A történet 2006.05.09-én indult, a károkozásom napján. Ugye ekkor még "virágzóan működött a MÁV".
Miután felszólítások sorozata után sem fizetett a biztosító, az Allianz kezdeményezésére a a bíróság Fizetési meghagyás-t küldött MÁV-nak 2006.10.12 keltezéssel 311.308Ft értékben.
A háttér csatározások után végül meghallgatásra engem is elhívtak az egyik tárgyalásra, ahol elmeséltem a helyszínen törtéteket.
Később jött a fordulat, mivel 2008. 08.11-én a Bíróság felé keresetváltoztatást nyújtott be az Allianz és II.r. alperesként engem is bevontak, miután a Fizetési meghagyás ellenére sem sikerült beszedniük a pénzt. Láma módon nem foglalkoztam a témával. Gondolom a hivatkozási alapot mindenki ismeri Ptk. 339§ (1) és Ptk. 345.§(1)bek. Ezt követően már egyetemlegességet követeltek.
Eltelt közel egy év és idén nyáron jött a következő levél, Idéző végzés részémre, de itt már alperesként kell megjelennem.
Számomra a nagy furcsaság az, hogy mi is történhetett a háttérben abba a közel 1,5 éves időtartamba, míg gazdasági tevékenységet folytatott a MÁV.
Másrészről a hivatkozási Ptk. bekezdéseket elolvasva arra jutottam, hogy a jogi alap, amire hivatkozik az Allianz alapvetően megkérdőjelezi az egész hazai Kötelező Biztosítási rendszert. Ergo, ha jogerős döntés születik, hogy fizetnem kell, azzal a bíróság elismeri részben ezt tényt.
Részemről úgy döntöttem saját magam képviselem holnap, meglátjuk mi lesz.
Munkám során sok "érdekes" jogi és pénzügyi ármánnyal, trükkel és undormánnyal találkoztam már, de talán ez viszi a pálmát. Viszont tény, hogy ezt nem szabad érzelmi alapon kezelnünk.
Tekintettel arra, hogy elég nagy összegű rablás történt, nem lesz egyszerű megvédeni igazunk magasabb szinteken, de semmi sem lehetetlen!
Ha bármi jó tanácsa van valakinek a holnapi jelenésemre vonatkozóan, szívesen fogadom! :-)
Az egyértelmű számomra a korábbi levelezésekből, hogy peren kívül ne kössek megállapodást, viszont részlet fizetési lehetőségre esetleg kitérhetek? Lehetőleg minél kevesebb benzin pénzt raknék a kedves felperes zsebébe...
Üdvözlettel,
Szabó Gergely
