Hibás adásvételi.


ZoliKZ # 2018.11.25. 11:51

Szép napot mindenkinek!
Azért írok mert rettentő nagy bajba kerültem. Próbálom röviden össze foglalni a történetet.
Meghibásodott autó, túl nagy javíttatási költség. eladás bontásra, 3 roma jött érte, adásvételibe belefoglaltuk hogy kifejezetten bontásra, reklamációt nem fogadunk el, az autó árát vissza kérték műszaki gondok miatt. Majd autó adásvételi papírjait nem tudtuk leadni meg hárman testvérek vagyunk a tulajdonosok, telefon vevőnek agresszív volt megfenyegetett, együtt működni nem akart. Bíztunk abban hogy nem használják a kocsit és ha nem fizetjük a kw adót és a biztosítást akkor kitiltják. Majd most jött meg az első gyorshajtási papír 30ezer forintról. Most jelenleg nem tudjuk leadni az adásvételit mert kellene a másik kettő mellé , a rendőrség nem foglalkozik velünk azzal érvelve hogy a kocsinak csak egy tulajdonosa lehet és hogy az a papír rendben van és az kormányablaknak el kéne fogadni.
A roma illetők pedig felszívódtak nem tárgyalnak velük és szerintem már túl is adtak az autón.

Mit kellene tennem hogy az autó lekerüljön a nevünkről és hogy ne kapjak csekkent más miatt?