- A lakásszövetkezet nem társasház, nagyon eltévesztetted a rovatot.
- Nehogy már azt állítsd, hogy azt hitted, hogy bár a napirenden szerepel a "2018-as gazdasági terv", szavazni nem fognak az elfogadásáról.
Lakásszövetkezet
Zsox
Ha a meghívó mellé CSATOLT mellékletben részletezve volt, hogy közös költség emelésére kerül majd sor, akkor azt is tudhatta mindenki, hogy erről szavazni fognak, csak nem olvasták el figyelmesen.
üdv
Az mennyire jogszerű eljárás, ha a társasházi közgyűlés meghívójában a "2018. évi gazdasági terv" nevű napirendi pontba rejtve kezdeményeznek szavazást a közösköltség-emelésről?
A szavazás nem szerepelt a meghívóban, mint napirendi pont. A meghívóhoz csatolt 2018. évi gazdasági tervben volt részletezve az emelés. Senki nem tudhatta előre, hogy a közgyűlésen erről szavazás is lesz.
Köszönöm!
Ennél jóval nyilvánvalóbb jogszabálysértések is vannak szép számmal, de nem tervezek bírósághoz fordulni.
Tisztelt WWallace!
Amennyiben írásos bizonyíték van bármiféle visszaélésre, jogszabálysértésre a Cégbíróságnál lehet törvényességi felügyeletet kérni. Talán a szavazásnál a tag/nem tag tulajdonosok szavazatának számlálása ebbe belefér(het). Ha van ismerős, aki ért a számszaki beszámolóhoz, és fellel valami jelentős/érdemleges eltérést/hiányosságot az is tárgya lehet a felügyelet kérésének.
Ahogyan írtam is, én nem szeretném jogi útra terelni a dolgokat. Bár valószínűleg valamiféle eredmény csak attól lenne várható; hisz az érdektelenség miatt "belsőleg" tekinthető szélmalomharcnak a közgyűléseken történő jelzés, felszólalás.
Ilyen érdeklődési aránnyal veszett fejsze nyele...
Harcot persze lehet kezdeni, jogi csatározások útján.
De az leginkább szélmalom harc lesz csak.
A részvétel a közgyűlésen nagyjából 25-40%-osra tehető (most épp a kevesebb jött össze), a többieket egyáltalán nem foglalkoztatják a dolgok. A megjelentekből pedig talán 3-an fogalmaztunk meg valami észrevételt, a többiek el sem olvasták a beszámolót. Én nem szeretnék pereskedni, ténybelileg érdekel a kérdés, és erre a választ azt hiszem, meg is kaptam.
Tisztelt WWallace!
Ilyen és hasonló kérdésben itt még nemigen találkoztam érdemi válasszal. Volt olyan év, hogy FB beszámoló/javaslat nélkül fogadta el a közgyűlés a beszámolót, holott a Lsztv. és az Alapszabály is egyértelműen rögzíti, hogy anélkül a beszámoló nem érvényes. Összeraktam a beszámolót, elsétáltam egy ügyvédi irodába az ügyvéd egyértelműen azt mondta, jogellenes a közgyűlésen elfogadott határozat. Meg lehetett volna támadni, nyert ügy lett volna. Megkérdezte az ügyvéd, hányan lakunk ott, és hányan vannak mellette/ellene az igazgatóság/fb ténykedésének. Ennek függvényében érdemes jogi útra terelni. Nálatok a tulajdonosok/tagok között más nem látja a gondokat?
„vagy ahol soha nem számolták még külön a tagok és nem tag tulajdonosok szavazatait az ez utóbbiakat nem érintő kérdéseknél. :)” Ez legalábbis elgondolkodtató. Hiszen a nem tagokat csak a fizetési kötelezettség tekintetében illeti meg szavazati jog. Nálunk legalább a látszatra adnak :-( a tag és nem tag tulajdonos más színű szavazólapot kap.
Ezzel nincs is gond. Én azt szeretném, hogy valaki esetleg megnézze ezt a beszámolót, aki jobban ért nálam a számvitelhez, és megerősítsen vagy megcáfoljon abban, hogy helytálló-e a meglátásom annak hiányos, nem áttekinthető voltáról. Természetesen észrevételezhetem, meg élhetek én mindenféle jogommal. Viszont feleslegesen nem szeretnék konfliktust egy ilyen kis közösségben, ha én gondolom rosszul, amit gondolok.
A saját iratbetekintési jogod más!
Tagként belenézhetsz abba is amibe nem tagként nem.
Aztán tagként kezdeményezhetsz/beleszólhatsz olyasmit is amibe nem tagként nem.
Tagja. Bár a beszámoló megvitatása és az arról való szavazás során ez a Lakásszövetkezeti tv. alapján szerintem mindegy. Illetve nem sok szereppel bír ez olyan valós körülmények között, amikor a közgyűlési meghívó lakógyűlésre hivatkozik, és az "közös képviselő" megnevezéssel kerül aláírásra, vagy ahol soha nem számolták még külön a tagok és nem tag tulajdonosok szavazatait az ez utóbbiakat nem érintő kérdéseknél. :)
Te tagja vagy a szövetkezetnek is?
Vagy csak lakástulajdonos vagy?
Nem mindegy...
Azzal tisztában vagyok, hogy kellene. Ahogy azzal is, hogy, ha készülne is véletlenül idén ilyen, mi lenne a tartalma (a tisztségviselők közötti viszony miatt nyilván az, hogy a beszámoló teljesen rendben van). Emiatt szeretném, ha egy kívülálló tekintené meg a beszámolót.
Pedig kellene!
A közgyűlés még ezután fog megtartásra kerülni, a meghívóval megküldött beszámolóhoz felügyelőbizottsági vélemény csatolására nem került sor. Feltehetően ilyen nem lesz, tavaly sem volt.
A felügyelő bizottság milyen véleményt adott a beszámolóról?
Kedves Fórumozók!
Lakásszövetkezetünkben ezen hónapban kerül megtartásra a tavalyi év pénzügyi beszámolóját megvitató közgyűlés. A meghívó mellékleteként megküldésre került a beszámoló, amelynek a tartalma véleményem szerint következetlen, követhetetlen, nem egyértelmű, nem ad számot megfelelően a lakásszövetkezet kiadásairól és bevételeiről, de különösen ezek alapján a szövetkezet jelenlegi vagyonáról és az elmúlt évhez képest abban bekövetkező változásról.
Kicsi - 60 lakásos - szövetkezetről van szó, a beszámoló mindösszesen 2 oldal. Lenne esetleg egy hozzáértő fórumtárs, aki privátban vetne rá egy pillantást, hogy valóban helytálló-e a beszámolóval kapcsolatos véleményem?
Előre is köszönöm a segítséget!
Avagy kérni bármit lehet, legföljebb nem teljesítik.
Ami nem tilos azt szabad.
JOGI érvünk?
Köszönöm. De milyen jogi érvünk lehet a gazdasági társaságokon kívüli jogi személyeknél történő alkalmazhatósága mellett? Kiterjesztő értelmezés?
Azonban nem kötelező felmentvényt adni.
Még kérésre sem!
A felmentvény adás megtagadását pedig nem kell indokolni.
A felmentvény fogalmán... (google).
- -
A felmentvény azoknak a tényeknek
az elfogadását jelenti, amelyek
a beszámolás alapjául szolgáltak.
- -
- a legfőbb szerv által
- a vezető tisztségviselő számára
adott felmentvény azt jelenti,
hogy
- a legfőbb szerv
- a beszámolók megvizsgálása alapján lemond arról,
hogy
- a legfőbb szerv a vezető tisztségviselővel szemben
- kártérítési igénnyel lépjen fel
azoknak a tényeknek az ismeretében,
amelyek a számadás alapjául szolgáltak.
De csak ezeknek a tényeknek az elfogadását jelenti.
A vezető tisztségviselő egyéb magatartására nem vonatkoznak.
Másként fogalmazva a felmentvényt,
mint a jogról való lemondást általában,
nem lehet kiterjesztően értelmezni.
A legfőbb szerv kártérítési igényről való lemondása,
azaz a felmentvény megadása azon alapul,
hogy
a kártérítési igény alanyi jog, amely szerint a jogosult saját elhatározása alapján dönt a jogalkotó által biztosított jogosultság érvényesítéséről.
A legfőbb szerv által adott felmentvény a tagok bizalmi megnyilvánulása a vezető tisztségviselő irányában.
A felmentvény megadásával a legfőbb szerv igazolja,
hogy a vezető tisztségviselők a vizsgált időszakban a "szervezet" érdekeinek szem előtt tartásával jártak el.
A felmentvény egyoldalú ügylet, amelynek jelentősége abban van, hogy az egyoldalú jognyilatkozat nem vonható vissza, a jognyilatkozat megtételekor a nyilatkozat hatálya beáll.
Egyetértek, de ez a véleményünk milyen jogi érvelésen alapszik?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02