MÁV Biztosító


Royal # 2009.06.04. 20:04

Szia Atis

Az emberek többségének a kötelező biztosítás nem több mint egy törvény által előírt kötelezettség. Ott van X darab törvényesen választható alternatíva, abból kell kiválasztani a legmegfelelőbbet. KGFB esetén, (és itt meg is találtuk a rendszer alaphibáját) az egyszeri autósnak egyetlen szempontja az ÁR. Mennyi az annyi. A többi nem lényeges, hiszen KGFB és KGFB között elméletben nem szabadna lenni különbségnek, másrészt nem magának veszi meg a biztosítást, hanem egy jövendőbeli esetleges ismeretlen károsultnak, ergo a biztosítónak nem érdeke a "minőségi" szolgáltatás, ígyisúgyis megkapja a díjat akár korrektül kártalanít akár nem.

de ha tudta, hogy mi a helyzet a mávval, akkor mért nem lépett azonnal?

Kötelező felelősség biztosítót nem igazán válthat az ember akkor amikor akar, 1 évben egyszer lehetséges, aki 2007 novemberében mávos lett, vagy maradt, annak már nem maradt mérlegelési-választási lehetősége... 2007-ben még nem volt balhé, ill nem szólt fáma a biztosító megszűnéséről, meg sikkasztásról.
Akárhogy is ragozzuk, ennek a dolognak -sajnos- a károsultjai az ügyfelek. A károsultak leshetik a lóvét, a tagok meg elbukták az előre befizetett éves díjaikat, évközbeni biztosítóváltás miatt 5 negyedévet kellett fizetniük. Ráadásul most szembe kell nézniük perek hadával, pedig törvény szerint jártak el. Mi lesz azokkal akik luxusautót törtek tropára? Ráterhelik az ingatlanra? Földönfutók lesznek? Azért mert valakik jót szakítottak ebből is, ill. a legkézenfekvő felelősök széttárják a kezüket?
Mire van hát a felügyeleti szerv? Ez is csak egy kirakatintézmény? Az autósok meg egymást utálják emiatt. Nem kéne...

Atis77 # 2009.06.06. 07:30

"Kötelező felelősség biztosítót nem igazán válthat az ember a" tavaly aug 1-15 ig lehetett váltani mávosoknak, és a kollega 9.-én jött nekem, ráadásul még jöttek okoskodni a rokonok hogy én vagyok a hibás, hiába ugatták a tanuk hogy az én kocsim állt és ugy jött nekem.

tazoli # 2009.06.19. 19:10

CS.ZOLEE amit írt, bíztató. Holnap felkeresek minden lehetséges ügyvédet, és megpróbálok perbe kezdeni.

Egy éve vitték el a kocsim seggét, azóta nincs pénz. Az index fórumon pedig olyan infót kapott az egyik károsult hogy a felszámolást végző KHT is agusztusban becsukja kapuit. Nincs pénz, nem is lesz.

Megállapított kárösszeg: 235E, +kamatok, ennyire nem állok jól hogy benyeljem...

klimás56 # 2009.06.21. 06:59

Üdv! Kérek mindenkit , akivel privát e-mailban felvettem a kapcsolatot , sürgősen jelentkezzen!!!!

klimás56 # 2009.06.21. 07:35

Üdv tazoli! Sajnálom, hogy kár ért és azt is hogy ilyen szerencsétlen helyzet alakult ki. Azonban vedd figyelembe mielőtt pert indítasz , hogy milyen kiadásokra számíthatsz ?! Aztán ha meg is nyered évek múlva , kérdés , a károkozón behajtható-e az összeg???
Van 1-2 ötletem , írj privátban.....

CS.ZOLEE # 2009.06.26. 15:16

Üdv tazoli!

Mire gondolsz, mi bíztató amit írtam?

Fingod sincs konkrétan mi volt az ügyem, és így alkotsz véleményt!Vicces!

Amúgy van más is ITT, akit elmarasztalt már a bíróság, kárkifizetési-kötelezettség ítélettel?

EGYÉBKÉNT AZ A VÉLEMÉNYEM ERRŐL A TETVES VÖRÖS KOMCSI VEZETÉSŰ ORSZÁGRÓL, HOGY EURÓPA LEGNAGYOBB SZÉGYENE!2002 óta ROMBA DÖNTÖTTEK MINDENT, ÉS EZ TÉNY, NEM CSAK ELVAKULT SZÖVEG!

Üdv : Cs.Zolee

csviki # 2009.06.28. 14:42

Szia Zolee!

Most várom a jogerős ítéletet, mivel nem mentem ítélethírdetésre. Sem a MÁV, sem én nem fellebbeztem érdemben, így szerintem csak napok kérdése. Nálunk az ítélet az úgy szól, hogy első körben a MÁV-nak kell fizetni, és ha ő nem tud, akkor végrehajtható rajtunk. Gondolom nem kell ecsetelnem...:(
Nem szeretnék még véletlenül sem politizálni, főleg nem ezen a fórumon, de nem 2002-ben kezdődtek itt a problémák! A baj ott van, hogy 20 éve, a rendszerváltás óta, a drága jogalkotóink nem tudom mit csinálnak...:( Elavultak a törvényeink!!!!

Üdv.:
csviki

klimás56 # 2009.06.30. 16:10

Szia Viki!
A probléma szerintem sokkal régebbi keletű , ugyanis a kötelező ha jól tudom '70-től vagy '73-tól van és a Ptk.339 § is meg volt akkor.
Csak éppen senk sem nézett utánna, illetve az akkori biztosító -ÁB- ugye nem ment tönkre ( nem tették tönkre) így a jogütközés sem volt nyílvánvaló . Vagy , megkockáztatom, meghagyták az egész trutyit, hátha jó lesz még egyszer valamire ?!
Na majd pénteken kivesézzük..... 18h Westend...

Az Auto # 2009.07.21. 12:38

Tisztelt Fórumozók!

Az Autó című lap következő számában írást készít a MÁV biztosító bedőlésének utóhatásairól. Kérem szíves segítségüket, hogy aki károsult (akár úgy, hogy biztosítást kötött, balesetet okozott, de a MÁV nem fizetett, és most neki kell állnia a számlát, akár úgy, hogy egy MÁV biztosítóssal karambolozott, és most nincs, aki megtérítse a kárát), és szívesen megosztaná velünk és olvasóinkkal problémáját, jelentkezzen lapunk e-mail címén (azauto@azauto.hu), hogy felvehessük vele a kapcsolatot, és elmesélhesse kálváriáját. Természetesen név nélkül jelenne meg a lapban a történet.
A levelet nekem, Karner Miklósnak címezze.

köszönettel,

Karner Miklós
szerkesztő
Az Autó

CS.ZOLEE # 2009.07.28. 09:37

Kedves Fórumozók!

Érdeklődnék, hogy van-e valakinek új infója ebben a rohadt MÁV-os dologgal kapcs.-ba???
Az én esetemben már máj.21-én volt bírósági ítélethozatal, de azóta se kaptam se bírósági végzést, se pl. fizetési meghagyást (v. mit tudom én hogy hívják) mert elvileg aug.15-ig kéne fizetnem az első részletet...!

Cseke Zoltán

csviki # 2009.07.30. 13:22

Szia Zoli!

Nem tudom kell-e aggódnod, egyenlőre nálunk sincs semmi előrelépés, több mint 1 hónapja várom a jogerős ítéletet...,

CS.ZOLEE # 2009.08.07. 13:44

Szia CS.VIKI!

tegnap megjött a postai értesítő a bíróságtól, úgyhogy nem "felejtettek el" a tetvek...!

Tudtok valamit, Az újságcikkből lett valami?!

csviki # 2009.08.14. 19:08

Szia Zoli!

Ez nem jó hír, sajnálom! :( Én még mindig nem kaptam semmit, most már komolyan kezdek azon gondolkodni, hogy lehet, hogy nem is fognak küldeni???

Mire gondolsz? A cikk megjelent, sajnos nagyobb vihart nem kavart, én még nem adom fel...

CS.ZOLEE # 2009.08.24. 16:35

Szia Viki!

Aug.15-ig kellett volna befizetnem az első részletet, ma aug.24-én felhívtam az Allianzt képviselő ügyvédi irodát, s ott közölték, hogy : bocsi, elfelejtettük küldeni a csekkeket, amin be kéne fizetnem a pénzt...!Nem füllik rá a fogam fizetni, MERT SZERINTEM TÖK ABSZURDEZ AZ EGÉSZ, de mégjobban rábaszni sem akarokaz esetleges nem fizetés miatt...!
De ha én felejteném el befizetni az aktuális részt, akkor biztos, hogy úgy bánnának velem,s néznének rám, mint a véres rongyra...!
Megkérdeztem a csajt, s mondta hogy CSAK NEKIK 5-600 ilyen Allianz MÁV Bizt. ügyük van, és akkor még a többi ügyvédi irodánál mennyi lehet...?!
Amúgy azt is mondta, hogy a bíróság MINDEN ESETBEN A FELPERESNEK AD IGAZAT, TEHÁT A KÁROKOZÓK FIZETHETNEK, MINT A KATONATISZT...!
A MÁV felé meg nekünk, károkozóknak kellene érvényesítenünk a követelésünk, tehát a kár részünkre való kifizetését, de erre az esély, hogy pénzt látunk valaha is, kb = a NULLÁVAL, mert a MÁV BIZT.-nak lényegében nincs semmi vagyona amit pénzzé tudna tenni a felszámoló!
ENNYI ÚJ INFÓM VAN!!!

Dixiland # 2009.08.24. 21:20

Kedves Sorstársaim!

Nekem most vált aktuálissá a téma, szeptember elején lesz a tárgyalás, és tájékozódásból olvasgatok utána mire számítsak. Lesújtó ami Veletek történt, nem gondoltam volna, hogy tényleg megítélnek ilyet, hogy annak ellenére, hogy érvényes volt a biztosítás,ugyan a pöcs MÁVnál, mégis mi fizessük ki az okozott kárt. Én spec 1 éve végeztem az egyetemen,rendes munkám azóta sincs, semmisincs a nevemen, pénzem sincs, és egy piti koccanásom volt, csak akivel ütköztem ravaszul több pénzért nyújtott be igényt, konkrétan 1 millió feletti összegről van szó. Ügyvédhez a héten megyek..
Van esetleg valami tanácsotok? megköszönném..
Kilátásokat illetően arra számítsak, hogy velem fogják kifizettetni az egészet, és kérhetek részletfizetést?
Lehet valahogy jól kijönni ebből a perből? Valami telefonszámot tudtok esetleg ami MÁVos és él még? Amiket én találtam használhatatlanok.

Előre is köszönöm

Dr.Attika # 2009.08.24. 22:43

Ez a biztosító már több éve arról volt hírhedt, hogy alacsony a biztosítási díj, de azért, mert nem fizet a károsultaknak. Sokan azt gondolták, hogy őket ez nem érinti, mert ha nem fizet hát nem fizet a károkozót az nem érinti. Pedig érinti. Ismerni kell a biztosítási jogot. A bíróság ismeri. Laikusnak - aki nem ismeri a biztosítási jogot- azzal kell tisztában lenni, hogy a piaci ár alatti szolgáltató bizonyosan nem szolgáltat piai alapokon.

Ed1231 # 2009.08.25. 10:32

Kedves Sorstársak!

Hát kicsit megkönnyebbültem mikor láttam,hogy nem vagyok egyedül!Aztán beleolvastam az írásaitokba és elszállt minden reményem!Károkozó vagyok akinek volt biztosítása.21 évesen választottam a mávot amit egy alkusz Kft-nél ajánlott ismerős.Sőt még ők is azt választották én meg mit se tudtam az egészről nekem mindegy volt.Olcsó volt!Na most nekem is jött határozat kb 1 millióról!Egy pozitív dolgot hallottam eddig egy jobb ügyvédi iroda azt mondta hogy nyert ügyem van mert még a csőd előtt törtem az autót és ez elvileg vmi indok.A másik az Ombudsman.Szóval ha mindenen végigmentél és nem jöttél ki jól az egészből akkor még ők segíthetnek.Kérdezem én.Lehet ezekben vmi?Aki nálam sajnos tapasztaltabb az kérem írjon! Amúgy nem tudom h mit várnak tőlem.Honnan ásom elő a válság idején a pénzt!Nem én sikkasztottam!23 éves vagyok saját házra se gondolok nemhogy még törlesszek vkinek vki helyett!

írjatok!

Ed

mr.jamesbond # 2009.08.26. 15:01

Tudom hogy sok károkozó haragudni fog rám, de szeretném ha megértenétek minket is. Sajnálatos módon én károsult vagyok, ma felhívtam a Hitelintézeti Felszámoló Kht-t és közölték velem, hogy egy fillért sem tudnak fizetni. Az autóm hiteles és tavaly amikor összetörtek kénytelen voltam a SAJÁT ÉS KÖLCSÖN KÉRT pénzből megcsináltatni, mert ha nem teszem akkor a lizing cégnek kellett volna fizetnem még 2 milliót. Így 22-es csapdájába estem, kifizettem 730.000,- Ft-ot a javításért, amit a biztosító el is ismert. Most én, meg még sokan mások akik teljesen vétlenek voltunk, mit csináljanak??? Ha a károkozó nem fizeti ki nekünk akkor mi nyeljük le a békát??? Én tudom hogy nagyon sz.r a rendszer és mi is kerülhetünk ilyen helyzetbe sajnálom is a lányt aki összetört, de mit csináljak, hagyjam a pénzem veszini?

Royal # 2009.08.26. 23:09

Ismerni kell a biztosítási jogot. A bíróság ismeri. Laikusnak – aki nem ismeri a biztosítási jogot- azzal kell tisztában lenni, hogy a piaci ár alatti szolgáltató bizonyosan nem szolgáltat piai alapokon.

Kedves Attika,

Ehhez szerintem semmi köze, és kompetenciája nincs a biztosítottnak. Legjobb tudomásom szerint, a PSZÁF az, aki ezen szervezetek felett ellenörzési jogkörrel bír, és az ő kompetenciája ellenőrizni, megítélni, hogy az adott intézmény törvényesen működik-e. A botrány kirobbanásáig a már törvényesen választható alternatíva volt, így nem értem, miért a szerencsétlen biztosítottakat kell szívatni, amikor ottvan a sikkasztó góré, aki röhögve perkálta ki az óvadékot, és arra is mérget lehet venni, 1-2 évnyi teszetoszáskodás, és látszatpereskedés után bahamákon fogja élvezni munkája gyümölcsét.

Az sem igaz, hogy a Máv volt a legolcsóbb, inkább úgy fogalmaznék, fiatalok számára, akiknek a többi biztosító a magas kockázat miatt horror díjat kalkulált, azoknak előnyösebb választás volt a Máv.
Nekem jelen pillanatban olcsóbb az Allianz, mint a Máv valaha volt.

Vagy kezdjek gyanakodni rájuk is ?

Royal # 2009.08.26. 23:19

Én tudom hogy nagyon sz.r a rendszer és mi is kerülhetünk ilyen helyzetbe sajnálom is a lányt aki összetört, de mit csináljak, hagyjam a pénzem veszini?

Nehéz dolgok ezek. Mindkét félnek igaza van, és mégis a röhögő harmadik nyer ezen az egészen. Klasszikusnak, és hungarikumnak mondható ez is. Nem szabad hagyni veszni a pénzt, de nem is etikus attól bevasalni, aki nem tehet a kialakult helyzetről, csak megtették bűnbaknak.

Nem lehet valami károsulti tömörülést létrehozni, és megcélozni a PSZÁF-ot. Kapcsolódó cikk (régi)

http://www.origo.hu/…-gyorgy.html

oorrssii # 2009.08.27. 13:27

Sziasztok!
Eddig csak priviben tartottam Vikivel a kapcsolatot, mert már untam saját magam, hogy minden ezzel kapcsolatos fórumon ott vagyok...
Ha valakit érdekel a történetem, akkor ugyanezen a néven az nlc fórumán indítottam topikot a témában, valamint az indexen is, ott standard528 néven.

Nos, röviden, én a károsult kategóriába tartozom, több, mint 1 millió forinttal (kamatok nékül) tartozik nekünk a MÁV ÁBE.

Azért szólalok meg éppen most, mert Royal felvetésére szeretnék elsősorban reagálni. Főképp azért, mert nagyon egyetértek a szavaival, másrészt azért, mert felkaptam a fejem a károsulti tömörüléssel kapcsolatos ötletére.

Nos, igen, megpróbáltuk. Éppen ez lett volna a cél. Próbáltak is páran szervezkedni, köztük én is, de sajnos ez is csak egy "hungarikum". Ha van egy ötleted és jónak tűnik, akkor mindenki felkiált, hogy hú, de jó, gyerünk, csináljuk. De ha már tenni is kéne érte, vagy esetleg nehézségek merülnek fel, erőfeszítésekbe kerül az eredmény, stb, akkor jön az, hogy téged előretolnak, menj, csináld, majd jövünk utánad vagy a fogjuk meg és vigyétek jómagyar szokás az emberek részéről. Az ezzel kapcsolatosan szervezett találkozón kettő, azaz kettő darab ember jelent meg, a szervezők. Ja és az újságíró természetesen. Hát ez lett a nagy tömörülésből.
Én személy szerint sokáig filóztam, hogy indítsak-e topikot a témában, majd összeszedtem a gondolataimat és leírtam, jelezve, hogy sorstársakat keresek, olyanokat, akik hajlandóak tenni is azért, hogy ezt ne hagyjuk eltusolni, mint oly sok minden mást már. Ne hagyjuk, hogy megint a "kisember" nyelje le a békát.
Az eredmény? Három ember jelentkezett, közülük egy jelezte, hogy ő szívesen, meg minden, csak szóljak, hogy mi legyen, a másik kettő amikor megtudta, hogy itt bizony azért meg is kell ám mozdulni, úgy döntött, hogy akkor inkább bepereli a károkozót. Hát ez van.

Én már huszonhatszor leírtam mindenféle fórumon, hogy nem fogom perelni a károkozót, mert egyrészt elképesztően etikátlannak tartom, hogy amíg az elsikkasztott pénzből egyesek Mojitot kortyolgatnak az egészségükre Tahitin, addig megint a kisembert szívatják és a huszonhatodik bőrt is lenyúzzák róla, másrészt én abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy a károkozó jó ismerősöm és nem fogok tönkretenni egy családot, hogy végrehajtók találják meg őket stb, amíg ebben az országban ilyen elképesztő dolgok megtörténhetnek. Mondjuk az 55 millió óvadékból pár embert azért tudtak volna kártalanítani, hogy rohadjanak meg.

Elnézést az emelkedettebb hangnemért, de mindig elönti az agyamat a sz*r, ha elgondolkodom ezen...

Ami még a nagy baj a dologban, hogy ezidáig nem találtunk egyetlen olyan ügyvédet sem, pedig vannak a képben befolyásos és nagymúltú szakemberek, aki azt mondta volna, hogy az ügy nyerhető. Tömörüléssel vagy anélkül, olyan eszméletlen joghézag van ezzel kapcsolatban jelenleg Mo-on, hogy szinte kivétel nélkül minden ügyvéd véleménye az volt, hogy veszett fejsze nyele...

Még most is nyitott vagyok arra, hogyha valaki tud olyan ügyvédet, akinek van használható ötlete, hogy kit, mit és mivel, mire hivatkozva pereljünk, akkor otthagyom a saját ügyvédemet és tömörüljünk. De egyelőre se ilyen ügyvéd, sem tömeg nincs a tarsolyomban.

Szörnyen tehetlennek érzem magam és egyszerűen nem akarom elhinni, hogy be kell nyelnünk azt az 1 milliót. Elmondani sem tudom mennyivel lennénk beljebb, ha az pénz valaha megérkezne a számlámra.

De gondolom ezzel mindenki így van.
Bocsi a litániáért.

_Wasp_ # 2009.08.27. 14:01

ez egyébként egy borzalmas jogi anomália. ha el nem felejtem, körbenézek, hátha van olyan ügyvéd ismerős körülöttem, aki keni annyira a témát, hogy kezdeni tudjon vele valamit. (én egyrészt nem is vagyok ügyvéd, másrészt a biztosítási joghoz így konkrétan, talán valamivel kevesebbet értek, mint a nagybőgőzéshez)

de azért az nekem mindenesetre furcsa, hogy a felügyeleti szerv nem perelhető.

(fennáll a kár, a felróhatóság és az okozati összefüggés.)


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

_Wasp_ # 2009.08.27. 14:10

hmmm

lehetne a mabiszt is perelni, hiszen az olyan biztosítás, ahol az egyik fél előre láthatóan nem tud és nem akar teljesíteni nem lehet érvényes.

ha megállapítanák a kgfb szerződések érvénytelenségét a MÁV ÁBE teljesítési képességének megszűnésétől, akkor a MABISZtól lehetne a kárösszeget követelni, és ez lássuk be egyszerűbb és igazságosabb, mint tönkretenni egy másik embert.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

_Wasp_ # 2009.08.27. 14:12

(ez utóbbi végül is védhetőnek tűnik számomra. kollégák, szakemberek, valaki? nem sértődök meg, ha találtok benne logikai bukfencet...)


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

oorrssii # 2009.08.27. 15:26

Szóba jöhet a Mabisz perlése, ez felvetődött több ízben is, hogy a közös alapból fedezzék ezeket a károkat, de akkor azt nyilatkozta a MABISZ akárkije, hogy ez a lépés olyan szinten kiürítené a közös kasszát, hogy egyrészt ellehetetlenítené az ezen kívül eső károk fedezését, másrészt annyira megemelné a biztosítási díjakat, hogy nagyon, ami nem lenne korrekt a többi biztosítottal szemben, mert miért ők fizessenek a mi kárunkért...Nesze semmi fogd meg jól...Még érezzünk erős bűntudatot is, ha véletlenül így pénzhez juthatnánk és nem a károkozóknak kellene kifizetniük, ráadásul a Mabisz ugyebár kifizeti, de utána regresszt indít és visszaperli a pénzét a károkozón úgyis, tehát minek lépjen közbe, ha egyenesen perelhető a károkozó is.Klassz.

Mindenképpen szólj légyszi, ha van olyan ismerősöd, aki képben van és nem nagybőgőzik:-)