Új örökös(?) megjelenése


Majordomus # 2022.04.29. 18:25

A papir szava hiteles!
A puncié nem!

Hiszékeny # 2022.04.29. 17:52

Az önkormányzattól megkaptam a hagyatékkal kapcsolatos értesítést.
Ezen a papíron szerepel az "elveszett" új örökös. Közel 30 év után tudtam meg, hogy van (papír szerint) unokaöcsém. A családból senki nem tudott róla (örökhagyó évekkel ezelőtt mondta, hogy neki nincs gyereke). Örökségre jelentkezett az önkormányzatnál az unokaöcs. Az önkormányzatot felhívtam telefonon és rákérdeztem, hogy az új örökös hogyan bizonyította az öröklési jogát. Közölték, hogy anyakönyvi kivonatot mutatott be, melyen az örökhagyó és a gyermek neve teljesen megegyezik.
Annak van öröklés szempontjából jelentősége, hogy vér szerinti az örökös (az anyjának több párja volt párhuzamosan, és így a tényleges apa ismeretlen), vagy pedig csak az anyakönyvi kivonat számít?

Majordomus # 2022.03.29. 07:45

Főleg ha itt értetlenkedik.

Kovács_Béla_Sándor # 2022.03.29. 06:23

Ha itt értetlenkedik tovább, azzal semmit nem lép előre.

drbjozsef # 2022.03.29. 04:18

Hiszékeny,

Keress rá a Kogéza által is említett "szerencseszerződés" szóra, esetleg mellé a "tartási" szót, és olvasgasd a találatokat.
A leírásod alapján nem lehetetlen, hogy eséllyel tudd megtámadni azt a szerződést. Kétségtelenül nem tűnik minden szempontból életszerűnek (már ha szabad ezt a szót használni ez esetben).

Kogeza # 2022.03.28. 23:21

"Ismeretségi körből olyan információt kaptam, hogy ha két éven belül elhalálozik az eltartási szerződés írásától számítva a személy (a testvérem ebben az esetben), akkor a normál öröklés lép életbe. Ez igaz?"

Nem igaz.

Ez esetben a jogosult kötelesrészre tarthat igényt, de a törvényes öröklés nem nyílik meg.

"Ha nem igaz, akkor 11 nap alatt lehetne családi házat örökölni (szerződés kötéstől a halálozásig)?"

A tartási szerződés alapvetően szerencseszerződés, de esetleg arra lehet esély, hogy jóerkölcsbe ütközés miatt eredményesen megtámadják az erre jogosultak a szerződést, ha a tartást vállaló személy a szerződés megkötésekor tudomással bírt az eltartott gyógyíthatatlan betegségéről, és biztosan számíthatott az eltartott közeli időpontban e betegsége következtében bekövetkező elhalálozására. De ezeknél a pereknél bizonyítani az állítást általában igencsak nehéz.

Majordomus # 2022.03.28. 21:14

Én egy évet és 1 napot tudok emlékezetből,de lehet hogy régi az info és nem vagyok jártas benne.
De Kbs majd pontosit.

Hiszékeny # 2022.03.28. 17:31

Ismeretségi körből olyan információt kaptam, hogy ha két éven belül elhalálozik az eltartási szerződés írásától számítva a személy (a testvérem ebben az esetben), akkor a normál öröklés lép életbe. Ez igaz?
Ha nem igaz, akkor 11 nap alatt lehetne családi házat örökölni (szerződés kötéstől a halálozásig)?
Ha ez igaz, akkor a földhivatali egyszerűsített határozat hogyan írathatta át a tulajdonjogot írástól számítva 13 nap (halálozás után 2 nappal íródott a határozat) múlva ?

Kovács_Béla_Sándor # 2022.03.28. 14:35

Ha jól értettem, az a ház a hagyaték megnyíltakor már nem volt az örökhagyóé. Akkor teljesen mindegy, kinek rendelte az örökhagyó évekkel ezelőtt vagy kinek nem.

Hiszékeny # 2022.03.28. 14:19

Édesanyánk végrendelkezett halála előtt. Féltestvérem a végrendeletben úgy szerepel, hogy a családi házból semmilyen örökség nem jár neki, mert már bőven ki lett fizetve előzetesen. Most, 8 évvel később, ez a végrendelet ezen pontja még releváns valamilyen szempontból, vagy az öröklés után a testvérem rendelkezik a házzal teljes joggal, és "felülírhatja" a rendelkezés ezen pontját (mert most közvetetten a testvéremtől a féltestvérem gyerekeihez kerül)?
Ez azért merült fel bennem, hogy miért nem a féltestvérem nevére került a ház, hanem a gyermekeiére.

drbjozsef # 2022.03.26. 06:12

osztap,
Igen, ez igaz, de :

  1. A szinte sima ügymenetért kifizetni plusz 5%-ot nem tűnik soknak egy eléggé ingoványos üggyel szemben. Nem kicsit, nagyon necces a szinte biztossal szemben.
  2. Ha ajándékozás, simán lehetett volna a féltestvér a megajándékozott, illetékmentesen! Aztán ő akár tovább is ajándékozhatta volna a gyerekeinek, megintcsak illetékmentesen ha akarja.

Szóval nem, nekem nem tűnik logikusnak.

drbjozsef # 2022.03.26. 06:10

MD,
Nem is létezett, kamu volt, elterelés valszeg.
(A tartásit kötő féltestvér ismert volt, a kórházban megjelent ismeretlen aki feltehetőleg nem is létezik, és nem is volt semmi ilyesmi)

Majordomus # 2022.03.25. 19:22

Hm. Nem tűnik nyerő poziciónak.
Hiszékeny ebből még az örökségét sem tudja kivenni,de viselheti a felújitási költségek 2/8-át.

Az kiderült már,hogy honnan került elő a féltestvér? Miért nem tudott róla eddig a család?

osztap # 2022.03.25. 18:49

Mondjuk bénaságnak tűnik tartási szerződést kötni egy végstádiumos beteggel, ez nehezen indokolható. Ha az elhunyt szellemi képességeinek birtokában volt, és kifejezett szándéka lett volna az illetőnek juttatni az ingatlant, akkor hívni kell hozzá egy közjegyzőt, és ajándékozási szerződést kötni.

Van ebben logika: illeték. A tartási szerződéssel történő ingatlan-tulajdonszerzés illetéke 4%, az ajándékozásié 9% (lakóingatlan). Mivel a tulajdonszerző a féltestvér két gyereke, nincs illetékkedvezmény.
Ezért, ha Hiszékeny megtámadná a szerződést azon az alapon, hogy jóerkölcsbe ütközik (végső stádiumos beteggel tartási szerződést kötni - nincs benne a szerencseelem), a két gyerek azzal érvelhetne, hogy ők valójában színlelt szerződést kötöttek az elhunyttal, ami egy ajándékozási szerződést leplez. (Ptk. 6:92 §). Hogy melyik fél állásponját fogadja el a bíróság, azt nem tudom. Ha a két gyerekét, akkor szerintem a tulajdonszerzés marad, de be kell fizetniük az adókülönbözetet, és kaphatnak egy adóbírságot is. Bár még mindig pluszba jönnek ki...

osztap # 2022.03.25. 18:09

Március 14-én a féltestvérem felhívott telefonon, és közölte, hogy a testvérünk elhunyt aznap reggelre. Március 18-án 9 órakor kelt az egyszerűsített határozat (amiből írtam az információkat). Figyelembe véve, hogy március 14-15 miatt ezen napokon nem lehetett ügyet intézni, így két napon belül elkészült a határozat. Ezt én meglepően rövid időnek találom.
Ez két külön dolog. A tartási szerződés március 3-án kelt. Azután pár nappal az ügyvéd beadta a földhivatalba, a földhivatal azt 18-án feldolgozta, erről kaptad az egyszerűsített határozatot. Ezt teljesen normális időtartam. Ennek semmi köze ahhoz, hogy a testvéred március 14-én meghalt.

Személy szerint valószínűtlennek találom, hogy ilyen állapotban Győrbe el lett volna szállítva a testvérem, hogy az okiratot aláírja.
Ahogy drbjozsef írta, sok esélyed nincs arra, hogy bizonyítsd, hogy hamis az okirat. Az talán segíthet, hogy testvéred bizonyíthatóan kórházban volt. Ha március 3-án kórházban volt, az gyanús. Ritka (bár nem lehetetlen), hogy onnan súlyos betegek kiruccanjanak egy száz kilométerre lévő városba, és ne lenne nyoma (pl. aláírja, hogy a kórházból saját felelősségre eltávozik).
Ezért (is) kéne kikérni a földhivatalból az oda beadott papírokat.

drbjozsef # 2022.03.25. 10:33

Láttam én már olyan ítéletet, amelyben hasonló tényállás mellett "jóerkölcsbe ütközőnek" minősítették a szerződést.

Jogos. Mondjuk bénaságnak tűnik tartási szerződést kötni egy végstádiumos beteggel, ez nehezen indokolható. Ha az elhunyt szellemi képességeinek birtokában volt, és kifejezett szándéka lett volna az illetőnek juttatni az ingatlant, akkor hívni kell hozzá egy közjegyzőt, és ajándékozási szerződést kötni. Az tiszta ügy lett volna...

Kovács_Béla_Sándor # 2022.03.25. 07:09

az ő haszonélvezeti jogával terhelten.” A néhai haszonélvezete lesz az, amit most majd törölnek is.

Láttam én már olyan ítéletet, amelyben hasonló tényállás mellett "jóerkölcsbe ütközőnek" minősítették a szerződést.

drbjozsef # 2022.03.25. 06:52

Jó eséllyel : féltestvéred eltartó egy tartási szerződéssel, az ingatlan tulajdon pedig a két gyerekéé, az ő haszonélvezeti jogával terhelten.
Mi a kérdés?
Köteles részre nem vagy jogosult testvérként.
Ha az ingatlanból örökölni szeretnél, meg kell támadnod a tartási szerződést.

Ha kérsz a közjegyzőtől öröklési bizonyítványt, azzal a földhivatal kiadhatja neked a szerződést, mint jogutód, és mint érdekelt fél, tekintve, hogy megtámadni csak akkor tudod, ha ismered a tartalmát.

Ha valami nem stimmel vele, ahogy osztap leírta, akkor esetleg lehet esélyed bíróságon.

Nem akarlak elkeseríteni, de erre az esélyed közel zérus. Egyfelől ha nem tök hülye a féltestvéred, akkor nem hamisított, másrészt a földhivatali bejegyzéshez ügyvédi ellenjegyzés szükséges, az ilyen okiratokat sokkal nehezebb eséllyel megtámadni.

Ez a hajó jó eséllyel elment.

Hiszékeny # 2022.03.24. 22:34

Hivatalosan a földhivataltól ez volt az első értesítés amit a halálesetet követően kaptam. A féltestvérem két gyereke lett az új tulajdonos a tulajdoni lap szerint 3/8 - 3/8-ad arányban (a maradék 2/8 enyém előzetes öröklésből).
Honnan tudod, hogy van végrendelet?
Nem tudom, hogy van-e végrendelet, ez inkább feltételezés volt, a hivatalos papír szerint "okirat és kérelem" volt.
Március 14-én a féltestvérem felhívott telefonon, és közölte, hogy a testvérünk elhunyt aznap reggelre. Március 18-án 9 órakor kelt az egyszerűsített határozat (amiből írtam az információkat). Figyelembe véve, hogy március 14-15 miatt ezen napokon nem lehetett ügyet intézni, így két napon belül elkészült a határozat. Ezt én meglepően rövid időnek találom.
A betegsége miatt decemberben bekerült a keszthelyi kórházba (többszörös daganatos áttéttel), onnét a zalaegerszegi, majd a szombathelyi kórházba került. Az elhunyt kérésére Győrből eljött Szombathelyre a féltestvérem, hogy hazavigye (Keszthely melletti falu). Győrben március 3-án íródott az "okirat és kérelem" ami alapján a tulajdonjog... bejegyzés készült. Féltestvérem elmondása szerint december körül és után a testvérem "hülyeségeket csinált". Testvéremet halála előtti hetekben pelenkázták. Személy szerint valószínűtlennek találom, hogy ilyen állapotban Győrbe el lett volna szállítva a testvérem, hogy az okiratot aláírja.
A féltestvéremmel folytatott telefonbeszélgetésről hangfelvételt rögzítettem.

osztap # 2022.03.24. 20:33

KBS - jogos. Testvér után nincs köteles rész - nem tudom, miért gondoltam szülőre. Bocs.

osztap # 2022.03.24. 20:18

Visszaolvasva, nem írtad, kinek a javára jegyezték be a tulajdonjogot - azt írtad, "figyelemelterelés volt" az új örökös - alábbiakbam feltettem, hogy a féltestvéred lett az új tulaj. Ha az eltartó az "új rokon", a kötelesrész iránti igényt vele szemben kéne megvizsgálni

Kovács_Béla_Sándor # 2022.03.24. 20:12

bemenni a földhivatalba, és betekintést kérni a bejegyzés alapjául szolgáló iratokba.
Kérni lehet. De a tulajdoni lapon kívül mást nem mutatnak meg neki. (Jó, a térképről is kérhet kivonatot.)

Kovács_Béla_Sándor # 2022.03.24. 20:11

újraolvasnám a Ptk. 7:75-7:86. paragrafusait a kötelesrészről.

Azt jól teszed. ;) (Hiszékenynek viszont fölösleges lenne.)

Majordomus # 2022.03.24. 20:09

Érdekessé vált az ügy!

osztap # 2022.03.24. 20:09

Hiszékeny,

Elég ritka az ilyen rövid idő a tartási szerződés és a haláleset között.
Első körben érdemes bemenni a földhivatalba, és betekintést kérni a bejegyzés alapjául szolgáló iratokba. Kell ott lennie egy tartási szerződésnek a testvéred és a féltestvéred között. Én átnézném legalább formai szempontból, pl. a testvéred adatai stimmelnek, aláírása a szokásos-e, a keltezés napján fizikailag alá tudta-e írni abban a városban ahol keltezve van (írtad, hogy halála előtt kórházban volt), ellenjegyző ügyvéd létezik, stb. Ha ezek rendben vannak, akkor valószínűleg nem támadható (sikerrel) - amíg él valaki, azt csinál a vagyonával, amit akar.

Utána pedig újraolvasnám a Ptk. 7:75-7:86. paragrafusait a kötelesrészről. Főleg a 7:80. § (4)-et, és attól függően, hogy a testvérednek volt-e más vagyona, elkezdeném fogalmazni kötelesrész iránt igényemet a féltestvérnek. Az a törvényes örökés rendje szerinti örökség harmada. Nem írtad, a féltestvéred törvényes örökös lenne-e a testvéred után?

Esetleg érdemes írásban felszólítani a féltestvéredet, hogy a házhoz biztosítson neked mint társtulajdonosnak hozzáférést. Ha felszólítás ellenére sem teszi, többlethasználati díjat követelhetsz tőle.

Honnan tudod, hogy van végrendelet?