Klimás! Én is gondoltam már rá, szerintem tegyük ki, baj nem lehet belőle, adott esetben segítség is lehet.
MÁV Biztosító
Szia Mindenkinek! Az iwiw-re kirakjam a fórumot szerintetek?
Bocsánat, már nem ott van, hanem a bal oldali hasáb tetején!
Suzy! Itt van amit kimásoltam, a címoldal tetején van egy cikk, hogy "Változik a kötelező" vagy valami ilyesmi.
Suzy! Itt van amit kimásoltam, a címoldal tetején van egy cikk, hogy "Változik a kötelező" vagy valami ilyesmi.
Két hete irtam az országgyülési képviselőmnek,Tóth Andrásnak, szinte szó szerint ugyanezt! Mellékeltem egy hosszú levelet a Pénzügyminiszter Urnak, és kértem juttassa el hozzá! Eddig semmi reakció, de ismét irok, a cod-os rendszeren keresztül, ahol regisztrálnak és nyoma marad a levélnek!
Határidőn belül kötelesek válaszolni!
L.SUZY
Két hete irtam az országgyülési képviselőmnek,Tóth Andrásnak, szinte szó szerint ugyanezt! Mellékeltem egy hosszú levelet a Pénzügyminiszter Urnak, és kértem juttassa el hozzá! Eddig semmi reakció, de ismét irok, a cod-os rendszeren keresztül, ahol regisztrálnak és nyoma marad a levélnek!
Határidőn belül kötelesek válaszolni!
L.SUZY
Pontosan ezt hajtogatom már hónapok óta, hogy nem nekünk, védtelen emereknek kellene fizetni, és ezt a jogszabályt már 2008,aug.15-el életbe kellett volna léptetni, akkor nem lenne semmi problémánk, se biróság, se jogértelmezés! Saját maguk beismerik, hogy mulasztottak, hibáztak, csak a pénzt nem akarják ehhez előteremteni, bárminek nevezik is az alapot végül a MABISZ fog fizetni, mert neki van meg hozzá az aparátusa! Egy tolvonással el lehetne intézni, ha Oszkó Péter a "vizi bivalybőr táskából"/abban hozza- viszi a költségvetést/ elő varázsolá hozzá a pénzt, a TARTALÉK ALAPBÓL!
A PM. engedélyével függesztették fel a MÁV ABE-t. a PSZAF felügyeletével, MABISZ tudtával.
Ez a vétkes TRIUMVIRÁTUS, őket kell perelni!!
Ugy gondolják bennünket meg lehet sarcolni, végrehajtóval fenyegetni, megalázni a biróság előtt!!!
Honnan vetted az idézeteket???, mert felhasználnám !!
L.SUZY
Ezt a címlap tetejéről szedtem:
Az első és az utolsó mondat így együtt elég érdekes hatású...
A tavalyi évben kirobbant MÁV-ÁBE botrány és a biztosító fizetésképtelensége rávilágított a jelenlegi szabályozás fontos hiányosságára. Egyszerűen a felszámolási eljáráson és az általános, polgári jogi jogszabályokon kívül nincs olyan speciális szabályozás, illetve jogintézmény, mely a teljesen vétlen károsultak számára, belátható időn belül, eredményes érdekérvényesítést és kártérítést biztosítana. Ezen a joghézagon változtat az új szabályozás: a károsult kárát a Kártalanítási Számla kezelője (MABISZ) akkor is köteles megtéríteni, ha a kárt fizetésképtelenné vált biztosítónál a károkozás időpontjában szerződéssel rendelkező üzemben tartó gépjárművével okozták. A fizetésképtelenné vált biztosító helyett azonban a Kártalanítási Számla térítési kötelezettsége csak 2010. január 1-jét követően fizetésképtelenné vált biztosító esetében áll fenn.
Nagyon nagy emberek, akik ezeket kitalálják...
- k az egészre nagy ívben.Ők megkappják a pénzüket, gyanítom nem keveset és ennyi. A kis ember meg huzza a rövidebbet.
L.Suzy!Hálás köszönetem ....
Sajnos én "még" nem tudok pervesztesként beszállni a próbaperbe , de ha valamilyen levél vagy petició aláírására van szükség , természetesen számíthattok rám.
Az általam látogatott fórumokban jeleztem, várunk minden jelenzkezőt, aki hajlandó beszállni az ügymenetbe, egyenlőre nem jelentkezett senki.
L.Suzy!
Legalább a saját nevemben, de szerintem a többiekében is én őszintén köszönöm, hogy ezeket megtettétek. Ha ezek közül egy sem segít, akkor semmi.
Kedves "D"!
Elolvasva a te kálváriádat,először mélyen megdöbbentem, aztán teljesen felháborodtam!!!
Elképesztő arcátlanságnak tartom a HIVATAL packázását,pimaszságát, ezt az egész eljárást, amit velünk müvelnek.Egy jogállamban ez megengedhetetlen!!!
Irtam levelet az alkotmánybiróságnak Cs.Vikivel együtt,sérült a jogbiztonság..kértünk jogértelmezést, segitséget!
Irtam egy regisztrált levelet a PSZAF-nek, Varga Csabának az uj Főigazgatónak, amiben vádolom a PSZAF-et, hogy elégtelen volt a felügyelet, vétkesen mulasztottak,amikor a felfüggesztéssel egyidejüleg nem hoztak létre kártalanitási alapot! Mulasztásukat beismerték akkor, amikor módositották 2010.jan. 1.vel a 35.§. 1.- t és létre hozták a Kockázati alapot.Nos ezt 2008 aug. 15-el kellett volna létre hozni és akkor tisztességesen jártak volna el a MÁV ABE ügyfeleivel szemben!El kell ismerni a hibát!!!
A biztositó nem biztosit, a felügyelet nem felügyel, csak ugy tesz mintha...
Hibázott az ÁLLAM, a PM, az ő engedélyével, a PSZAF felügyeletével, és a Mabisz tudtával történtek a dolgok! Ők már akkor tudták, hogy nem lesz elég pénz, a károk rendezésére.Milyen alapon akarják velünk kifizettetni, amikor ők hibáztak???Ez ügyben 16 ember ellen folyt belső vizsgálat a PSZAF-nél!
Kértem, hogy tájékoztassák a MÁV ABE ügyfeleit hová lett a pénzük, mivel csak 1 milliárdot sikkasztottak el az ujságok szerint, de évi 8 milliárd foly be csak a kg. kötelező biztositásból, még 2008-ban is 6 milliárd!!!.Töredékét sem forditották kártalanitásra!
Vannak 2006-2007-ben történt koccanások, amiket még nem fizettek ki.HOVÁ LETT A PÉNZ????Kérünk erről pontos beszámolót!Továbbá látni szeretnénk mit végzett eddig a jogutód, a Felszámoló Kht,mennyi vagyona van még az egyesületnek, mint egyesületi tagoknak jogunkban áll ezt tudni !!!
Továbbá tudattam velük, hogy Strasbourghoz fordulunk, ha ezt az ügyet nem lehet itthon EU-s országhoz méltóan lerendezni!Az államnak vállalnia kell a felelősséget a sorozatos mulasztásokért!!!
Mindegy minek nevezik ,a tartalék alapból ezt ki lehet fizetni! Ha van pénz a korrupciós hivatal felállitására, nos rögtön ezzel az üggyel kezdhetnek!
Irtam az országgyülési képviselőmnek, Tóth Andrásnak, volt ex-tárca nélküli miniszter/titkoszsolgálatok/ kértem a segitségét, mellékeltem dr. Fazekas Katalin szakértői véleményét, a PSZAF mulasztásait az ombutsmann szerint, Banyár József ügyleteit, amikor ő, mint felügyelő biztos vezette a MÁV ABE-t..stb.
Az is teljesen konkrét dolog a pénz elherdálására!!!
Irtam Seres Máriának , aki összegyüjtött 6oo ezer aláirást , és most be szeretne kerülni a parlamentbe, és talán a segtségünkre lehet!
A nyilvánosság lehet a megoldás!!!
Gyüjtöm a anyagokat,HVG. cikkeket, véleményeket és mindent elküldtem a NEMZETI JOGVÉDŐ ALAPITVÁNYNAK !
Remélem nemcsak a tüntetők jogaiért állnak ki, hanem a
MÁV ABE ügyfeleinek jogaiért is, mert bennünket is kár ért, megloptak...sikkasztottak, a VPOP szerint pénzmosás gyanuja is fenn áll.
Eddig senkitől nem jött válasz, igaz egy hete mentek el az anyagok, panasz levelek!
Akinek még van ötlete, hogy hová lehetne fordulni segitségért, tudassa velem!
L.SUZY
Sorstalan társaim!
Két éve károkozás, rendőrségi eljárás. Felelősségre vontak engem és a másik felet is. A másik fél a szakértő vélemény szerint kisebb fokban hibás. Máv nem fizet, első körben a másik fél pereli a MÁV-ot és a MABISZ-t, majd a MABISZ perelésétől eláll. Ellenben kiterjesztik rám a követelést ami csekély egy millió forint.
Vitatom, hogy 100%-ban csak én vagyok a felelős a balesetért, hogy faragni tudjak az 1 millióból.
MÁV felszámolójának jogi képviselőjétől érkezik egy beadvány melyen kifejtik, hogy ők sem a jogalapot sem az összeget nem vitatják, a tárgyaláson megjelenni nem kívánnak. A felperes felelősségét a balesetben csekélynek minősítik.
Azért ez nem semmi!!!
Nem vitatják sem a jogalapot sem az összeget, DE NEM IS FIZETNEK! Csak azt nem értem akkor egyáltalán miért levelezgetnek a bírósággal, pláne ha az még az én káromra lesz.
Tisztában vagyok vele, hogy fizetnem kell, de nem mindegy hogy mennyit.
Ebben az országban csak a piti csirketolvajokat vonják felelősségre!!! Ez itt a nagyon nagy baj!!!
Üdv!
Szia fireman, hát itt nem az összegről szól ez a dolog, hanem az elvről... 2 milla iszonyat mennyiségű pénz. Nyívogtam is mint a kivert kutya, hogy ki kell fizessem. Ráment a kocsi (ez volt eddigi életem legdrágább tárgya), most már majd vonattal viszem azt a 2 bőröndnyi cuccot, meg a laptompom a világban. Számomra felfoghatatlan, hogy lehet az adófizető embereket, akik miatt létezni kéne az államnak így tönkre tenni.
Nem tud senki számokat, de hány családnak kerülhet ez ügy miatt veszélybe az egész élete. Mi van azokkal, akik egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt, egy életen át kell fizessenek vkinek, mert a balesetben megbénult szenvedő fél...Szőrnyű ezekbe még belegondolni is, a nagy okosok erre nem gondolnak a Parlamentben, a MABISZ-nál, a PSZÁF-nál. Igen elismertem elkövettem egy hibát, de úgy érzem azért lett a KGFB kitalűlva, hogy egy kis hiba miatt ne egy életen át bűnhődjek.
Na jó be is fejezem, mert ennek mindig csak az a vége hogy felhúzom magam. Nem bűnöztem, minden törvényt betartottam, nem futottam el a helyszínről...Akkor miért kezelnek úgy mint egy bűnözőt. Próbáljuk meg a szarban a jót nézni, én esetemben szerencsésnek mondhatom magam, ki tudtam fizetni, nem öltem meg senkit, lehetett volna rosszabb is. Meg kell próbálni ezt a próbapert, hátha ezzel másoknak tudunk segíteni, ha magamon nem is. Legalább azt érjük el többet ilyen ne fordulhasson elő...
Béke!
Kedves Dakobacsi,minden tiszteletem a tied,kitudtad fizetni ezt az oriási számlát,nekem és sorstársaimnak még a párszázezres is rengeteg én a 400.000.Ft ra valoszinüleg hitelt veszek fel amit 6 évig fizetek majd de mire vége ennek az egésznek biztos hogy legalább 600.000.lesz ahogy te irtad a százalékokat.
Joltetted hogy kimentél,csak egy kollegám szavait idézhetem "ez az ország rohad" K.K.
Sziasztok Sorstársak,
Elmesélem a történetem pár sorban (na jó lehet hosszabb lesz a szerk.:-D):
2008.03 hóban okoztam Németo.ban balesetet. Felelőségem elismertem, annak tudatában a MÁV biztosító majd fizet. 5 hónappal később a MÁV biztosító beszüntette a működését. Ekkor már kezdtem aggódni....:-o A MABISZ a német társszervezettel lesikálta az ügyet a kártalanitási számla terhére. Németo.-ban mindenki ki lett fizetve.
A baleset évfordulójára 2009.03 kaptam egy levelet a MABISZ-tól, hogy mivel ők a MÁV-tól belátható időn belül nem tudják behajtani a 2 millás összeget fizessek én. Ha nem akkor feljelentenek. Mellékeltek két német levelet, amiben a német nemzeti iroda felsorolja összegezve a költségeket.
Első reakció a pánik volt. Külföldön élek, és dolgozok, a telefonon egy ügyvéd nem állt velem szóba. Nagy nehezen találtam egy ügyvédet, átnéztem millió cikket, fórumot. Már akkor rájöttem itt a törvény nem az én érdekeimet védi, hiába nem követtem el semmi bűncselekményt, és hiába volt érvényes biztosításom.
Lassan 9 hónapja levelezek a MABISZ-al. Ez úgy néz ki én válaszolok a levelük kézhez vételét követő 1. hétben, ők küldenek vmit 2-3 hónap után. Ki lehet számolni, ez azt jelenti 9 hónap alatt 3 kör levél ment el.
Első körben kértem számlákat a javításról, bankkivonatokat átutalásokról (nem mindegy ugyebár hogy a MABISZ nekem a válság előtti 240FT/EUR árfolyamot vagy a válság csúcsán lévő 314FT/EUR árfolyamot számolja fel). Persze a javítási költségekhez még hozzá van csapva nekem a két nemzetközi iroda ügyintézési költsége is. A MABISZ tolla is szinte olyan vastagon fog, mint a német nemzetközi irodájáé....:-o Erre a levelemre jött egy válasz 2 hónap múlva. A válaszban az volt, hogy mivel nekem nem volt érvényes biztosításom, azért fizették ki ők. Egyetlen kérdésemre érdemi választ nem kaptam, számlákat, bankkivonatot nem kaptam. Küldtek egy forma levelet, megkockáztatom az én levelem az ügyintéző kislány, aki az én pénzemből dolgozik ott el se olvasták...
A második levelük érkezéséig, amiben engem azzal vádolnak hogy nem volt akkor biztosításom, már felfogadtam egy ügyvédet aki segített az ügy tovább vitelében. A hátérben maradt a leveleket továbbra is én küldtem, de közösen írtuk. Ha vki olvassa ezt a fórumot, és még nincs ellene peres eljárás, akkor azt javaslom információért ügyvédhez nem éri meg menni, mert ugyan azt mondják el ami itt a fórumon van. Megspórolod az sztárügyvéd 40eft-s díját, amit 20 perc konzultációért fizetsz.
Második levelemben felajánlottam, hogy kifizetem a első levelükben feltüntetett euró összeg 60%-át (ekkor úgy állt a MÁV biztosító maradék vagyona a károk 40%-ra lesz elég), azon az árfolyamon, amely akkor volt érvényben amikor az első levelükhöz csatolt német nyelvű levelek keltek. A levél elküldése után ezt a közel 1 millát át is utaltam nekik. A poén az volt ez az egész a szülinapom körül zajlot...Groteszk az élet...:-D Bánatomban jót is buliztunk!
Gondoltam ha pénzt látnak azért gyorsabban fognak mozdulni. De tévedtem! Több mint 3 hónap múlva (2009.10) jött válasz a MABISZ-tól. Most már csak ajánlott levélre se költöttek...:-) Ebben leírják, hogy kell nekik az egész összeg. Az én károm majd én behajtom a felszámolótól. Ha eddig és eddig nem fizetek, akkor jelentenek fel mert én mások kárára „gazdagodtam” azzal hogy ők ezt kifizették helyettem (figyelitek,„gazdagottam” ezt a szót használják..., na jó nem mondok semmit, az agyam elöntötte a lila gőz...:-D ). Persze ebben az utolsó levélben már a kárösszeg majd 18eft-vel több volt.
Az ügyvédem erre azt mondta fizessem ki a maradékot, mert ha perre megyek akkor a következő felsorolt költségekkel számolhatok a per alkalmával. Álljanak itt az ügyvédem szavai:
„A mérlegelés során figyelembe kell venni a tartozást terhelő kamat összegét és mértékét.
A Ptk szerint a törvényes kamat a jegybanki alapkamat + ennek az 1/3-da. Ez 13 % körül van a tizedeseket nem számolva.”
plusz a vesztes per esetén még a perindítás költségeit is rám verik:
„Per esetén számolni kell 6 % illetéket, 5 % ügyvédi költséget az ő ügyvédjük esetén. Ez együttvéve 11 %-a az ő követelésüknek”
Számolva egy 2-3 éves ügymenettel, megspékelve pár szakértővel, én úgy számoltam lazán 4 milla körül tartanék összesen. Ekkor döntöttem el, hogy fizetek. Nem azért fizetek mert bűnösnek érzem magam, hanem azért mert nem akarom hogy rajtam gazdagodjon meg a lopós banda.
Közben a MABISZ-t is felhívtam. Idő közben kiderült, hogy az ügyem a MABISZ-on belül vmi más osztályra került át (ott is van ám fejetlenség :-D). Arra, hogy az első és az utolsó levél közötti kárösszegben, miért van 18eft különbség nem tudtak választ adni. Felvilágosítottak, hogy felejtsem el hogy ők nekem számlát adnak, az jogellenes, azt csak bírói végzéssel hajlandók nekem kiadni, max. befáradhatok megtekinteni (perre ugye nem akarok menni, mert az nekem plusz pénz, külföldről hazamenni nem olyan egyszerű és olcsó, nem is beszélve hogy tuti hogy nem 1 nap lesz ezeket a papírokat megnézni, mert Julika meg Mariska kávézik, nem lesznek ott a papírok, stb.). Kérdem én, hol van ilyenkor az hogy fehérítsük a magyar gazdaságot, mindenki adjon számlát..., vagy lehet én értettem félre, ez az állami szervekre nem érvényes...:-D
Szóval itt állok! Fizetek, és utána az én károm perelem vissza, mert véleményem szerint itt a MABISZ, PSZÁF és a jogalkotó szervek úgy ahogy vannak felelősek. Nem bxxxot olyat a világ, hogy engem köteleznek egy biztosításra, lenyúlják a lét, aztán eltűnnek, én meg fizessem a kárt, és ebben az egész állami apparátus asszisztál nekik. Gusztustalan! Azért jöttem külföldre, hogy összezsugorgassak egy házra valót, és aztán haza menjek és otthon vegyek egy házat. Hát ezek után azt hiszem inkább maradok, otthonról még a nyakamba dobtak egy jó kis koncot, 1 évvel ismét hátrébb vetnek...Köszönöm, még csak szabadulni se olyan könnyű otthonról :-)
A fórumon volt pár hozzászólás, amihez lenne pár mondatom:
L.Suzy 2009.10.23. 23:38
„A jövőre induló kockázati alapot is a MABISZ fogja kezelni mint ahogyan a jelenlegi kártalanitási számla felett is Ő rendelkezik! A külföldi károkat kifizette a MÁV ABE helyett, hogy nem legyen botrány és rossz nemzetközi megitélése.Ilyen alapon követeljük, hogy a pléh -károkat is fizesse ki!!! a károsultaknak!”
Igen a MABISZ ezekete az ügyeket valóban kifizette. Normális esetben így megy az ügymenet, nem csak a MÁV-os ügyfeleknél. A nemzeti irodák egymás között lesikálják, aztán ők otthon a biztosítótól behajtják. Ha meg a biztosító nincs, akkor a MABISZ ugyan úgy bevasalja rajtunk, mint a Generáli, Allianz meg ki tudja kik még rajtatok.
A kártalanítási számlából azért nem fogják a mi ügyünket intézni, mert az arra van ha vki kárt szenved, és a kárt okozónak nincs KGFB-je akkor abból intézik, és utána a MABISZ ha ismert a károkozó miben léte rajta behajtja a kár összegét.
Mint fentebb már említettem, azt felejtsétek el hogy peres eljárás nélkül ti számlákat, hivatalos iratokat láttok. Én úgy érzem jogom lenne hozzá, végső soron én fizetem...(ugyebár a számlázásra lenne vmi törvény otthon), de úgy néz ki otthon semmi sem biztos...Vérlázító!
Köszönöm mindenkinek, aki ide hasznos infókat tett fel. csvikinek, hogy a saját ügye mellett velem is hajlandó volt egy órát telefonálgatni erről.
Bocsi, ha esetleg olyat mondtam, ami vkinek sértő, nem ez volt a szándékom. Meg kéne érteni emberek, hogy egy hajóban evezünk. Nem csak a fórumra kéne írni, hanem fel is kéne hívni az ügyvédeket, menni az ügy után és érdemben is kéne tenni vmit. Senki más nem fogja helyettünk megcsinálni, nem várhatjuk hogy csviki csináljon mindent. Ha közösen lépünk mindenkinek hozzá kell tenni egy kicsit. Időbe telik és sajnos pénzbe is, de saját érdek, nem vagyunk bűnösek védjük meg az igazunkat.
Béke!
Kedves Fireman és Sokan Mások!
Ahhoz, hogy jogi értelemben károsulttá váljon a károkozó a MÁV Biztosító helyett általa viselt kártérítés miatt, ahhoz nem szükséges a teljes összeg megfizetése, elméletben már 1 forint kár esetén is károsulttá válik, és a próbaper szempontjából már ez is elég. Strasbourg esetében annyiban más a helyzet, hogy ott az őt ért kár erejéig megítélhet a részére kártérítést az Emberi Jogi Bíróság, és nyilván senki sem szeretne ott meg 1 forintot kapni.
Ami az esélyeket illeti, egykori bíróként meg 50 fölött öreg vagyok már sviháknak, teljesen biztos sikert nem tudok ígérni. Viszont azt tudom mondani, hogy ha a próbaper erősen kétesélyes is, pervesztés esetén tovább nőne a siker esélye Strasbourgban, amit már így is elég jónak ítélek. De ahol 7 ember dönt, sokszor 4:3 arányban, ott biztos sikert csak egy szélhámos ígér. Viszont Strasbourg lényegében ingyen van, nincs illeték stb., vagyis miközben az esélyek elég jók, a kockázat szinte nulla. Én ezért vagyok híve a dolognak. Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Szoval akkor fordulhatnánk "RENDES" birosághoz ha valakinek kára lenne,ergo kifizetné a rászabott büntetést.
Ezek szerint még senki nem fizetett vagy nem akart vagy nem tudott vagy azis elképzelhetö hogy fizetett és örül hogy végre nem piszkálják s nem jelenkezik hogy visszaperelje az "kárát".
Én csak akkor tudnám kifizetni a "büntetést" ha körülbellül 5 évre hitelbe verném magam,kifizetném a hitelböl és fogadhatnák egy ügyvédet aki valoszinüleg visszaperelhetné a pénzt,és a kamatok a hitel miatt?
- Mennyi pénz lenne a visszaperelés?
- És mennyi arra az esély hogy sikerül is?
Tisztelt Tanár úr!
Pontosan Öntől hallottakat próbálom sulykolni, hogy sajnos fizetni kell!! A személyes találkozásunkon folytatott beszélgetésből egyértelművé vált számomra és remélem már mások számára is, addig amig nem keletkezik "kárunk" , addig nincs mit perelni! Ez a "kár" pedig a kárösszeg kifizetésével valósul meg.
Sajnos majd' mindannyian olyan anyagi kondíciókkal bírunk, amiből nem,vagy csak nagyon mérsékelt mértékben tudunk eleget tenni az ítéletben foglaltaknak.
Remélem pontosan értettem Az Ön álláspontját.
Üdvözlettel egy leendő pervesztes.
Kedves Klímás56 (és Sokan Mások)!
Abban a bizonyos Ön által behozott "mindenre választ adó" linkben én vagyok G.A., aki az egészet nyilatkozza. Sajnos mindenre nekem sincs jó válaszom, a jó az lett volna, ha a PSZÁF nem vár az intézkedésekkel addig, amíg a biztosító végül beborul, de ezen már köztudottan túl vagyunk. Így a károkozók nem túl sokat tudnak tenni azon kívül, hogy vagy egyből fizetnek, vagy megvárják, hogy a perben elmarasztalják őket, ami persze plusz költségekkel jár. Viszont utána az általam javasolt próbaperrel párhuzamosan célszerűnek látszik Strasbourghoz fordulni (valaha évekig ott dolgoztam, ennek alapján mondom, hogy látok reális esélyt a nyerésre). Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Gyula! Ne haragudj, de én is hangosan felröhögtem... Azonban aki a kicsit nem becsüli... :) :) :)
Tegnap kaptam egy levelet a bíróságtól. Közlik,hogy a szakszervíz többet számolt a kelleténél, a fényezés nem került ennyibe. A bíróság módosította a befizetendő összeget. Most figyeljetek!!!
3000Ft ismétlem 3ezerFt-tal.
Elkezdtem röhögni...
Tisztelt ER5450
Énsem érzem ugy hogy jogos lenne amit követelnek viszont én ugy érzem hogy nem uszom meg a fizetést,de ne ugy legyen.És mivel nincs a nevemen semmi csak a fizetésem és ha abbol letiltják akkor már megvagyok löve,nekem még hacsak 40.000Ft-ot kéne fizessek azsem menne.
De a fizetési meghagyással nem értek ellen ezt levélbe is foglaltam ahogy azt egy ügyvéd ismerös mondta és per lesz belöle!
Igy rámterhelik majd a perköltséget STB, és majd aztis hozzácsapják az összegemhez,de idöhuzásnak jo talán történik valami.
T.er5450!
Egy kicsit jobban is vissza kellene olvasni , nem a behódolásról vagy a lefekvésről van itt szó !Egyáltalán arról van szó ,hogy a jelenlegi szemétdombot el kell valahogy takarítani!
Vannak ilyen- olyan ötletek , vélemények és néhányan a cselekvés útján is.Vannak olyanok akiknek már ítélete van , vagyunk jópáran akik csak tárgyalási szakaszban vagyunk.
Mindannyian szívesen fogadunk épkézláb javaslatokat a probléma megoldásra.
Tisztel hozzászólók !
Egy tanulságos link, ami szerintem mindenre választ ad :http://hvg.hu/…aznanak.aspx

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02