elvett jogosítvány


wers # 2019.10.01. 05:47

Mindenféle bántó szándék nélkül nekem is az a véleményem, hogy a kismocit évekig engedély nélkül vezetted.

Én javaslom a kormányhivatal közlekedési hatóságát felkeresni. Ott segíteni fognak, és felvilágosítanak.

A kormányablak nem fogja visszaadni a jogosítványodat, csak ha az eddigi feltételeket teljesíted. Az pedig az "utánképzés" a jelen helyzetben. Olyan sem lehet, hogy csak A kategóriára kapod vissza, ameddig erre a kormányablak felhatalmazást nem kap.

Amit sejtek, mindenképpen kell vezetési tesztet és KRESZ tesztet végezned a feltáráson. Ez kb. 15.000 Ft. Ha ezeken átmész, szerintem nem fognak külön vizsgára kötelezni ennyi év után. Ha mégis, akkor az egy-két nap lesz, az árát megmondják.

Amire figyelned kell, hogy a KRESZ teszt ugyan az a teszt, mintha most tennéd le a vizsgát. Nagyon nehéz, sokat kell rá készülnöd.

wers # 2019.10.01. 06:17

kiss endi, még egy, meg kellene nézned milyen eltiltást kaptál 98-ban. Ha az a megnevezés, hogy vezetési jogosultság szüneteltetése a xxxxxx számú jogosítvány bevonásával, akkor a lenti érvényes.
Ha az szerepel benne, hogy B kategóriára szünetel, akkor kaphatsz A kategóriára jogsit. Ez esetben orvosi alkalmasságit kell vinned magaddal a kormányablakba.

kiss endi # 2019.10.01. 07:50

Nagyon szépen köszönöm a részletes választ.
Valami hasonló választ sejtettem magam is, de egy kis remény volt bennem, hogy talán nem kell újra levizsgázni.
Azért itt kérdeztem meg, mert ez számomra elég kényes téma, és mint ilyent, nem szívesen részletezném a kormányablak bürokratikus ügyintézői előtt.
Köszönöm még egyszer !!
Üdvözlettel: Endre

wers # 2019.10.01. 07:58

és mint ilyent, nem szívesen részletezném a kormányablak bürokratikus ügyintézői előtt.

Hozzá vannak edződve, ne aggódj, és segítenek is amennyit tudnak. De először a közlekedésiek képzési osztályát keressed fel, vinned kell az okmányiroda határozatát és a bíróság ítéletét. Aztán "feltárnak".

kiss endi # 2019.10.01. 14:49

Köszönöm.
Még egy rövid kérdés: A régi, fehér smkp. vezetői engedély az még "forgalomban van" ? NEM az én esetemben, hanem úgy amblokk.

Ittasvezetes.hu # 2019.10.01. 17:32

Endi

Másolja be a Youtube keresőmezőbe ezt:

Ittas Vezetés Videoblog 05. Jogosítvány Nélküli Vezetés

Itt találja a választ, a 10. perc környékétől figyeljen különösen!


Információk - Ittas Jármüvezetöknek
Bevont Vezetöi Engedélyek
A Jogi Fórum szaknévsorának tagja
http://www.ittasvezetes.hu/adatlap

Ittasvezetes.hu # 2019.10.01. 17:34

Az utánképzés - helyesen: KÖZLEKEDÉS ALKALMASSÁGI VIZSGA ügyében pedig az alábbi mondatot másolja a Youtube keresőbe. Mindenre választ kap!

Ittas Vezetés Videoblog 06. Az Utánképzés


Információk - Ittas Jármüvezetöknek
Bevont Vezetöi Engedélyek
A Jogi Fórum szaknévsorának tagja
http://www.ittasvezetes.hu/adatlap

Ittasvezetes.hu # 2019.10.01. 17:49

wers

1998-ban a jogszabály az eltiltás időintervallumához kötötte az - akkor még utánképzésnek - nevezett viszgasorozatot, tehát hiába csak kategória-eltiltást kapott valaki 21 éve, az akkori jogszabályok szerint - amely soha nem évül el az utánképzés vonatkozásában - ma is csak a KAV útján szerzheti vissza vezetési jogosultságát. Amit Ön írt - valós - de az csupán néhány éve van így, azonban mindig az elkövetés idejében fennálló rendelkezések a mérvadóak. 1998-ban - ez kereken 1 év volt, néhány év múlva 6 hónap, most pedig már időkorlát mentes.


Információk - Ittas Jármüvezetöknek
Bevont Vezetöi Engedélyek
A Jogi Fórum szaknévsorának tagja
http://www.ittasvezetes.hu/adatlap

kiss endi # 2019.10.01. 17:54

Csak, hogy világos legyen.
Eddig sem vezettem, és ez után sem áll szándékomban vezetni jogosítvány nélkül semmit sem. Sem autót, sem segédmotort sem semmit. Tisztelem a törvényt, még ha azt anno egyszer át is hágtam.
Nem azért kérdeztem a kismotor jogsit, hogy én azzal akarok majd lavírozni, hanem egyrészt a hivatalos útja érdekelt, hogy hogyan és miként lehet hozzájutni, másrészt meg arra voltam kíváncsi, hogy az a fehér színű régi formulájú kis kártya, még létezi -e manapság.
Az eredeti kérdésemben direkt leírtam, hogy elvesztettem a kismotor jogsit, és milyen módja lenne annak a visszaszerzésére. Ennyi.
Köszönöm a válaszokat.

Ittasvezetes.hu # 2019.10.01. 17:56

Endi

Hogy érezze a törődést, nem pökhendi emberekkel dolgozunk...

"B kategóriára továbbra sem telik, és tulajdonképpen nincs is rás szükségem. Csak a smkp.jogsi kellene"

Önnek nincs választási lehetősége, hogy igényét mire tartaná fent. Amennyiben újra részt kíván venni a közforgalomban, gépi meghajtású járművel, úgy Önnek az 1998-ban kiszabott büntetés szerinti jogszabályok alapján a B kategóriás Közlekedés Alkalmassági Vizsgán kell részt vennie.

Példa: vadászembertől bevonják a fegyvertartási engedélyt (golyós-sörétes - minden). Letelik a "büntetés". Neki csak a sörétes puskára volna szüksége, ám szembesül vele, hogy újra el kell végeznie a vadászvizsgát, annak minden velejárójával, hogy újra fegyvertartási engedélye legyen, amelyben aztán kedvére választhat sörétes-vagy golyós fegyvert.


Információk - Ittas Jármüvezetöknek
Bevont Vezetöi Engedélyek
A Jogi Fórum szaknévsorának tagja
http://www.ittasvezetes.hu/adatlap

wers # 2019.10.01. 23:57

hiába csak kategória-eltiltást kapott valaki 21 éve, az akkori jogszabályok szerint - amely soha nem évül el az utánképzés vonatkozásában

Igen, elsiklottam az 1998 felett.

hogy az a fehér színű régi formulájú kis kártya, még létezi -e manapság.

Hát az már igen régóta nem.

Megvannak mér a régi, 1998-as papírjaid?

kiss endi # 2019.10.02. 02:42

Igen, minden papír, így a határozat is meg van.

wers # 2019.10.02. 04:27

:) ez határozottan jó hír

Akkor irány a közlekedési hatóság. Ha viszel magaddal kb. 15.000 Ft-ot akkor kapsz időpontot is feltárásra, ha nem, akkor csak tájékoztatnak.

Sok sikert!

kiss endi # 2019.10.02. 10:00

Nagyon szépen köszönöm a hasznos tanácsokat. ????

kiss endi # 2019.10.02. 10:01

Az előző kommentben a sok kérdőjel csak elütés. Bocsi)

wers # 2019.10.02. 10:11

Azért majd kérlek számolj be, ilyen esettel még nem találkoztam. (pedig mily nagy öröm lett volna előbányászni egy 1998-as ügyet :)) )
De ez a nemes feladat már mást fog felvidítani.

GEKK # 2019.10.07. 08:25

Üdv!

Ittas vezetés miatt 1év 2hónapra eltiltottak a járművezetéstől. (Minden kategória)
A kérdésem az lenne, hogy az eltiltás lejárta után teljesen újra kell vizsgáznom, azaz 0-ról kell újra kezdenem a jogsi szerzéssel járó procedúrát, vagy „csak“ egy utánképzésen kell résztvennem?

Előre is köszönöm a választ!

wers # 2019.10.07. 08:33

az eltiltás lejárta után teljesen újra kell vizsgáznom

Jelentkezel, feltárnak - ez három lépésben, próba vezetés, KRESZ teszt és pszichológussal beszélgetés.

Utána megmondják, milyen képzésen kell részt venned, és milyen vizsgát kell tenned. Ha a feltáráson sikeres a KRESZ, akkor abból nem kell újra vizsgáznod (többnyire). Ott azt is megmondják, mennyibe fog fájni.

Összesen négy - öt nap.

Nem kell megvárnod a az eltiltás végét, addigra túl is lehetsz rajta.

GEKK # 2019.10.07. 11:37

Köszi a gyors és pontos választ!

Ittasvezetes.hu # 2019.10.07. 13:57

GEKK

YOUTUBE: Ittas Vezetés Videoblog 06. Az Utánképzés


Információk - Ittas Jármüvezetöknek
Bevont Vezetöi Engedélyek
A Jogi Fórum szaknévsorának tagja
http://www.ittasvezetes.hu/adatlap

wers # 2019.10.08. 04:43

GEKK, szívesen, esetleg még annyi jó tanács, hogy mindig előre kell fizetni.
Amikor viszed a papírjaidat (mindent biztos ami biztos) vigyél magaddal kb. 15-20 eForintot, mert feltárásra csak a befizetés után kapsz időpontot. Addig nem. Ekkor érdeklődhetsz, kb. mennyibe fognak kerülni a rád rótt képzések esetleg vizsgák, azt az összeget vidd magaddal a feltárásra, akkor kapsz egyből időpontot, vagy feljegyeznek és később értesítenek a vizsga időpontjáról. Ameddig nem fizeted be, addig nem.

Beci97 # 2019.11.18. 17:55

Tisztelt Fórum!

Érdeklődés képpen írom ezeket a sorokat.
Még úgy 95-96-ban bevonták a vezetői engedélyem 4 hónapra és utánképzésre küldtek.
Ahova el is mentem, de akkor nem végeztem el.
Most úgy döntöttem, hogy itt az ideje a vissza szerzésnek, de nem tudom, hogyan induljak neki.
A régi oktatómat ismerem, így gondoltam jelentkezem ennyi év után, hogy újra vizsgázzam, de mondta, hogy mivel volt már jogosítványom, így menjek be az okmányirodába és érdeklődjek utána.
Amit meg is tettem, de mivel ott nem találtak semmilyen adatot, így egy kérvényt kellett kitöltenem és mondták, hogy majd keresni fognak.
Azóta már egy hónap eltelt.
Így abban lenne segítségre szükségem, hogy hol kaphatnék felvilágosítást a jogosítvánnyal kapcsolatban?
És mi lenne a járható út a visszaszerzésre?

Köszönöm előre is a válaszukat!

wers # 2019.11.19. 05:39

Beci97 ezek szerint neked nincsenek meg a papírjaid. Kutass otthon, hátha, mert az sokat segítene.

Az a gond, hogy 95 óta sok változás történt. Akkor még közvetlen a BM vette a jogsidat a rendőrségen 2000-től vannak okmányirodák akkor az önkormányzathoz tartoztak, majd 2013-tól létrejött a Kormányhivatal és az okmányirodák is átkerültek. De nem minden dokumentum követte az változásokat. Sok archív okiratot a kiállítás helyén tárolnak. Hacsak közben nem selejtezték. Esetedben nem lett volna szabad.

Szerintem mindenképpen abba az okmányirodába menjél ami területileg a rendőrség illetékességénél van. Ők tudják hivatalból kinyomozni, hol vannak az irataid. Azt nem értem, hogy a rendszerben miért nem látják, hogy volt jogsid és mikor vették el, azt is látniuk kellene, hogy utánképzésre köteleztek.

Magát az "utánképzést" a Kormányhivatal Közlekedési Hatóságánál fogod tudni elvégezni. Azt említed, hogy anno jártál náluk, jelentkeztél. Talán ők még őrzik a beadott papírjaidat.

Atis77 # 2019.11.19. 05:56

4 hónapra után képzés? Nem 6 hónap volt még akkoriban? Lényeg hogy az irattárból kell kikeres(tet)ni, ha nálad nincsenek ma papírok. Ez időbe telik.

wers # 2019.11.19. 06:08

Lényeg hogy az irattárból kell kikeres(tet)ni, ha nálad nincsenek ma papírok. Ez időbe telik.

Inkább szerencse kell hozzá. Ha az illetékes okmányiroda irattárában elsőre nem leltek rá, akkor az a gyanúm, selejtezték hozzákeverve a lezárt ügyekhez. Vagy ottmaradt az önkori archívában. Sok helyen nem mindent vittek át a Kormányhivatalhoz. Bár a lezáratlan jogsi ügyeket nem szabad archiválni, selejtezni főleg nem.