Kedves Szakértők!
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a segítséget.
Kedves Szakértők!
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a segítséget.
oligaliga,
Igazad van, köszönöm a javítást.
drbjozse, nagyon köszönom az utmutatast, megerkeklödöm a NAV-nal is a teendöket.
„Nincs ilyen összegszerű szabály. Ha a tartozás(ok) a végrehajtási eljárással belátható időn belül megtérülhet, mert működik az inkasszó, és folyamatos a térülés a letiltásból, akkor nem árvereznek vagyontárgyat. ”
Sajnos tavaly december óta van: Vht. 139.§ (9) alapján még becsérték sem állapítható meg. A 304/K.§ (10) bekezdés szerint az összes tartozás összesített tőkekövetelésének kell meghaladnia az 500 ezer forintot ahhoz, hogy becsérék megállapítására, árverés kitűzésére sor kerüljön.
„A Közjegyzőnek csatolom a kölcsönszerződést. Megkérdezem, hogy eredeti vagy másolat szükséges. Ilyen esetben számomra ingyenes a Közjegyzői eljárás?”
Csatolhatod a másolatot, eredetit legfeljebb bemutatni kell. Számodra ingyenes.
„Az ingatlant 14,2 millió forintra értékelték fel a hagyatéki leltárban. Mekkora összegű tartozásnak kell lennie, hogy árverésre küldjék?
Ilyen esetben egy végrehajtást kérőnek kell, hogy tartozzon az adós minimum 500 000 forinttal, vagy az is jó, hogy ha több végrehajtás kérőnek tartozik összesen minimum 500 000 forinttal?”
Nincs ilyen összegszerű szabály. Ha a tartozás(ok) a végrehajtási eljárással belátható időn belül megtérülhet, mert működik az inkasszó, és folyamatos a térülés a letiltásból, akkor nem árvereznek vagyontárgyat. Ha igaz, hogy nincs elérhető számlája, és feketén dolgozik az adós, vagyis csekély a megtérülés, akkor bármikor kérheti a jogosult, hogy árverezzen a végrehajtó, akár az ingatlant is. Ez alacsony összegű tartozás esetén is működik, hiszen ha nincs mi mást behajtani, az árverés kitűzése már önmagában egy kényszerítő eszköz lehet, ilyenkor szoktak magukhoz kapni az adósok, és gyorsan rendezni az ilyen tartozást.
Ilyen esetben egy végrehajtást kérőnek kell, hogy tartozzon az adós minimum 500 000 forinttal, vagy az is jó, hogy ha több végrehajtás kérőnek tartozik összesen minimum 500 000 forinttal?
Ha a tulaj az ingatlanban lakik akkor 500 ezer ft felett (legalábbis közös költség pernél igy van).
Attól függ melyik hitelező kéri az árverezést.
Sajnos én azt látom, hogy kénytelen vagyok beállni a sorba a többiek közé. A Közjegyzőnek csatolom a kölcsönszerződést. Megkérdezem, hogy eredeti vagy másolat szükséges. Ilyen esetben számomra ingyenes a Közjegyzői eljárás? Az ingatlant 14,2 millió forintra értékelték fel a hagyatéki leltárban. Mekkora összegű tartozásnak kell lennie, hogy árverésre küldjék?
A hagyatéki végzésben ha az örökös nem vitatja a tartozást, akkor az szerintem igen, (ebben a tekintetben legalábbis) közvetlenül végrehajtható okiratnak számít. Ez ilyenkor lényegében "egyezségnek" felel meg a felek között.
És beállhatsz a sorba a többi követelő közé...
Ha az elhunyt örököse az igényemet elismeri, akkor valószínűleg nem fog fizetni nekem, csak megfogja ígérni a Közjegyzőnél. Sajnos túl jól ismerem, ő ilyen. Most ugye megfogja örökölni a ház felét majd később a másik a felét.
Ha nem fizet nekem, akkor ezzel a jogerős Közjegyzői hagyatékátadó végzéssel mehetek Bírósági Végrehajtóhoz?
... és ne "itt jelezzed" a közjegyzőnek, hiszen elvileg te nem is leszel idézve a hagyatéki tárgyalásra (ha lesz egyáltalán), hanem már most, tértis levélben vagy személyesen nyújtsd be az igényedet.
tmsnmeth80,
Én mindenképpen kérném, azzal nem vesztesz semmit.
A Ptk. Negyedi könyv. VI. cím alapján (Házassági vagyonjog) kérném, hogy az elhunyt feleség örökrészének terhére az adott szerződésből eredő tartozás házastársra eső 1/2 részében hagyatéki hitelezői igényként vegye be a tartozások közé.
Konkrétan a 4:46.§(1) törvényi vélelme és a 4:49.§(1) és (2) alapján.
Ha az elhunyt örököse az igényedet nem ismeri el, akkor valószínűleg fel fog szólítani a közjegyző, hogy indíts pert 15 napon belül, és ennek tényét igazold neki 8 napon belül, ez esetben a hagyatékot legfeljebb ideiglenes jelleggel adja át (ami elidegenítési tilalmat is jelent az örökösnek), és a per kimenetelétől függően véglegesíti majd. Ha ezt elmulasztod, akkor a hagyatékot véglegesen adja át, ez esetben is indíthatsz pert, csak akkor már nem védi semmi a hagyatéki vagyont.
petrik123,
Szerintem nem kell bevallani sem, de nem vagyok biztos benne.
Én a helyedben megkérdezném a NAV-ot, konkrétan megfelel-e egy ilyen irat, van-e egyáltalán teendőd.
Szerintem az az irat is jó, ha azt a kanadai közjegyző (vagy az annak megfelelő ottani hatóság, amelyik a hagyatéki ügyet intézi) állítja ki.
Kedves Szakértők!
A szomszédomban lakott egy idős nyugdíjas házaspár. A néni meghalt 2022. februárjában, a bácsi pedig 2023. januárjában. A bácsi még kért kölcsön tőlem pénzt 2021.-ben melyről kölcsönszerződést készítettünk 2 tanuval aláírva. A kölcsönszerződésen a kölcsönfelvevő a bácsi, a néni nem. Ha jól tudom a házastárs is felelős a tartozásért jogszabály szerint. Van nekik egy örökbefogadott lányuk, aki tele van tartozással, Bírósági Végrehajtó tiltja a fizetését már amikor van neki. Szándékosan feketén dolgozik már amikor dolgozik, hogy ne tudjanak tiltani a béréből. A néni hagyatéki tárgyalása februárban lesz. Itt már jelezzem a Közjegyzőnek, hogy tartozik nekem a néninek a férje? Mi lenne a jó megoldás? A néni és a bácsi 50 – 50 %-ban tulajdonosai egy háznak. Szerintem ha az örökbefogadott lányuk örököl azonnal ráugranak a Végrehajtók. A bácsinak van kb 500 000 forint OTP tartozása is. A lányának nem tudom mennyi tartozása van.
drbjozsef,
nagyon köszönöm a gyors valaszt. Igen, a hagyateki elszamolasban mint levonasra kerülö dijtetelkent szerepel (amit egy ugynevezett visszatartott összegalapbol rendeznek) a teljes hagyatekbol. Gondolom az okirat alatt erre gondolsz, vagy esetleg egy külön nyilatkozatra a kanadai ügyvedektöl?
Ha külön okmany kiallitasa kell erröl (vagyis ha nem elegendö maga az hagyateki elszamolas), akkor ezt nekem csak akkor kell bekernem a kinti ügyvedektöl, ha a NAV vizsgalodast indit (a nagy összegröl, amit haza fogok utalni magyar szamlara), vagy pedig mar ezt megelözöen kell ezt beszereznem? Egyebkent ha adoznom nem is kellene ezutan (Magyarorszagon), akkor bevallani sem kell, ugye?
Köszönom!
petrik123,
Igen, ez alapján mentesülhetsz itthon, csak tudd igazolni okirattal, hogy ott kellett fizetni ezt az "income tax"-ot, a hagyaték után kellett, és azt ténylegesen ki is fizetted, vagy levonták az örökségből.
Sziasztok,
Tanacsra lenne szüksegem kanadai örökseggel kapcsolatban. Nagynenem 2021 vegen hunyt el Kanadaban es egy nagyobb összeget örököltem. Csak most ertesültünk erröl, es a kanadai jogaszok utjan tudtuk meg, hogy nemsokara lezarul az eljaras. Kerdesem: Mivel Kanadaban nincs ugynevezett örökösödesi ado, azonban 'Income Tax' (vagyis jövedelemado) igen, amit le is vonnak az öröksegbol kint.
Na mar most: Magyarorszagon felmerülhet-e barmilyen ado ezzel kapcsolatban, amit be kell vallanom? A magyar öröksegi törveny ugy szol, hogy
''Az öröklési illetékkötelezettség
• A belföldön levő hagyatékra minden esetben kiterjed.
• Magyar állampolgár, illetve Magyarországon élő nem magyar állampolgár vagy
belföldi székhelyű jogi személy által örökölt, külföldön levő ingóhagyatékra,
valamint a külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jogra abban az esetben, ha a
hagyaték helye szerinti államban öröklési illetéket vagy ennek megfelelő adót nem
kell fizetni. A külföldön történt illeték- vagy adófizetés tényének bizonyítása az örököst
terheli.''
Vagyis szerintetek, ha ugyan nincs Kanadaban örökösödesi ado mint olyan, de Income Tax igen, ez a magyar adojog szerint azonos lehet azzal, amit mi örökösödesi adonak hivunk? Ergo, nekem Magyarorszagon nem merülhet fel mas ado kivetese, mert a Kanadaban kirott es befizetett 'income tax' mar 'fedezi' ezt es mentesülök itthon ez alol, ugye?
Köszönom a hozzaszolasokat!
(En magyar, nagynenem pedig magyar-kanadai kettös allampolgar volt, ha esetleg ez szamit az elbiralasban valamit).
atari
„Sajnos nem ismerem az elérhetőségét (A papíron, amit kaptam, csak az van, hogy Budapest XX. kerület Településszintű cím)”
Szerintem egyenlőre ez is elég bizonyíték az együtt nem élésre. A településszintű cím azt jelenti, hogy az illető hajléktalan, akit a XX. kerületben regisztráltak. Ha édesanyád lakása egy másik városban van, akkor még könnyebb annak valószínűsítése, hogy nem éltek együtt a halál időpontjában.
Ha van hozzá idegrendszered és időd, telefonon megkeresheted a kerületi hajléktalan szállókat, hogy mit tudnak a férjről.
Ha MOST nincs is miért aggódnia, hamarosan lesz, hiszen a közjegyző kiértesíti a házastársat a hagyatéki eljárásról.
atari,
Ha ismered a második férjet, ha el tudod érni, és nem vagy fasírtban vele, akkor keresd meg, és kérd meg, hogy nyilatkozzon a közjegyzőnél (vagy jelenjen meg a hagyatéki tárgyaláson), hogy nem állt fenn az életközösség, és elismeri az állításodat, hogy az öröklésből kiesett. Ez neki is érdeke, mert akkor nem kell majd bíróságra járkálnia.
Szerintem az "özvegy" nem isvyud az esetröl csak atari aggódik.
De nincs miért.
atari,
A helyedben csak megírnám tértis levélben a közjegyzőnek, hivatkozva a Ptk. megfelelő paragrafusára, hogy emiatt az özvegy az öröklésből kiesik, és ennek folytán Te vagy az egyedüli örökös. Felhívnám figyelmét, hogy a lakcímnyilvántartásból lekérdezheti az özvegy lakcímét, és látni fogja, hogy negyven éve nem élt együtt az örökhagyóval. Végül felajánlanám, hogy szükség esetén tanúkkal tudom bizonyítani az életközösség fenn nem állását az örökhagyó halálakor. Ez utóbbi szinte biztos, hogy nem fog most kelleni, mert a közjegyző nem fogja ezt a kérdést eldönteni.
Ha az özvegy vitatja, hogy az életközösség nem állt fenn az örökhagyó halálakor, akkor a közjegyző a hagyatékot csak ideiglenes jelleggel adja át, és Neked perben kell bizonyítanod az állításodat. Például tanúkkal.
osztap:
Köszönöm a választ, arra a papírra írtam rá, amiben fel kellett sorolni a hagyatéki leltárt. Elég ha én jelzem ezt a közjegyző felé, vagy pedig tanúkkal bizonyítanom is kell ezt?
atari,
Főszabály szerint a házastárs örököl haszonélvezeti jogot az örökhagyóval közösen lakott lakáson és egy gyermekrészt a hagyaték többi részéből. Ellenben, ha az életközösség nem állott fenn az örökhagyó halálakor, akkor a házastárs az öröklés rendjéből kiesik, azaz nem örököl semmit.
Az életközösség fenn nem állására Neked, mint örökösnek kell hivatkozni. Nem világos, kinek írtad meg - ezt a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző tudomására kell hozni, pl. tértis levélben. Ha a hagyatéki leltárt készítő jegyzőnek (polgármesteri hivatalnak) írtad meg, az nem jó.
Olvasgasd a Ptk. 7:55-7:66. §-t, különösen a 7:58. § és 7:62. §-t.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…
Sziasztok, a véleményetekre lenne szükségem. Sajnos Édesanyám 2022 májusában meghalt, egy lakótelepi lakás a hagyaték, ill. 300.000 Ft. kincstárjegy. Rokonsági fok szerint én, a fia vagyok az egyedüli örökös, azonban Édesanyám nem vált el a második férjéről, tehát törvény szerint ő is örökös. A lakás szerzés a házasság előtt keletkezett (Édesanyám nevén van a lakás), ill. a házasság után kb. két hónapnyi együttélés után a második férj összepakolt, és elköltözött. Tehát kb. 40 éve nem éltek sem élet sem vagyonközösségben. Ezt a hagyatéki eljárás papírjára le is írtam. Nemrég kaptam meg a polgármesteri hivataltól a lakás értékbizonyítványát, ill. tájékoztatást, amiben szerepel a második férj "Törvényes öröklés" jogcímen. Úgy tudom, hogy a törvény szerint ő is örökös, ha más nem, akkor haszonélvezeti joga van a lakásra, azonban -én úgy gondolom-, hogy erkölcsileg semmi joga nincs semmire. Sajnos nem ismerem az elérhetőségét (A papíron, amit kaptam, csak az van, hogy Budapest XX. kerület Településszintű cím), mert akkor megkértem volna, hogy mondjon le az öröklési jogáról. Szóval.... Az lenne a kérdésem, hogy mit tudok tenni ebben a helyzetben, jogos-e a félelmem, hogy valóban törvényes örökös ő is..
Bölcsebb nem lettél csak tapasztaltabb.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |