Földhasználati jog


MajorDomus # 2015.07.29. 20:05

A földtörvény rögzíti

maiz # 2015.07.28. 19:48

Kérdés - kinek van ez esetben elővásárlási joga?
Osztatlan közös tulajdonrész eladása harmadik külsős helyben lakó földművesnek. A másik tulajdonrész bérlőjének, azaz földhasználójának, aki nem helyben lakó van ugyanolyan elővásárlási joga mint a tulajdonostársnak? Ha igen, ez milyen törvényben található meg? Köszönöm előre a válaszokat.

MajorDomus # 2015.07.27. 21:03

Nem fog menni.

1Silk # 2015.07.24. 14:47

Szép jó napot kívánok mindenkinek!
Segítségre lenne szükségem az alábbi ügyben:
15 éve vetem egy ingatlant, aminál is az én vízóra aknámba a szomszéd vízórája is be vlt szerelve. Az akkori tulaj azt mondta, hogy értékesíti a házat, s majd az új tulaj átszereli. Ezt azóta sem tudom elérni. Eddig szóban történt minden, de most el szeretném adni az ingalanom, így írásban is felkértem, miután szóban ez már tavaly megtörtént, s ő azt mondta, idén tavasszal rendezi, Azóta úgy gondolja, nem akar költeni rá továbbra sem. A levélre nem reagált. Úgy tudom, 5 évre visszamenőleg használati díjat kérhetek, jó lenne tudni ennek a számítási módját, valamint a jogorvoslati lehetőségeim, mert akár most már a perig el fogok menni. Úgy hiszem, egy keresetlevelet képes vagyok megírni:)...de jó lenne tudni a jogaimról, azok érvényesítéséről, akár a tuti szakember sem ártana... Előre is kösznöm a segítséget!

MajorDomus # 2015.07.23. 19:48

Én mindig novemberben kapom a díjat.
Nem túl sok de pontosan fizetnek.

anita252 # 2015.07.23. 16:30

a föld bérleti díját éves szinten kapták apuék. az utolsó 2 év 200e ft volt/év. azért gondolom, h kevés a díj amit fizetnek mert vannak ismerősök akik elmondták,mennyit kellene,h fizessenek és felhívtam a falugazdát aki szintén tájékoztatott.pl ő 7 hektár földért fizet ugyanazon faluban 400eft-ot. leginkább az lenne a kérdés felmondható-e a határozott idejű szerződés v sem. egyik ügyvéd szerint igen másik szerint nem. na azért nem kell sajnálni a gazdákat és én nem azt mondom nem dolgoznak meg érte de csak a földtámogatás 70eft/ha.+ egyéb juttatások. piacon dolgozom zöldséggel foglalkozom elég sok mindent hallok látok tapasztalok.
szép estét

wers # 2015.07.23. 07:07

Sőt, még az éves díj mértéke is attól függ, milyen hosszú távra kötik. Egy műveléskor nem csak arra évre, hanem évekre előre fektet be a gazda.

wers # 2015.07.23. 07:03

Rendben, ha te ilyen szerződést javallanál... na nekem nem biztos, ha én lennék a bérbeadó. Január az megfelel, de előre az éves díj.
Egyébként ne keverd a lakásbérlettel, ahol a bérlőnek havi jövedelme van. Itt sok hónap kiadás, aztán egy-két hónap a bevétel. (kevesen tudják tárolni, így muszáj aratáskor eladni) De szerintem a bérlőnek sem a havi díj felelne meg.

Immaculata # 2015.07.23. 06:33

Ki fizetne pl. januárra havi díjat?

Ugyan az, aki akkor is fizet bérleti díjat, ha külföldön nyaral, vagy hosszabb időre elutazik.

wers # 2015.07.23. 06:14

a bérleti díj sokak elmondása szerint nagyon alacsony

Kik azok a sokak? Akik szerint többet lehetne kérni, és ezt a városi lakás kényelmes foteljéből ítélik meg, vagy akik tülekednek, hogy többért kibérelnék hosszú távra? (előre vállalva esetleg egy "hét szúk esztendő" kockázatát)

wers # 2015.07.23. 06:00

Termőföldnél havi díj? Ki fizetne pl. januárra havi díjat?

Immaculata # 2015.07.23. 05:48

Miről beszélünk éves, vagy havi díjról?

MajorDomus # 2015.07.22. 20:15

Én a háromszoros árat kapom, de az is kevés.

bokros # 2015.07.22. 18:59

Hát a 20e ft/ha az tényleg vicces.
Elvileg a haszonbérleti szerződés felmondható, de ha a haszonbérlő a felmondást nem fogadja el, akkor azt csak a bíróság szüntetheti meg a tulajdonos keresete alapján.

Más a helyzet, ha a tulajdonos saját maga akarja művelni


Dr. Bokros Gábor
ügyvéd

Dr. Bokros Ügyvédi Iroda
8961 Lenti Pf: 51
www.drbokros.hu
Tel/fax: (36 92) 551 270, 551-271
Mobil: (36 30) 3398 000

anita252 # 2015.07.22. 16:50

Hűvösebb Napokat!
Aranykoronánként 30kg búza augusztusi tőzsdei átlagárfolyamon számolt értékben határozzák meg. 1 föld 41 a másik 139 aranykorona.tavaly 200e ft-ot utaltak volna de nem utalták apu halálára hivatkozva megvárjak hagyatékit. ki határozza meg, h hány aranykorona a föld? nagyon utána kell járnom ezeknek a dolgoknak mert semmit nem tudok róla.

Immaculata # 2015.07.22. 12:23

Mi van abban a szerződésben a bérleti díjra vonatkozóan?

anita252 # 2015.07.20. 13:57

Kedves fórumozók!
segítséget szeretnék kérni. édesapám novemberben meghalt és örököltünk 10 hektár földet zala megyében melyet határozott idejű szerződéssel művelnek ennek lejárata 2019. a bérleti díj sokak elmondása szerint nagyon alacsony 200eft. ezen szeretnék változtatni de mindenki mást mond valaki szerint felmondhat valaki szerint nem. Önök mit tennének törvényesen, h a bérleti díj az általam is elfogadható legyen.
köszönöm

MajorDomus # 2015.07.18. 22:04

A faluban (elég nagy) bekezdés összesen két ügyvéd dolgozik, az egyik kizárólag földűgyekkel.

Már értem miért.

bokros # 2015.07.18. 08:44

fozerd: Ez pontosan ezt jelenti. Hozzátartozódnak átadhatod illetve olyan cégnek is haszonbérbe adhatod, amiben legalább 25 %-os tulajdonod van. De egyéb haszonbérleti szerződés nem köthető

BBrigi87: A felépítmény tulajdonosát a földterületre a földterület tulajdonosát a felépítményre elővásárlási jog illeti meg. Az ilyen quasi tulajdonközösség semmiképpen sem szerencsés, de van ahol működik. Jobb lenne a területet is megvenni, de mivel valójában nem közös tulajdon ekként per sem indítható a tulajdonközösség megszüntetésére.

Rakaca: Itt viszont fel kell számolni a tulajdonközösséget, ha valamelyik tulajdonostárs az okszerű gazdálkodással nem összeegyeztethető módon bánik a tulajdonnal. Tulajdonközösség megszüntetése iránt pert kell indítani. A földhivatal a saját eljárást a per időtartamára fel kell, hogy függessze.


Dr. Bokros Gábor
ügyvéd

Dr. Bokros Ügyvédi Iroda
8961 Lenti Pf: 51
www.drbokros.hu
Tel/fax: (36 92) 551 270, 551-271
Mobil: (36 30) 3398 000

MajorDomus # 2015.07.17. 21:16

Ebben igazad is van.

De azért nem rossz bevétel, hogy a kisujjamat sem kell mozdítani, és még érte sem kell menni.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.17. 09:03

Ez ilyen. Szidd azt, aki a bérleti szerződést kötötte.

MajorDomus # 2015.07.16. 21:07

Az állami támogatás feltétele, hogy az veheti igénybe, aki műveli a földet.

Az én kedves bérlőm több támogatást kap, mint amit nekem fizet bérleti díjat.

fozerd # 2015.07.15. 15:25

Tisztelt Jogi Fórum!

Termőföld vásárlással kapcsolatban lenne egy kérdésem:

"[...]A tulajdonszerzési jogosultság feltétele, hogy a szerző fél a tulajdonjog átruházásáról szóló szerződésben, illetve teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt nyilatkozatban vállalja, hogy a föld használatát másnak nem engedi át, azt maga használja, és ennek során eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének, továbbá vállalja, hogy a földet a tulajdonszerzés időpontjától számított 5 évig más célra nem hasznosítja.[...]"

Mit jelent az a rész, hogy a föld használatát másnak nem lehet átengedni? Nem lehet kiadni haszonbérbe?

A válaszokat előre is köszönöm.

BBrigi87 # 2015.04.25. 09:13

Kedves Fórumozók! Segítséget szeretnék kérni. Házvásárlás előtt állunk és van egy kiszemelt ingatlan. A tulajdonos azt mondta, hogy a telek az édesanyjával osztatlan közös tulajdon. Viszont lekérdeztem a tulajdoni lapot, amin az szerepel, hogy külön helyrajzi számon van az épület és csak földhasználati jog van rá, mely a mindenkori tulajdonost illeti meg és csak akkora, mint a ház alapterülete. Milyen hátrány érhet a későbbiekben, ha mondjuk más lesz a telek tulajdonosa? Azt olvastam, hogy akkor elővásárlási jogom lenne a telekre, de ha nem tudom megvenni... Ez egy családi ház.

Rakaca # 2015.03.30. 15:27

Örököltem egy osztatlan közös tulajdonú földterületet,ami a meghalt nővérem gyerekeivel közös.Ez a föld már hosszu évtizedek óta ki volt adva mert édesanyám volt a haszonélvező.Az idén lemondott a haszonélvezetről,igy mi lettünk a tulajdonosok.A terület fele az enyém a másik fele a 3 gyereké.Sehogy nem tudunk megegyezni a kiadásról vagy a használatba vételi megosztásról.Egy tulajdonos semmibe nem megy bele. a földhivatal 30 napot adott a kiadásra. Mit tudok csinálni esetleg hol tudom Őket feljelenteni hogy miattuk nem tudom kiadni a földet, és védve legyek a büntetéstől. Jelenleg a földet szerződés nélkül művelik.