Önkormányzati út elbirtoklása


drbjozsef # 2021.10.26. 06:04

Revesz,

Persze, a "kivett" csak annyit jelent, hogy a művelésből kivett, tehát útként használható.
Az ajándékozási szerződés szokásos (talán kötelező) kelléke az ajándék forgalmi értékének rögzítése. Mi azzal a baj?

Revesz # 2021.10.25. 23:28

Tisztelt Fórumozók
A korábban említett forgalomképtelen törzsvagyonba tartozik a "kivett" út is (ami természetben egy füves terület..), és így nem elbirtokolható?
Így jártam egy szomszédos útépítés kapcsán, ahol a korábbi önkormányzati kivett utat ingyenesen az államnak ajándékozták - megelőzve a kisajátítást -, azonban az önkori és az állam közötti szerződésben szerepeltetve van a becsült forgalmi érték is....

Hasandel # 2020.11.11. 12:53

Ez a téma elég régen befagyott, de szeretnék fölvetni ebben a témakörben egy konkrét problémát:

Létezik és használatban van egy önkormányzati út (valóban az, a hiteles térképeken is föl van tüntetve). Az út minősége az időjárási körülények és a rendszeres használat miatt megromlott. Összesen kilenc tulajdonos érintett, akik telkei az önkormányzati útra futnak ki. Ezek közül a tulajdonosok közül többen kérték, hogy kerüljön sor az út felújítására, karbantartására. Auz önkormányzat elhartározta ennek végrehajtását.

Első lépésben kimérette az utat hivatalos földmérővel. Ekkor jött a meglepetés. Az út tényleges nyomvonala jelentősen eltér a több évtizede használt (kialakult) nyomvonaltól. Több tulajdonos jelenlegi földje (szántó, legelő) az eredeti nyomvonalon fekszik, van olyan pont, ahol a teljes hivatalos nyomvonal a "tulajdonos" által használt legelő területén van.

A földmérés eredményének bemutatására az Önkormányzat meghívta az összes érintett tulajdonost, azt is, akit leginkább érint a probléma. Érdemi észrevételt senki sem tett. Majd ezt követően "valaki" a kitűzött jelző karókat eltávolította.

Az Önkormányzat álláspontja az, hogy a jelentős költséget igénylő munkálatot csak a saját tulajdonán végezheti el. Ehhez rendezni kell a helyzetet, amit meghiúsít a jelző karók önhatalmú eltávolítása.

Most mit lehet tenni, ha az önkormányzat tudomást szerzett a kialakult helyzetről, de annak rendezését egy - két érintett tulajdonos meghiúsítja? A problémát árnyalja, hogy az eredeti út közepén áll egy olyan fa, amelyet időközben a Nemzeti Park védetté nyilvánított (a NP is érintett tulajdonos).

MajorDomus # 2017.10.05. 19:00

Természetesen.

nonolet # 2017.10.05. 13:59

Vasutas

Dönthet úgy, hogy szépen sorban, hogy

  • az útat megszünteti
  • forgalomképessé teszi
  • aztán azt csinál vele amit akar...

Ő tulajdonos!

Vasutas # 2017.10.05. 13:16

Nem gondolom hogy eltér a téma címétől, nem akartam külön topikot nyitni neki.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.10.05. 12:39

Nem offtopik ez itt?

Vasutas # 2017.10.05. 10:29

Kovács_Béla_Sándor!

Az önkormányzati képvíselő testület dönthet forgalomképtelen önkormányzati törzsvagyon elidegenítéséről (közút)? Kikerülheti azzal hogy telekalakítást csinál majd rá egy hétre adás vétel jogcímen magánszemély részére értékesíti?

MajorDomus # 2015.06.18. 21:34

Az ügyben ügyfélnek minősülsz, tehát értesítenek.
A bíróságon.

Sara Lein # 2015.06.18. 20:02

Az út minősége tisztázva van, közút. Az is biztos, hogy nem lesz megnyitva, ezt az önkományzat is megerősítette. Nem tudom, hogy miért lenne illegális, ha mi így vettük a telket és nem tudtunk az útról 21 évig. Magyarul akkor az önkormányzatnak egy halom pénzt kellene abba beleölnie, hogy aztán eladhassa az utat....egy hat személyes önkormányzatról és egy pici faluról van szó..ha átminősítik az utat, akkor nekünk kell arról értesítést kapni? Önkományzati határozatot hogyan lehet megtámadni?

MajorDomus # 2015.06.17. 20:49

Egyenlőre azt kell kideríteni, mi a jogi status. Az útnak, s mi a szándéka az önkormányzatnak.

oregbeatsuhanc # 2015.06.17. 06:41

Kedves hozzászólók!
Nekünk egy hasonló több éve tartó önkormányzat/kontra ügyészségi ügyünk van. Ebből kiindulva egy lényeges momentumot ajánlanék figyelmükbe az itt szereplő közút "elbirtoklás" ügyhöz, ami szerintem egy illegális telek alakítás/földhasználat az önkormányzat tulajdonának sérelmére. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a nem használt közút, vagy közterület forgalom képtelen és akkor sem adható el, ha nem a közút része. Rendelet módosítással kiveheti az önkormányzat a közterületet, hogy értékesítse a közúttal határos, érintett telekszomszédok részére, de ezt csak a közútkezelő hatóság (nem a helyi közutasai!) NKH hozzájárulásával teheti meg. Ha ezt elmulasztja és eladja, telekalakítási határozatot hoz, esetleg a közúttal szomszédos ingatlantulajdonosok kiértesítését is elmulasztja a határozatot bármelyik érintett utólag kikövetelve megtámadhatja és megsemmisítheti, akár ügyészségi (óvás, törvényességi vizsgálat) segítséget is igénybe vehet. Mindezektől függetlenül az NKH az eredeti közút állapot helyreállításáról, határozatban intézkedhet. Ha az NKH hozzájárul a törzsvagyonból való kiemeléshez, akkor a feleslegessé vált közterületet az önkormányzat rendelet módosítással forgalomképessé teszi, majd eladási ajánlatot tesz a kérelmezőknek, akiket viszont még a telekalakítás i eljárás és költség is terhel.

MajorDomus # 2015.06.16. 20:57

Talán érdeklődni kellene az önkormányzatnàl!

nanemaaa # 2015.06.16. 07:00

A hosszú időtartamokat figyelembe véve nekem eszembe jutott még egy lehetőség. Mi van akkor, ha a mostani állapot egyben az eredeti állapot, és közben mondjuk 5-10-15 éve történt egy útigénybevételi eljárás (kisajátítás), melynek elmaradt a birtokbavételi része? Láttam már olyan esetet is, ahol megtörtént a kisajátítás, de annak végrehajtásáig a tulajdonosok egy külön megállapodás szerint tovább használhatták a telekrészeket azzal a kikötéssel, hogy felszólításra szabaddá kell tenni a területet. Bár, ha ilyen történt, az önkormányzatnak erről tudnia kellene. Ha viszont idő közben feleslegessé vált a terület az önkormányzat számára és vissza módosítja a településrendezési eszközöket (ez több millió forintjába fájna), akkor a feleslegessé vált területet a tulajdonosoknak felkínálja, akik az eredeti kisajátítási összeg visszafizetésével "visszavásárolhatják" válthatják a területet.

lajcsó # 2015.06.16. 06:04

"Ez mit jelent, hogy sáros az ügyben?"
Azt, hogy kialakult helyzetért az önkormányzatot is felelősség terheli.
"A házat mi már így vettük 21 éve és azóta biztos, hogy senki nem kereste az utat."
Ez is az önkormányzat "sara": 21 évig nem hiányzott nekik az út.

MajorDomus # 2015.06.15. 21:47

Keress meg egy ügyvédet!

Sara Lein # 2015.06.15. 20:42

Ez mit jelent, hogy sáros az ügyben? A házat mi már így vettük 21 éve és azóta biztos, hogy senki nem kereste az utat.

lajcsó # 2015.06.15. 20:29

"már negyven éve a házat is úgy építették a telekre, hogy az már akkor szélesebb volt."
Az építkezéskor ház helyét valószínűleg az önkormányzat (tanács) dolgozója tűzte ki. A lakást is a hivatal ügyintézője vette át. Tehát az önkormányzat illetve jogelődje igencsak sáros az ügyben.

Sara Lein # 2015.06.15. 20:18

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat. Azért nem szeretnénk fizetni, mert nincs rá pénzünk, és mert eleve így vettük a telket. Az állítólagos közút közepén több mint 40 éve egy kerítés van. Az útra mindkét oldalon (tehát a szomszédnál és nálunk is) rányúlik egy-egy faház. Az utat megnyitni nem tudják, mert hátul egy harmadik telek is érintett és ott még ház is van az úton. Ha elvennénk tőlünk azt a másfél métert, nem lehetne beállni kocsival a kertbe. Tehát már negyven éve a házat is úgy építették a telekre, hogy az már akkor szélesebb volt.

A kérdés az, hogy Önök szerint érdemes-e ügyvédet fogadni? Érdemes-e helyi ügyvédet fogadnii, vagy bárki el tud járni? Ha az önkormányzat most minősítené át az utat, akkor az elbirtoklás ténylegesen csak most kezdődne?

Köszönöm válaszukat!

MajorDomus # 2015.06.12. 22:48

Vagy a kerítés mellett vannak az utak!

groszfater@gmail.com # 2015.06.12. 08:46

De az sem állapot, hogy az út közepén már vagy 30 éve
egy kerítés áll.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.06.12. 08:39

Valószínűleg előtte átminősítenék, és kivennék a forgalomképtelen körből.
Szerintem nagyon nem éri meg, az átminősítéshez településrendezési eszközöket (vagy mit) kellene módosítani, annak a tervezési költsége több, mint a remélt bevétel.

MajorDomus # 2015.06.11. 22:18

Egyetértünk.
Kérdés csak az, hogy a polgármester hogy akarja eladni?

nanemaaa # 2015.06.11. 07:52

MD
Valóban. Én az alap kérdésből indultam ki.
A közutat meg nem lehet elbirtokolni.
Ha az önkormányzat módosítja a helyi építési szabályzatát, és megszünteti a telek közútkénti művelési ágát is, nos, szerintem onnantól lehet elkezdeni gyűjtögetni az éveket az elbirtokláshoz. De alighanem gyorsabb lesz a felkínált értékben megvásárolni. Pláne, hogy innentől már az önkormányzat tudatában van az elkerítésnek, és anyagi érdeke is fűződik ahhoz, hogy ne feledkezzen meg a telkéről.

MajorDomus # 2015.06.10. 21:13

Az a,, közút,, megjelölés eléggé egyértelmű.