MÁV Biztosító


lecsoman # 2009.12.19. 21:46

Mallinalli és guba

Nem tudom minek írtok egyáltalán erre a fórumra...

Teljesen lényegtelen, hogy a máv egyesület, vagy zrt, vagy bármi más volt. A lényeg az, hogy a biztosítást az állam kötelezővé tette, ezért valamilyen felelősséget vállalniuk kell érte. Ha ti tudtátok fél óra utána olvasás után, hogy a máv-nál nem szabad biztosítást kötni, akkor egyáltalán, hogy alapulhatott meg? Bisztos úgy, hogy a PASZÁF és a többiek nem olvastak eleget utánna, nem?

Egyébként ha olyan jók vagytok ezekben a dolgokban és annyira civilizáltak, miért nem írtatok valami szép levelet a PSZÁF-nek mikor utána olvastatok, hogy ezt nem kéne, mert mi már látjuk, hogy ebből baj lesz?

Ha meg annyira utána tudtok olvasni, miért nem esik le nektek az, hogy ez nem ilyen egyszerű a szitu? Van több ágazat is a sztorinak, amit ha összefűtök, csak akkor jutunk el ide.

Kb. 150x lett meg magyarázva jogilag, hogy nekünk kell fizetnünk. De ki a f*szt érdekel?!

Engem inkább az érdekel, hogy miért engedik ezt a jogszabályok? Vagy az, hogy miért számláznak a biztosítók mindig kb. 4x annyit mint azok akik a kárt okozták? Vagy esetleg az, hogy a nagy 6 milliárdos büntiből ránk miért nem fordítanak? Vagy az, hogy a PSZÁF és a MABISZ minek van, ha nem ezért? Vagy a háttérben zajló dolgok, amiket nem vizsgálnak! Vagy az, hogy 2005-ben miért nem tettük meg az EU-hoz méltóan a megfelelő lépéseket, hogy ilyen ne történhessen?

Nem az, hogy ti mennyire jól tudtok olvasni!

Ti pont vagytok hasznosak nekünk, vagy a közösségnek, mint akik nem is léteznek!

És mielőtt még kioktatnátok ,hogy ó a h*lye tipikus magyar mentalitás bla bla bla... Én legalább itt vagyok, Magyar vagyok és megszólalok, ha valami nem tetszik, nem pedig csak magyarázok, hogy ez van ezt kell szeretni, mint ti! Ha mindenki ilyen lenne mint ti, akkor már a teljes ország fel lenne osztva, még ez a csepp se maradt volna meg, bár kezdem azt gondolni, hogy ez is fölösleges az alapján amik történnek...

lecsoman # 2009.12.19. 21:57

Semmi megoldásfele a láthatáron... Mindegy én is el megyek a végéig, inkább fizessek többet, minthogy beletörődjek.

Egyébként csak azt szeretném, hogy ezt az egy hozzászólást részletet olvassa el minden ember akinek köze van ehhez az ügyhez és ellenünk van, vagy terelik a felelősséget:

Mostantól én is olyan leszek mint ti, úgyhogy féltsétek a pénzeteket, a biztonságotokat, meg a gyerekeiteket, mert egyel több lesz aki lesz*rja, hogy mi van körülötte, csak megy előre, és ha valami akadályozza ebben csak egyszerűen elsöpri, eltünteti, vagy megszünteti!

Az emberek ellen sokkal nagyobb dolgokat tettek már és tesznek még ami szó nélkül marad, szóval ezt simán szőnyeg alá lehet söpörni, de meg fog telni ott a hely és a kellemetlen lesz mindenkinek. :)

lecsoman # 2009.12.19. 22:13

Egyébként mindenkinek kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok! :)

Kivéve a két nagyokosnak, nekik azt kívánom amennyi érnek, a nagy semmi!

nincstelen # 2009.12.20. 08:44

Egyetértek Lecsoman! A két nagyokos.... na inkább hagyjuk is, kár róluk beszélni.

Ed1231 # 2009.12.20. 09:03

:)

lecsoman # 2009.12.20. 09:46

Ma gondoltam rá, hogy össze kellene gyűjteni a balesetek jegyzőkönyveit!

Mindenki tudja, hogy sokkal többet fizet mint amennyibe került a kár.

Vissza kell vágni egy hiteles autószerelő, vagy hasonló segítségével, megkérdőjelezi, hogy ennyibe kerültek a kocsik. Nem tanulták meg a szakszervizek és a biztosítók, hogy nem lehet 2-3x annyit leszámlázni mint amibe kerül!

Legalább visszavágni, hogy ha ti így, akkor mi is így! Szerintem simán összejönne, legalábbis az én esetemben elég egyértelmű, hogy egy 3 milliót nem érő seat 5%-a sérült az nem lesz 1 millió, főleg ha a helyszínre érkező autómentős több év rutinnal azt mondta, hogy maximum 500e lesz a kár, de ezek kiszámláznak neked 750-et simán.

És gondolom mindenki más esetében is az a helyzet, hogy 5x annyiért csinálták meg a károsult kocsiját mint a sajátját.

lecsoman # 2009.12.20. 09:56

Most olvasom Susy levelét. :D

Ez a két habiszti, igaz bár kicsit utána okos ember látta már akkor, hogy valami hibázik, de a PM és PSZÁF a végsőkig tagadja, hogy látott volna valami bajt.

Nevetséges!

Ennyi erővel lehetnék én is a PSZÁF elnöke, mert lehet jobban a dolgok mögé látok mint ők!

ha tényleg igaz, hogy utánaolvasással ki lehetett deríteni, akkor a PSZÁF és a PM minek van itt? Menyit vesznek el a költségvetésből? Mi a céljuk?

Akkor inkább legyen Mallinalli a PSZÁF, guba meg a PM! :D Ők egyedül is jobban megoldanák ezek szerint...

Siralmas, csak az tartott több mint 1 évig, hogy elismerjék, hogy "voltak hiányosságok".

Komolyan mondom úgy érzem magam mint az általános iskola alsó tagozatában: "Petike te raktad a rágót a székemre? Nem a Tibi volt! De hisz Tibi itt sincs mert beteg! Jah, akkor Máté..."

guba # 2009.12.20. 11:08

Mallinalli és guba

Nem tudom minek írtok egyáltalán erre a fórumra…

Teljesen lényegtelen, hogy a máv egyesület, vagy zrt, vagy bármi más volt. A lényeg az, hogy a biztosítást az állam kötelezővé tette, ezért valamilyen felelősséget vállalniuk kell érte. Ha ti tudtátok fél óra utána olvasás után, hogy a máv-nál nem szabad biztosítást kötni, akkor egyáltalán, hogy alapulhatott meg? Bisztos úgy, hogy a PASZÁF és a többiek nem olvastak eleget utánna, nem?

Egy biztos, nem neked, és a hozzád hasonló embereknek írtam. Nem tűnt fel neked bizonyára, de ez az ordenáré stílus, amiben te és hasonló színvonalú sorstársaid megfogalmazzák a mondanivalójukat, nem volt eddig jellemző ezen a fórumon.

Legalább olvasnád el, hogy mi az amit én írtam, és mi az amit más valaki, mielőtt megszólítasz.
Azoknak a sorstársaidnak írtam, akik esetleg szeretnék megérteni, hogy a bíróság miért hoz olyan ítéleteket, amilyeneket. Semmilyen személyes véleményt nem fogalmaztam meg, csak pusztán egy jogszabályt értelmeztem. De téged ez ne érdekeljen, mert te meg a másik két-három világban is csalódott hozzászóló, majd nagy önérzettel, meg hangos szóval kihúzzátok egymást a szarból. Sikereket kívánok, és mellesleg kérlek rá, hogy engem te ne gyalázzál, mert arról, hogy te nem érted azt, amiről én írtam nem én tehetek. A szavatossági jogaidat apádnál érvényesítsd, mert ő csinált.

guba # 2009.12.20. 11:12

Egyébként legfőbb ideje lenne, hogy kimoderáljanak benneteket innen, csak valószínűleg ez a topik már annyira nem érdekel rajtatok kívül másokat, hogy még a moderátorok sem olvassák.

lecsoman # 2009.12.20. 12:08

Neked tényleg nincs életed. :D Nem érted a lényeget, de nembaj, sose fogod!

akkor visszamenőlegesen is köszönöm, hogy 110-edjére te is elmagyaráztad, hogy miért kell fizetni! Tényleg hasznos volt! El mondanád még egyszer? Vagy inkább írd meg mindenkinek levélben! Akár ki is állhatnál a hősök terére két kis hosztesszel és mindenkinek szórólapot osztogathatnál, hogy a volt mávo-sok miért kell, hogy fizessenek!

A gond az haver, hogy nem neked kell ok nélkül 1,5 millát fizetni hanem nekem, és ezért talán egy kicsit elfogult vagyok és érzelgős, de ha neked kellene fizetni te biztos ugyan ilyen higgadtan magyaráznád el sorstársaidnak, hogy miért is kell fizetniük, és tuti nem azt keresnéd kutatnád, hogy hogyan lehetne ezen változtatni, visszavágni, vagy ellentmondani!

Elfogultak és ordenárék vagyunk ez igaz! De nekünk van keresnivalónk ezen a fórumon, neked pedig nincs, akármilyen szépen is tudsz fogalmazni. Majd akkor írj ide ha van ötleted arra, hogy hogyan tudunk ez ellen tenni. Ha nincs akkor maradj csöndben, és a 17 éves friss jogsisoknak írogass, hogy ha bele hajtanak egy trafiba túl gyorsan miért lesz büntijük!

Nem tudom kitalálta ki azt, hogy ha körbeírod az apázást akkor már nem is apázás, de biztos volt időd kitalálni, hogy ez milyen jó ötlet miközben 12 éven át vertek az osztálytársaid a nagy okoskodásid és lenéző fogalmazási stílusod miatt.

Ha kérhetem olyanok írjanak ide csak akik már túl léptek a "Ptk. 339.§"-en és valami használhatót írnak, vagy akik károsultak az Állam, PSZÁF, PM felelősség vállalási kötelezettségének hárítása miatt hasonló ügyben!

Egyébként ha bárki visszaolvas egy kicsit látni fogja, hogy a 339-et már kitárgyaltuk tüzetesen, ezért KÉREM NE MAGYARÁZZA EL ÚJRA, ÉS NE ÉRTELMEZZE ÚJRA NEKÜNK!!!

klimás56 # 2009.12.20. 12:15

Bingóóóóóóóóóóóó........! )))))

lecsoman # 2009.12.20. 12:25

Egyébként nálatok kicsit szebben jobban és érthetőbben elmagyarázza ezt, úgy, hogy közben nem azt sugallja a közzététel, hogy fizessetek, mert h*lyék voltatok ezen a linken található doksi:

http://www.jogiforum.hu/…ciok/348.2.0

ha egy ilyet írtok már sokkal hasznosabbak vagytok nekünk és a társadalomnak, de irkáljatok csak tovább nekünk, mert annak van értelme!

Nem, hogy fognád az a sok energiát amivel az apázást ilyen szépen körbeírod és elkezdenéd a médiát, az Államot, a PSZÁF-t és a PM te is bombázni levelekkel!

Tudod mi lenne akkor, hogy ha inkább erre fordítanád az energiádat? Közkedvelt lennél körünkben, de egy olyan embert mint te ez gondolom biztos nem zavar, már valószínűleg meg is szoktad...

csviki # 2009.12.20. 12:44

Lehet itt mindenkinek igaza, de könyörgöm! STÍLUS!!!!!!Nem tudom, ki kinek a fenekéből rángatott ki bárkit is, de szerintem ez ultra gáz!

Alma12 # 2009.12.21. 15:46

Hello Everybodri!

Megjött a jogerős ítélet, holnap délután elmondom mi mennyi :-(

_Wasp_ # 2009.12.21. 16:15

Van PSZÁF próbaperrel kapcsolatos eredmény? Az nagyon izgalmas lesz!

(Ha a károsult által a károkozó ellen indított perrel kapcsolatban született ítélet, abban nem lehet nagy meglepetés. Ott kb az eredetileg - mondjuk fél évvel ezelőtt - megállapított kár másfélszeresénél valamivel kisebb összegnél járhatunk most tippem szerint.)


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Alma12 # 2009.12.22. 07:27

Szia _Wasp_

1,2 plusz 3évi kamatról ment a per ma derül ki, hogy mennyit kell fizetnem :-(

Csviki, akkor lassan csatlakozok hozzátok. Többit emailbe

Alma12 # 2009.12.22. 12:23

1,3 plusz 3évi kamat helyett 1,7 lett, mert a szakértői vélemény korrekcióját a máv felszámolója elfogadta :-(

bogi7575 # 2009.12.22. 13:04

Üdv.
Csak, mert ma egy ajánlott levél kapcsán fórum tag lehetek. Na nem mintha bajon lenne veletek, de szívesen kihagytam volna.
Mi az hogy a felszámoló jóváhagyta! Még a más kárára osztogat? Miért nem teszi be a kötelezettségekbe a káreseményt? Vagy a maradék pénz kell nekik?
Tényleg valaki tudja, hogy befejezték már a felszámolást vagy csődöt teljesen?
Mert szerintem ha nem, akkor addig miért nem ott van sorban álló tételként?

_Wasp_ # 2009.12.22. 13:32

Mi az hogy a felszámoló jóváhagyta! Még a más kárára osztogat? ” Ez a dolga a felszámolónak.

Miért nem teszi be a kötelezettségekbe a káreseményt? ” Bele fogja tenni.

Vagy a maradék pénz kell nekik?” Pont fordítva. Az első a felszámolás költségei, és csak a maradékot osztja szét.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Alma12 # 2009.12.22. 14:11

Per alatt küldött a bíróságnak egy levelet a felszámoló, hogy nem vitatják a kárt és az összegszerűséget. Könnyen osztogatják a pénzemet, ha már ők nem tudnak fizetni :-(

_Wasp_ # 2009.12.22. 14:14

te vitathatod viszont a kárt és az összegszerűséget is.

A felszámoló meg miért csinálna neked (és magának) plusz költséget egy általa bukottnak vélt perben?


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Alma12 # 2009.12.22. 17:46

Szia _Wasp_!

Sajnos kikel, hogy ábrándítsalak vitattuk. A bíróság elfogadta a "Máv" vagy is a felszámoló levelét. Amiben nem vitatják tovább a kár jogosságát és az összegszerűségben is csak egy 12e forintos tételt vitattak. A többit nem. Ezért a bíróság szakértői vélemény kárkorrekcióját is helyben hagyta.
Őket már nem érdekli, mert a semmiből nem tudnak fizetni.

Atis77 # 2009.12.23. 08:29

Nem biztos hogy vitatni kéne minden esetben a szervizek díját ill. a kár értéket. Nálam a kárszakértő 72 e ft ot állapitott meg, de joval többe volt a kocsi. Egy sárvédő, egy index egy lökös(ami beszerzhetelen ritka gyári darab és ha van is akkor még bontottan is horror ár). Ott helyben jeleztem neki hogy a kocsit alig lehet az eset ota uton tartani. A további cserélt alktarészek: felsö lengögar konzol lengokarral mert csak roncsolássl lehet cserélni. kormányösszekötö+vég amit csak párban lehet cserélni és egy kerékagy csapágy. Futomű állitás. Az auto egy nissan primera, nem egy opel amihez olcso minden. Még azt a kevés pénzt se láttam. Én is perelni fogok a károkozotol, mert már átmehetett volna másik biztosithoz, de én is hulye voltam mert meg kellett volna várni mig átköt és annak a biztositonak a kontojára intézni a kárt.

L.Suzy # 2009.12.23. 09:01

Áldott békés Karácsonyt, Boldog Uj Esztendőt, és sok sikert kivánok MINDENKINEK azélet minden területén!!!

Őszintén remélem az uj évben megoldást találunk, hogy igazságosan, európai módon végződjön ez a történet.
Ehhez kivánok erőt, egészséget, hitet és kitartást.

Az én szüleim sokat dolgoztak, szinte a nagyapám nevelt fel, aki nagyon okos, bölcs, olvasott ember volt.Szellemileg nagyon hatott rám !!!
Halála napján az ágya mellett az utolsó tanácsa az volt, hogy erősen hinni kell a változásokban.

Minden nagy birodalom, eszme a történelemben amikor elbizakodottá, önteltté válik, elszakad a való élettől irányithatatlan lesz ... szétesik!
Gondoljak,Ó-Egyiptomra, Nagy Sándorra, a Római Birodalomra,,stb. Igy fog szétesni a kommunizmus,eltünnek a diktátorok... leomlanak a berlini falak, és még az én életemben
fantasztikus változások lesznek. Erősen higgyek ebben és mindig ennek tudatában cselekedjek, tartsam be az alapvető erkölcsi normákat és megtalálom az utamat!
Szinte prófécia volt, sokan megmosolyogtak a legközelebbi barátok közül is , amikor erről beszéltem Nekik. Idealistának, álmodozónak tartottak..

Aztán bekövetkezett, ott álltam a parlament előtt tele reményekkel, amikor bejelnetették 2o évvel ezelőtt a Harmadik Köztársaságot!!!
Valóra váltak gyermekkori álmaim, amire készültem, mehettem Egyiptomba, ott dolgozhattam évekig a Magyar Nagykövetségen ,mint amatőr segithettem a régészek munkáját a Királyok völgyében mint önkéntes, alapitó tagja lehettem a Magyar _Egyiptomi Baráti Társaságnak! Gyógyszert, élelmet gyüjthettem gazdag diplomatáktól árva beteg utca gyerekeknek, akik Kairó utcáin csellengtekés élnek a mai napig..Macskákat, kutyákat gyógyitottam ..
Szinte a világ minden országában vannak ismerősök, barátok, akik segitettek nekem..

Ezt csak azért irtam le Nektek, hogy tápláljam bennetek a jövőbe vetett hitet a reményt, az erkölcsi tartást! Üdvözlettel és szeretettel: L.Suzy


L.SUZY

csviki # 2009.12.24. 12:02

Boldog, Békés Ünnepeket Kívánok Mindenkinek, sok erőt, kitartást, és szerencsét az "utunkhoz"!