Társasházak jogásza!


Impossible # 2016.04.19. 11:27

A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvényből:

42. § (1) Ha a közgyűlés határozata jogszabályba, az alapító okiratba vagy a szervezeti-működési szabályzatba ütközik vagy a kisebbség jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár, bármely tulajdonostárs keresettel kérheti a bíróságtól a határozat érvénytelenségének megállapítását a határozat meghozatalától számított hatvan napon belül.
Ha a határozat bírósági felülvizsgálatát a jegyző a 27/A. § (4) bekezdése szerinti keresetében kérte, a kereseteket bíróság a perek egyesítésével bírálja el.
(2) A kereset a határozat végrehajtását nem gátolja, a bíróság azonban a végrehajtást indokolt esetben felfüggesztheti.
(3) E § rendelkezéseit a közös képviselőnek vagy az intézőbizottság elnökének a 31. § szerinti rendelkezésére is alkalmazni kell.

q8q8 # 2016.04.19. 10:49

Tisztelt Fórumtársak!
Segítségeteket szeretném kérni. Nemrégiben volt egy társasházi közgyűlés, és ott szavazni kellett a fűtéscső rendszer felújításáról. A közös képviselő felvázolta, hogy tragikus a helyzet és hogy közel 500 csapot ki kell cserélni közel 3 millió forintért. A jelenlévő csekély létszám gyorsan megszavazta, azonban amikor megnéztem az árajánlatot akkor kiderült, hogy csak 50 csapról van szó. Amikor felszólaltam, hogy félretájékoztatott a képviselő azt mondta nem ért hozzá. Szintén felvetettem, hogy így viszont már túlzott a 3 milliós ajánlat, azt mondta esetleg kérhet be még egy ajánlatot.
Az a kérdésem, hogy ilyenkor mit lehet tenni, hiszen mindenkit becsapott, viszont a csere ilyen árban el lett fogadva a "közgyűlés" által. Tehát indulhat a munka közel háromszoros áron.

kisandras # 2016.04.19. 05:58

Még egy kérdésem merült fel.

5)
Ha teljesen új szigetelés lesz (pl. 15 cm vastag) és emiatt nálam is újat kell csinálni, akkor szavazhat-e úgy a lakóközösség, hogy mindenkinek egyénileg egy összegben kell befizetnie a rá eső összeget?
Nekem ilyenkor jobb lenne, ha inkább hitelt venne fel a társasház és megemelkedne a havi törlesztő.
Magyarul kötelezhet-e a lakóközösség arra, hogy befizessek rövid időn belül pl. 1,5 M HUF-ot?

kisandras # 2016.04.19. 05:42

MajorDomus, köszönöm a válaszokat!

  1. Engedély nem tudom volt-e, de azt a szövetkezet alelnöke is mesélte, hogy megkérdezte őket az előző tulaj és nem volt kifogás.

Ha jól értem, amennyiben ugyan olyan vastagságú / típusú anayagból készülne a szigetelés a többi helyen, akkor nekem azt már nem kellene fizetni? (Csak mondjuk az egységes színre festést, közös részek szigetelésének rám eső részét, stb.)

MajorDomus # 2016.04.18. 21:16

1./ Igen (ha nincs rá engedély, vagy közgyűlési jóváhagyás (közgyűlés a szövetkezetnél is van).
2./ természetesen lehet
3./ jogos
(egy kivétel van, ha nem azonos a kivitelezés) például az új szigetelés 15 cm vastag,és zöld színű lesz, a tiéd meg csak 10 cm , és fehér színű. A különbözet költségeit viselned kell.
Nem a többi tulajdonos fizet többet, hanem a költségeket közöttük osztják fel. Nem ugyanaz.
4./ egyszerű többség határozat képes közgyűlésen.
Félhetsz , bár a közgyűlésre minden tagot kötelező meghivni.
Ha ez nem történik meg, a bíróság a határozatot megsemmisiti.

kisandras # 2016.04.18. 11:48

Tisztelt fórumozók!

Tavaly vettem egy lakást egy 6 lakásos társasházban. A társasház szövetkezeti, nem különálló társasház.
A lakásomon - a tömbbön egyedüliként - külső szigetelés van, ez már a megvételkor is így volt. Ez bár furcsán néz ki, de ezen a lakótelepen szokás, hogy egy-egy lakás, vagy emelet tulajdonosai megcsinákják a külső szigetelést, a többiek nem.
Tegnap beszéltem az egyik lakóval, aki egyébént a szövetkezet alelnöke. Ő azt mondta, hogy tervezik - még csak ötlet szintjén, de árajánlatot már kérni fognak egy kivitelezőtől -, hogy mindenhol megcsinálják a szigetelést, és elkezdte pedzegetni, hogy szerinte nálam nem jó a szigetelés, mert az egyik oldalon "zöldül." (Ez egyébként igaz, az-az északi oldal, a többi lakó tömbben is "koszosabb" az északi házfal, mint pl. a déli, ez valahol logikus is).
Attól félek, hogy le akarja velem bontattatni a szigetelést, majd kötelezeni, hogy az újat megcsináljuk. A kérdéseim:

  1. Kötelezhetnek-e a szigetelés levételére,
  2. Ha nálam nem cseréljük, és a többi lakásnak is megcsinálják a külső szigetelést, akkor nekem ezt ne kelljen fizetni, illetve csak kis mértékben (lépcsőház (folyosó) szigetelés, a teljes ház egységes festése, stb.). Lehet ilyet?
  3. Ha így történik, jogos lenne-e a kérésem, hogy az engem is érintő részt (lépcsőház (folyosó) szigetelés, a teljes ház egységes festése, stb.) kifiztése történjen a felújítási alapból, és a többi lakáónak kelljen többet fizetni, hiszen az új szigetelés az én lakásomon nem lenne.
  4. Egy ilyen fejlesztést a lakók hány százaléka kell, hogy megszavazza? Szövetkezeti lakás, nem "sima" társasház. Mivel szövetkezeti lakás, így nincs éves közgyűlés. Félhetek-e attól, hogy nekem pl. nem szólnak, hogy mikor tartják a megbeszélést, és csak azokkal tartanak közgyálést, akik támogatják a felújítást, így az megjelentek pl. 100%a támogatja azt?

A válaszokat előre is köszönöm!

MajorDomus # 2016.04.12. 19:54

Tárolhatsz.
A tulajdonos és a nővéred is át engedheti neked a tároló használatát.

SulakL # 2016.04.11. 21:24

Elnézést egy fontos dolgot elfelejtettem.
Növéremnek is van egy lakása ugyanebben az épületben.
Ö semmit nem tart a közös kerékpártárolóban.
He nem tárolhatok mint albérlö,tárolhatok -e esetleg kerékpárt mint tulajdonos családtagja?

SulakL # 2016.04.11. 21:00

Tisztelt szakértök!
Társasházban lakunk albérletben.Minap az egyik kedves szomszéd ,közölte hogy a ķözös lépcsöházban lévö kerékpártárolón zárat fognak cserélni mert ezt albérlök nem használhatjákErröl törvény is van cimszoval.Kérdésem az ,hogy megtehetik e azt hogy a tulajdonos engedélyével eddig hosznált kerékpártároloból kizárnak?
Válaszukat elöre is köszönöm!
Tisztelettel.

MajorDomus # 2016.04.03. 08:43

Biborka
Nincs igazad.
Az szmsz - t úgy akarják megváltoztatni, hogy igazodjon a törvényhez. A társasház a tulajdonosi többség akarata szerint működik. Eddig 2 szavazatod volt, ezután 33 % lesz, ami döntő jelentőségű hiszen ha csak egy tulajdonos nem lesz ott a közgyűlésen már a te akaratod érvényesül.
Arra nem gondoltál esetleg, hogy egy szomszédot magad mellé állítasz s ti vagytok többségben?

Nem tudom miért kell hisztizni?
Az ingatlanodról és a vagyonodról nem fognak mások dönteni, nekem inkább az a gyanúm hogy te akarsz mindenbe beleszólni, (lásd bírósági per) s attól félsz hogy ez most megszünik.

Nagyon egyszerű a megoldás, megveszel még egy lakást, és te vagy a ház királya.

bíborka25 # 2016.04.03. 06:53

Tisztelt fóromozók!

5 lakásos társasházban 2 lakással rendelkezem. Tulajdoni hányadom 33%, ami nem kevés. Az összes tulajdonos száma 3 fő. Jelenleg az SZMSZ minden lakás után egy szavazati jogot ad, tehát nem százalékosan van meghatározva a szavazás, ésazt is tartalmazza, hogy az SZMSZ-t csak az összes tulajdonos beleegyezésével lehet módosítani. 2000-ben már hozott a bíróság olyan határozatot, ahol én voltam a felperes, hogy az SZMSZ tartalmazhat a TÁrsasházi Törvénynél szigorúbb szabályozást is, ha ezt a tulajdonosok így szeretnék. Most tulajdonos változás történt, és meg akarják változtatni az SZMSZ-t úgy, hogy egyszerű többség elég legyen a döntésekhez. Olyan helyzet állna elő, hogy fizetem a nem kevés közös költséget, ésgyakorlatilag semmibe nemlesz beleszólásom, mások döntenek a pénzem felett, az ingatlanom, a vagyonom felett. Minden üggyel nem mehetek a bíróságra. Tudna valaki megoldást javasolni eere?

Tafe # 2016.03.26. 18:09

Tisztelt fórumozók!

Az alábbi problémában kérem szíves segítségüket, véleményüket:
Nemrégiben lakást vásároltam egy régi típusú, körfolyosós ház második emeletén.
A lakás mellett található a régi közös WC, amelyet talán meg tudok vásárolni, vagy bérelni a háztól.
A WC-ben és az oda vezető folyosó végén ablakok vannak, amelyek mögött új téglafal van!
Megkérdeztem a közös képviselőt erről, ő azt mondta, hogy a szomszéd ház lebontása után épített új társasház építésekor húzták fel a falat - ha minden igaz - tűzvédelmi indokokra hivatkozva.
Egyébként az ugyanarra az oldalra néző, lakóhelyiségek ablakai megmaradtak.
Az új társasház L alakban csatlakozik a mi házunkhoz, tehát a fal túloldalán nincs semmilyen épület, csak az új társasház udvara.A telekhatár másik oldalán, gyakorlatilag a mi házunknak tapasztva építették fel a falakat - az oda nyíló ablakok sávjában.
Kérdésem az, hogy tényleg engedélyezhették így új társasház építését?
Van-e arra legálisan lehetőségem, hogy a befalazott ablakokat újra nyissam?

...megpróbáltam új fórumtémát nyitni, de majd két hete moderálják, semmi visszajelzés, talán így sikerül feltennem a kérdést.

A válaszukat előre is köszönöm!

MajorDomus # 2016.03.24. 22:40

Nem is hinnéd milyen kereslet van a lakoparkokban a tárolók iránt. Újbudán havonta 10.000 ft egy tároló bérleti díja!

Nyugodtan add el, mert ha a neveden van, akkor az a tiéd.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.03.24. 09:25

További pénzt én erre nem szánnék (ügyvéd, földhivatal, stb)
Eddig is a vevő fizette, nem?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.03.24. 09:25

Rosszul érzed, ha úgy érzed.

Vezo228 # 2016.03.24. 07:17

Tisztelt Fórumlakók!

Társasházi ingatlanomat kb 10 éve adtam el Budapest, IV. kerületben. A minap hívott az új közös képviselő, hogy az alagsorban lévő beállók melletti tároló helyiség még a mai napig az én nevemen van. Nyilván külön hrsz miatt nem került bele az adás-vételi szerződésbe, ez lehet a magyarázata. A vevő azóta is használja, azonban keletkezett közös költség elmaradás.

A közös költséget úgy érzem, hogy nem nekem kellene fizetnem, hiszen használja a vevő jó pár éve azt a kis tárolót.
A tulajdonjoggal mit kezdjek? Újra eladni elég stílustalan volna, pláne másnak, de így meg nem nagyon szerencsés a helyzet. Mit lehet tenni ilyenkor? További pénzt én erre nem szánnék (ügyvéd, földhivatal, stb)
Kérem, hogy amennyiben van javaslatotok, osszátok meg velem!

köszi!


Üdv: Vezo228

Edina30 # 2016.03.24. 06:59

Köszönöm a válaszod.

MajorDomus # 2016.03.23. 21:57

Igen, és a Jegyzőhöz is!

Edina30 # 2016.03.23. 07:04

A kizárólagos használattal nincs gondom, nyugodtan parkolhat ott az autójával. A gondom a beálló "garázzsá" alakításával van, ami az utcafronton helyezkedik el. Az engedély nélküli gépkocsi-beálló 3 méter magas lehet és annak tetejéről az én 1. emeleti teraszomra könnyen fel lehet mászni, mert a garázstető és a terasz közötti távolság 1 méter. Mennyi a minimum távolság két épület között. Építésügyi hatósághoz fordulhatok? Köszönöm.

MajorDomus # 2016.03.22. 22:32

Opus
Pedig így jogilag rendben lesz, hidd el.
Edina
Akkor az a helyzet hogy szabálytalan építés miatt kezdeményezheted a helyi önkormányzat műszaki osztályánal a lebontásàt.
Ha ezt nem teszed, a tulajdonosok beleegyezése miatt jogszerű a kizárólagos használat.

Edina30 # 2016.03.22. 07:19

A gépkocsi-beálló az alapító okiratban nem szerepel, sem az engedélyes terven. Az építtető önkényesen alakította ki, ugyanis kettő garázst adott el egy az egyik lakónak, így az utolsó tulajdonosnak már nem jutott garázs.
A lakótársak, igen (sajnos) én is egy hozzájárulást írtunk alá, hogy hozzájárulunk, hogy azt a területet kizárólagosan ő használja, illetve fedett gépkocsi-beállót építhet. Az szmsz-t nem módosítottuk. Sajnos csak később esett le a "tantusz".
Társasházként működünk.

opus # 2016.03.21. 20:29

MajorDomus válaszára:
Ezek szerint én a saját tulajdonú és magam által fenntartott kertemmel 10 fillér +költséget nem okozok a közösségnek, viszont a közösség 4 év alatt nyer rajtam l millát. Ez lehet hogy jó ötlet Rózsikától, de jogilag nem hiszem hogy rendben lenne - de erre KBS tudna igazán válaszolni.

MajorDomus # 2016.03.21. 19:35

Edina

Kezdjük az alapoknál!
Szerepel-a beálló az Alapitó Okiratban? Ha igen, akkor az nem, akkor, önkényesen létrehozott,,!

Ha nem, akkor engedély nélküli építkezés, az ellen fellephetsz.

Kérdés mit írtak alá a lakótársak?
Ha szmsz módosítást vagy csak egy hozzájárulást az nagyon nem mindegy.

Kérdés társasházként működtök ~e
Vagy a Ptk alapján?
Utolsó , te is aláírtad? Az sem mindegy.

MajorDomus # 2016.03.21. 19:27

Opus

Így van. Ha az SZMSZ-t a többség 50%+
Módosítja akkor fizetned kell.

Nem èrtem miért nem generálna ez a közösségnek 10 fillér pluszt sem, hiszen ha 200 m2 kért után fizettek csak 100 ft/m2 közös költséget, az 4 év alatt 1 millió forinttal gyarapítja a kasszát, többel, mint amennyit a lakástakarékpénztárba félre tudtok tenni.
Valószínűleg ez a logika vezette Rózsika és társai gondolkodását.

Edina30 # 2016.03.21. 10:53

Tisztelt Fórum!
Öt lakásos, két emeletes társasházban a közös tulajdonú területből egy utcafronti részt (24 m2) kizárólagos használatba adott a lakóközösség az egyik új lakástulajdonos számára gépkocsi beálló céljára. A gépkocsi beállót az eladó (építtető) önkényesen „hozta létre” (kikövezte, kerítéssel elkerítette: egyik oldala a szomszéd kerítése, másik oldala és a bejárata az utcafronti kerítés, harmadik a többi garázsbejárat előtti terület-épület sarka, negyedik oldala nincs elkerítve, az oldalkertbe „csatlakozik”). Az új tulajdonos fedett, könnyűszerkezetű gépkocsi beállót akar kialakítani, amelyhez a lakók ügyvéd által készített nyilatkozat aláírásával hozzájárultak. A fedett beálló a ház oldalától kb. 1 méterre van, így ha odaépít egy 2,5-3 méter magasságú tetőt (ami ugyebár nem engedélyköteles), akkor az 1. emeleti lakásom teraszára onnan át lehet mászni. Kérdésem: 1. Hogyan lehet az írásos hozzájárulást visszavonni? Közgyűlés visszavonhatja az írásos engedélyt? A többi lakó nem érintett, az ő teraszuk a ház másik oldalán van, valószínűleg ők nem fogják visszavonni. 2. A beépíthetőségbe beleszámít-e az oldalt nyitott, csak tetővel ellátott beálló, mivel a terület beépíthetősége a maximumon van? 3. Az ingatlantól és a szomszéd oldalkerítésétől minimálisan milyen távolságban lehet a beállót megépíteni. Amennyiben mégis „lefedi” a beállót az építésügyi hatóság lebontathatja-e azt? 4. Tűzvédelmi szempontból ilyenkor nem kötelező az épülettől való 4 méteres távolság betartása? Magyarán: hogyan tudom megakadályozni, hogy lefedje a gépkocsi-beállót? (Válaszukat köszönöm)