Pszichológusi szakvélemény


_Wasp_ # 2009.03.25. 13:34

A többi kérdésre "mittudomén" a válasz, de erre konkrétabb:

Az eredmény kézhezvétele után mennyi ideig üldögélhet az ex gondolkodva rajta?
bármeddig. Jogokról lemondó nyilatkozat megtételére senki, semmilyen körülmények között nem kötelezhető.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

kisokos # 2009.03.25. 11:56

HelenD,

a kirendelt pszichológusnak vizsgálnia kell, hogy fennáll-e a gyermek egyik v. másik fél általi befolyásolása és erre nyilván a szakvéleményben is ki kell térnie.

Tartalmilag nyilván nem tudjuk megítélni, hogy milyen megfigyelésekre alapozva jutott a szakvélemény készítője erre az álláspontra. A szövegkörnyezetből kiragadva pedig még nehezebb használható véleményt mondani. Személyes meglátásom szerint ez inkább semleges megállapítás, egyfajta "biztonságos" szöveg. Nyilván azt sem lehet kizárni, hogy nyáron piros hó essen, de azért nem túl valószínű kis hazánkban.

Elfogadja így a bíróság a szakvéleményt?
Persze. Ugyanakkor teljesen a bíróra van bízva, hogy melyik résznek milyen súlyt tulajdonít a mérlegelés során.

HelenD # 2009.03.25. 11:14

Kedves Fórumozok!

Válófélben vagyok, túl vagyunk a pszichológiai vizsgálaton, melynek eredményét ma kaptam kézhez. Nem rossz (laikusan megítélva), de van benne egy mondat, miszerint "egyik szülő esetén sem lehet kizárni a direkt/indirekt befolyásolást". A kérdésem az, mennyire általános ez a mondat egy szakvéleményben?

Én nem folyásoltam be a gyermekeinket, fogalmam sem volt arról, hogyan zajlik egy ilyen vizsgálat, és tényleg azt szeretném, ha oda kerülnének, ahova szeretnének! Mi a következménye egy ilyen mondatnak? Elfogadja így a bíróság a szakvéleményt? A mondatot azért sem értem, mert egyik gyerek sem magasztalta, emlegette egyik szülőjét sem kírívóan... Nagyjából egyformán nyilatkoztak rólunk.

Köszönöm!

Grád András # 2009.03.24. 20:46

Bár tudtommal nem előfeltétele az igazságügyi pszichológus szakértőségnek a klinikai szakpszichológusi posztgraduális végzettség, az általam ismert szakértők mind rendelkeznek ilyennel. De elvben nem kizárt, hogy valakinek "csak" klinikai gyermekpszichológus posztgraduális végzettsége legyen. Hogy jobban érthető legyen: Valaha volt külön bírói meg ügyvédi szakvizsga. De ettől függetlenül mindkettő jogász volt. Nem tartom túl életszerű feltevésnek, hogy valaki közokirat-hamisítás árán lenne pszichológus szakértő, bár elvben persze ki sem zárható. (A névjegyzéket központilag vezetik.) A dolog valahogy úgy áll, hogy vannak jobb meg rosszabb szakértők, miként jobb meg rosszabb orvosok, de éppúgy nem érdemes abból kiindulni, hogy ál-szakértők gyártanak hamis szakvéleményeket, mint hogy ál-orvosok tudatosan ölik a betegeket. A pszichológiában ezt paranoiditásnak (üldözési mánia) hívják. Itt a fórumon akinek nem inge, ne vegye magára! (De ing nélkül se maradjon senki!) :-)


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

Szoma # 2009.03.24. 19:02

T.Grád András!

Elvégezheti-e a kirendelt igazságügyi pszichológus szakértő a vizsgálatot,ha nincs benne a klinikai szakpszichológusi működési nyilvántartásban?

_Wasp_ # 2009.03.24. 12:40

nem költ ügyvédre, mert az "pénzkidobás".


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Szoma # 2009.03.24. 12:19

Kedves Tamás 123!

Azért hallani olyan esetről is,hogy a magát szakértőnek kiado emberke nincs benne a szakértői jegyzékbe. Ahogy leirtad a vizsgálati dolgokat,minden lehet....Én a te helyedben ennek utánajárnék.Az ügyvéded intézheti ezt.

Grád András # 2009.03.23. 19:21

"a szülő, nevelőszülő vizsgálatánál mindössze 2 „eredmény“ létezik:

1. Alkalmas a gyermeknevelésre
2. Nem alkalmas a gyermeknevelésre"

Ez pontosan olyan árnyalt és használható megfogalmazás, mintha azt írnám, kétféle fórumozó létezik: normális és nem normális, vagy kétféle ember: jó és rossz!

A gyermeknevelésre alkalmasság és nem alkalmasság aránya felfogható egyfajta képzeletbeli skálaként, és valamennyien ennek a skálának a mentén helyezkedünk el 0-100-ig. Vagyis egy pszichológusnak azt kell meghatároznia, hogy véleménye szerint valaki ezen a képzeletbeli skálán hol helyezkedik el. Minthogy pedig ez nem egy olyan egzakt mérés, mint a hőmérő segítségével megállapítani, hány fokos a Balaton, könnyen előfordulhat, hogy két vizsgálat nem ad azonos eredményt, Ettől azonban azok még nem válnak "hamissá" stb, legfeljebb az egyik valószínűleg pontosabb közelítést adott a másiknál. És könnyű poén lenne ezt azzal zárni, hogy akinek még ez is magas, az nem alkalmas a gyermeknevelésre, azonban ez nem lenne igaz éppen a fenti okból...


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

monalisa1 # 2009.03.23. 15:41

Felesleges az ombustmanhoz "szaladni", mert a bíró úgy itél- azt itél amit ő jónak lát ill. jónak tart. Egy biró független...

Szoma # 2009.03.23. 15:25

Kedves Tamás123 !

Mi a neve annak,aki igy elbánt veled?A szomszédjaim ugyaigy jártak a közelmultban.Hátha ketten többre mentek--
  • ők lehet,hogy az ombudsmant keresték meg...
mile # 2009.03.22. 13:36

Ez így igaz. A bőbeszédű szakvélemény gyakran éppen a mélységet kívánja helyettesíteni, így "ránézésre" pszichológiai ismeretek nélkül nem lehet eldönteni, hogy az egyik ilyen, a másik meg olyan.

Grád András # 2009.03.22. 11:11

Kedves Gradient!

A bíróság MINDIG a saját maga által kirendelt szakértő szakvéleményéből indul ki. A magánszakvéleményt a fél személyes előadásának tekinti. Erről mondjuk megvan a személyes véleményem, de az itt most közömbös. Maradjunk abban, hogy ha sikerül elérni, hogy a bíróság megidézze a két szakértőt, hogy a véleményüket ütköztesse, már az is nagy siker, legtöbbször a bíró még erre se hajlandó. Pedig annak idején bíróként magam is láttam olyat, hogy a megidézett magánszakértő 20 perc alatt lemosta az általam kirendeltet, vagyis ez nem feltétlenül fölösleges. Ha sikerül bebizonyítani a kirendelt szakértő hibáit, még akkor se a magánszakvélemény fog játszani, hanem a bíróság kirendeli az Egészségügyi Tudományos Tanácsot, és az ő felülvéleményező szakértői véleményük dönt majd az ügyben. Azzal szemben viszont már nincs semmiféle további lehetőség. Egyébként másoddiplomás pszichológusként annyiban önmérsékletre inteném, hogy a szakvélemény felületes vagy nem felületes volta laikus számára nem feltétlenül egyértelmű, tévedhet ebben. Üdvözlettel:


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

gradient # 2009.03.22. 10:57

Gyerekről két pszichológiai szakvélemény készült, az egyik felületes, másik részletes, egyiket elrendelték, másik magán szakvéleményként született. Elfogadja a bíróság gyerekelhelyezési per folyamán, hogy ha a két szakvéleményről egy harmadik pszichológus magánszakvélemény formályában készít egy értékelést?

monalisa1 # 2009.03.22. 09:15

Tamás123

Derillt idézned köszönöm, és ő már csak tudja - hiszen közel két évtizedes szakmai tapasztalat alapján írja azt amit -, hogy a pszichológus szakvélemények közt bizony van eltérés, nem ritkán lényegi.

Aztán az, hogy ez a szakértő esetleges hiányosságból ered vagy szándékos ferdítés történik, ahhoz egy kontroll szakvélemény kellene ugyanazon vizsgált személyről ugyanazon vizsgálati időben - aztán hadd vitatkozzanak ők egymással szakmailag.

Nézd, lehet hogy mindkét szülő alkalmas a gyermek nevelésére, de mivel a bíróság az egész perbeli paksamétát kiadja a szakértőnek előzetesen áttanulmányozásra, vélelmezem hogy a dolgokhoz való "negatív" hozzáállásod okán a szakértő alapból bizonyos előítéletekkel van irántad - és ez visszüthet a véleményezésében.

Én csak egyet mondok neked: mint tudod, a gyermekelhelyezés esetleges megváltoztatásában a 14 éves gyermek véleményét már kikéri a bíróság, a 16 évespedig már szabadon dönthet - a gyámhívatal
hozzájárulásával.

Tudnám javasolni: egy kicsit fogd vissza magad - huzódj hátrébb, aztán amikor elérkezik az ideje
próbálj eredménnyel lépni.

Tény, hogy a srác erős "agymosáson" mehetett keresztül, ennek ellenére csak nem felejtette el az apját!...

Tamás123 # 2009.03.22. 00:04

Köszi szépen _Wasp_!

Sajnos bejött, amitől tartottam, rendőrségen/ügyészségen kell megtenni a feljelentést. Huhhhhhh. Na nem mondok inkább semmit, az ottani felkészültségű embereken múlik majd, hogy lesz-e vádemelés vagy sem, amikor még a saját szakterületükön is komoly gondjaik vannak, na ők fognak dönteni egy pszichológiai eredmény hitelességéről?!

De visszatérve monalisa1-gyel folytatott eszmecserénkre a pszichológusi szakvélemények "véleménykülönbségéről" avagy "hamisságáról", idézek az általam mélyen tisztelt Derill egy írásából:

"Ám sajnos láttam már ugyanazon gyermekről, ugyanabban a hónapban készült egymásnak teljes mértékben ellentmondó szakvéleményt is. Amikor az egyik fél kifogásolta, hogy a szakvélemény hamis, a megyei szakértői bizottság elnöke azt válaszolta, csupán "szakértői véleménykülönbségről" van szó. Nem könnyű eldönteni, hogy tényleg szakértői véleménykülönbséggel vagy hamis szakvéleménnyel van-e dolgunk. A hamis szakvélemény adását a Btk. is tiltja, de időnként felröppennek hírek pénzért vásárolt szakvéleményekről. Lehet, hogy nem alaptalanul, csak bizonyíthatatlanul. Ha viszont ilyen nagy véleménykülönbségek lehetnek szakértők között, felmerül a kérdés: áll-e olyan szinten ma a pszichológia tudománya, hogy a szakvélemények egyáltalán használhatók legyenek hatósági döntéseknél."

_Wasp_ # 2009.03.21. 23:35

172. § (1) A feljelentést rendszerint az ügyésznél vagy a nyomozó hatóságnál kell írásban vagy szóban megtenni. A szóban tett feljelentést jegyzőkönyvbe kell foglalni. A feljelentést nyomban nyilvántartásba kell venni.
(2) A feljelentést más hatóság és a bíróság is elfogadhatja, de köteles azt a nyomozó hatóságnak megküldeni. Ha a feljelentés azonnali intézkedést kíván, azt el kell fogadni.
(3) Ha a feljelentést nem a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyésznél, illetve nyomozó hatóságnál tették, a feljelentést ez is köteles átvenni, illetőleg jegyzőkönyvbe foglalni, és az eljárásra jogosultnak megküldeni.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Tamás123 # 2009.03.21. 23:24

Monalisa1!

Van két pszichologus (de számtalan), aki egyazon vizsgált személyről ugyanazt a végkövetkeztetést vonja le. Ha ilyen nincs, akkor ne nevezzük tudománynak a pszichológiát, hanem hókusz-pókusznak. A részemről én tudománynak tartom a pszichológiát, a jó szakember képes pontos vizsgálati eredményt, "diagnózist" adni.

Van két pszichológus (de számtalan), aki egyazon vizsgált személyről ugyanazt a végkövetkeztetést vonja le. Ugyanis a szülő, nevelőszülő vizsgálatánál mindössze 2 "eredmény" létezik:

  1. Alkalmas a gyermeknevelésre
  2. Nem alkalmas a gyermeknevelésre

Lehet védeni a mundér becsületét, de igenis létezik szándékosan hamis pszichológusi szakvélemény, megítélésem szerint nem is kevés. Az már más kérdés, hogy hányan viszik perre és megint más kérdés, hogy van-e esélye egy ilyen pert megnyerni valakinek ügyvéd nélkül, amikor köztudott, hogy kik állnak a pszichológusok mögött, kiktől kapják a munkát.

A panaszon már rég túl vagyok, rá se hederített az I. fokú bíró.

Szóval kérdésem továbbra is a következő: A rendőrségen vagy a bíróságon kell-e megtenni a feljelentést hamis pszichológiai vélemény elkészítése miatt?

monalisa1 # 2009.03.21. 21:56

Nincs két pszichológus aki egyazon vizsgált személyről ugyanazon következtetést vonná le.

Tehát az, hogy "hamis", az nem biztos, hogy szándékos, és főleg nem, hogy valótlan.

Vélem a bíróságon tehetsz panaszt, kérve hogy rendeljenek el másik szakértői vizsgálatot.

Kérni mindent lehet...

Tamás123 # 2009.03.21. 21:43

Sziasztok!

Azt szeretném megkérdezni, hogy hol tehetem meg a feljelentésemet hamis pszichológiai szakvélemény készítése miatt?

Rendőrségen, avagy a bíróságon?

Ui.: Bízom abban, hogy az utóbbi helyen. Nem akarom megbántani napjaink rendőrségét, de még a saját szakterületükön sincsenek a helyzet magaslatán, talán nem rájuk bíznak egy ilyen feljelentést.

websas # 2009.02.12. 12:15

Kedves Tamás123!

Off
Örülök, hogy megerősítettél. ,Ami engem becsapott, hogy a "beírási" mezőben hibátlanul látszik. Úgy gondolom mivel ezek a "kacsacsőr" jelek HTML, PHP programnyelvekben parancsokat, utasításokat választanak el ezért itt ebben az alkalmazásban is le vannak tiltva.(gondolhattam volna rá)A jövőben kerülöm őket.

On
Azért jó, hogy kezdünk valamiben egyetérteni.

websas

Tamás123 # 2009.02.12. 11:40

Kedves websas!

Megmutatom, hogyan kell írni a relációs jelet. Mivel a számítőgép billentyűzetén nem szerepel az áthúzott egyenlőségjel, azt ne keresd!

Viszont a matematikai jelöléseknél ezzel egyenértékűnek fogadják el a "nem egyenlő" kifejezésére az alábbi relációjelek kapcsolatát.

Tehát:

"nem egyenlő" =

Remélem, hogy kielégítő voltam, további kellemes relációzást! :)

websas # 2009.02.12. 08:21

Sajnos az előző beírásomban relációs jeleket is írtam és ez hibásan jelent meg.Tehát websas nem egyenlő a Tanár Úrral.(ez lett volna az eleje)

Biztosan van ismerősöd, barátod, stb. egy kis kézi kamerával rözíthetné a bántalmazasod, és akkor eredményesebben lehetne harcolni.

A továbbiakban Grád Tanát Úr tanácsára halgatok.
(és e tárgyban halgatok)

websas

Tamás123 # 2009.02.11. 23:22

Igen, kimondom:

Aki 6-10 éves, iskolából kijövő gyermekek, köztük a saját fiam és szülők szeme láttára rámtámad egy rúddal, mert mentem a fiamért.

Majd ugyanezt megismétli az általános iskola területén, ekkor már nem rúddal, csak ököllel, gyermekek, a fiam, szülők, 2-3 méterre, az nem normális ember.

Az ilyen vadállatról HAMIS az szakvélemény amely azt írja le, hogy alkalmas gyermeknevelésre. Szándékosan HAMIS a szakvélemény Grád úr!

Azt is kimondom és határozott véleményem, hogy egy ilyen szakértői vélemény kiállítóját évekre el kellene tiltani attól, hogy szakvéleményt készíthessen. Továbbá felülvizsgálni a korábbi szakvéleményeit és rendesen megbírságolni.

Nekem könyörgött telefonon, hogy menjek már el hozzá, nagyon hiányzott neki a 80 ezer forint, de két ujjal keresgéli a billentyűket a gépen, arra nincs pénze, hogy felvegyen egy gyors-és gépírónőt, vagy vegyen egy diktafont 5 ezerért és esetleg figyeljen arra, akiről szakvéleményt készít. Röhej, hogy 2 ujjal keresgélte a billentyűket, erre ment el az energiája.
Tényleg ilyen a XXI. században egy pszichológiai vizsgálat?

Mi ez, ha nem hamis és szándékosan hamis szakvélemény? Az ilyet nem lehet eltiltani és milliós bírságot kiszabni rá pés felülvizsgálni, hogy eddig hány hamis szakvéleményt készített?

Aki az ilyen vadállatra azt mondja, hogy alkalmas a gyermeknevelésre, az nem normális!

websas # 2009.02.11. 12:29

Kedves Tamás123!

websasa Tanár Úrral.(műszaki)

Ősi Dakota mondás: csak akkor akaszd fel magad,ha már "minden kötél szakad".

És, hogy tovább szórakoztassalak elárulom a skizofrének kedvelt dalának a címét:"ÉNek" az esőben.

Ezt dúdolgasd és ne másokat sértegess!

websas

Tamás123 # 2009.02.11. 12:10

Mindössze abból feltételeztem az alábbit, mert kedves "websasunk" csak úgy hirtelen iderepült valahonnan. :)