. 15:51

@Borzi
Szerinted miért kérdezi itt mindenki tőled, hogy mikor szereztél tudomást az ellened folyó végrehajtásról? Talán azért, mert ez egy lényeges információ, nem gondolod? És ha az, akkor talán nem úgy kellene válaszolni rá, hogy "mikóhátakkó, amikor a végrehajtási lap megérkezett a jelenlegi címemre a végrehajtótól", hanem pontosan megjelölve az átvétel napját. Ugyanis azzal a nappal megnyílt 15 napra a jogod, hogy kézbesítési kifogást terjessz elő a fizetési meghagyás kézbesítése ellen, ha azt olyan helyre címezték, ahol nem laktál. Megjegyzem, ez a vh-lap végén is ott áll bekeretezve. Ha azt a 15 napot másra csexxted el (pl. vh-kifogásra), akkor lelked rajta: ha hallgattál, amikor szólni lehetett volna, akkor most már hallgass is mindörökre, és fizess.

Borzi # 2022.06.21. 15:14

oligaliga
Jó, akkor küldök egy ellentmondást a fizetési meghagyásra. Egyébként a végrehajtási lapon az szerepel, hogy 2003. január 1-től (!!!!!!) 2022. december 31-i időszakra fizessek 1.807.000 ezer forintot. Amit 2010-ig még értek, utána már nem. Döbbenet! Szerinted ezt várhatóan mivel fogják indokolni????
Köszönöm a pontos segítséget! :-)

oligaliga # 2022.06.21. 14:09

Az önkormányzat vagyonkezelőjével meg nem érdemes beszélgetni, majd a keresetlevélben leírja, hogy szerinte miért tartozol egy olyan lakás közös költségével, ami 11 éve nem a tiéd, illetve azt is, hogy melyik időszakra követeli tőled azt a közös költséget. A fizetési meghagyásban ennyire részletesen nem szoktak leírni semmit.

Ha a régi tartozásod kifizetéséről megvannak a papírjaid, azokat majd a bíróságra kell benyújtani, HA megkapod a keresetlevelet.